Kulcsszó itt a „lett”: „a szombat lett az emberért”. Jézus most nem az Írásra hivatkozik, hanem az Írás által tanúsított tényre, a teremtés tényére. Isten az embert nem azért teremtette, hogy megtartsa a szombatot. Jézus szerint nem a törvény, nem a szombat, hanem az ember áll az első helyen. Jézus emberszemlélete ez, amelyet nemcsak a korabeli farizeusok, hanem a saját intézményeibe és vallásos életrendjébe belemerevedett egyház sem tud elfogadni. Jézus soha nem vonta kétségbe az Isten törvényét, és a benne kifejezett isteni rendet, de hangsúlyozta, hogy ez nem önmagáért való rend, hanem Isten akaratra szerint mindig az ember javát akarja szolgálni. Ami nem az ember javát szolgálja, Isten eredetei teremtési rendje szerint, hanem inkább megnyomorítja az embert, az nem Isten akarata, még ha Mózes mondja is. Ez Jézus üzenete, sőt erre az életszemléletre váltotta meg övéit.
Zsoltárok 35,19-28
478. dicséret
 

Az a nagy kérdés, hogy velünk van-e a vőlegény, mert ha velünk van a vőlegény, nem kell böjtölni, hiszen  lakodalomban vagyunk. Lelke által, a feltámadott Úr velünk van, tehát a megváltott ember öröme húsvét és pünkösd óta felül ír minden böjtöt. Ugyanakkor az Úrral való közösség az Ő visszajövetele után lesz teljessé, vagyis a böjtnek e világban van létjogosultsága. Ezek szerint a hívő ember számára a böjt közömbös dolog, nem lényegi kérdés, mindenki maga dönti el, hogy böjtöl-e, vagy sem. Ha böjtölünk, ez nyugodtan szorítkozhat egy évben egyszer a keresztyén „nagy engesztelési ünnepre”, nagypéntekre. Ugyanakkor sokkal rendszeresebben is böjtölhetünk, ha mindez az Isten akaratára való koncentrálás minősített ideje lesz számunkra. De soha ne feledjük, velünk van a vőlegény, Szentlelke által, ezért a böjti koncentrálás és önmegtagadás sem komor tekintetet, hanem evangéliumi örömöt ajándékoz nekünk.
Zsoltárok 35,11-18
217. dicséret

Jézus Krisztus az akkori társadalom „bűnöseivel” és megvetettjeivel leült egy asztalhoz, azaz közösséget vállalt velük. Jézus Krisztus korlátlan kegyelmet hirdetett, amely botrány volt az akkori zsidóság számára, de a mai napig botránykő az Ő egyházában is. Egyszerűen fáj nekünk, ha a „másik is” üdvözül, nemcsak „mi”. Olyanok vagyunk, mint a tékozló fiú bátyja, aki duzzog, mert az Atya visszafogadta azt a fiát, aki paráznasággal tékozolta el az Atya vagyonát, miközben ő szorgalmasan dolgozott az Atya szőlőjében. „Emberileg” teljesen jogos ez a duzzogás, de Isten gondolatai mások (Ézsaiás 55,8), és Ő nagyobb a mi szívünknél (1János 3,20). Vegyük komolyan Jézus szavát, amit a tékozló fiú bátyjának mond: „Vigadnod, és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott!” (Lukács 15,32)
Zsoltárok 35,1-10
35. zsoltár
 

A ma embere nem szereti ezt a kifejezést: „bűn”; túl egyházias, dogmatikus, rettenetes. Másrészt: folyamatosan hárítunk, mert nem akarunk szembenézni határtalan gyarlóságainkkal, hiszen ez fájdalmasan tehetetlenné dermesztené gátlástalanságainkat. Harmadrészt: manapság másként beszélnek ugyanarról, amiről a Szentírás, a „bűnt” említve szól. Engedjék meg, hogy egy „mai” dalszöveggel fejezzem ki ugyanazt, amit „egyházias nyelven”, a Szentírás üzenete alapján, Krisztusért kiáltva, az ember nyomorúságának, bűnnek nevezünk. Ugyanarról van szó, de másképp. A „Quimby” zenekar, 2010-ben megjelent albumának egy dalából idézek. Akinek van füle, hallja…„Ne legyen több illúziód, a kutyám nem szeret. Csak a sajtos hamburgered miatt csóválja neked…Uram, bocsásd meg minden bűnömet. És ha keselyűként köröz a gyűlölet. Dobj neki egy csontot a fazékból. Minket meg ments meg a gonosztól!”
Zsoltárok 34
34. zsoltár
 

