Jézusunk emberként szenvedett, már a kínhalál közeledtének éjszakáján is: gyötrődött, verejtékezett (44). Angyalnak kellett őt erősíteni (44). - Tudjuk, hogy Ő bűneink terhét is elhordozta ott a kereszten, erre a „súlyra” gondolva Ő is megrettent. - De mégis, most csak emberi szenvedésébe, a kereszthalál kínjába érezzünk bele kissé; az is „elég”. - Jézus Krisztus kimondja a világ legőszintébb mondatát, a legemberibbet: Atyám, ha lehetséges, „ne”, még ne, most ne, egyáltalán ne. Megnyugtat, hogy ilyen „emberi” a mi Urunk, és ezt nem is titkolja az Ige, nem leplezi. - Ez arra bátorít minket, hogy merjünk mi is „emberibb” keresztyének lenni, merjünk emberibb hangon szólni, emberségesebben Igét hirdetni, egyáltalán merjünk emberként jelen lenni a világban. - Talán éppen ezt az emberibb hangot áldaná meg a Szentlélek azzal, hogy sokan meglássák Jézusban a Krisztust, az emberben az Istent.*

Jeremiás 49,23-39

314. dicséret

* Jézus még kitartóbban imádkozott (42), majd engedelmesen igazodott az Atya akaratához (42), egészen a keresztig; hogy eljöhessen a feltámadás, számunkra is. 

Mindaddig „alszunk”, mint itt a tanítványok, ameddig nem merjük életszerűbben, nyitottabban, nemcsak tanokra támaszkodva, keresztyén, felekezeti szerepeinken túl, azaz emberibben képviselni a mi Urunkat, akiben az egyetlen, élő Isten öltött testet. 

Ha nem így teszünk, a világ elmegy mellettünk, mint a gyorsvonat, még el is gázol, mint a síneken alvókat. Keljünk fel! (46)