Előttünk áll a legnagyobb bűn, aminek elkövetésétől az Úr őrizzen meg bennünket! Isten cselekszik, hatalmasan és irgalommal. Közben emberek gyógyulnak, változnak, reménnyel élednek. Mások, mégpedig a hivatalosan „istenközeliek” mindezt irigyen megcáfolják, tagadják. Isten cselekszik, és ők azt mondják, nem az Isten cselekszik, hanem a Sátán. Ez a Lélek káromlása! Ördögöt emelgetni, Isten cselekvését mások életében tagadni, és így tagadni, Isten cselekvését ördögien cáfolni, mások reménységét tönkretenni, mindezt irigységből. Igen, ez a Szentlélek káromlása. Ez az egy, amire nincs bocsánat, mert Isten irgalmas, üdvözítő cselekvését eleve cáfolja. Vigyázzunk, minden kegyes szűkkeblűség, közel áll ehhez a lelkülethez (31-32). 

1Sámuel 26,1-12

144. zsoltár

Ebben az igeszakaszban az a döbbenetes, hogy a sorvadt kezű ember* csupán arra indította a templomban ünneplő vallási vezetőket, hogy teológiai vitát kezdeményezzenek: szabad-e szombaton gyógyítani? (9) Ezt is azért hozták csak elő, hogy Jézus ellen vádat emelhessenek (10). Jézus válasza kimondja, hogy Ő Úr a törvény felett is, ahogy Ő Úr az emberek, démonok, betegségek felett (13). Jézus Krisztus kijelentése szerint az ember több az Isten számára, nemcsak a juhoknál, hanem minden vallási parancsnál. Ő azért jött, hogy kihozza az embert minden fogságból. Ennek csak előjele a sorvadt kéz megmozdulása, csúcspontja pedig Jézus Krisztus feltámadása, majd pedig visszajövetele. Mozdulhat sorvadt életünk! Lám, a farizeusok nem hálát adnak, hanem elhatározzák, hogy végeznek Jézussal (14). Ilyen lenne az Istent szerető ember? Többet ér számára előírás, parancs, kegyesség, írásértelmezés, mint a saját embertársa? Észre sem vennék ezt a nyomorultat, ha Jézust nem akarnák megvádolni? Jézus egyértelműen kijelentette Isten akaratát, és nemet mondott erre az embertelen szemléletre, amikor hangsúlyozta: „az ember pedig mennyivel többet ér” (12).

1Sámuel 25

14. zsoltár

*  - 1. Egy sorvadt kezű ember áll előttünk a mai Igében. Mindig akkor tudunk együtt érezni valakivel, ha az adott nyomorúságot már mi is megtapasztaltuk, a saját bőrünkön. Akinek törött már el keze, és hetekig hordozta a gipszet, az tudja, hogy milyen tehetetlenné és kiszolgáltatottá lesz az ember egy kézzel; és noha az idő teltével sok mindent megtanulhatunk egy kézzel is elvégezni, ez a helyzetmegoldó képesség mégsem változtat a nyomorúságos állapoton. Arról most nem is beszélek, hogy ennél az állapotnál még sokkal korlátozottabb betegségek, bajok kiáltanak ebben a világban; bár nyomorúság és nyomorúság között mégsem lehet „sorrendet” felállítani, mert mindenkinek a magáé a nehéz.

- 1. Amikor az ember „éhes”, és sokféleképpen lehet éhes, akkor elkezdi tépdesni a kalászokat. Még Jézus tanítványai sem tudták türtőztetni magukat, a szent napon sem, mert az éhség legyőzte őket (1). - 2. A farizeusokat nem érdekelte az emberi szükség, könyörtelenül odacsaptak az éhezőknek, azzal, hogy „nem szabad”, majd jelentették a parancs megszegését (2). - 3. Igazi evangélium következik ezután, valami egészen más, mint amit eddig megszokott a világ, és amit máig nem tudott befogadni: egyetlen parancs létezik az Isten és az ember szeretete, és a kettő valójában egy. Jézus, Dávid esete mellett (1Sámuel 21,1) a papok szolgálatát említi igazolásként (3-5).* - 4. Isten irgalmassága felette áll minden szent rendelkezésnek. Jézus Krisztus itt isteni teljhatalommal jelenti ki azt, ami kedves Istennek: irgalmasság és nem áldozat, szeretet és utána templom. Ő mondja ezt, aki Úr, Ura a parancsoknak is, Ura minden templomozásnak, vallásos gyakorlatnak, kegyességnek. Nagyobb Ő a „templomnál” (6). Ezért nincs vita, nincs „de” (6-7).

* Dávid is bement a templomba éhes csapatával, Ahimelek pap pedig irgalmasságot cselekedett velük, enni adott nekik a papok szent kenyeréből. A papok, a templomban, a templomi szolgálat végzése közben, valójában megszegik a szombatot; mert ha szó szerint vesszük a törvényt, mint a farizeusok, akkor valójában erről van szó. A papoknak a templomért meg kell szegniük a törvény betűit (3-5).

 - 1. „Jaj” hangzik el itt azok felé, akik azt hitték, hogy ismerik az Urat! Akik Jézus Krisztus közelében lehettek, hallották tanítását és látták csodáit, valójában nem ismerték fel az Urat. Jézus Krisztus az akkoriban hírnevesen romlott városokra nagyobb reménységgel tekintett, mint azokra, akik hivatalosan az Ő közelében sürögtek (20-24), ide értve a saját városát, Kapernaumot is (23). - 2. Aki Jézus Krisztus közelében van, soha nem csóválhatja a fejét mások gondolatain, életén, hibáin; hanem alázattal és reménységgel tekinthet mindenkire. Ne értsük félre: lehet és kell prófétaként rámutatni bűnökre, de csak mentő szándékkal. Ha a mi Urunk Tíruszt, Szidont, Sodomát említi reménységgel, akkor mi sem lehetünk „szűkebbek” Őnála. - 3. Ez az alázatos „befogadás” minden bölcsesség és értelem ellenében születik meg bennünk, gyermeki magatartás; az okos felnőtt erre már képtelen, hát még az „okos” keresztyén. Újjá kell születni, gyermekké kell lenni! (25-26) Aki Jézus Krisztus gyermeke, az szelíd és alázatos szívű, ez pedig minden valóságos nyugalom forrása (28-29). Az alázatos, krisztusi ember nem akar naggyá lenni, de hűséggel betölti az Úrtól kapott feladatát (30).