Sokan vannak, akik sínylődnek, vagy hatmilliárdan, és számuk csak gyarapszik. A „sínylődésben” emberlétünk minden nyomorúsága összegzésre talál. Nem egy újabb „betegség” fenyegetésére, vagyis csak egy időre akarunk meggyógyulni, hanem teljesen, és örökre. Nem pusztán „gyógyulásra”, hanem megváltásra van szükségünk. Figyeljük meg, Jézus Krisztus nem azért jött, hogy csodás „sztár-gyógyító” legyen, akihez özönlenek az emberek (36), mert félnek a haláltól. Ezért Jézus Krisztus a reggeli imádság után (35) elmegy az emberek elől máshová, mert Ő nem csodás gyógyításért jött erre a világra, hanem azért, hogy Isten megváltó szeretetének evangéliumát hirdesse (38), amely több minden ideig való testi gyógyulásnál, mert az örök élet ajándékával megvált, azaz valódi megoldást ajándékoz nekünk. A testi gyógyulás jel az Isten hatalmáról, és áldott ráadás, de soha nem Isten ajándékának teljessége. Isten Krisztusban nem csak daganatainkat, bénultságainkat, „csikarásainkat” akarja megszüntetni, hanem mindenfajta sínylődésünkön úrrá akar lenni.
Zsoltárok 33
33. zsoltár

A zsinagógai istentisztelet után Jézus elmegy Simon Péter házába (29), mert Ő az istentisztelet után velünk akar jönni a családunkba, a mindennapjainkba. Főleg azért, mert tele vannak a mindennapjaink bajokkal, betegségekkel, problémákkal. Péter anyósa lázas. A láz oka valamilyen kórokozó. Mi büszkék vagyunk arra, hogy megnevezzük a baj okát, és azt hisszük, hogy ezzel a baj valódi forrását is megtaláltuk. Pedig a baj igazi oka a baktériumnál is „mélyebben” van. Jézus Krisztus ezt gyógyítja: megfogja a kezünket és valóban talpra állít bennünket (30). A meggyógyított asszony szolgál (31), azaz válaszol Jézus Krisztus gyógyító kegyelmére. A Jézus-követés alapmagatartása a szeretetszolgálat. Jézus egy asszonyt gyógyít meg, azaz egy férfijogú társadalomban kifejezi Isten eredeti teremtési szándékát a nőkre vonatkozóan is.
Zsoltárok 32
32. zsoltár

A tanítványok belefeledkeznek a munkába. A hálókkal bajlódva küzdenek a mindennapi betevőért. A kerítőhálókat bevetik a tengerbe (16), majd kihúzzák, minden nap ugyanúgy. Ebben az élethelyzetben szólítja meg őket az Úr! Jézus követése akkor azt jelentette, hogy otthagyták a hálókat (18), de az esetek nagy többségében azt jelenti, hogy a halászatot, azaz a mindennapi életünket újítja meg. Nincs nagyobb dolog, mint amikor valaki örömmel, minden rendet felforgató törekvés (ambíció) nélkül éli „kispolgári életét”, és ebben boldog. A krisztusi ember ilyen. Minden hétköznapitól való eltérés, amely valami jobbat és izgalmasabbat ígérő „rendkívüli” dolog felé igyekszik, valójában menekülés egyfajta illúzióba, ami előbb-utóbb csalódást, sok kárt, és szenvedést okoz. Ez nem azt jelenti, hogy nem lehet a szebbre és jobbra törekedni, és bele kell szürkülni a hétköznapokba, hanem azt jelenti, hogy a hétköznapokat kell megtölteni mennyei tartalommal. Ez az igazi, Krisztusnak kedves feladat.
Zsoltárok 31,15-25
256. dicséret
 

