Dolgainkkal és ismerőseinkkel is járhatunk úgy, hogy első látásra szemre való, de ha közelebbről megnézzük, nemcsak csalódunk, hanem kétségbe is eshetünk. Az a baj, hogy gyakran csak úgy első látás, „Blick” alapján döntünk. Igénkben szerepel egy nagy termetű férfi, de ha közelebbről megnézzük, hat-hat ujja van mindegyik végtagján, ami még nem is lenne baj; ám a lelke milyen, hiszen gyalázza a másikat, ez esetben Izráel fiait. De van ennél még nagyobb baj, hogy a gyalázásra a válasz: levágták a nagy darab férfit. Abban a korban ez volt a válasz! Ez azonban nem azt jelenti, hogy a kor válasza egyezik Isten akaratával. Isten válasza Jézus Krisztus! Ettől kezdve egyértelmű az Isten akarata szerinti válasz, amely Krisztus eljövetele óta már nem korszak és kultúra függő: „áldjátok azokat, akik titeket átkoznak” (Lukács 6,28).
Jelenések 16
237. dicséret
 

Dávid követeket küld a szomszéd király fiához, apja halála miatt, hogy sírjanak a sírókkal. De a tanácsadók elferdítik a nemes, tiszta szándékot, és kémeknek sejtetik őket. Boldog ember az, akinek áldottak a tanácsadói. Mert mindannyian tanácsolásra szorulunk, de kik és milyenek a tanácsadóink? Ezt a gondolatot úgy is meg lehet fogalmazni: vigyázz a a tanácsadókkal. Isten előtt vizsgáld meg, könyörögj, hogy Istentől való tanácsot adjanak; hogy döntéseinket ne befolyásolhassa indulat, önzés, emberi gyarlóság, félreértés, intrika; csak az Isten szeretete és akarata. Dávid nem Isten embereként viselkedik, amikor válaszként gyűlölet támad a szívében, de melyikünket nem ragad magával a hév, az indulat, még hívő emberként is. Fáradtan különösen figyelni kell erre, mert ilyenkor az ember indulatosabb a kelleténél, és halomra ront el dolgokat. Fáradtan nem szabad komoly dologba belekezdeni. Mennyi bizalmatlanság érti és érteti félre a szívből fakadó jó szándékot is. Add Urunk, hogy szívünk tiszta legyen, és add, hogy a tiszta szándékot ne gyanakvással, hanem krisztusi nyitottsággal fogadhassuk.
Jelenések 15
121. zsoltár
 

Ma 750 km-t tettünk meg, odafelé végig zuhogó esőben, Balatonalmádi és Sárospatak között, majd még aznap este vissza. Bizonyosságot erősítő tapasztalatom, hogy a lehetetlen látási viszonyok ellenére megsegített az Úr. Kétszer is feljegyzi az Ige: „Így segítette meg az Úr Dávidot, mindenütt, ahová csak ment”. Jákób is ezt az üzenetet kapta menekülés közben: „Ne félj, én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhová mész” (1Mózes 28,15). Az Úr segít: ez az áldás. Az Úr megsegít egy konkrét helyzetben, akarata szerint: ez az imameghallgatás. Az Úr megszabadít egy szorongatott helyzetből: ez a kegyelem. Az Úr megvált, bűntől, betegségtől, haláltól: ez az üdvösség. Mindegyiket megtapasztalta Dávid. El ne bízzuk magunkat a győzelem idején. Dávid az Úrnak szentelte a győzelmi ajándékokat. Ezzel jelezte, hogy nem felejtette el, ki segítette meg őt.
Jelenések 14,14-20
93. zsoltár

Isten áldott, mert ő tökéletes, igaz, halhatatlan, örök szeretet és boldogság. Amikor Isten megáld bennünket, mindezekből ad nekünk, akik tökéletlenek, hamisak, halandók, gyűlölködők és boldogtalanok vagyunk. Az áldás által újból az Isten színe elé kerül tőle elszakadt életünk (27), oda, ahol a „helyünkön” vagyunk, és örökkévaló javakban részesülünk. Isten aláhajló áldása Jézus Krisztus, Dávid utóda. Ha az áldott Isten megáld, azért teszi, hogy újjászületve a Krisztusban, mi is áldássá legyünk mások számára.
Jelenések 14,1-13
80. zsoltár
 

