Ez a könyv nem az emberiség, vagy Izráel történetének eseményeit akarja elbeszélni, hanem csak Dávidnak, Salamonnak, és Júda királyainak történetét. Az északi országrészről csak akkor beszél, ha a déli története ezt elkerülhetetlenné teszi. Az események mögött az Úr üdvre vezető akaratát keresi. Olvassuk mi is ezzel a tekintettel a Szentírást!
Jelenések 3,1-6
397. dicséret
 

 Többen elkészítik családfájukat. Ez történhet érdeklődésből, kutatási kedvből, az elődök megbecsüléséből; és abból a szándékból is, hogy olyan elődeink vannak, akikre büszkék lehetünk. Egy ismerősöm úgy fogalmazott, hogy „jelentéktelen” emberek az ősei, nincs mivel dicsekednie. Minden ember lehet jelentős a maga helyén, de ennek ellenére értjük, mire gondolt az illető. De jó tudni, hogy Istennek unokái nincsenek, csak gyermekei. A múlt, az elődök öröksége megbecsülendő érték, de rajtunk semmit nem segít, ha mi nem követjük az Urat. Ha pedig ők sem követték, akkor dicsekvésünk is csak földi, evilági. Az Isten élő Úr, akivel személyes kapcsolatba kerülhetünk. Minden itt kezdődik el, ezt pedig nekünk magunknak kell megélni, senki nem élheti meg helyettünk. Elődeink, akármilyen nemes életű emberek voltak, meghaltak. Jézus Krisztus azonban él, és ígérte, hogy övéi is élni fognak. Csak ez számít. A többi fa, szén, pozdorja. A Krónikák könyve ezt hangsúlyozza, és minden bibliai nemzetségtáblázat is.
Jelenések 2,18-29
464. dicséret

Az evilági örökség! Ismert perpatvar, amikor testvérek összevesznek a jusson, és nem beszélnek többé egymással, mert valami „aprósággal” kisebb lett az egyik öröksége, mint a másiké. Fontos az igazságos megegyezést szolgáló szabályozás, de hit nélkül lehetetlen megegyezni. Akinek ugyanis nincs Krisztusban elnyert öröksége, az mindig elégedetlen lesz az evilági jussal. Mózes rendelkezése megadta a jogot arra, hogy fiútestvérek híján leányok örököljék az apjukra jutó birtokot. Ám újabb probléma jelentkezett, ha ugyanis őket más törzsbeli férfi veszi asszonyul, úgy az egyik törzs vagyona átkerülhet egy másik törzs birtokába. Így a szabályozást pontosítani kellett, miszerint az örökséget nyert leányok csak a saját törzsbeli férfiakhoz mehettek hozzá, hogy a törzsek vagyona egyben maradjon. De jó, hogy a mi örökségünk Krisztus, aki az örök élet minden gazdagságával betölti földi jussunkat, és bölcsességet ad, hogy miért kell, és miért nem szabad küzdeni.
Jelenések 2,12-17
196. dicséret

Már az egészen pici gyermek „megbosszulja” az asztalt, ha beverte a fejét, és ököllel dühösen megpüföli azt. Isten neveli indulatos népét, folyamatosan készítve a nagy kijelentés, Jézus Krisztus eljövetelére. A vérbosszú ősi természetjogától a szeretet és emberiesség felé vezeti övéit, amikor kijelöli a menedékvárosokat azok számára, akik nem szándékosan öltek. A két tanú előírása már a szándékosan vétkezőt is védeni akarja az azonnali bosszútól (30). „Az indulatok sűrűjében hatol előre a kegyelem rendje.” (Szabó Andor) Jézus Krisztus radikálisan újat hozott, Isten eredeti gondolatát. „Boldogok az irgalmasok” (Máté 5,7), hirdeti az Úr, aki a megrepedt nádat nem töri meg és a pislogó mécsest nem oltja ki (Máté 12,19-20). Az Ő irgalmasságára méltatlanok vagyunk, és az Ő irgalmasságát csak a Szentlélek újjászülő kegyelme által tudjuk felérni és megélni. A főpap halála hozta el a menedékvárosok lakója számára a teljes szabadulást (28). Krisztus megváltó halála óta lehetséges, hogy indulat helyett irgalom legyen úrrá rajtunk és általunk! Áldott szabadság ez!
Jelenések 2,8-11
265. dicséret
 