Az Isten országa egyrészt eljövendő valóság, az üdvösség végső teljessége, amelyben Isten úrrá lesz az emberi élet minden nyomorúsága felett; másrészt pedig a jelen valósága. Isten országa úgy eljövendő, hogy Jézus Krisztusban már egészen közel van, már itt van. Isten országa Jézusnál nem az ítéletet, hanem az üdvösség teljességének közelségét jelenti. Ezért nála a megtérés sem a bűnbánat gyötrelme, hanem az üdvösség örömében való részesedés. Máténál a megtérés sürgető fenyegetés, „…térjetek meg, mert…”! Márknál a nagy tény meghirdetésén van a hangsúly: „közel van az Isten országa”, a megígért boldog jövő belépett a jelenbe. Ennek ajándéka a megtérés lehetősége. Márknál Isten országának közelsége nem ítélet, hanem örömhír, ezért nála a megtérésre hívás sem fenyegető értelmű, hanem meghívást jelent az örömre. A megtérés öröm!
Zsoltárok 31,1-14
31. zsoltár
 

A harmadik versben kétszer is szerepel az „út” kifejezés: „elkészíti utadat”…”készítsétek az Úr útját”. Az út-motívum fontos Márk számára. Jézus Krisztus engedelmesen megjárja Istentől rendelt útját, melynek csúcspontja a kereszt, és a húsvéti üres sír. Keresztelő János egész működése egyetlen hatalmas kiáltás az úton elinduló Jézusról, amely fellármázza hallgatóit. Nekünk is be kell állnunk a hírnökök, az útkészítők sorába! Jézus keresztútját úgy kell hirdetnünk, mint Isten útját a világhoz. De jó bizonyossággal tudni, hogy van út, hogy Jézus Krisztus az út, és csak akkor vagyunk úton, ha minden utunk összefut erre az útra; egyébként „óh, hova visz az út”?
Zsoltárok 30
30. zsoltár

Vajon osztatlan szívvel szeretjük-e az Urat? A bibliai görögben több kifejezést is találunk a szeretetre. Az „agapé” az a szeretet, amikor az illető személyválogatás nélkül pazarolja a szeretetét mindenkire. Isten ezzel a szeretettel szeret bennünket, és nekünk is így kell egymást szeretni. A „fileó” azonban részrehajló, valakit előnyben részesítő szeretetet jelent. Itt ez a kifejezés szerepel. Nekünk ezzel az osztatlan, kizárólagos szeretettel kell szeretni az Urat! Agapéval egymást, fileóvel az Urat kell szeretnünk. Pál a gyülekezet tagjaitól várja, hogy vizsgálják meg az Úrral való kapcsolatukat. Aki nem így szereti az Urat, az tele van meghasonlással; Pál kifejezése szerint még átok alatt van. Ez az igevers nem valaki megátkozása, hanem csupán egy ténymegállapítás: aki nem jött ki egyszer és mindenkorra élete alagútjából, az sötétben marad, és megvakul. Mi nem kárhoztathatunk senkit! (4Mózes 23,8).
Zsoltárok 29
29. zsoltár
 

Az adakozásban birtokom javát (zsengéjét) hálából visszaadom Istennek, kifejezve, hogy mindenem az Övé. Egyházunk életében az adakozás a szolgálatok ellátása érdekében történik. Ennek a szolgálatnak fontos része, hogy gyűjtsünk azoknak, akik szükséget szenvedtek (1). Az adakozás az istentisztelet szerves része, ahogy Igénkben is a hét első napján gyűjtötték össze az adományokat (2). Mindenki annyit adjon, amennyi telik tőle (2), de azt őszinte hálával, azaz jókedvvel adja (2Korinthus 9,7). Az adományokat makulátlanul kell kezelni. Ezért Pál is két korinthusi testvér jelenlétében fogja átadni az adományt az illetékeseknek (3). Minden adakozás lényege: „…erejük szerint, sőt erejükön felül is önként adakoztak,…mert először önmagukat adták az Úrnak…” (2Korinthus 8,3-5).
Zsoltárok 28
28. zsoltár
 