A legnagyobb prófétánál is dicsőségesebb nagyság vár azokra, akik nemcsak asszonytól születtek, hanem újjászülettek Jézus Krisztus örömhíre által. „A legegyszerűbb emberi élet is, amely Isten országának polgára, felette áll gazdagságban és dicsőségben minden egyéb nagyságnál (11)” (Victor János). Ez az ország, a mennyek országa, megjelent itt a földön, nem a törvény és nem a próféták szigorával, nem vallásos erőszakkal, hanem Isten Jézus Krisztusban testet öltött szeretetével (12). A törvény és a próféták szerepe elvitathatatlan, Isten tervében nélkülözhetetlen, de nem a végső láncszem, hiszen „minden próféta és a törvény János idejéig prófétált” (13). Ne legyünk olyan keresztyének, akik megerőszakolják, kisajátítják az Isten országát, és csak azokat engednék be oda, akik pont úgy értik az Írásokat, mint ők. Jézus Krisztus írásértelmezése az irányadó. Egyszer az egyik testvérem, egy teológiai vita után, igen szomorúan, megkeseredett indulattal tárulkozott fel, ezt mondva, remegő hangon: „Kikérem magamnak, hogy bárki elvitassa az üdvösségemet”. Természetesen ez nem „kikérés” kérdése, hanem kegyelem kérdése, de nem a mi szintünkön dőlnek el ezek a dolgok.

Jézus Krisztus elsődleges feladata a tanítás, az igehirdetés volt: az evangélium hirdetése azoknak (1), akik rádöbbenhettek, hogy szegények, és szükségük van a mennyei többletre, az örök élet örömére és erejére, már ebben a világban (5). Jézus tanítása elsődleges a Szentírás minden helyének megértése tekintetében. Jézus Krisztus az, aki ennek a tanításnak a szívét, az evangéliumot, halálával és feltámadásával elhozta közénk! Ennek az evangéliumnak igazolása volt csupán azoknak a jeleknek, csodáknak a sorozata, amelyek kísérték és igazolták Jézus igehirdetését (5). Ezek bizonyították, hogy aki hirdeti a végső megoldás, a megváltás evangéliumát, Ő a megígért Megváltó, nem kell mást várni! Itt van az, aki elkezdte kibogozni, ami halálosan, fojtóan összegubancolódott ebben a világban!*

1Sámuel 21

27. zsoltár

*  Ez azonban csak a kezdet. A folytatás odaát következik, de már itt örömöt és erőt ad. Ám több csodát, végleges megoldást ne itt várjunk. Mi pedig, mint itt Keresztelő János, összekeverjük a hangsúlyokat, és az evangélium, az üzenet helyett, az evilági megoldásokat akarjuk csupán, itt, most, azonnal. Egyébként megkérdőjelezzük az egészet, és elkezdünk kételkedni az egész jézus-ügyben(1-3), valójában megbotránkozunk Őbenne (6). Pedig Jézus Krisztus tanítása, és annak szíve, az evangélium sokkal több, mint bármely csoda, és az ebből maradványként jelen lévő, ma elfogadott cselekvő, ételosztó, segítő egyház. Sajnos, ha kell, ma csak ennyi kell a világnak az egyházból. Mi azonban ragaszkodunk az üzenethez, az evangéliumi többhöz. Boldog, aki csodák híján is hisz az üzenetben, az evangéliumban, amit Jézus tanított és elhozott.

Jézus követőinek nem kell félni (26). 1. Nem kell félni, mert nincs olyan rejtett dolog, ami ki ne derülne abból, amit Jézus Krisztus ügye érdekében elszenvedtünk. Az a kérdés csupán, hogy szenvedéseink Őérette jöttek ránk, vagy egészen más okból (26). 2. Nem kell félni, ha azt mondjuk, amit Jézus bízott ránk, és akkor mondjuk, amikor Ő erre szót adott; de joggal félünk, ha nem az Úr szavát mondjuk, hanem a magunkét (27). 3. Nem kell félni azoktól, akik Jézus Krisztusért megölhetnek. Ez a test elveszhet, de a „lélek”, azaz az ember maga nem veszhet el soha. Erre Jézus Krisztus szava, feltámadása, visszajövetele a garancia (28). Az Úr szavai a hitvalló egyházat bátorítják. Vannak hitvalló idők, és vannak olyan idők, amikor a népegyház ad stabilitást. Mind a hitvalló, mind a népegyházi időszakban ott van a Krisztus, és szentlelkes bölcsességgel kell észrevenni, mikor melyiknek van itt a rendelt ideje.* 

* Most hitvalló időket készít az Úr! Tehát merítsünk erőt a mi Urunk bátorító szavaiból, de ne nézzük le a népegyházat, és ne irigykedjünk a megújuló mindenféle módon buzgó kis-közösségekre se. Akik azonban csak önös érdekeik miatt hoznak valami újat, és valójában ezért nem tradíciót követők, azoknak legnagyobb bűnük, hogy saját lelki kielégülésük érdekében szaggatják a Krisztus testét. Krisztus ügyét tőlük sem féltjük!