Hol van egy ország határa? Nyilván különbség van tényleges és valóságos „országhatár” között. Mit jelent az ország, haza, nemzet, hiszen a nemzettudat a felvilágosodás óta lett az önmeghatározás tényezője, valójában mindig sokféle népek éltek egymás mellett (József Attila, Dunánál). Hol vannak az Ígéret Földjének határai, hiszen a zsidók országa Salamon ideje alatt volt a legnagyobb, a kettészakadás után zsugorodott, és az északi határ Igénk leírása alapján a mai napig nem behatárolható? Hol van az Isten országának határa? Egy bizonyos, az Ígéret Földje azt az országot hirdeti meg, amelynek valósága Jézus Krisztus eljövetelével tapasztalható meg! Ez az ország ott van, ahol Isten akarata megvalósul, melynek gyümölcse igazság, békesség és öröm, a Szentlélek által. A legfontosabb kérdés ez: Isten országának polgára vagy-e? Ezután fontos a konkrét hovatartozás. Hála neki, hogy ezt az egyetemes csodát magyar reformátusként élhetjük meg. A földi keretet azonban krisztusi tartalommal kell megtölteni!
Jelenések 2,1-7
479. dicséret

Ha egyszer idegbecsípődés miatt „beáll” a derekunk, egy ideig mozdulni sem tudunk; olyan érzés gyötör ilyenkor, mintha tövissel szántanák a hátunkat, oldalunkat, végtagjainkat. Ettől kezdve vigyázni kell minden mozdulatra, mert a fájdalom veszélye továbbra is szorongat bennünket. Ebben a helyzetben nincsenek kompromisszumok: csak a megengedett mozdulatok ajánlottak, saját jól felfogott érdekünkben; vagy betartjuk az utasításokat, vagy „végünk” van! Isten Igéje azt hangsúlyozza, hogy szakítsunk radikálisan a régivel; erősödjünk meg Istenünkben; aztán majd utána, az Istentől megadott időben, ébresztgethetjük azokat, akik még a régi életben rekedtek. Egyébként mi zuhanunk vissza a régibe. A parancs a pogány népek kiűzésére utasít, nem elpusztításukra; viszont a bálványimádó kultuszhelyek lerombolása Isten határozott akarata volt. Az indoklás fontos: ha nem űzik ki őket, azok tüskévé és tövissé lesznek lelki életükben, halálra bökdösve az Úr  népét.
Jelenések 1,9-20
Nincs kiírva ének
 

Isten Lelke bátorító Lélek! Akiben Isten Lelke munkál, azok bátorítják a velük (bizonnyal nem véletlenül) egy úton járókat; kitartanak mellettük, ahogy Rúben és Gád törzse is kitartott a többi törzs mellett a „végső harcig”. Ehhez a kitartáshoz azonban kellett az, hogy őket is bátorítsa valaki, ez esetben Mózes, mindegyiküket pedig az Úr. A túlzott bátorság, határozottság, rámenősség azonban soha nem a Szentlélek munkája. Ilyen esetben a Lélek mindig arra indít, hogy légy sokkal alázatosabb. Úgy lehess bátor, hogy látszódjék: az erő nem a tiéd, hanem az Úré! Te csak kaptad azt, ajándékba, hogy másokat erősíts, vagy legalább te magad lehess olyan erős, hogy soha ne legyél a kelleténél jobban mások terhére.
Jelenések 1,1-8
367. dicséret
 