A test feltámadása a leglényegesebb ígérete a húsvéti evangéliumnak. Ez teszi az örök élet valóságát konkréttá. Nem ez a test támad fel, mert ez elrothad (50). A test azonban nem egyenlő bizonyos „anyagok” („test és vér”) összességével. Testemben hétévente minden sejt kicserélődik, ezért testemben közel sem vagyok az, aki hét évvel ezelőtt voltam. A test feltámadása azt jelenti, hogy az ember megőrzi személyazonosságát, ezért egymásra ismerünk odaát, Krisztusban miénk a viszontlátás reménysége. A test feltámadása hirdeti, hogy az örök élet nem egy „szellemjárás”, vagy egy „lelki ködben való lebegés”, hanem egy konkrét valóság. Olyannyira, hogy Isten új eget és új földet, azaz egy új világot is teremt az örök élet színtereként, amelyben igazság lakozik, és ahol többé nem úr a halál (Ézsaiás 65,17; 2Péter 3,13; Jelenések 21,1). Jézus Krisztus feltámadott testét megérinthették (János 20,20), ő maga megette a halat, hogy megmutassa, testben támadt fel (János 21,13), de ennek a testnek többé nem jelentettek akadályt a tér és az idő korlátai (János 20,19). Nem általában hiszünk valami feltámadást, hanem testünk feltámadására van ígéretünk. Hiszem a test feltámadását?
Zsoltárok 27
187. dicséret
 

A szépen becsomagolt ajándéknak csak akkor van értelme, ha a csomagolás nem üres, hanem benne van az ajándék. A vödör üresen hiábavaló, hiszen azért van, hogy hordozzon magában valami fontosat. Ami üres, az kétségbeejtő; ha pedig látványosan be van csomagolva, akkor hazug. A húsvéti evangélium a keresztyén hit szíve: Jézus Krisztus feltámadott a halálból a mi feltámadásunk zálogaként. A hívő ember megváltott ember, akinek örök élete van, és az örök élet határtalansága megjelenik földi életében is. Húsvéti hit nélkül nincs keresztyénség, de nem lehetséges tartalmas emberi élet sem, hiszen az örök élet bizonyossága nélkül, előbb – utóbb mindeneken és mindenkin úrrá lesz a halál, és az üresség, bármilyen látványos is legyen a csomagolás. A feltámadott Úr az, aki életem ürességét mennyei tartalommal töltheti meg! Így lesz igazi húsvétom.
Zsoltárok 26
356. dicséret
 

Az evangélium tömör foglalatát olvashatjuk itt, a feltámadás himnuszának kezdetén: Krisztus meghalt a mi bűneinkért, eltemették, feltámadott, majd megjelent. Ezután következik egy lista, hogy kiknek jelent meg. A lista végén olvasható az apostol, akinek már a mennybe ment Úr jelent meg. Ez azt hirdeti, hogy az élő, feltámadott Úr Jézus Krisztussal ma is lehet találkozni, mégpedig olyan életmegújító módon, ahogy Saul találkozott vele a damaszkuszi úton. Az első, újjászülő találkozás után, pedig naponta kell találkoznunk vele, hogy újból és újból eszünkbe jusson az evangélium (1). Bonhoeffer, nagy német teológus azt hangsúlyozta, hogy mielőtt emberekkel találkozunk, először Krisztussal kell találkoznunk, egyébként lazulnak, sőt robbannak emberi kapcsolataink eresztékei.
Zsoltárok 25
343. dicséret