Hamvas Béla szerint kiveszett a világból az intimitás. Minden kitárulkozóan nyitottá, és ezáltal lényegtelenné lett. Kell a ház, amely lehatárol a világ teréből egy darabot, és elrejt, véd, körül ölel; ahová vissza lehet vonulni, ahol újból emberré lehetünk. Ebből a nézőpontból szemlélve az Isten háza is az intimitás szentélye, ahol az ember a hatalmas Isten színe előtt úgy lesz emberré, hogy rádöbbenve a maga nyomorúságára, könyörög az Úr kegyelméért: Istenre szorultság, és megváltás együtt. Pont ez a felismerés feszül Igénkben; jelen van itt az egész Szentírás íve, az egész teológia: Dávid házat akar építeni az Úrnak, de az Úr kiigazítja, hogy nem Dávid fog az Úrnak, hanem az Úr fog Dávidnak házat építeni. Nem én teszek az Úrért, hanem az Úr tesz értem, és az csak kegyelmi állapot, hogy én valamit is tehetek az Ő ügyéért. De jó tudni, hogy házunk van a Krisztusban, Egyházunk itt, maradandó városunk ott, és „szent initimitásunk” Őbenne.
Jelenések 13,11-18
258. dicséret
 

Sok fontos ügyünk van, de Isten elsősorban a családunkat bízta ránk, mint „kis” gyülekezetet, annak testi, lelki, hitbeli ápolását. A sorrend egyértelmű: aki a családját nem igazgatja, az többre sem méltó (1Timóteus 3,5). Aki egy ügyért feláldozza a családját, az nem biztos, hogy elhívott ember, hanem többnyire inkább megszállott, vagy beteg, vagy őrült; ugyanakkor biztos családi háttérrel a ránk bízott ügy is áldássá lehet sokak számára. Ne játsszuk tehát ki a két területet egymás ellen. Ma megtapasztaltam azt is, hogy szó szerint is nagy kegyelem megélni, ha az ember egy útról hazaér a családjához. Az autópályán suhanva egyik pillanatról a másikra „elment” a fékünk, miközben előttünk, és mellettünk is egy óriási kamion haladt. Életemben először éreztem azt, hogy most nagy baj történhet…de az Úr hazasegített  a házam népéhez, hogy még komolyabban vegyem az Igét, és áldássá legyek házam népe körében is.
Jelenések 13,1-10
239. dicséret
 

Dávid, miután elhelyezték Isten ládáját a szent sátorban, megáldotta népét az Úr nevében, majd minden izraeli férfinak és nőnek kiosztott fejenként egy darab kenyeret, préselt datolyát, meg aszú szőlőt. Ezzel azt fejezte ki, hogy Isten áldása mindig konkrét, e világi javakban is megmutatkozik. Szeret az Isten, és ez láthatóvá lesz abban, hogy megadja mindennapi kenyerünket, és azt, hogy olajos korsónk soha nem ürül ki (de nem is lesz tele). Ezután hozzátehetjük, hogy itt a javakra úgy is tekinthetünk, hogy ami történik velem, az a javamra van, és készít az örök életre; az is, ha valamiben hiányt szenvedek. Hirdetni és magasztalni kell az Urat ezért (14): vagyis értelmes és hiteles bizonyságtételben továbbadni az Úr nagy dolgait, és magasztalni Őt ezért hálatelt szívvel.
Jelenések 12
471. dicséret
 

