- 1. „Jaj” hangzik el itt azok felé, akik azt hitték, hogy ismerik az Urat! Akik Jézus Krisztus közelében lehettek, hallották tanítását és látták csodáit, valójában nem ismerték fel az Urat. Jézus Krisztus az akkoriban hírnevesen romlott városokra nagyobb reménységgel tekintett, mint azokra, akik hivatalosan az Ő közelében sürögtek (20-24), ide értve a saját városát, Kapernaumot is (23). - 2. Aki Jézus Krisztus közelében van, soha nem csóválhatja a fejét mások gondolatain, életén, hibáin; hanem alázattal és reménységgel tekinthet mindenkire. Ne értsük félre: lehet és kell prófétaként rámutatni bűnökre, de csak mentő szándékkal. Ha a mi Urunk Tíruszt, Szidont, Sodomát említi reménységgel, akkor mi sem lehetünk „szűkebbek” Őnála. - 3. Ez az alázatos „befogadás” minden bölcsesség és értelem ellenében születik meg bennünk, gyermeki magatartás; az okos felnőtt erre már képtelen, hát még az „okos” keresztyén. Újjá kell születni, gyermekké kell lenni! (25-26) Aki Jézus Krisztus gyermeke, az szelíd és alázatos szívű, ez pedig minden valóságos nyugalom forrása (28-29). Az alázatos, krisztusi ember nem akar naggyá lenni, de hűséggel betölti az Úrtól kapott feladatát (30).