Láttunk már „fintorgó” keresztyént? Mindjárt kiderül, miért kérdezem. Más Jézus Krisztus, mint azok, akik a kíséretében elől mennek. Ez fájdalmas, figyelmeztető kontraszt. Ezek leintik a vak koldust, Jézus Krisztus pedig meghallja kiáltását és meggyógyítja őt. Ezek eltakarják mások elől az Urat (3). Ezek zúgolódnak azon, hogy az Úr felkeresi a gyűlölt foglalkozású Zákeus házát. Más Jézus, és mások a körülötte buzgólkodók, hiszen megbotránkoznak azon, hogy Jézus bement Zákeus házába és vele vacsorázott (7). Igaz, hogy valóban, ellenszenves ez a Zákeus, aki pici termetű és nagy hatalmú ember volt; pénzzel, sikerrel, társadalmi pozícióval, hatalommal rendelkezett, mindegy, milyen áron; szedte az adót az idegen római hatalomnak, és jutott belőle bőven neki is (2). Tényleg ellenszenves figura, de úgy ellenszenves, hogy Őbenne saját magunkat ítéljük meg, mert mindnyájan ilyenek vagyunk. Elgondolkodtató, hogy a Jézus körül állók fintorognak, elkülönülnek attól, akiről pedig Jézus Krisztus azt mondta, hogy „üdvössége van" (9).*

Jeremiás 40

195. zsoltár

* Ennek az üdvösségnek látható következménye lett a vagyonhoz, korábbi életéhez való viszonyában is; látható, de nem „meseszerű” következménye: vagyona felét ugyanis megtartotta magának, de ettől kezdve azzal is, egészen biztosan az Úr dicsőségére élt (8). A mi Urunk küldetés-nyilatkozata így hangzik: Ő azért jött, hogy megkeresse és megtartsa azt, ami elveszett (10). Aki fintorgó keresztyén, az emlegetheti az Úr nevét, de valójában semmi köze Őhozzá, és nem is tudja, hogy valójában ő az, aki elveszett.