Ma egy szellemes, tartalmas, és telibe találó viccen igen jót derültem, sőt hosszan, hangosan nevettem. Később vettem csak észre, hogy milyen jó hatással volt ez a nevetés a közérzetemre, testi – lelki állapotomra, szívverésemre, tekintetemre, miközben azt is meg kellett állapítanom, hogy régen nevettem ilyen jóízűt. Tudjuk, hogy az öröm sokkal több a nevetésnél, de a nevetés az örömnek igen fontos eleme, mert az öröm mély és komoly elemeket is tartalmaz, a nevetés azonban teljes felszabadulás, kikapcsolás, valami megmagyarázhatatlan előíz a mennyei világból. Ha nevet a száj, akkor örül a szív, és másként funkcionálnak még a zsigerek is. A hívők közössége „örömteli”, láthatóan is „vidám” közösség, miközben sohasem felszínes. Tudunk-e együtt örülni, tudjuk-e egymást örömre hangolni, tudunk-e nemcsak a bajokra tekinteni; tudunk-e, minden irigységet letéve, örülni a másik örömének? A komolyság, az evangéliumi mélység; és a látható, tartalmas öröm; valamint az önfeledt nevetés nem zárják ki egymást. Van okunk örülni, és nevetni is, mert megváltott emberek vagyunk, ahogy reménységgel lehet szenvednünk is (26), ha annak van itt az ideje. Ennek ellenére mi gyakran szomorúan éneklünk, haloványan süt át a bizonyosság öröme istentiszteleteinken, hát még az életünkön. Segítsük egymást ehhez az örömhöz, mi, akik az Úréi vagyunk!
Zsoltárok 22,1-22
22. zsoltár