 Imádkozzunk az Isten élő szaváért, és az azt tolmácsoló igehirdetésekért, amelyekben mindig felragyog nagypéntek és húsvét evangéliuma. Felépít minden romlásból az örömhír, hogy fogságból kiváltott (megváltott) emberek vagyunk. Nagypéntek evangéliuma azonban józan értelemmel felfoghatatlan; szentlelkes értelem kell ahhoz, hogy befogadjuk azt, ami itt az igazán hangsúlyos. A modern teológia szerint lehetséges, hogy nem azon van a hangsúly, hogy „Egyszülött Fiát adta” (titok, hogy miért éppen ez volt a megoldás), hanem az a lényeges, hogy „úgy szerette Isten a világot” (János 3,16), hogy ezt felejthetetlenül kinyilvánította: akként, ahogy abban a korban ezt a megváltó szeretetet megmutathatta. Ma lehet, hogy másként mutatná meg ugyanezt a szeretetet, és bizonyítaná azt, hogy Jézus a Krisztus. Ez a megváltó szeretet az, ami valósággal épít.
Zsoltárok 24
342. dicséret

Pál a prófétálás fontosságát emeli ki, a nyelveken szólás ellenében. Ha az apostol nyelveken szólva érkezett volna meg Korinthusba, ki ismerte volna meg Krisztust (6). Ha egy idegen érkezik a gyülekezetbe, hogyan ismeri meg a Krisztust, ha csal nyelveken szólást tapasztal, amely számára egyenlőre nem több őrjöngésnél, a gyülekezet pedig idegbeteg emberek együttesénél. Az ilyen ember joggal rémül meg, és menekül el a gyülekezetből (23). Fő elv: a gyülekezet építése, bátorítása, és vigasztalása; valamint az, hogy ne maradjak idegen a másik számára (11): ezért a prófétálás közösségi, a nyelveken szólás inkább egyéni „műfaj” a kegyelmi ajándékok sorában. Nagyot hibázunk, ha – mint Korinthusban – a nyelveken szólást közösségivé tesszük, vagy az élő hit kizárólagos jeleként tartjuk számon.
Zsoltárok 23
437. dicséret
 

A korinthusi gyülekezet tagjai megtért, de izgága emberek voltak, tele konfliktusokkal. Büszkék voltak a maguk ajándékaira, és lenézték a másét. Pál próbálja „kezelni” ezt a nyomorult helyzetet: teológiai érveket említ (sok tag, de egy test; 12,7), gyakorlati tanácsokat ad (azért kaptad, hogy használj vele; 12,14). De ezek csak tüneti kezelést nyújtó technikák. Az igazi megoldást a szeretethimnuszban tárja fel, amely az eddigieken túl az egyetlen különb út minden földi probléma megoldása felé. Itt nem az emberi szeretetről van szó, hanem az élő Isten soha el nem múló, mindent elfedező szeretetéről (7), amely Jézus Krisztusban testet öltött: „A szeretet nem irigykedik, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel…nem keresi a maga hasznát…mindent eltűr” (4-7). Meghalhatsz nemes ügyekért, semmi haszna annak (3). Egyetlen esélyünk a „normálisabb” életre, ha az önátadó krisztusi szeretetet kikönyörögve viszonyulunk egymáshoz.
Zsoltárok 22,23-32
295. dicséret

Ma egy szellemes, tartalmas, és telibe találó viccen igen jót derültem, sőt hosszan, hangosan nevettem. Később vettem csak észre, hogy milyen jó hatással volt ez a nevetés a közérzetemre, testi – lelki állapotomra, szívverésemre, tekintetemre, miközben azt is meg kellett állapítanom, hogy régen nevettem ilyen jóízűt. Tudjuk, hogy az öröm sokkal több a nevetésnél, de a nevetés az örömnek igen fontos eleme, mert az öröm mély és komoly elemeket is tartalmaz, a nevetés azonban teljes felszabadulás, kikapcsolás, valami megmagyarázhatatlan előíz a mennyei világból. Ha nevet a száj, akkor örül a szív, és másként funkcionálnak még a zsigerek is. A hívők közössége „örömteli”, láthatóan is „vidám” közösség, miközben sohasem felszínes. Tudunk-e együtt örülni, tudjuk-e egymást örömre hangolni, tudunk-e nemcsak a bajokra tekinteni; tudunk-e, minden irigységet letéve, örülni a másik örömének? A komolyság, az evangéliumi mélység; és a látható, tartalmas öröm; valamint az önfeledt nevetés nem zárják ki egymást. Van okunk örülni, és nevetni is, mert megváltott emberek vagyunk, ahogy reménységgel lehet szenvednünk is (26), ha annak van itt az ideje. Ennek ellenére mi gyakran szomorúan éneklünk, haloványan süt át a bizonyosság öröme istentiszteleteinken, hát még az életünkön. Segítsük egymást ehhez az örömhöz, mi, akik az Úréi vagyunk!
Zsoltárok 22,1-22
22. zsoltár

