Isten szava bátorítóan eligazít az új esztendő első napján. Olyan Urunk van, aki él, és ezt azóta is hatalmasan megbizonyította (3). Nekünk már nem kell várni (4) az Isten ígéreteinek beteljesedését, mert azok valósággá lettek, de kitartóan könyöröghetünk azért (14), hogy egyéni és közösségi életünkben megtapasztaljuk Isten jelenlétének áldásait: az élő Úr megjelenését életharcainkban. Ami pedig nem ránk tartozik (7), azt hagyjuk meg bátran az Úr titkának: tekintsük kegyelemnek, hogy ennek az esztendőnek eseményit sem látjuk előre, de azt bizonyosra vehetjük, hogy „ellenben erőt kapunk” Tőle (8), bármi szakadna is ránk, olyannyira, hogy közben az Ő tanúivá is leszünk (8), míg meg nem érkezünk abba a „láthatatlan világba”, ahová Ő előre ment, és amelynek határát itt a „felhő” próbálja eldadogni (9). Tartsuk ezeket az üzeneteket szem előtt az új esztendő minden napján, forgassuk szívünkben.
3Mózes 1
282. dicséret
 

Egy idő után letelt a kegyelmi idő, s az engedetlen nép fölött magasra csapott az Úr haragja: nem volt többé mentség. Nekünk még adatik üzenet, kegyelem, mentség. Számunkra tart még a kegyelmi idő. Ebben az esztendőben is idejében küldött az Úr üzenetet, Igéje, szolgái, emberek, események által, mert megszánt bennünket (15). A mi életünkben is eljön az idő, amikor nem lesz menekülés, tényleges megoldás, de a hívő ember számára, ha nincs menekülés, akkor is van mentség a Jézus Krisztusban: menekülés nincs, de mentség, megmenekülés, megváltás van. A mi számunkra is eljön az idő, amikor valamibe belebukunk, belefáradunk, belehalunk, de a hívő ember szívét, akkor is a megmenekülés krisztusi öröme tölti el; miközben a hitetlen ebbe beleveszik.
Zsidókhoz írt levél 13,18-25
280. dicséret

A király azt tette, amit rossznak tart az Úr. Sokszor teszünk így, mindannyian. Aki elvezeti a bilincsbe vert foglyot, az sem biztos, hogy különb annál, akit elvezetnek. Ennek ellenére a felelős vezetőnek példaként kell mások előtt járni. Bizonyos esetekben kiderülnek dolgok, nyilvánossá lesznek, más esetekben rejtve maradnak, akár egy életre is; mégis a titkok érzékelhetők embereken, egyszerűen látszik, hogy „ennél az embernél valami nincs rendben”. Az Úr pedig mindent lát. Arról is érdemes szólni, hogy milyen megalázó, ha valakit bilincsben, vezetőszíjon kísérnek fogdába, tárgyalásra, miközben hírközlők tudósítanak róla, fényképezik, főcímen nyomtatják, mialatt ezek a nyomorult emberek a kabátjukat húzzák a fejükre, hogy ne lássák tekintetüket mások. Szeretünk csámcsogni mások bukásán… mert nálunk minden rendben van?!
Zsidókhoz írt levél 13,7-17
447. dicséret
 

Mikor kell beleavatkoznunk történésekbe? Jósiás király Nékó fáraó másokkal folytatott harcaiba szólt bele, ez okozza halálát. Vegyük tudomásul: nem kell a világ összes problémáját nekünk megoldani. Rengeteg olyan terület van, amelyhez semmi közünk. Többnyire azért, mert nem értünk hozzá, nem vagyunk „képben”, ezért közbeszólva csak elmélyítjük a problémát. Bölcs ember az, aki tudja melyik az a terület, amely rá bízatott, s melyek azok, ahol nincs keresnivalója. Egyszerűen azért, mert nem az ő dolga, segíteni nem tud, tudálékoskodni nem akar, és feleslegesen éppen ezért nem is veszélyezteti magát. Értelmetlen áldozatként nem kell elégni. Ennek ellenére sok az okoskodó ember, aki mindenbe beleüti az orrát, mindenhez ért, de közben önmagára akarja felhívni a figyelmet. De jaj nekem, ha nem szólok ott, ahol én vagyok a felelős, ahol az Isten dicsőségét és a másik ember javát a magam területén munkálhatom. Adatnak azonban olyan kivételezett helyzetek, amikor minden körülmények között szólni kell valakiért, valami mellett, vagy ellen, függetlenül attól, hogy hova állított az Úr. Ilyenkor, ha hallgatunk a „kövek fognak kiáltani helyettünk” (Lukács 19,40).
Zsidókhoz írt levél 13,1-6
125. zsoltár