Különbség van akkori és mai tanítványság között abban is, hogy akkor a tanítványok feladata csak az volt, hogy a maguk népét bejárják (5-6). Más, nagyobb feladatnak még nem jött el az ideje. Ez azonban nem azt jelenti, hogy csak Izráel népének elveszett juhaihoz szól az evangélium. Éppen Máté az, aki az evangélium egyetemességét hangsúlyozza (Máté 28,19), amely minden népnek szóló üzenet, tanítványság. Persze Isten mindenkit csak a sajátjai között tesz „felelőssé”. Ez a felelősség csak átvitt értelmű, hiszen a hit kizárólag Isten kegyelmén múlik, ezért mi tegyünk meg mindent, amit Isten ajándékaiból töltekezve megtehetünk, de nem kell nyugtalankodni mások hitén, sőt a port is lerázhatjuk a lábunkról ott, ahol nem számítunk (14). Victor János hangsúlyozza, hogy különbség lehet abban is, az akkori és a mai tanítványság között, hogy többségünknek nem szertejárni kell, hanem egy helyben maradni, úgy hirdetni, cselekedni az Úr Igéjét (7-8). Ez a nehezebb. A tanítvány szertejárva mindenhol új és friss, egy helyben pedig hamar megszokják. Különbség van abban is, hogy mi nem vethetjük meg az élelmet, a ruházatot, a pénzt, mert egészen más korban élünk, de ezek mindenkor csak szükségesen alárendelt jelentőségűek lehetnek, az evangéliumhoz képest (9). Mi nem vehetjük igénybe mások vendégszeretetét, de tudhatjuk, hogy az Úr mindig gondoskodik arról, aki az Ő követségében jár (10-13).

Eleve elhibázzuk a mai Ige magyarázatát, ha teljesen egyező párhuzamot vonunk az akkori és a mai tanítványság között. Mindez, amit itt olvasunk, a tizenkettőnek szólt, mi nem tartozunk közéjük. Jézus első tanítványainak megbízása egyszeri és különleges volt, mint ahogy a véghezvitelhez kapott hatalom is (1). Név szerint, a felsorolt személyeknek szólott a megbízás és a hatalom (2-4). Ezt könnyen igazolhatja mai tanítványainak tapasztalata: mi ugyanis többnyire nem kaptunk ilyen rendkívüli hatalmat, mint ezek; de ugyanúgy kapunk elhívást, feladatot, név szerint ki-ki mást és mást, az Isten országa építésében, és ehhez a feladathoz szükséges erőt. Nincs szó szerinti egyezés az akkori és a mai tanítványság között, de a lényeg mégis ugyanaz. Akkori és mai tanítványai is Jézus Krisztus evangéliumának követei, akik különböző helyeken, korokban, feladatokkal, lehetőségekkel, lelki ajándékokkal megáldva építik az Isten országát (7). 

De jó tudni, hogy eljön majd az aratás, amikor Jézus megváltó munkája sokak életében beérik (37-38). Mi az üdvösséges aratást érlelő Gazda munkásai lehetünk! Ma sok a munkás az egyházban, de valójában ma is kevés azoknak a munkásoknak a száma, akik Jézus Krisztus üdvösséges aratásának munkatársai, akik a megváltás evangéliumából kiindulva értik az Írásokat, így tekintenek a másik emberre, ilyen örömmel élnek és szolgálnak. Az aratnivaló sok lenne, de kevés a méltó munkás. Kérjük az aratás Urát, evangéliumi munkásokért! A többit bátran bízzuk Őrá!

* Tekintsük át a mai igeszakasz gazdagságát. 

Először két vak és egy megszállott néma meggyógyításáról olvashatunk. A két vak maga kiáltott gyógyulásért, és hitte a gyógyulás lehetőségét (27-31). A megszállott némát mások vitték Jézus Krisztus elé, mások kiáltottak helyette gyógyulásért (32.33). Voltak azonban olyan vallásos emberek, akik irigykedve nézték mások szabadulását és az Isten hatalmának munkáját ördöginek nevezték (34). Ennél a vallásos irigységnél nincs súlyosabb, ez kárhozatos. 

A konkrét gyógyulások azonban „csak” csodák, jelek, de ennél több kell. Az emberi élet sokkal nagyobb bajban van annál, hogy a testi gyógyulás önmagában segíthetne rajta. Ezért Jézus bejárta azt a területet, ahol élt, a gyógyítások mellett tanított, mindkettővel pedig a mennyek országának evangéliumát hirdette (35). Szánni való volt ugyanis az emberi élet, szétszórt, mint a pásztor nélküli nyáj, erőtlen, elesett és elgyötört (36). Az embernek nem elég a testi gyógyulás, ép testben is szánalmas lehet az emberi élet. Megváltásra van szükség, arra, ami teljesen rendbe hoz, egész valónkat, testünket-lelkünket megszabadítja. Ez a megváltás mindig közösségi méretekben, emberi kapcsolatokban is rendezi az életet, soha nem csak az egyént hozza rendbe. 

A két vak Dávid Fiának szólítja Jézust (27). Itt olvassuk ezt a messiási felségjelzőt először. Érdekes, hogy Jézus Krisztus magára ezt soha nem alkalmazta, mert politikai kicsengése volt ennek a megszólításnak. Jézus nem valami politikai, társadalmi újat hozott, hanem alapvetően újat, megváltást, üdvösséget, Isten országát. Mi se társadalmi, politikai összefüggésből várjuk a megújulást; még akkor se, ha vitathatatlanul fontos a „polisz”.