Mi az ujjongás? Ujjongva viszik a szövetség ládáját Jeruzsálembe. Hangos öröménekre zendítenek. Megcsendül a cintányér, peng a lant, harsan a harsona. Dávid táncol a szent láda körül. Nagy baj, hogy ez az őszinte öröm hiányzik az istentiszteletünkből, és keresztyén életünkből. Pedig lenne okunk örvendezni. De még nagyobb baj az, amikor ennek az örömnek a hiányát mesterkélt rajongással pótoljuk. Az igazi ujjongás nem lelkendezés. Ne az ujjongás külső jeleire figyeljünk most, hanem arra, hogy az ujjongás közben itt mindenki a helyén van. A láda mellé rendelt énekesek is pontosan tudják hol, mi a feladatuk. Aki az éneklést irányítja, ért hozzá. Nagy dolog, ha valaki úgy vezető valamely területen, hogy érti a dolgát, abban igyekszik a legjobbnak lenni, és mások is irigység nélkül felismerik ezt, engedve, hogy sokak épülésére most ő álljon az élre. Aki másodrangú beosztásban van (18), az nem leminősítést jelent, hanem csak az illető helyének megjelölését fejezi ki: azt, hogy neki ott kellett a legjobbat nyújtani. A hívő ember ujjongásának megnyilvánulása a kettő együtt: a megváltott ember szentlelkes öröme és „rendes” józansága.
Jelenések 11,15-19
266. dicséret

Dávid házat épített magának városában (1). Az embernek szüksége van arra, hogy legyen valamije, ami az övé. Ez biztonságot ad. Elemi szükségletről van szó. De mit ér, ha az ember magának és magáért gürcöl? Hol a határa a birtoklásnak? Arról nem is beszélve, hogy bármikor mindenünk kihullhat a kezünkből, és mi magunk is aláhullhatunk. Dávid úgy épített magának házat, hogy mindenek előtt helyet jelölt ki az Isten ládájának, mégpedig méltó helyet, sátrat vonva föléje, óvó figyelemmel és imádságos tisztelettel. Már megtanulta, hogyan kell „bánni az Úr dolgaival” (13), és hogyan kell bánni a sajátjával. Minden helyes „bánásmód” alapja, hogy van-e helye, és hol a helye az életünkben az élő Istennek. Hol van a ma emberének életében, a felnövekvő generációk szívében a megváltó Isten helye: nem a vallás helye, nem a „lelkizésé”, hanem az élő Isten helye, Jézus Krisztus Atyjának helye? Minden krízis oka ez (krízis és ítélet egy kifejezés a görögben). Isten helyét a magunkéval akarjuk kitölteni. Hova vezet ez?
Jelenések 11,1-14
111. zsoltár

Isten egy adott kor, és kultúra keretei között jelentette ki magát. Dávid az Úr gyermeke, de emellett korának gyermeke is volt. Az ókorban a férfi tisztét, méltóságát emelte a feleségek, és a gyermekek száma; ettől rang és tekintély függött. Isten azonban már Dávidnak is adott jelzéseket, hogy ez az emberi gyakorlat nem az Ő akarata szerint való; hiszen Dávid és Salamon éppen ezen a területen bukott el, és lett az életükben, és a nép életében nagy összeomlás forrása. Isten felhasználhat egy adott kultúrát is céljai érdekében, de egy kultúra értékét soha nem a puszta léte határozza meg, hanem az, hogy az élő Isten akarata szerint való-e, vagy sem; azaz képviseli-e a kettős szeretetparancsot, Isten, és a másik ember szeretetét.
Jelenések 10,8-11
174. dicséret
 

Dávid rádöbben, hogy Saul idejében nem törődtek az Isten ügyével (3), ezért magához hozatja a szövetség ládáját. Amikor a szekeret húzó ökrök megbotlottak, egy Uzzá nevű ember megérinti a szent ládát, hogy megóvja azt a lezuhanástól, az Úr azonban lesújt rá. Egy hatalmas bibliai (teológiai) igazság két oldalával találkozhatunk a mai Igében. Nem birtokolhatjuk az Istent, nem „hozhatjuk el magunkhoz” (3), de Isten Krisztusban határozottan azt jelentette ki magáról, hogy kezünket felé nyújtva nem maghalunk, mint Uzzá, hanem életet nyerünk, ahogy a vérfolyásos asszony érintése sem pusztulást, hanem gyógyulást ajándékozott neki (Lukács 8,44).
Jelenések 10,1-7
512. dicséret
 

