Ebben az igeszakaszban az a döbbenetes, hogy a sorvadt kezű ember* csupán arra indította a templomban ünneplő vallási vezetőket, hogy teológiai vitát kezdeményezzenek: szabad-e szombaton gyógyítani? (9) Ezt is azért hozták csak elő, hogy Jézus ellen vádat emelhessenek (10). Jézus válasza kimondja, hogy Ő Úr a törvény felett is, ahogy Ő Úr az emberek, démonok, betegségek felett (13). Jézus Krisztus kijelentése szerint az ember több az Isten számára, nemcsak a juhoknál, hanem minden vallási parancsnál. Ő azért jött, hogy kihozza az embert minden fogságból. Ennek csak előjele a sorvadt kéz megmozdulása, csúcspontja pedig Jézus Krisztus feltámadása, majd pedig visszajövetele. Mozdulhat sorvadt életünk! Lám, a farizeusok nem hálát adnak, hanem elhatározzák, hogy végeznek Jézussal (14). Ilyen lenne az Istent szerető ember? Többet ér számára előírás, parancs, kegyesség, írásértelmezés, mint a saját embertársa? Észre sem vennék ezt a nyomorultat, ha Jézust nem akarnák megvádolni? Jézus egyértelműen kijelentette Isten akaratát, és nemet mondott erre az embertelen szemléletre, amikor hangsúlyozta: „az ember pedig mennyivel többet ér” (12).

1Sámuel 25

14. zsoltár

*  - 1. Egy sorvadt kezű ember áll előttünk a mai Igében. Mindig akkor tudunk együtt érezni valakivel, ha az adott nyomorúságot már mi is megtapasztaltuk, a saját bőrünkön. Akinek törött már el keze, és hetekig hordozta a gipszet, az tudja, hogy milyen tehetetlenné és kiszolgáltatottá lesz az ember egy kézzel; és noha az idő teltével sok mindent megtanulhatunk egy kézzel is elvégezni, ez a helyzetmegoldó képesség mégsem változtat a nyomorúságos állapoton. Arról most nem is beszélek, hogy ennél az állapotnál még sokkal korlátozottabb betegségek, bajok kiáltanak ebben a világban; bár nyomorúság és nyomorúság között mégsem lehet „sorrendet” felállítani, mert mindenkinek a magáé a nehéz.