Prófétás időkben, amikor nem lehet engedni az Isten igazságából, mert a ránk bízott Krisztus ügyet adjuk fel, nélkülözhetetlen a hiteles, küldetését komolyan betöltő egyház. Ravasz László pontosan fogalmaz. A gyümölcs bizonyíték, hálaáldozat és szolgálat. A keresztyén ember jócselekedete is ezt a hármat műveli: bizonyosság Isten kiválasztó kegyelme felől, hálaadás az elvett javakért, végül az evangélium ügyének missziós szolgálata. Bármelyiket feladjuk, hamis prófétává leszünk – és díszeleghet életünk nagy koronája, valójában gyümölcstelenek vagyunk, csak árnyékot vetünk másokra, akik miattunk nem növekedhetnek. Az elburjánzott, gyümölcstelen fát előbb-utóbb kivágják (23). Ne szédítsen meg bennünket az sem, ha az Isten nevében nagy dolgokat tehettünk. Nincs olyan egyházépítés, amely ezzel dicsekedhetne! Sőt, a legnagyobb hamis prófétaság ez: Istent emlegetve a magunk dicsőségét keresni, egyházépítő eredményességünkkel dicsekedni! Pedig hányszor tesszük!

* Az ószövetségi próféták sokat küzdöttek a hamis prófétákkal, akik pénzért, népszerűségért, hatalomért „szolgáltak”. Ravasz László kétes egzisztenciáknak nevezi a hamis prófétákat, akik Isten szent ügyét, és az emberek befolyásolhatóságát mindig a saját maguk érdekeinek gyümölcsöztetésére használták fel. Átütő képpel értékeli őket az Úr: bárány bőrbe bújt, ragadozó farkasok ezek (15). Figyeljük az életüket; nem azt, amit mondanak és írnak, hanem az életüket. Milyen gyümölcsöket terem az életük? Tövis nem terem szőlőt, sem a bojtorján fügét (16). Hitelesek-e? A hitelesség nem tökéletesség, hanem éppen az, hogy egy emberen, minden erőtlensége, nyomorúsága, tévesztései ellenére kiábrázolódik az Úr; ahogy ez Pál életében is történt (2Korinthus 12,5-10). A „jó” fa jó gyümölcsöt terem,. Az a jó fa, amelynek gyökere mélyen a talajba hatol, ahogy a hívő, és szolgálatra elküldött ember élete mélyen Krisztus kegyelmébe kapaszkodik. Az ilyen „fa” kellő időben terem, és megérleli másokat tápláló gyümölcsét.