Jézus Krisztus az akkori társadalom „bűnöseivel” és megvetettjeivel leült egy asztalhoz, azaz közösséget vállalt velük. Jézus Krisztus korlátlan kegyelmet hirdetett, amely botrány volt az akkori zsidóság számára, de a mai napig botránykő az Ő egyházában is. Egyszerűen fáj nekünk, ha a „másik is” üdvözül, nemcsak „mi”. Olyanok vagyunk, mint a tékozló fiú bátyja, aki duzzog, mert az Atya visszafogadta azt a fiát, aki paráznasággal tékozolta el az Atya vagyonát, miközben ő szorgalmasan dolgozott az Atya szőlőjében. „Emberileg” teljesen jogos ez a duzzogás, de Isten gondolatai mások (Ézsaiás 55,8), és Ő nagyobb a mi szívünknél (1János 3,20). Vegyük komolyan Jézus szavát, amit a tékozló fiú bátyjának mond: „Vigadnod, és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott!” (Lukács 15,32)
Zsoltárok 35,1-10
35. zsoltár