Ez az asszony a testi nyomorúságán túl szimbólum is: elvérzik az életünk!* Tizenkét éve, több évtizede, titokban, de vérzünk, elvérzünk, kivérzünk. A testi bajjal hamarabb felkiált az ember, a „lelkit” egy ideig lehet titkolni, aztán az is kiderül. Mindnyájan elsősorban „lelki" betegek vagyunk, mert valami alapvetően nincs rendben. Bizonyosan ma sincs több mentálisan beteg ember, mint korábban. Igaz, hogy a jólétben sokkal több ideje van az egyénnek saját magával foglalkozni, ami egy határon túl csak tetézi a meglévő bajt. A modern korig pedig ez nem volt társadalmilag elfogadott téma. A Szentírás is tükrözi, hogy a „megszállottak" a társadalmon kívül éltek. Jézus Krisztus állíthatja el a vérzést, csak Ő ajándékozhat meg az élettel, túl minden halálon (25). Ha Ő ránk tette a kezét, élni fogunk, minden halálos seb ellenére (18). Jézus Krisztus nélkül azonban minden törekvés, okoskodás, filozófia, teológia, cselekvés, jóság, közéletiség csak az elvérzésünk jele, de halálos hiábavalóság. Váratlanul elém került Domján Edit és még sok nagy név, akiknek elvérzett az életük, és hallok sok „névtelenről" hasonló „vérzésekkel". Urunk, adj bizonyosságot, hogy ránk tetted a kezedet, és élni fogunk, sőt már élünk! Köszönjük a bizonyosságot, hogy a hit megtart, meggyógyít (22).

1Sámuel 17,1-25

52. zsoltár

* Itt minden élet halállal végződik, előbb-utóbb. Mindegy hogy valaki elöljáró, vagy sem; elöljáró lánya, vagy sem (18). Minden élet cseppenként vérzik el, mint a vérfolyásos asszony élete (20). 

Jézus meglátott egy vámszedő embert. Akkor a vámszedők az idegen római hatalom kiszolgálói voltak, vagyonosak, de honfitársaik által megvetettek. Nem a vámmal van a baj, hanem azzal, ahogy visszaélünk a vámszedéssel. Kiket szolgálunk ki, hogy nekünk jobb legyen? – Jézus Krisztus egy vámszedő megszólításával közösséget vállalt minden vámszedővel, akik idegen hatalmak kiszolgálói, korrupt, bűnös emberek. Mi ujjal mutogatnánk rájuk, mint a farizeusok (11), bár mi sem vagyunk különbek. Jézus leül velük egy asztalhoz, mert azokhoz jött, akik rosszat tettek, tévesztettek (12). Jézus irgalmasságot akar, és nem áldozatot (13). Nem kell vallásos szertartás, emberszeretet kell! – Aki azonban megtapasztalja ezt a szeretet, az követi az Urat (9). Jézus követésének könnyebb formája, otthagyni mindent, és teljesen újat kezdeni, ahogy ezt Máté tette. Az Úr követésének sokkal nehezebb formája, megmaradni a vámszedő asztalnál, és ebben a bonyolult struktúrában szolgálni az Urat sokak javára, engedelmeskedni a felsőbb földi hatalomnak, de nem kiszolgálni őket. Vámot szedni tisztességesen!

1Sámuel 16

108. zsoltár

Nincs emberünk, egyedül vagyunk, tehetetlen bénaságban?* Áldás, ha akad segítség, aki hordoz, de az Úr nélkül nincs gyógyulás, csak tüneti kezelés. Erre mutat rá Jézus, amikor látja a bénát hordozók hitét, látja a tehetetlen bénát, és a bűnök bocsánatát hirdeti (2). Nem azért, mert valamilyen konkrét bűn okozta a betegséget és a bénulást, hanem azért mert életünk nyomorúsága az a hasadtság, amit a Szentírás bűnnek nevez, elszakadva Istentől. Ez az állapot lebénítja az életet, akár tudunk járni és mozogni, akár nem. Ez az alapvető baj. Egyedül Jézus Krisztusnak van hatalma arra, hogy ezt az alapvető bajt gyógyítsa (5). Utána csak ráadás, hogy meggyógyulnak betegek, és lábra állnak bénák; de az Úr nélkül szaladva és rohanva is bénák vagyunk. Jézus Krisztus nélkül az egyház is megbénul, nem tud hordozni, Úrhoz vezetni, valóságosan gyógyítani; tud programokat, látványos alkalmakat szervezni, kommunikálni, de „szaladva” is béna. Jézus Krisztus hatalma, újjászülő kegyelme elevenít meg, mint amikor az elszorított „lebénult” végtagon oldják a szorító kötést, és újból beleáramlik a vér; fáj, de éled!

1Sámuel 15

40. zsoltár

* Jézushoz odavittek egy ágyban fekvő bénát. Ez a csoda, ennek a bénának volt embere (János 5,7), voltak emberei, akik hordozták; nemcsak elhordozták, hanem hordozták, segítették, és a kellő időben az Úrhoz vitték. Ez a három együtt a gyógyulás, elhordozni, hordozni és a döntő időben a szabadító Jézushoz vinni a másik lebénult életét. Sajnos manapság már a másik elhordozásának hétköznapi szolgálata is ritkaság. – Jézus Krisztus nélkül nem tudunk elhordozni, hordozni, Isten elé vinni másokat, de még magunkat sem tudjuk elhordozni.

Ki volt ez a két gadarai megszállott?*  Válaszoljunk úgy, hogy nézzünk magunkra! Kik vagyunk mi? Ha nem is hasadt meg látványosan az életünk, tele vagyunk indulattal, félelmekkel, sérelmekkel, amelyek feszítenek, és ki tudja, mikor robbannak.** Kicsoda Jézus Krisztus? Ő az, aki nemcsak a természeti erők és természeti törvények Ura (23-27), hanem a gonosz lelkek fölött is Úr! Ő az, aki elmegy a tisztátalannak tartott, pogány, síri vidékre, hogy oda is életet hozzon (28). Jézus Krisztus nem különül el! Ő az egyetlen, aki meggyógyíthat minden hasadtságból, megkötözöttségből, megszállottságból, isteni mindenhatóságával, hogy aztán bizonyságot tegyünk letisztult életünkkel Őróla (Lukács 8,39). 

