Advent negyedik vasárnapján, karácsony ünnepére készülve érkeztünk meg, Bibliaolvasó kalauzunk vezérfonala szerint, Jézus Krisztus feltámadásának örömhíréhez. Ez az egybeesés azért fontos, mert rámutathatunk egy lényegi üzenetre, miszerint Jézus Krisztus azért született meg az első karácsonyon, hogy meghaljon érettünk, és feltámadásával legyőzze a halált. Karácsonykor Üdvözítő született nekünk, akiben Isten megmutatta a maga vitathatatlan dicsőségét, miközben az örök élet békességét ajándékozta nekünk (Lukács 2,10-14). Adventben az Ő visszajövetelére várunk, hogy teljessé legyen rajtunk az örök élet öröme, rendje. Az evangélium lényege a feltámadás örömhíre. Az első keresztyének a húsvéti öröm felett örvendezve gyűltek össze. Minden vasárnapi istentisztelet erre az örömre emlékeztet bennünket. Karácsony mindig húsvét fényében érthető meg igazán. Az egyház pedig, Urának, Jézus Krisztusnak a visszajöveteléig ebben az örömteli szolgálatban él, várakozó reménységgel.*

Haggeus 1

325. dicséret

* Nem véletlen, hogy a húsvéti örömüzenet szimbóluma a sír szájáról elhengerített kő (2). Isten levette a követ az emberről, az emberi szívről ugyanúgy, mint az emberi élet minden siralomvölgyes zártságáról. Tehát megkönnyebbülhetünk, hiszen nincs többé olyan teher, amely kő nehézségű súlyként a mélységbe húzna, nincs többé olyan halál, amely végérvényesen lezárna előttünk mindent, nincs többé olyan kőkemény bűn, amire Jézus Krisztus kegyelme által ne lenne bocsánat, de nincs is olyan ellenünk elkövetett bűn, amelyet mi ne tudnánk, az Ő erejével megbocsátani. Vegyük komolyan az igehirdetés mindenkori üzenetét, amely bármely Ige alapján, valójában ugyanaz, feltámadott az Úr (6). Mindenkor erre kell emlékeznünk, és erre kell emlékeztetnünk másokat is (8-9), ez az örömhír az, amely valójában minden félelmet elvesz (5). Viszont halálos félelemben, halálban marad az életünk, ha mindezt üres fecsegésnek tartjuk (11).