A kegyelmi ajándékok között szerepel a hit is. Minden kegyelmi ajándék ugyanazon Szentlélek munkája, aki mindenekelőtt a feltámadott Jézus Krisztusba vetett, élő hitet támasztja az ember szívében, és ennek nyomán különféle feladatokkal bíz meg a Krisztus gyülekezetében, amelyre egy-egy kegyelmi ajándékkal alkalmassá is tesz. A hit, mint kegyelmi ajándék, itt más, mint az üdvözítő hit, amely minden kegyelmi ajándék forrása. A hit kegyelmi ajándéka, valami olyan felülről való ajándék, amely az embert az Istenre való teljes ráhagyatkozás által képessé teszi emberfeletti feladatokra, akár csodákra is (Máté 17,20). Gondoljunk a hit hőseire (Zsidókhoz írt levél 11), akikben a hit, az üdvözítő hiten túl, mint kegyelmi ajándék is munkált. Ennek a hitnek legnagyobb csodája, ha úgy szolgálja a Krisztust e világban, hogy használjon (7), és ne ártson. A hit, mint kegyelmi ajándék, mindig épít, és soha nem rombol; úgy vezet az Úrhoz, hogy nem kárhoztat másokat; úgy hív örömre, hogy nem szomorít meg senkit maga körül. Ez tényleg rendkívüli csoda, nagyobb bármely csodánál: használni, és nem ártani, építeni, és nem rombolni. Ez a küldetésünk: használni, építeni, szeretni; de erre csak azok képesek, akik a hit kegyelmi ajándékát kapták.
Zsoltárok 21
21. zsoltár
 

Virágvasárnap most önvizsgálatra hív. Aki nem kész az önvizsgálatra, és arra, hogy letegye élete batyuit, azt előbb - utóbb megbetegítik el nem rendezett dolgai; amelyeket  csak az Úr előtt lehet valóságosan elrendezni. „Ezért erőtlenek és betegek közöttetek sokan, és ezért halnak meg számosan.” (30)
Zsoltárok 20
330. dicséret
 

Azokban a helyzetekben érezzük biztonságban magunkat, ahol nekünk van valamink, ami a másiknak éppen nincsen, így mi vagyunk az adott helyzet urai, miközben embertársunk megaláztatik. Ez könyörtelenül így van a világ megannyi szögletében. Ezzel szemben Isten gyülekezetében szeretik egymást. Ha van is közöttük időleges szakadás, ami elkerülhetetlen, nincs közöttük meghasonlás (18), vagyis a nézeteltérés tisztító kohója után, egy krisztusibb szinten formálódik ki közöttük a kegyelemmel és megbocsátással teljes közösség. Ha ez nem így van, akkor csak kárunkra jövünk össze (17). A hívők közössége az egyetlen hely e világban, ahol az ember megtapasztalhatja a szeretetet. Döbbenetes csalódás, ha az ember itt sem talál irgalmat. Ugyanakkor: hányan élnek vissza az egyházban ezzel az igénnyel (a világban nem lehet, de majd az egyház)?
Zsoltárok 19
19. zsoltár
 