1Sámuel 14,36-52

11. zsoltár

* Ki ez a két gadarai megszállott? A Genezáret tó keleti partvidékén éltek, amely nem zsidók, hanem görögök és szírek lakta terület. Itt a zsidók számára tisztátalan disznókat tartottak, a tó fölött magasodó sziklákba barlangtemetőket vájtak és halottakat temettek. A halottak érintése szintén tisztátalanná tette a zsidókat. Itt élt két gonosz lélektől megszállott ember. Ma úgy mondanánk, skizofrén emberek, akiknek személyisége több énre hasadt, félelem, harag, indulat feszült bennük, és óriási erővel fakadt ki belőlük. Sírboltokból jöttek elő, és „síri” életet éltek, másokra és önmagukra is veszélyesek voltak (28). A betegséget ismerjük, ma másképp nevezzük, de többről lehet itt szó, mint a személyiség hasadtságáról. Itt a gonosz uralkodik és tesz tönkre egy embert. Ha nem így lenne, tudnánk hagyományos eszközökkel gyógyítani ezt a betegséget, de nem tudjuk. A társadalom erőszakkal próbálja fékezni, lenyugtatni, tompítani, „megkötözni” az ilyeneket, de nem tudja gyógyítani. Sőt, a gonosz természete az, hogy Jézus közelségét nevezi kínzónak, és nem a saját, másokat is veszélyeztető nyomorúságát (29).

** Az állandó nyugtalanság, tempó és pörgés, tevékenységmániás életünk; - elrejtett vágyak, állati indulatok, duhajkodó fiatalok, mulatozó felnőttek, átbulizott hétvégék utalnak gadaraiságunkra. Kik vagyunk mi? Azok, akiknek többet érnek a disznók, mint egy embertársuk gyógyulása, mert csak az evilági javakra tekintenek (34). Ez aztán a megszállottság, rejtett skizofrénia, sőt több, a gonosz uralma. Mi úgy építünk, gonosz hatás ez is, hogy máshol rombolunk, ahogy a gonosz lelkek is azt kérték, ha nem pusztíthatják tovább az embereket, legalább a disznónyájat hadd veszíthessék el (32)

Jézus nem színezi ki az Ő ügyének, azaz Isten ügyének képviseletét, sőt, a lelkesen ajánlkozót lehűti (19). Ő nem reklámoz, azaz nem az előnyöket hangsúlyozza, hanem az Ő követésének komolyságáról, a nehézségekről és az áldozatokról szól. Jézus követése ebben a világban nem védettséget és melegséget jelent, hanem kiszolgáltatottságot, a kényelemről, az itteni biztos egzisztenciáról való lemondást foglalja magába. Jézus követése sokféle igazságtalanságban átélt szenvedés, mert valóban méltánytalan, hogy még az állatnak is van barlangja és fészke, Jézusnak pedig nincs (20). Követői se kiáltsanak méltányosságért és igazságért, ők különösen ne! Semmi nem történt, ha bántanak, mellőznek. Ez Jézus útja, és követőié. Jézus nem ígérte, hogy az Ő követése tömegmozgalom lesz. Egyetlen focimeccs több embert megmozgathat, mint ahányan országosan templomba járnak, minden felekezetet bele értve. Ezen ne csodálkozzunk. Érdemes önvizsgálatot tartani, hogy mit várunk Jézus követésétől? Azt azonban bizonnyal tudjuk, hogy összességében mit várhatunk Jézus Krisztustól, mert az élet teljessége minden körülmények között a miénk, már itt, és majd odaát. Ez a bizonyosság mindenhez erőt ad (Filippi 4,13). Még ahhoz is, hogy legnagyobb itteni fájdalmunk, akár legdrágább halottunk se bénítson meg (21-22), hiszen Jézus követése mindenestül az élet diadala. 

A lepra, a tisztátalanság eltűnt, és egy gyógyult ember áll előttünk. Isten akarata, meggyógyulni-megtisztulni! De a gyógyulás akkor valóságos, ha ezt hivatalosan is nyugtázzák, és mások is észreveszik (4). Jézus korában a mózesi törvény szerint a pap feladata volt annak megállapítása, hogy a leprás valóban megtisztult-e (3Mózes 14,1). Fontos szempont ez, nem elég, hogy én gyógyultnak tartom magam; csak ha a közösség, a társadalom is annak tart, akkor van esélyem és lehetőségem újra beilleszkedni a közösségbe. Ez a kikötés egyaránt védte a közösséget és az egyént. Nem tarthatom magam egészségesnek, tisztának, ha a környezetem már régóta jelzi a bajt; ugyanakkor a környezetnek segíteni kell a gyógyult embertárs visszailleszkedését. Közte a gyógyulás, emberi eszközökkel, vagy csodákkal, mindig az Úr műve. Vigyük tovább az üzenetet: gyógyult életeddel állj oda az Úr elé, és vállalj szolgálatot az Úr gyülekezetében! Jézus parancsa szerint, akkor még nem szabadott szólni a gyógyító Úrról (4), mert annak mindig rendelt ideje van, de gyógyultan szolgálni mindenkor lehet!

1Sámuel 13

454. dicséret

* A Hegyi Beszéd szavakba foglalta Isten hatalmát, amit ezek után Jézus Krisztus jelekben is megmutatott! Az Úr gyógyításai „jelek”, bizonyítva azt, hogy ki Ő valójában, és mit hozott el erre a világra. Isten gyógyító, megváltó akarata jött közénk Krisztusban (2-3).