Kislányom olyan számítógépes játékkal szórakoztatta magát, ahol egy lengő daruról, a kellő pillanatban jelzett gombnyomással „házelemeket” kellett egymásra építeni. Ha egy századmásodpercet elkésett a mozdulat, a darun lengő elem elkésve zuhant a többire, és a rossz súlypont összedöntötte az egész addigi építményt. Az autópályán az alkalmas idejű és kellő erejű fékezés életeket menthet. Emeljük ezeket a példákat igei (teológiai) magasságokba. Mindennek rendelt ideje van (Prédikátorok 3,1-8). Ha elszalasztjuk az Úrtól rendelt időt, a „kairoszt”, adathat újrakezdés, új lehetőség; de végleg is elkéshetünk, ahogy Ézsau lekésett az atyai áldásról. Ha azonban felismerjük az alkalmas időt, az Isten idejét, akkor annak nyomán tiszta szívű egység (39) és öröm támad (41), kibomlik egy élet, és Isten népévé lesz egy közösség. A „ma” mindig minősített idő, mert nem tudjuk, lesz-e holnap!
Jelenések 9,13-21
256. dicséret
 

Nincs leverőbb, mint ha Isten gyermekei között alakul ki feszültség, irigység, gyarló hatalmi harc, és ebből fakadó gyűlölet. A Szentlélek ajándéka, amiről a zsoltáros zeng: „mily szép, és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek…csak oda küld az Úr áldást és életet mindenkor” (Zsoltárok 133). Istennek tetsző az az egység, amivel Izráel törzsei Dávid mellé állnak. Ilyenkor nem az adott vezető mögé sorakozunk fel, hanem az ügy mögé, amit az adott ember, mint méltatlan, de felülről megbízott eszköz, egy ideig képviselhet. Dávid rákérdez az érkező törzsek indulatára, vajon békés szándékkal jönnek-e (18), azaz minden önző érdeket félretéve, segítő szándékkal tudnak-e odaállni a közös ügy mellé. Krisztus ügyének „képviseletében” ez a szándék elengedhetetlen. Ezért könyörög Jézus a főpapi imádságban, hogy „egyek” legyünk, hogy a világ rádöbbenjen az örökkévaló Isten életet ajándékozó valóságára, és megváltó szeretetére (János 17,22). Tied vagyunk Dávid, - kiáltják (19): ez azt jelenti, hogy Istené vagyunk, az Ő ügyét képviseljük, ezért veled tartunk, hogy együtt megéljük, gyakoroljuk, és hirdessük az Isten minden ismeretet felülhaladó békességét (Filippi 4,7). Így lett Dávid tábora az Isten tábora (23), így lesz a testvérek közössége Isten népe; só, amely megízesíti az „ételt” (Máté 5,13).
Jelenések 9,1-12
402. dicséret
 

Dávidnak kiváló vitézei voltak. Ő ezt tudta, észrevette, nagyra tartotta őket, és nem csak magával volt eltelve. Egyszer három vitéze, életük kockáztatásával hoztak neki vizet, és Dávid olyannyira értékelte odaadásukat, hogy nem itta meg a vizet, noha majd elepedt (19). Kegyelmi ajándék észrevenni, értékelni a másikat, és ezzel adott esetben segíteni, hogy ő is merje nagyra értékelni magát. Fontos lenne ez az élet minden területén. De melyek az értékelés szempontjai. Akkor háromszáz embert ledöfni érték volt. Ma mások ezek a szempontok, de ugyanilyen világiak: siker, erő, egészség, fiatalság, dekoratív külső, hatalom, pénz, befolyás… Sem emezek, sem amazok nem az Isten szempontjai. Mindegyik az adott kor, kimondhatjuk, Istennek nem tetsző szempontjait tükrözi. Isten Jézus Krisztusban mutatta meg az Ő értékelésének szempontjait.
Jelenések 8,7-13
240. dicséret
 