 Egyik testvérünk három évet töltött Egyiptomban, mert a férje Kairóban kapott munkát. Elmondta, hogy ott értette meg a keresztyén üzenet krisztusi töltetét, és egyedülálló voltát: Krisztus szeretetével gyámolította, majd megváltotta az emberi életet, és ezzel meghirdette az emberi élet vitathatatlan tiszteletét. Innen kiindulva figyeljünk a mai igerészre. Az ószövetség legnehezebb fejezetei között tartjuk számon a Szentírás most olvasott szakaszát. Az Úr kéri, hogy Mózes álljon bosszút a Midianita népen. A harcosok megölik a népcsoport öt királyát, és minden férfit, majd az asszonyokkal, a gyermekekkel, és a nagy zsákmánnyal együtt hazatérnek. Mózes úgy érti az Úr szavát (!), hogy a midianita asszonyok bűnösök abban, hogy testi – lelki kísértést jelentettek Izráel népének (4Mózes 25), ezért a majdani harcosokat jelentő fiúgyermekekkel együtt lemészároltatja őket; csak az érintetlen leánygyermekek maradhatnak meg, és a zsákmány (!), amit az Úr utasításai szerint megtisztítanak és elosztanak. Jól értette meg Mózes az Úr akaratát? Egy bizonyos! Az Úr, az ószövetség évszázadain keresztül érkezett meg akaratának tökéletes kijelentéséig: ez Krisztus Jézus. Benne egyértelmű lett az Isten akarata, és az, hogy kicsoda az Úr! A mai szakasz is csak Krisztus felől érthető helyesen: Ne öljünk meg senkit, de „megöldökölhetjük” a magunk minden gyilkos indulatát a Szentlélek által.
Júdás 17-25
463. dicséret
 

Ma egy házassági válság szomorú részleteit hallgattam meg. Elképesztően felelőtlenek vagyunk! Számolunk azzal, hogy valaha számon kérik tőlünk a fogadalmainkat? Az itt szereplő héber kifejezés egészen pontosan azt jelenti: „amivel a lelkiismeretét elkötelezi”. Jelent valamit a ma emberének a lelkiismeret, elköteleződés, felelősség, fogadalom? Mindezek szoros összefüggésben vannak az élő Istenbe vetett hittel. A kortörténeti ismeretek csak megerősítenek bennünket ebben: akkoriban a nő az apja, vagy a férje akaratától függött. Fogadalmát is az apja, vagy a férje érvényesíthette. Ha azonban az apa, vagy a férj a fogadalom megismerése után késlekedik, és egy napon  belül nem nyilatkozik annak kapcsán, a nő fogadalma érvényessé lett. A nő itt más helyzetben van, mint a férfi, de a férfi is elkéshet, őt is ugyanolyan felelősség terheli! Jézus Krisztusban nincs férfi és nő (Galata 3,28), de van felelősség; van kegyelem, van újrakezdés, de van számadás is.
Júdás 1-16
257. dicséret
 

Mozart kürtversenyét hallgattam az egyik nap. Gyönyörű mű. A kürt hangja egyszerre figyelemfelkeltő, és ugyanakkor mégis meleg és bátorító! Isten Igéje is ilyen: egyszerre fúj riadót és mégis bíztat! A kürtharsogás jellemző tartozéka a kosszarv (sófár), amely arra a kosra utal, amelyet Ábrahám a fia helyett áldozott fel (1Mózes 22). A kürt hangja arra emlékezteti a népet, hogy  HYPERLINK "http://hu.wikipedia.org/wiki/Isten" \o "Isten" Isten mellette áll, és megsegíti a bajban. Erről a hangról nevezték el az ünnepet a riadó napjának, vagy még inkább a biztató sófárhang napjának: a kettő együtt azt üzeni, hogy riadó (!), döbbenj végre rá, hogy az Úr melletted áll, ahogy ezt Krisztusban hatalmasan megbizonyította. Nemcsak minden esztendőt, hanem minden dolgunkat csak ezzel a bizonyossággal szabad és lehet elkezdeni!
3János
254. dicséret