- Aki hallja Jézus beszédeit, az épít kősziklára. Ez azt jelenti, az ilyen ember Jézus Krisztust ma is élő személynek tartja, a feltámadott Úrnak, akinek szava ma is élő és ható. Az ilyen ember hiszi, hogy Istennel Jézus Krisztusban lehet találkozni.* Jézus beszédeit hallgatni azt jelenti, hogy a Szentírás minden részlete Jézus beszédei felől értelmezhető helyesen. Nagyon melléfog, aki ezt figyelmen kívül hagyja. Jézus Krisztusban lesz a Szentírás minden szava Igévé! - Önmagában azonban az Ige hallgatása is lehet „homok”, ha ezt nem követi annak cselekvése. A keresztyénség nem a fejben, a szívben, hanem a kezekben és lábakban lesz teljessé. Tudjuk, hogy éppen itt szorulunk mindig kegyelemre, mert Isten akaratának cselekvése soha nem teljes az életünkben. A naponként megújuló, ezért könyörgő szándék a döntő, amely megindítja a kezet és a lábat. Ugyanakkor baj, hogy „a világ” ma legfeljebb a cselekvő egyházról akar hallani, a karitatív, ételosztó egyházról, mert az üzenet, az üdvösség evangéliuma végképp nem kell. - Életünk háza tehát biztonságban van, ha a láthatatlan alap Krisztus! Akkor is, ha jön az árvíz és a vihar, és látszólag mégis összeomlik ez a ház; Isten romolhatatlanul felépíti azt! Hallgasd, cselekedd Jézus Krisztus szavát, és bízd magad az Ő megváltó szeretetére! Ennyi elég!

*  Az ilyen ember hiszi, hogy Istennel Jézus Krisztusban lehet találkozni, az Ő keresztjénél és üres sírjánál. Joó Sándor említi a példát, hogy ha a gyermekeinek azt mondja, hogy a Zugligetben tudnak találkozni vele, akkor hiába keresik őt Zuglóban. Isten úgy rendelkezett, hogy Jézus Krisztusban lehet Ővele találkozni.

Prófétás időkben, amikor nem lehet engedni az Isten igazságából, mert a ránk bízott Krisztus ügyet adjuk fel, nélkülözhetetlen a hiteles, küldetését komolyan betöltő egyház. Ravasz László pontosan fogalmaz. A gyümölcs bizonyíték, hálaáldozat és szolgálat. A keresztyén ember jócselekedete is ezt a hármat műveli: bizonyosság Isten kiválasztó kegyelme felől, hálaadás az elvett javakért, végül az evangélium ügyének missziós szolgálata. Bármelyiket feladjuk, hamis prófétává leszünk – és díszeleghet életünk nagy koronája, valójában gyümölcstelenek vagyunk, csak árnyékot vetünk másokra, akik miattunk nem növekedhetnek. Az elburjánzott, gyümölcstelen fát előbb-utóbb kivágják (23). Ne szédítsen meg bennünket az sem, ha az Isten nevében nagy dolgokat tehettünk. Nincs olyan egyházépítés, amely ezzel dicsekedhetne! Sőt, a legnagyobb hamis prófétaság ez: Istent emlegetve a magunk dicsőségét keresni, egyházépítő eredményességünkkel dicsekedni! Pedig hányszor tesszük!

* Az ószövetségi próféták sokat küzdöttek a hamis prófétákkal, akik pénzért, népszerűségért, hatalomért „szolgáltak”. Ravasz László kétes egzisztenciáknak nevezi a hamis prófétákat, akik Isten szent ügyét, és az emberek befolyásolhatóságát mindig a saját maguk érdekeinek gyümölcsöztetésére használták fel. Átütő képpel értékeli őket az Úr: bárány bőrbe bújt, ragadozó farkasok ezek (15). Figyeljük az életüket; nem azt, amit mondanak és írnak, hanem az életüket. Milyen gyümölcsöket terem az életük? Tövis nem terem szőlőt, sem a bojtorján fügét (16). Hitelesek-e? A hitelesség nem tökéletesség, hanem éppen az, hogy egy emberen, minden erőtlensége, nyomorúsága, tévesztései ellenére kiábrázolódik az Úr; ahogy ez Pál életében is történt (2Korinthus 12,5-10). A „jó” fa jó gyümölcsöt terem,. Az a jó fa, amelynek gyökere mélyen a talajba hatol, ahogy a hívő, és szolgálatra elküldött ember élete mélyen Krisztus kegyelmébe kapaszkodik. Az ilyen „fa” kellő időben terem, és megérleli másokat tápláló gyümölcsét.

Aki kér, keres, sőt kitartóan zörget, az tudja, mije nincs, és mi az, amit soha nem tud a maga erejéből megszerezni, de reménységgel,  türelmesen várja azt (7-8). Jézus Krisztusban már részünk van, mint Isten gyermekeinek, abban a mennyei jóban, amihez igazíthatjuk minden itteni kérésünket és keresésünket; és zörgethetünk ennek a mennyei jónak a kiteljesedéséért. Nagy kérdés, mit kérsz, mit keresel, mire vágyakozol, miért hajtasz, zörgetsz; mert az vagy. Istenhez való viszonyodról is árulkodnak mindezek. Bizony kérésed, keresésed, zörgetésed utal arra az útra, amelyen jársz (13-14). A széles út, tágas kapukkal „mindenre” lehetőséget ad, de a vége nem élet, hanem kárhozat! Isten szeretete pedig életet akar, Övéit életre is segíti. Ami kényelmes, tágas, az lehet, hogy igen veszélyes. Nem baj, ha valami „szorít”, az lehet az üdvösség jele!

