Tolsztoj remekműve, az „Ivan Iljics halála” feltárja egy ember tusakodását a halállal. A halál az igazán nagy probléma. Az akkoriak sem tudták értelmezni a halált, ezért tisztátalannak tartották a halottat, és mindazokat, akik halottat érintettek. Ilyenkor különleges vízzel kellett megmosakodni, hogy az ember tisztulást nyerjen. Ez a víz úgy készült, hogy egy vörös színű tehén hamvát forrásvízzel teli edénybe szórták. Mindez Krisztus feltámadása óta „holt cselekedet”, amelytől megszabadított minket az Isten (Zsidó 9,13-14). A hívő ember számol azzal, hogy nincs itt maradandó városunk (Zsidó 13,14), de élő reménységgel hiszi, hogy a halál megérkezés, miközben felnőtté érünk az Isten oldalán, és eljutunk a színről színre látásra (1Korinthus 13,11-12), ahol az Isten letöröl a szemünkről minden könnyet (Jelenések 7,17). Krisztusban nem a halál nyeli el az életet, hanem az élet a halált. Krisztus nélkül a halál megoldhatatlan, a földi élet pedig egy adag kezelhetetlen, elviselhetetlen problémahalmaz: gürizve, fontoskodva, bulizva, vagy kedélyvesztetten …
Titus 3,1-7
458. dicséret