Kegyelmi állapot, ha vannak barátaink, akik úgy testvérek, hogy egyben barátok is. A barátság nagy ajándék: őszinteség, bizalom, odaadás, kitartás a legnehezebb időszakokban is (Példabeszédek 17,17). A barátság az, amikor emberként lehetünk egymás mellett, és nemcsak testvérként; amikor nincs tabu, amikor mindenről lehet beszélni. Vannak-e ilyen barátaink? „Az olaj és a jó illat vidámít, és a jó barát lélekből jövő tanácsa is” (Példabeszédek 27,9). A jó szó egyre ritkább, pedig megörvendezteti a lelket. A pszichológusok szerint ilyenkor csak úgy tüzelnek az agysejtek, és örömhormonok termelődnek, miközben immunrendszerünk megerősödik. Mekkora szükségünk van egymásra, mert ellenkező esetben megbetegítjük egymást. A gyülekezet testvérek közössége, vagy baráti kör is egyben? Ne felejtsük, ez a gondolat krisztusi: „Ti az én barátaim vagytok…” (János 15,14) – mondja Jézus nekünk. A mai Igéből kitűnik, hogy Dávid nemcsak fejedelem és pásztor (2), hanem barát is, ahogy Pál és Timóteus is barátok, és nemcsak testvérek (Filippi 1,1) voltak. Ne csak testvérek legyünk, hanem barátok is.
Jelenések 8,1-6
422. dicséret

Egy ember „sikerességének” forrása, a Szentírás szerint, nem az egyén képességeiben, adottságaiban és lehetőségeiben van, hanem az Isten megsegítő kegyelmében, azaz a Tőle való áldásban. Saul vesztének oka kapcsán nem politikai kudarcokról hallunk, hanem arról, hogy az Isten elvetette őt, mert hűtlenné és engedetlenné lett a hozzá hűséges Istenhez. Saját bölcsességével, saját erejéből akarta vezetni a népet. „Önnön erőnk csak délibáb, és bizony esnénk esten” (József Attila). Ezért tehát „nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené” (Róma 9,16).
Jelenések 7,9-17
113. zsoltár
 

Ezerfélét kell „ügyezni” egy nap. Mindenbe bele kapunk, és estére minden félben marad. Íme, az igeszerű, Istennek tetsző minta: az énekes lévitáknak csak arra kellett figyelni, ami az ő feladatuk volt: hogy szívből szóljon az istentiszteleti ének. De jó lenne minden munkánkat így végezni, odaadóan, pontosan, szépen, Isten dicsőségére, és sokak javára. Ehelyett kapkodunk, rohanunk, hibát hibára halmozunk, ahogy az iparos már a soron következő munkájára gondolva siet, és „barmol”. Nagy kérdés, hogyan lehet valaki „odaadó” egy „összevissza” világban?
Jelenések 7,1-8
366. dicséret
 

A Jeruzsálemi templom építésére örömmel adakozik a nép. A király jár elől a jó példával, aki elsőként és bőséggel ad az építkezésre. Egyházunk hitét, és szolgálatunk Szentlelkes valóságát tükrözi, ha egyre több olyan ember él körülöttünk, akik féltő szeretetet éreznek az Úr házának ügye iránt (3), akárcsak Jézus (János 3,17), ezért önként, örömmel adakoznak, mert élő hitük van, és elméjük is ép, vagyis felfogják, hogy az egyház is e világban él, és e világ törvényszerűségei szerint rendezendő költségei vannak. Addig van Egyház, amíg vannak jókedvűen adakozó hívei, és minél inkább vannak ilyen híveink, annál inkább biztosítottak az egyház anyagi alapjai, és annál inkább betöltheti e világban prófétai küldetését. Te (jókedvű) adakozó  vagy?
Róma 2,11-16
427. dicséret
 