1Sámuel 10,17-27

21. zsoltár

* Nem arra buzdít Jézus, hogy bármit kérhetünk az Istentől (7-8). Vannak olyan kérések, amelyek eleve nem kérhetők a Mestertől, ahogy a kőművestől sem kérhetjük azt, hogy ferde falat rakjon. A kérések Isten akaratának keretén belül mozoghatnak. Erre vonatkozik ez az Ige, nevezetesen, hogy ha el is vétenénk a késéseket, Isten nem fog nekünk, gyermekeinek, Övéinek rosszat adni, csak jót (11). Hiába kérnénk követ, kenyeret fog adni, hiába kérnénk kígyót, halat fog adni (10). Mindenben a javunkra munkál. Ki kell mondani, ez az ígéret Isten gyermekeire vonatkozik, de áldott bíztatás. Ahogy a földi atya, gonosz természete ellenére nem akar rosszat a gyermekének, hanem mindenben a javát akarja, hát akkor még inkább így van ez a mennyei Atya esetében. Övéi azonban egyre inkább megtanulnak, a Szentlélek által jót és jól kérni, azaz az Atya akarata szerint (Lukács 11,9-13).

„A tanítvány gyűlölje a bűnt, és szánja, szeresse a bűnöst. Mi pont fordítva cselekszünk: szeretjük a bűnt, és gyűlöljük a bűnöst. Különösen szeretjük olyan hibákért üldözni az embereket, aminőket mi is nagyon szeretnénk elkövetni. Minél inkább szeretek valakit, annál inkább gyűlölöm azt a bűnt, ami elaljasítja és boldogtalanná teszi, miközben igyekszem őt magát megmenteni.” (Ravasz László) A farizeusi lelkület magát különbnek tartva felnagyítja mások bűneit (4), de szíve mélyén nem az Isten törvényében gyönyörködik, hanem valójában a másikra irigykedik. Vagyis ő sem különb, sőt! (3) Egyformán kormosak vagyunk, ne legyenek illúzióink (Róma 3,1-10). Jusson eszünkbe, amit Isten üzent Jakab apostolon keresztül: „Mert az ítélet irgalmatlan ahhoz, aki nem cselekedett irgalmasságot, az irgalmasság ellenben diadalmaskodik az ítéleten.” (Jakab 2,13)*

1Sámuel 10,1-16

29. zsoltár

* Ez az irgalmas lelkület mindig a feltétlen elfogadást jelenti, amikor az embert önmagáért szeretem, és nem akarom a magam képére átformálni. Ez a feltétel nélküli szeretet az egyetlen hiteles, egyforma mérték (2), az egymáshoz való viszonyunkban. Ez a feltétel nélküli szeretet aztán majd lehetővé teszi, hogy mindkettőnket formáljon az Isten krisztusivá (5). Ehelyett sajnos állandóan abban mesterkedünk, hogyan gyúrhatjuk át a másikat a magunk gyarló képére, hogy a másik úgy gondolkodjon, higgyen, döntsön, értékeljen, szavazzon, ahogy én; egyébként vége a szeretetnek. Döbbenetesen ír minderről a híres regény: „Virágot Algernonnak”. Ez az irgalmas lelkület mindig lehetővé teszi, hogy ugyanakkor prófétai lelkülettel rámutassunk arra, ami nem jó, ami nem Isten akarata szerint való, ami bűn. Az Istentől kapott kincset, gyöngyöket nem hagyhatjuk a sárban (6). Az ítélet mindig akkor kezdődik, amikor úgy gondolom, hogy én nem vagyok ugyanazon ítélet alatt, pedig én is csak Krisztusban maradhatok meg, valamint, ha a mentő szeretet vezérel, és nem irigy gyűlölet.

Kell ez a bíztatás, mert bizonytalan világunkban tele vagyunk aggodalommal. - Jézus szerint az aggódás pogányság, hitetlenség (32). - Vegyük komolyan a bíztatást, ne aggódjunk (25)! - De vegyük komolyan a bíztatás tartalmát is. Jézus Krisztus az övéinek a mindennapi javakat ígérte, ételt, italt, ruházatot, a mindennapi élet feltételeit; de nem itteni sikereket. Aki tehát az itteni világban való előrejutása miatt izgul, az joggal aggódik. Az Úr nem enged bennünket mások fölé, csak ha másokért való szolgálatra rendel (25). - Isten előtt értékesebbek vagyunk, mint gondolnánk, aggódásunk nélkül is. Értékel, számon tart, megtart, megvált az Isten (27-28). Isten közösségben, az Ő népében gondolkodik, de számon tartja az egyes embert. - Ugyanakkor Isten az állatokról sem feledkezik meg. A gyerekek gyakori kérdése ez. Isten tud az ég madarairól. Még a romlott Ninivében is számon tartotta az állatokat (Jónás 4,11). Sőt a mező liliomai is értékesek előtte, az egész teremtett világ.* Ha ezeket is számon tartja, akkor miért félnénk mi? (28-30) - Ugyanakkor életünk idejét kimérte az Úr (Zsoltárok 16,5), ezért az aggódás egy arasszal sem hosszítja, sem nem gazdagítja itteni időnket (27). Ez azonban azt is jelenti, hogy Isten nem enged addig elmenni, amíg el nem végeztük feladatunkat. Jó így tekinteni a holnapra, év elején különösen (34). A hívő ember életében nincsenek véletlenek. - Elég Isten országának igazságát keresni, szeretetben (!) ahhoz igazodni, a többi jöhet az Úr kezéből (33).

1Sámuel 9

237. dicséret

* Szabó Lőrinc, „Ima a gyermekeimért” című versének pogányos gondolatmenete így érthető keresztyénként is jó lelkiismerettel, amelynek gyönyörű a Republic együttes féle megzenésítése.

