Ezerfélét kell „ügyezni” egy nap. Mindenbe bele kapunk, és estére minden félben marad. Íme, az igeszerű, Istennek tetsző minta: az énekes lévitáknak csak arra kellett figyelni, ami az ő feladatuk volt: hogy szívből szóljon az istentiszteleti ének. De jó lenne minden munkánkat így végezni, odaadóan, pontosan, szépen, Isten dicsőségére, és sokak javára. Ehelyett kapkodunk, rohanunk, hibát hibára halmozunk, ahogy az iparos már a soron következő munkájára gondolva siet, és „barmol”. Nagy kérdés, hogyan lehet valaki „odaadó” egy „összevissza” világban?
Jelenések 7,1-8
366. dicséret