Fontos ez a buzdítás. Arra bátorít, hogy szelíden, de határozott bizonyossággal szóljunk a bennünk lévő reménységről (1Péter 3,15). Jósiás király reformjának legfontosabb eleme ez: a hívő ember szolgálata, küldetése, hogy képviselje az Úr ügyét ebben a világban. Te, aki megtapasztaltad az Úr újjászülő, és örök életet adó hatalmát, mit teszel azért, hogy egy zajló világban megszólaljon az Úr Igéje? Mit teszel családodért, gyermekeidért, gyülekezetedért, egyházadért, Krisztus ügyéért, hogy a ma embere meghallja az evangéliumot, amely a Te szívedet már áthatotta? Nem emberi technikákra, agresszív nyomulásra, kitervelt misszióra van szükség, hanem valami egészen másra! Kell a buzdítás Isten ügyének szolgálatára, mert miközben mindenki harsogva mondja a magáét, a keresztyén üzenet halk és bizonytalan. Európa szabad és hangos! Minden vélemény, eszme, elgondolás, vallás, hit szóhoz juthat; addig, amíg nem sérti a másik meglátásait. Mi pedig nem akarunk megsérteni senkit, ezért ügyetlenül és hűtlenül  meghúzzuk magunkat? Szólunk mi, de ki hallja beszédünket?
Zsidókhoz írt levél 12,18-29
62. zsoltár
 

Áldott az a nép, akinek vezetője az Úr előtt áll meg, miközben kormányoz. Ott lenne minden „király” helye. Ennek példáján az egész nép apraja-nagyja is megtisztul hitében (30). Ma is ugyanerre lenne szükség, hiszen olcsó, látványos hiedelmek, ezerféle „vallás” kínálja magát, miközben minden dolog „vallási magasságokba” lendül: a munkamániától, a szexualitáson át, a művészi átélésig és a keleti, okkult kultúrákig; de említhetném a „kegyes rajongás” formáit is – ám az élő Istenbe vetett tiszta, józan, biblikus hit nem kell! Helyette sok az emberi, népszerű „kigondolás”…Ha az élő Isten előtt állunk meg, aki elküldte értünk Jézus Krisztust, akkor nem a sokféle vallás valamelyikének börtönében manipulálnak bennünket, hanem üdvösséges hitünk a Lélek gyümölcseit termi, amelyek: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás (Galata 5,22-23).
Zsidókhoz írt levél 12,12-17
172. dicséret
 

Jósiás nem volt tökéletes, de az Úr útján járt. Boldog ember az, aki, amikor eljön a számadás ideje (Róma 14,12), beszélgethet az Úrral, kiöntheti szívét és elmondhatja, hogy sok hibával ugyan, erőtlenül, de az Ő erejét kérve megtette azt, amit a maga helyén, Isten kegyelméből megtehetett. Ez a feladat adott életünk utolsó percéig. Az ilyen ember nemcsak békességgel kerül a sírba, hanem a karácsonykor született, húsvétkor feltámadott Krisztus kegyelme által a feltámadás reménységével is.
Zsidókhoz írt levél 12,1-11
315. dicséret
 

„Itt fel és alá hullámzik minden.” (Barth Károly) Nincs állandóság. Az egyik király azt teszi, amit rossznak tart az Úr. Az utána következő uralkodó a megtisztulás eszköze lesz, akit megint olyan király követ, aki ismét letér az útról, de aztán megtér, és amit még tud, helyreállít rombolásából (Manassé); fia azonban (Ámón) újból azt teszi, amit rossznak lát az Úr! Ekkor küldte el Isten azt a királyt (Jósiást), aki megújítja népe hitét és istentiszteletét, és az „idő teljességében” így küldte el Isten Jézus Krisztust, hogy megváltson a bűnös hullámzástól, és szent, de nem unalmas, hanem örömteli állandóságban, Neki éljünk.
Zsidókhoz írt levél 11,23-40
182. dicséret
 