A hetek ünnepe Izráel népének pünkösdje, más néven aratási ünnep, vagy hálaadás az első termésért. Az elnevezés arra utal, hogy a páska ünnepe után hét héttel tartották. Ez az ünnep a termés felett érzett öröm és hála kifejezése volt. Isten Szentlelkének ajándéka a hálaadó szív, amely mindig és mindenért kész hálát adni; Tőle való áldás, ha valaki tud az „ünnep” idején „semmiféle foglalkozást” sem végezni (26), és tud nemcsak egyedül örülni, hanem szent összegyülekezésben is megáll az Úr előtt, hogy hitéből és öröméből mások is épüljenek. A Lélek ajándéka, ha áldozatunk kedves az Istennek, azaz nemcsak „szokásból”, hanem élő hittel ünnepelünk.
2János
154. dicséret
 

Vannak minősített idők. Ezek olyan megszabott életszakaszok és lehetőségek, amelyek összekapcsolják a mennyet és a földet, miközben megtapasztaljuk Isten új életet adó és meggazdagító hatalmát, amelyet Krisztusban közölt mennyen és földön (Máté 28,18). A megszabott idő nem korlátoz, hanem az örök élet rendjét jeleníti meg, kusza, sokszor kaotikusan nyomorult életünkben. A megszabott időket komolyan kell venni, mert ezek nemcsak rendszeres életre hívnak, megőrizve a teljes széteséstől, hanem az élő Isten elé állítják életünket. Az isteni rend ajándékoz szabadságot, és nem a szabadság nyújt rendet. A tartalmas életet élő ember rendszeres életet él, ugyanakkor nem gürcöl, nem munkamániás, hanem tud megállni, sőt „semmit tenni” is. Az újjászületett ember ezek felett tud adni, áldozatot hozni, lemondani, háttérben maradni, önmagát megtagadni, mert életének igazi „csúcsai”, ünnepei nem önző életének sikerei, hanem hitének e világon túlmutató, de e földi életet megáldó távlatai.
1János 5,13-21
470. dicséret
 

Isten Lelke éltet minden embert, hiszen Isten élet leheletét lehelte az ember orrába, hogy élőlénnyé lehessen (1Mózes 2,7). Kálvin szerint ez a Szentlélek „általános kenete”. Minden lélegzetvételünk az Úrról tesz tanúbizonyságot (még istentelenül is). Isten Lelkének „különleges” munkája az, hogy újjászül élő reménységre (1Péter 1,3) és feladattal ajándékoz meg: hirdessük és éljük bele a világba, a magunk helyén az Isten dicsőségét. Isten Lelke hívta el Józsuét is Mózes utódává, és alkalmassá tette feladatára, hiszen olyan méltóságot adott neki, hogy hallgasson rá Izráel egész közössége (20)! Urunk, add ezt a Tőled való „méltóságot”, Tőled való erőt, hitelességet, tiszteletet és alázatot a mi vezetőinknek is.
1János 5,1-12
164. dicséret
 

Gyermekként és fiatalon az ember beláthatatlanul tágasnak tekinti a földi életet, ám egy ponton hirtelen fordul a kocka, és egyszerre csak arra döbbenünk rá, hogy „itt” már alig van időnk. „Azt hittük, soha nem lesz vége a világnak, s van hátra pár nap.” (Ákos) „Éltem, és ebbe más is belehalt már!” (József Attila) Meg kell halni! (1Mózes 2,17; Róma 6,23) A Sínai pusztai népszámlálás óta kihalt az engedetlen nemzedék, mire az Ígéret földje határához értek. Úgy történt, ahogy az Úr megmondta. De azt is megmondta, hogy aki hisz Őbenne, ha meghal is él (János 11,23), sőt addig is új, engedelmes szívet kapunk, hogy az élet útján járhassunk (1Királyok 3,9)! „Jézus él, mi is élünk, a haláltól nem félünk!” (348. dicséret)
1János 4,7-21
298. dicséret
 