Az asszony, igenis szólhatott a gyülekezetben (vö. 14,33-36), ott imádkozhatott, és prófétálhatott. Nem házi, családi istentiszteletre, hanem gyülekezeti istentiszteletre gondol az apostol. De ha ezt teszi, befedett fejével fejezze ki, hogy ő már tartozik valakihez, a férjéhez (10), ketten együtt pedig Krisztushoz; és egyben takarja el hajának ékességét, hogy amikor szól, a hallgatóság ne a külsejére, hanem az evangéliumra figyeljen, mert még az angyaloknak is támadhatnak vágyakozó pillantásaik (10, 1Mózes, 6,2), nem különben a jelen lévő férfiaknak. Jézus Krisztus legyen a középpontban, és ne az, aki szól, főként ne annak külső megjelenése, esetleges szépsége! Erre mondta középiskolai fizika tanárom, amikor a szemre való diáklány, feleléskor semmit sem tudott, és elpityeredett, hogy „engem a női könnyek nem hatnak meg, a fiúk sírhatnak, ha akarnak, de magának beírom az elégtelent”.
Zsoltárok 18,26-51
269. dicséret
 

Milyen szépen hangzik ez a sor! Ha „értelmes emberek” vagyunk, és Pál ilyennek tartja a korinthusiakat (15), akkor belátjuk, hogy ez az egyetlen járható út, hogy rendeződjenek emberi kapcsolataink: végre ne a magam javát keressem, hanem a másét; ne én akarjak boldog lenni, hanem a másikat akarjam boldoggá tenni; ne a saját üdvösségem érdekeljen csupán, hanem a másiké is (33); ne kapni akarjak, hanem adni – és éppen eközben gazdagodok meg én magam is. Valójában a krisztusi cselekvéstudományt (etikát) summázza így az apostol; egy akkori konkrét probléma, a bálványáldozati hús kérdése kapcsán. Csak így lehet Isten dicsőségére élni (31)! Ehhez azonban kevés az, hogy „értelmes ember” vagyok, kevés a belátás, ehhez mennyei erő kell, megváltottság, újjászületés.
Zsoltárok 18,1-25
18. zsoltár
 

A kísértés inger-dús világunkban kikerülhetetlen, de azt csírájában, a kívánságnál kell elfojtani, később már az ember fék nélkül gurul lefelé a lejtőn. Négy veszélyes területet, „gonosz dolgot” említ igeszakaszunk, amelyekben ma is folyamatosan megkísértetünk. Az egyik a bálványimádás (7), amikor Isten helyett valami, vagy valaki más kerül életpiramisunk csúcsára, és az élő Isten helyett az diktál. A második félelmetes terület a paráznaság (8); tele van vele a világ ma is, számos módon. A harmadik veszélyzóna, amikor az ember Istent kísérti (9), táncol a korlát szélén, mert egyszer már megúszta; egy hegymászónak már lefagyott a lába, de újra nekiindult a csúcsnak. A negyedik fajta megkísértetés (10), amikor az ember látványosan az Ura ellen fordul, zúgolódik, káromolja az Istent. Egyikünk sem lehet elbizakodott, bármikor eleshetünk (12), ahogy ez már „szuperhívőkkel” is előfordult. A „megállás” kegyelmi állapot. Áldott az Isten, hogy nem hagy bennünket erőnk felett kísérteni, és a kísértéssel együtt megadja a szabadítás útját is (13)! A mai igeszakasz figyelmeztetés (11), hogy ne szűnjünk meg ezért könyörögni.
Zsoltárok 17
17. zsoltár
 

 Pál nem az üdvösséget akarja kiérdemelni önmegtartóztató életével, hiszen az örök élet egyszer és mindenkorra az övé, hanem azért sanyargatja meg a testét, hogy Krisztusért végzett szolgálata mindenben kedves legyen az Úrnak. A test önmagában nem a rossz forrása, de lelkünk megregulázása csak testünkön át lehetséges. Lelkünkhöz csak a testünkön át vezet az út. Nincs lélek test nélkül! Urunk, könyörülj, add Lelked erejét, hogy az üdvösséget már most „élvezve”, e világ útvesztőiben bukdácsolva, alkalmatlanná ne legyünk (27). A „versenypálya” képe erre az állandó koncentrálásra utal: összpontosítás az Isten országára, a bizonyosság békességével, és a megszentelődés önmegtartóztatásával. A hívő embert ettől kezdve a világ gyilkos versenypályái már nem érdeklik. Például erről megismerni az igazán hívő embert.
Zsoltárok 16
16. zsoltár