Az új király (Ámon) újból azt teszi, amit rossznak lát az Úr! Egyre több vétket követ el (23). „De ahol megnövekedett a bűn, ott még jobban kiáradt a kegyelem” (Róma 5,20). Ahol valami elviselhetetlenné lesz az emberi romlás miatt, ott az Úr kegyelme közbeszól, cselekszik, miattunk, értünk, helyettünk. Ez a karácsony evangéliuma! Dicsőség a magasságban Istennek!
Zsidókhoz írt levél 11,8-22
329. dicséret
 

Ötvenöt évig uralkodni: ez rengeteg idő, tele veszéllyel, közben torzul az uralkodó és minden körülötte. A kevesebb több. A megújulás nem azért adatik egy váltásban, mert a következő feltétlenül jobb, mint az előző, bár letagadhatatlanul az „újság” erejével hat az utód egy ideig, a megszokott „régivel” szemben; a váltás inkább a torzulások veszélyeit hárítja el kis időre, ezért mindenképpen megújulás egy „csere”. Manassé király több, mint fél évszázadon keresztül uralkodott, és ezalatt, a megtéréséig, azt tette, amit rossznak tart az Úr. Amit pedig az Úr rossznak tart, az szenvedést okoz az embereknek is. Micsoda károkat, maradandó rombolást tudnak okozni ilyen uralkodók, efféle korszakok: mennyi nyomorúság, könny, derékba tört életek, és halál az ára ötvenöt évnyi ilyen uralkodásnak; a hitbeli, lelki eltévelyedésről nem is beszélve. Ma nem királyok uralkodnak, hanem „az egész világot átható szemlélet”, amely ugyanúgy megnyomorít életeket és elhajlít szíveket. Ennek ellenére a hívő ember bizton tudja, „hogy az Úr az Isten” (13). Attól kezdve igazán boldog valaki, ha erre a hitvallásra, mint Manassé király, bármilyen nyomorúság árán is, eljutott.
Zsidókhoz írt levél 11,1-7
328. dicséret
 

Ezékiás hitt az Úrban, és népét is visszavezette az Úrhoz. Rengeteget tett: megerősítette Jeruzsálemet, megoldotta a város vízellátását, helyreállította az élő Isten tiszteletét. Az Úr pedig megáldotta, gazdagságot, tekintélyt ajándékozott neki, miközben csodákat éltek meg, hiszen a nagy hatalmú, Istent káromló asszír király megalázva menekült a város alól. Minden tette sikeres volt (30). Ezékiás élete hívő élet, és áldott élet, amely látható sikerekben öltött testet. Boldog az, aki hisz, és ennek nyomán hitének áldásaiban is részesül, de még boldogabb az az ember, aki hisz, még akkor is, ha ennek „áldása” kudarc, veszteség, szenvedés. „Boldog, aki nem lát, és hisz” (János 20,29). Ez valóságos hit! Istent önmagáért imádó hit! Az ilyen ember az Úrban van, minden nyomorúságai között is, ezért valójában minden az övé: „mint akiknek nincsen semmijük, és akiké mégis minden” (2Korinthus 6,10). Az ilyen embert soha nem fenyegeti a hívő felfuvalkodás, amely Ezékiást is elérte. Isten próbára tesz, de nem hagy el: közben kitudódik, mi van a szívedben (31). Valóban hiszünk?
Zsidókhoz írt levél 10,19-39
327. dicséret