A betolakodót el lehet kergetni, vagy azt, aki olyan kiszolgáltatott és gyámoltalan, hogy nincs esélye, még védekezni sem. Ne feledjük, hogy a jogos birtokost is kiűzheti területéről a túlerő. Kié a város, kié a tér, kié itt a terület? Benjamin törzsének leszármazottai elkergették Gát városának filiszteus lakosait, mert az Isten nekik adta azt a területet. Lehet-e együtt élni azzal, aki nem olyan, mint mi? A másikat elkergetni könnyű, kiűzni nehezebb, de vele hangot találni, elhordozni, adott esetben békén hagyni, ez az igazán nehéz, ugyanakkor ez lenne a krisztusi. Elkergetni könnyebb a „pogány” lelkűt, mint szelíden Istenhez vezetni.
Jelenések 6,9-17
210. dicséret

Efraim fiait megölték a gátiak, mert azok lementek a gátiakhoz, hogy elvegyék a jószágaikat (21). Tartós jogi, politikai, teológiai vitát lehetne nyitni e történésről: ki a hibás, kinek volt igaza, miért mentek a gátiakhoz Efraim fiai, jogosan védekeztek-e így a gátiak? Ez azonban nem változtat a tényen, és nem gyógyítja azt a tartós fájdalmat, amit Efraim érzett fiai elvesztése miatt, aki sokáig gyászolt (22). Micsoda kín gyászolni, és közben bíróságra járni; gyászolni, és közben a megszakadt szívet leplezve más ügyét-baját hallgatni; gyászolni, és rádöbbenni, hogy teljesen egyedül vagyunk. Vannak-e testvérek, akik ilyenkor őszinte szeretettel melléd állnak és vigasztalnak, mint Efraim mellé álltak a testvérei? Te tudsz-e vigaszt adni a rászorulónak? Isten népének belső egységét hirdeti ez a történet. Ilyen-e ma Isten népe, a te gyülekezeted? Hányszor kapunk vigasz helyett visszahallott, kárörvendő, alávaló pletykát! Annál inkább érvényes, hogy „Krisztus lett a vigaszunk!” (185. dicséret)
Jelenések 6,1-8
504. dicséret

Itt nem csak az éneklés szolgálatáról, hanem az éneklés vezetéséről beszél az Ige. Szociometriának hívják a szociológia és a szociálpszichológia azon ágát, amely egy adott közösség, csoport történéseit, erőviszonyait, a tagok egymáshoz való viszonyát vizsgálja. Magunk is tapasztaljuk, hogy az emberi közösségekben azonnal felmerülnek ezek az kérdések: kinek hol a helye a csoportban, és ki a fontosabb? Még Isten népe között is tetten érhető indulat ez. Zebedeus fiainak anyja az Isten országában is fontosnak tartja ezeket a kérdéseket, ezért kéri Jézustól, hogy fiai közvetlenül Jézus mellett ülhessenek odaát (Máté 20,21). Mai igerészünk a lévitai származásra visszavezetve igazolja, hogy Hémán, Ászáf, és Étán a kultuszi fő énekesek (18-32). A szentírót a korabeli szolgálati súrlódások indították arra, hogy tisztázza, kik a fő énekesek az istentiszteleten, és mi a különbség a lévita és a papi szolgálat között. De jó tudni, hogy Jézus Krisztus egyetlen és tökéletes engesztelő áldozata után (34) nem az emberi logika, indulat, érdek és önzés „rendje” érvényesül, hanem egy radikálisan és szentlelkesen új „szociometria”: lesznek az elsők utolsók, és az utolsók elsők…
Jelenések 5,11-14
251. dicséret

Egyik ismerősöm „elitta” a szüleitől örökölt házát. Rá gondoltam, amikor a mai igeszakasz kiemelt versét olvastam. Döbbenetes mondat ez. Vannak, akik fogságba kerülnek, és ott vannak még ma is, nem tudnak megszabadulni, mert nem látják be saját hűtlenségüket, de okolnak mindenki mást. Hit nélkül nincs szabadulás, csak vádaskodás. De jó tudni, hogy Jézus Krisztus mindnyájunk szabadító Ura! Nem kell tömlöcben „megrothadva” elpusztulni. Jól értsük: a szabadulás e világban megtapasztalható élménye nem azt jelenti, hogy attól kezdve minden felhőtlen, hanem azt, hogy az Úr „szétpattantotta” a bilincseket, az nem béklyóz többé, de lehet, hogy a bilincs nyoma egy földi életen keresztül fájni fog. Ezt a szabadulás örömével viseli el az ember.
Jelenések 5,1-10
264. dicséret
 