Külön tanulmány, ahogy az emberek beszélgetnek és viselkednek egymással; főként, ha jól megy soruk, ha szabadságon vannak, vagy „szórakoznak”. Az „oázisban” az ember hamar elfeledkezik magáról, és az Úrról. Nem is tudjuk, hogy milyen „kísértés” alatt vagyunk ilyenkor. Izráel népe a Sittim nevű oázis mellett táborozva - pihenve találkozott először a kánaáni népek kultuszával. Megtetszett nekik az ünnepek könnyed, vidám hangulata, és észre sem vették, hogy istentiszteletükre, családi életükre mindenestül hatott a „külső, színes forgatag”, valamint „idegen” gondolatok és gyakorlatok. Izráel fiai midianita nőkkel létesítettek kapcsolatot. Ma azt mondanánk (azt kell mondanunk), hogy itt békességre törekvő lépések történtek két népcsoport, vallás, kultúra között. Jól jegyezzük meg: tisztelettel és szeretettel tekintsünk azokra, akik mások, mint mi; de soha ne inogjon meg a Megváltó Úrba vetett bizonyosságunk. Szent Lélek Úr Isten! Nyisd meg szívünket, hogy rádöbbenjünk, ki vagy Te, és kik vagyunk mi!
1János 4,1-6
235. dicséret
 

Jákób utódai közül támad az a „tündöklő” uralkodó, akinek uralma „egészen más”. Aki Őbenne él, mint a virág a vízben, az „nem folyamodik többé varázsláshoz” (1), és semmiféle emberi ügyeskedéshez, amivel addig tele volt az élete; az új emberre „rászáll az Isten Lelke” (25), így „csak azt mondja, amit az Úr meghagy” (13). Akinek Krisztusa van, az a „Felségestől jövő ismerettel” rendelkezik, aki „leborulva, de nyitott szemekkel” él és szolgál. Már itt átélheti az Isten szemléletét (16). E földön addig él, amíg az Ura megszabta, de örök élete van (23)! Gyönyörű sor: „Látom őt, de nem most; szemlélem, de nem közel!” (17). Krisztusban látjuk, tapasztaljuk az Urat, mert nem közel vagyunk Hozzá, hanem Benne; akkor is szemléljük, ha „most” éppen semmi jel nem mutat a közelségére.
1János 3,13-24
228. dicséret

Ki van pirosozva a Bibliám ezekben a fejezetekben, mert Bálám története hemzseg az üzenetektől. Gondolkozzunk el az alábbi igeverseken: - Talán lesz találkozásom az Úrral, és amit majd láttat velem, azt elmondom neked (3). - Az Úr pedig Bálám szájába adta Igéjét (5). - Nekem vigyáznom kell, hogy csak azt mondjam, amit az Úr ad a számba (12). - Nem ember az Isten, hogy hazudnék (19). – Nem látnak bajt, nyomorúságot Izráelben, mert velük van Istenük, az Úr (21)! - Csak azt fogom tenni, amit az Úr meghagy (26). – Hogy kárhoztatnám, kit az Úr nem kárhoztat? (8). - Ha már nem tudod megrontani, legalább ne áldd meg (25).
1János 3,1-12
483. dicséret

Ki a győztes és ki a vesztes? Mikor ki? Egy győzelmi ének (27-30) adja hírül az emóri népcsoport királyának, Szíhónnak győzelmét a móábi népcsoport felett. De ez a győzelmi ének most akkor hangzik fel, amikor Izráel legyőzte az emóriakat, és elfoglalta tőlük a móábita területeket. Ami korábban az emóriaké lett, most Izráelé; csak a győzelmi ének ugyanaz. Kié a föld? Ki itt a győztes? Ma nekem, holnap neked. Ma győzöl, de holnapra te vagy a vesztes, noha a győzelmi ének folyamatos, mert a győzelem kiemel, a bukás elbújtat. Krisztus nélkül minden győzelem csak hitetés, ópium, a kikerülhetetlen vereség, a halál előli menekülés. Krisztussal azonban, aki legyőzte a halált, a verség is csak átmeneti.
1János 2,18-29
200. dicséret

