Sok fontos ügyünk van, de Isten elsősorban a családunkat bízta ránk, mint „kis” gyülekezetet, annak testi, lelki, hitbeli ápolását. A sorrend egyértelmű: aki a családját nem igazgatja, az többre sem méltó (1Timóteus 3,5). Aki egy ügyért feláldozza a családját, az nem biztos, hogy elhívott ember, hanem többnyire inkább megszállott, vagy beteg, vagy őrült; ugyanakkor biztos családi háttérrel a ránk bízott ügy is áldássá lehet sokak számára. Ne játsszuk tehát ki a két területet egymás ellen. Ma megtapasztaltam azt is, hogy szó szerint is nagy kegyelem megélni, ha az ember egy útról hazaér a családjához. Az autópályán suhanva egyik pillanatról a másikra „elment” a fékünk, miközben előttünk, és mellettünk is egy óriási kamion haladt. Életemben először éreztem azt, hogy most nagy baj történhet…de az Úr hazasegített  a házam népéhez, hogy még komolyabban vegyem az Igét, és áldássá legyek házam népe körében is.
Jelenések 13,1-10
239. dicséret