Egyre több angol eredetű kifejezés honosodik meg mindennapi beszédünkben. Az egyik ilyen gyakran használt kifejezés a „lúzer”, ami azt jelenti: „vesztes”. Beszédünk gondolkodásunkról árulkodik, miszerint korunkban a győzelem fontos, és a vesztesekre szánalommal kell tekinteni. Mindig taszított ez a lelkület; minden, ami „magabiztos”, a kelleténél határozottabb. „Győzelmeink” ugyanis komoly veszélyeket rejtenek. Ilyenkor hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy minden eredményünkben ott van a másik munkája is, és mindenekelőtt az Úr megsegítő kegyelme! Rúben, Gád és Mannassé törzsének egyik fele ezért győzhettek a hagriak (Izmáel utódai) felett. De minden átmeneti győzelem fölötti mámorban sem árt, ha tudjuk, hogy hit nélkül előbb - utóbb mindannyian nagy „lúzerek” leszünk, mert a halál könyörtelenül legyőz bennünket. Az élő hitű ember azonban bizonyos abban, hogy a világ szerint vesztesen is övé az örök élet Krisztus által megszerzett győzelme, amit senki és semmi nem vehet el tőle (Róma 8,38-39).
Jelenések 4
488. dicséret
 

 Jabéc története oázis a nevek felsorolásának sivatagos szárazságában. Ez az ember nagy fájdalommal született, neve is erre a szenvedésre emlékeztet. Jábéc azonban könyörög az Úrhoz, hogy nevének jelentése ne érvényesüljön életében. Az Úr megáldja őt, és nem éri fájdalom. Az imádság mindig Isten magasztalásával kezdődik, amelyben elismerem, hogy az Ő akarata az egyetlen tökéletes akarat. Ezután következhetnek a kérések, mert ha elismertem azt az egyedül tökéletes „keretet”, amit az Úr adott, akkor bármit kérhetek: az Úr, tökéletes akaratához igazítva, teljesíti azt. Az Ő nevében kérni ezt jelenti: elismerni az Úr, rám nézve is elrendelt, tökéletes és kegyelmes akaratát; életem, lehetőségeim kereteit. Ez a keret nem végzet, hanem az Ő tökéletes, kegyelmes rendelése, amit Krisztusban nyilvánvalóvá is tett, és amit az örök élet bizonyossága „határtalanná” tágított. Isten Krisztusban „kiszélesítette határunkat” (10). A fentiek szerint értsük Jézus szavát: „bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek” (János 15,16).
Jelenések 3,14-22
457. dicséret
 

Hol tisztelik igazán az Istent? Eleve gyanús, „óemberi”, ha erre a kérdésre azt a primitív választ halljuk, hogy „mi igen, a másik nem”! Ez persze nem azt jelenti, hogy „bárhogyan” lehet tisztelni az Urat. A Krónikák könyve teológiája szerint az északi tíz törzs, hűtlensége miatt, kiszakította magát az Úr kegyelméből. Ezért az igazi istentisztelet csak Júdában van, Dávid háza az egyetlen királyi ház, a jeruzsálemi templom az igazi istentiszteleti hely. Isten uralma már ebben a világban jelen van, azonban nem egy konkrét ország földrajzi, történeti, nemzeti, politikai keretei között valósul meg, hanem ott, ahol Jézus Krisztus, aki Dávid utóda, úrrá lesz az emberi élet felett. Az igazi istentisztelet a feltámadott Urat Lélekben és igazságban imádja (János 4,23), és nemcsak a templomban, hanem a mindennapokban is, az élet istentiszteletével (Róma 12,1-2).
Jelenések 3,7-13
462. dicséret