Efraim fiait megölték a gátiak, mert azok lementek a gátiakhoz, hogy elvegyék a jószágaikat (21). Tartós jogi, politikai, teológiai vitát lehetne nyitni e történésről: ki a hibás, kinek volt igaza, miért mentek a gátiakhoz Efraim fiai, jogosan védekeztek-e így a gátiak? Ez azonban nem változtat a tényen, és nem gyógyítja azt a tartós fájdalmat, amit Efraim érzett fiai elvesztése miatt, aki sokáig gyászolt (22). Micsoda kín gyászolni, és közben bíróságra járni; gyászolni, és közben a megszakadt szívet leplezve más ügyét-baját hallgatni; gyászolni, és rádöbbenni, hogy teljesen egyedül vagyunk. Vannak-e testvérek, akik ilyenkor őszinte szeretettel melléd állnak és vigasztalnak, mint Efraim mellé álltak a testvérei? Te tudsz-e vigaszt adni a rászorulónak? Isten népének belső egységét hirdeti ez a történet. Ilyen-e ma Isten népe, a te gyülekezeted? Hányszor kapunk vigasz helyett visszahallott, kárörvendő, alávaló pletykát! Annál inkább érvényes, hogy „Krisztus lett a vigaszunk!” (185. dicséret)
Jelenések 6,1-8
504. dicséret