Gyermekként és fiatalon az ember beláthatatlanul tágasnak tekinti a földi életet, ám egy ponton hirtelen fordul a kocka, és egyszerre csak arra döbbenünk rá, hogy „itt” már alig van időnk. „Azt hittük, soha nem lesz vége a világnak, s van hátra pár nap.” (Ákos) „Éltem, és ebbe más is belehalt már!” (József Attila) Meg kell halni! (1Mózes 2,17; Róma 6,23) A Sínai pusztai népszámlálás óta kihalt az engedetlen nemzedék, mire az Ígéret földje határához értek. Úgy történt, ahogy az Úr megmondta. De azt is megmondta, hogy aki hisz Őbenne, ha meghal is él (János 11,23), sőt addig is új, engedelmes szívet kapunk, hogy az élet útján járhassunk (1Királyok 3,9)! „Jézus él, mi is élünk, a haláltól nem félünk!” (348. dicséret)
1János 4,7-21
298. dicséret