Igen elgondolkodtató intés ez. - Aki ismeri az Írásokat, azt mindig fenyegeti az a kísértés, hogy elbízza magát, mint aki minden tudás birtokában van, miközben az Istennek járó dicsőséget is hiú módon magának szeretné tulajdonítani (46). - Lehet, hogy amit az írástudók mondanak, az önmagában igaz, mégis sok kegyes írástudót tett már ez a tudás, kellemetlenné, tapintatlanná, durvává, taszítóan gőgössé. Ezek mindenkinél jobban szeretik a pénzt; alig tudnak adni „dicsőséget” és bármit is másoknak; még Istennek is alig (47; 21,1-4). - Ez nem azt jelenti, hogy ne ismerjük az Írásokat, és ne adjuk tovább bátran annak világos, rendet, vigaszt, üdvösséget ajándékozó üzenetét; de hitvallásunk csakis alázatos hitvallás lehet, hiszen az élet és a halál urai továbbra sem mi vagyunk, és a dicsőséget is egyedül Istennek tulajdoníthatjuk mindenért, nem pedig magunknak. - Urunk, add nekünk a legfontosabb tudást, a Te Igéd krisztusi ismeretét, és tegyen ez bennünket alázatos bizonyságtevőkké mások felé; miközben minden dicsőség csakis a Tiéd lehessen, amely nyitott szeretettel fordít minket mások felé.

Jeremiás 46,1-12

305. dicséret