Egy kis falu főterén forrás fakad, amelynek vize télen és nyáron egyformán négy fokos. Tavacskás kerengőt alakítottak ki a patakból, amelyben végiggyalogolva, frissül a lábak vérkeringése. Kellemes, gyógyító érzés. A tavacska mellet művészi szobrok tekintenek ránk, egy ősi fa ad árnyákot, alatta egy paddal. Aki bemutatta nekem ezt a forrást, így szólt: ez egy „hely”. Kellenek a „helyek” és az „idők”. Isten útjelzői ezek. Az élet Urára mutatnak, enyhülést adnak, töltést, és bizonyosságot, hogy nem vagyunk árvák. Mai igeszakaszunkban éppen erről van szó. A pusztai vándorlás további állomásait olvashatjuk ezekben a versekben. A helyneveket (Arnón és Piszga kivételével) nem lehet pontosan azonosítani. Az azonban tény, hogy emlékeztek a nevekre, továbbadták azokat, feljegyezték őket, több helynévhez megjegyzéseket is fűztek; vagyis kötődtek az adott ponthoz, mert itt, és amott is megtapasztalták Isten hatalmát, célhoz vezető szeretetét. A „helyek” fontosak, szent helyek ezek, ahol az ember az Isten színe előtt áll, emlékezik, és reménységgel jövőbe tekint.
1János 2,1-17
229. dicséret

A kommentárok rendre kikerülik az ilyen, és ehhez hasonló igeversek magyarázatát. Az Úr Izráel kezébe adta a kánaániakat, akik mindenestül kiirtották azokat, mert a kánaániak egyszer megtámadták Izráel népét, és foglyokat ejtettek közülük. Az ilyen nehéz szakaszok klasszikus magyarázata az, hogy Isten megítélte ezeket a pogány népeket, akik a kegyelmi idő leteltével sem tértek meg. Az allegorikus magyarázat szerint a rosszat gyökerestől ki kell irtani, mert elhatalmasodva mindent maga alá gyűr. Vallom, Isten azért választotta ki Izráelt, hogy általa a kánaániak, és a föld minden nemzetsége megismerje az Urat. Az élő Isten meghallgatta Izráel imádságát, és kezükbe adta a kánaániakat, akik Isten ismeretének meghirdetése helyett emberi bosszút álltak. Krisztusban Isten világosan kinyilvánította, hogy mit tehetünk azokkal, akiket Ő a kezünkbe ad. Általunk az Isten szeretete akar kézbe venni sokakat. Emberek kezébe esni rettenetes, az Isten kezébe esni kegyelmes. „Inkább essünk az ÚR kezébe, mert nagy az ő irgalma. Csak ember kezébe ne essem!” (2Sámuel 24,14) Áldottak vagyunk, ha az Úr kinyújtott keze vagyunk!
1János 1
139. zsoltár

Az ember szárnyakat kap, ha valami sikerül, és elkeseredik, ha kudarc éri. Nagy dolog, ha valaki eredményeiben is alázatos, de a kudarcokban is megmarad feladatában és hitében. Mózes elbukott, ezért csak az Ígéret Földje határáig vezetheti népét. Isten továbbra is vele jár, de bukásának következményeit hordoznia kell. Az Úr közli vele, hogy nem mehet be az áhított földre, de ő mégis követeket küld Edóm királyához, hogy tovább vezesse népét a cél felé. „Vert helyzetben is erős szívű maradt, mint aki látja a láthatatlant” (Zsidókhoz írt levél 11,27 – Szabó Andor). Elbukott, de Isten felemelte őt: ezért fontosabb lehetett számára feladata, mint saját személye. Ez a hit!
Filemon 1-25
215. dicséret