A böjtről azonnal az jut eszünkbe, hogy lemondás, önfegyelem, zabla; valami olyan, amit fogcsikorgatva, egy ideig kibírunk, de szervesen nem lehet a zajló élet része. Pedig akinek megadatott már a böjt ajándéka, nemcsak fogyókúraként, hanem igazi, Igére figyelő elmélyülésként, az tudja, hogy a böjtben az ember lelke örömre derül, teste felszabadul, sok kötelék bomlik, és egy új, valóban szabad világba léphetünk, az Úr színe elé. Jézus Krisztusnál a böjt az öröm szertartása, lakodalom (Márk 2,18), ahol az ember már részesül a mennyei világ bőségében, éppen azáltal, hogy egy sereg itteni kötelék megoldódik. Aki igazán böjtöl, az nem komor, hanem örvendező. Ijesztőek a rajongó keresztyének, de még félelmetesebbek a komor, mogorva keresztyének; örvendezően böjtölő keresztyénekért imádkozunk, Uram! Tégy bennünket ilyenekké. Persze ebben a testben ez soha nem egyszerű. Mindig kegyelmi állapot a böjt állapota, amikor az ember örömmel mond le. A böjt az elengedés tudománya, amikor az ember két úr közül, az egyetlen Urat választja (24). Éppen ezért a böjt, a mennyei meggazdagodás alkalma: igaz, örökkévaló kincsekre lelünk (19-21), miközben ragyog a szemünk és az életünk (22-23).

1Sámuel 8

393. dicséret

* Az Istennek kedves kegyesség alapeleme az adakozás, az imádság mellett a böjt (6,1-18).

Az Úrtól tanult imádság megszólítással kezdődik, hitvallással zárul, közte a hat kérés Isten és ember közös ügyeként szólal meg. Ez a Miatyánk és minden ehhez igazodó imádság titka, hogy abban Isten és ember közös ügye fogalmazódik meg. Ha pedig a legfontosabb ügyeinket Isten a saját ügyeként tartja számon, akkor eleve miénk a győzelem. Olyan ez, mint amikor két karika egymásba fonódik, így a karikák azon része is a másikhoz tartozik, amelyik éppen akkor nem érintkezik a másikkal. Egész életünket megszenteli az Úr határtalan szeretete, amely Jézus Krisztusban minden ügyünket az Ő saját ügyévé tette. A hat kérés életünk valamennyi területét magába foglalja, megszenteli, győzelemre vezeti. A kérések első sorozata az Úrra vonatkozik, de szintén a mi javunkat szolgálja; mert az Isten nevének megszentelése, országának eljövetele, akaratának érvényesülése minden boldogulásunk forrása; akárcsak a mindennapi kenyér, a bűnbocsánat, és szabadulás - kísértésből, gonosztól, halálból. Ez az imádság úgy kér, hogy annak megvalósulását hitben már birtokolja (János 11,41-42). A mi ügyünk Isten ügye is, azé az Istené, akié az ország, a hatalom és a dicsőség, ezért eleve „nyert ügyünk” van. Az Úri imádság evangélium.

1Sámuel 7

99. zsoltár

A mi Urunk a jó cselekedetet nélkülözhetetlennek tartja, nem az üdvösség, hanem a másik ember tekintetében. A kikürtölt jó cselekedet azonban „jutalmat” akar (2), elismerést, és Jézus szerint meg is kapja, de nem az Isten előtt; mert ami az emberek előtt elismert, az könnyen lehet az Isten előtt ítéletes. Mindig elgondolkodtat, amikor bármiféle segítséget kikürtölnek. Ez minden későbbi zsarolás alapja. Aki igazán segít, az önzetlenül, titokban teszi ezt (4). Tudom, kommunikatív korunkban ez bonyolult, összetett kérdés; minden tisztelet a segítőké, a másokért áldozatokat, kockázatokat vállalóké, imádkozunk is értük; de nem túl sok manapság ezen a területen a kürtöltetés, ráadásul igen aránytalanul? Egy harsány világban mást is üzen ez a jézusi felszólítás: „ne kürtöltess” (2). Szólj, ha kell; ne kürtöltess, főleg, ha jót teszel; de gyakrabban hallgass!

1Sámuel 6

136. zsoltár

* Az adakozás Jézus Krisztus szerint az a jó cselekedet, amivel az éppen „tehetősek” segítenek azokon, akik bármely ok miatt is, de „tehetetlen” helyzetbe kerültek. Ma a tehetősek felelőssége, vagyis a mi felelősségünk megnőtt. Ezen felül az „adakozás” egy lelkület, mert aki Jézus Krisztus követője, az mindig látja, hogy neki mennyi mindene van (Máté 25,29), és abból miként jut annak, aki még nálánál is nehezebb helyzetbe jutott. Jézus Krisztus értelmezése szerint az adakozás szeretet-szolgálat, diakónia, tehát több mint a tényleges istentisztelet része; itt az élet istentiszteletéről van szó.

Jézus Krisztus kimondja, az ellenség szeretetére gondol (44), amikor a felebarát szeretetéről szól (43). Hiszen aki megüt, ellenem perel, többre kényszerít, mint ami jár, az ilyen ember az ellenségemmé lett, ide értve azt is, amikor valaki állandóan csak kér, de soha nem ad (38-42). Könnyű azokat szeretni, akik minket szeretnek (46). A feladat ezen túl kezdődik. Könnyű azokat szeretni, akik ugyanahhoz a „körhöz” tartoznak, mint mi, vagyis akik egyet értenek velünk; gondolkodásban, értékrendszerben, hitben, kegyességben hasonlók hozzánk (47). A feladat ezen túl kezdődik. A szentség (3Mózes 19,2; 5Mózes 18,13) mindig túllép a saját körein, ahogy Isten Krisztusban is kilépett a menny köréből. A tökéletesség (48) nem hibátlanság, mert csak Isten a tökéletes, és mert ez nekünk csak odaát adatik meg. Addig a tökéletesség éppen ez: kilépni saját „köreimből” a másik felé, még az ellenség felé is. Kockázat? Emberileg halálosan az. De Isten van velünk! (Máté 1,23) Ezért kockázata valójában csak a gyűlöletnek van (43)

1Sámuel 5

304. dicséret