Ez az asszony a testi nyomorúságán túl szimbólum is: elvérzik az életünk!* Tizenkét éve, több évtizede, titokban, de vérzünk, elvérzünk, kivérzünk. A testi bajjal hamarabb felkiált az ember, a „lelkit” egy ideig lehet titkolni, aztán az is kiderül. Mindnyájan elsősorban „lelki" betegek vagyunk, mert valami alapvetően nincs rendben. Bizonyosan ma sincs több mentálisan beteg ember, mint korábban. Igaz, hogy a jólétben sokkal több ideje van az egyénnek saját magával foglalkozni, ami egy határon túl csak tetézi a meglévő bajt. A modern korig pedig ez nem volt társadalmilag elfogadott téma. A Szentírás is tükrözi, hogy a „megszállottak" a társadalmon kívül éltek. Jézus Krisztus állíthatja el a vérzést, csak Ő ajándékozhat meg az élettel, túl minden halálon (25). Ha Ő ránk tette a kezét, élni fogunk, minden halálos seb ellenére (18). Jézus Krisztus nélkül azonban minden törekvés, okoskodás, filozófia, teológia, cselekvés, jóság, közéletiség csak az elvérzésünk jele, de halálos hiábavalóság. Váratlanul elém került Domján Edit és még sok nagy név, akiknek elvérzett az életük, és hallok sok „névtelenről" hasonló „vérzésekkel". Urunk, adj bizonyosságot, hogy ránk tetted a kezedet, és élni fogunk, sőt már élünk! Köszönjük a bizonyosságot, hogy a hit megtart, meggyógyít (22).

1Sámuel 17,1-25

52. zsoltár

* Itt minden élet halállal végződik, előbb-utóbb. Mindegy hogy valaki elöljáró, vagy sem; elöljáró lánya, vagy sem (18). Minden élet cseppenként vérzik el, mint a vérfolyásos asszony élete (20).