Mózes is elbukott. „…Még a legkiválóbbak is megbotlanak…” (Ézsaiás 40,30). Elfelejtette, hogy ő csak eszköz, és az Úr az, aki munkálkodik. Övé a dicsőség! Ehelyett magának akarta ezt a dicsőséget. Az Úr bíztatja Mózest és Áront, hogy fakasszanak vizet a sziklából, és enyhítsenek a nép szomjúságán. Mózes azonban egy pillanatra elfeledkezett magáról és így szólt: „Hallgassatok ide, ti lázadók! Fakasszunk-e vizet nektek” (10). Magának tulajdonította azt, ami az Istené! Ezért nem vezethették be a népet az Ígéret földjére (12). Urunk, tarts meg bennünket az alázatban, amikor jól megy sorunk; és add, hogy munkánkat illessék jó szóval, hogy legyen erőnk a további szolgálathoz, a Te Nevedben.
Titus 3,8-15
204. dicséret

Tolsztoj remekműve, az „Ivan Iljics halála” feltárja egy ember tusakodását a halállal. A halál az igazán nagy probléma. Az akkoriak sem tudták értelmezni a halált, ezért tisztátalannak tartották a halottat, és mindazokat, akik halottat érintettek. Ilyenkor különleges vízzel kellett megmosakodni, hogy az ember tisztulást nyerjen. Ez a víz úgy készült, hogy egy vörös színű tehén hamvát forrásvízzel teli edénybe szórták. Mindez Krisztus feltámadása óta „holt cselekedet”, amelytől megszabadított minket az Isten (Zsidó 9,13-14). A hívő ember számol azzal, hogy nincs itt maradandó városunk (Zsidó 13,14), de élő reménységgel hiszi, hogy a halál megérkezés, miközben felnőtté érünk az Isten oldalán, és eljutunk a színről színre látásra (1Korinthus 13,11-12), ahol az Isten letöröl a szemünkről minden könnyet (Jelenések 7,17). Krisztusban nem a halál nyeli el az életet, hanem az élet a halált. Krisztus nélkül a halál megoldhatatlan, a földi élet pedig egy adag kezelhetetlen, elviselhetetlen problémahalmaz: gürizve, fontoskodva, bulizva, vagy kedélyvesztetten …
Titus 3,1-7
458. dicséret

 A papi szolgálat felelősségteljes: mások terheit is fel kell venni (1), miközben az Úr a hozzá közel állókban akarja megmutatni, hogy Ő szent és dicsőséges. Ugyanakkor ez a szolgálat akkor is, ma is sok munkával jár! Gyönyörűségesen nehéz szolgálat, „jó munka”, sok munka (1Timótheus 3,1): huszonnégy órás „üzem”. Ezért itt is méltó a munkás arra, hogy megéljen ebből a szolgálatból (Máté 10, 10; 1Timótheus 5,8), noha nem ezért végzi a feladatát, hanem mert elhívása van rá: nem tehet, nem is tud mást tenni! Ahol fontosnak tartják az Úr ügyét, ott gondot viselnek az Úr szolgáiról is. A kétkezű munka azonban minden esetben a papok kiváltsága is, amit mindenki végez, az neki is kötelessége, ha annak van az ideje (2Korinthus 11,9)!
Titus 2,11-15
295. dicséret

A vesszővel lehet suhintani, odacsapni, megvesszőzni valakit; de ha a vessző talajt fog, kivirágzik, bimbót fakaszt, virágot bont, és mandulát érlel, többé alkalmatlan a fenyítésre, helyette sokakat táplál. Valósággal kivirágzik egy élet, ha „talajra” talál. A vessző „életeleme” a talaj, e nélkül legfeljebb csak a vért tudja kiserkenteni valaki hátán. Az ember életeleme az Isten. Aki rádöbben erre, annak az is világossá lesz, hogy mire választotta ki őt az Úr, hol a helye, mi a feladata. Az ilyen ember „elemében” van, többé nem talajtalan, sőt másokat is erre az ismeretre segít. Rettenetes, ha valaki csak zúgolódni tud, mint itt Izráel fiai: még Áron vesszejének kivirágzása után sem látják Áron helyét és a maguk feladatát (27-28). Milyen az életed: vessző, vagy talajba gyökerezett, virágzó ág?
Titus 2,1-10
432. dicséret