 Jó pár évvel ezelőtt a frankfurti légikikötő nyílt napján figyeltem, ahogy óriásgépek félpercenként, teljes összehangoltsággal szállnak fel és le. Kiszúrtam magamnak egy induló járatot, amely Pekingbe készült. A pilóták már előkészültek, a csomagokat betöltötték a gép gyomrába, az utasok a helyükön. A monstrum a kifutó pályára gördült, és fegyelmezetten várta a felszállási engedélyt. A jelzésre elindult, felgyorsult, megemelkedett a gép orra, majd utána az egész test, és ez a hatalmas „tákolmány” könnyedén „libikókázva” elindult Peking felé. Hogyan lehetséges, hogy ez a hatalmas test, tele csomaggal és utassal, ilyen könnyedén képes felemelkedni, és siklani a levegőben? Bizony hatalmas erővel préseli ki magából a kerozint, szólalt meg bennem a laikus válasz. De aztán teológusként gondolkodtam tovább: nem is a repülőgép „erős”, hanem az a láthatatlan levegő, amely hordozza azt. Ez a mi feladatunk is. Naponta odaállni a kifutó pályára, várni az Úrtól a felszállási engedélyt, hogy „belecsavarhassuk” magunkat a láthatatlan, de erős Isten kezébe, és onnantól kezdve „könnyedén” suhan minden. Az emberi erő véges, de velünk az Isten ereje (8)! Bátorodjunk meg ezen (9)! „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít” (Filippi 4,13).
Zsidókhoz írt levél 10,1-18
326. dicséret
 

A szó bibliai értelmében „mennyei” érzés, ha az ember elvégezte az aznapi teendőit: nem akart többet elvégezni, mint ami azon a napon lehetséges volt, de mindent megtett azért, hogy az aznapi ne maradjon holnapra, mert akkor a feladat elvégezetlen maradhat. Személyes tapasztalatom, hogy a hűséges, tevékeny élet megszenteli az embert. Templommá, „szentéllyé” formálja testünket és életterünket, akárcsak a mai szakasz szerint a lévitákét. Ez a szentség egészen konkrét, bibliai és hétköznapi értelme. Egészen lehetetlen körülmények között gépelem ezeket a sorokat, de „mégis” teszem, mert a mai napon vagy most teszem, vagy már nem tehetem; ezért teszem, és közben adatik világosság, erő, vezetés, a lehetetlen lehetségessé válik, és a hűséges szolgálat megszentel. Így lesz tapasztalatunkká az a csoda, amiről pár verssel lejjebb szól az Ige: „Minden munkáját…Istenét keresve, tiszta szívből végezte, ezért sikerült neki!” (21).
Zsidókhoz írt levél 9,15-28
325. dicséret
 

Vannak kiemelt időszakai az életünknek, amikor az ember zavartalan örömmel él meg néhány napot, hetet. Ezek az életszakaszok többnyire nem a mindennapi teendőinkhez köthetők, de mindenképpen az Úrral való kapcsolatból fakadnak, mint most Ezékiás idejében. Ez az állapot a menny előíze. Ilyenkor az ember kilép a saját világából, túllép önmaga körein, és rácsodálkozik a „másra”, a másikra, mindenekelőtt az élő Istenre, és arra, akit Ő elküldött érettünk; míg végre rádöbben arra, hogy Isten Krisztus által megoldotta az életét. Ez az öröm igazi oka. „Tölts el magaddal, mennyei nagy örömmel.” (329. dicséret) Az ünnep közeledtével adassék nekünk ez az öröm, amely elkísér a hétköznapokban is.
Zsidókhoz írt levél 9,1-14
324. dicséret
 

 „Adj pacsit a bácsinak” – kérleli a nagybácsi a kisgyermeket, de az durcásan elfordul, a csokira sem közelít. Ugyanez felnőttesebb kivitelben, amikor valakinek nyújtjuk a jobbunkat, és az szándékosan nem fogadja el a kéznyújtást, kifejezve elutasítását. Van ebben valami mélységesen elszomorító, érthetetlen és rémisztő; valami emberileg helyrehozhatatlan „hasadtság”. Ezékiás király evangélizáló felszólításában most nem az a kérdés, hogy mennyiben van hatalmunkban a döntés, amivel Isten felénk kinyújtott kezét elfogadhatjuk, (szabad akarat). Az azonban bizonyos, hogy az ember szorult helyzetében nem teheti meg, hogy ne nyújtózkodjon kapaszkodóért. A halálra ítéltek kezeit azért bilincselik hátra, hogy haláltusájukban ne hadonásszanak. Itt nem „pacsiról”, csokiról, elismerő gesztusról van szó, hanem az egyetlen, életmentő kapaszkodóról, az Úrról. Mi kötözi meg a kezed, hogy legalább elkezdj hadonászni ezért: pótszerek helyett az Úr feléd kinyújtott kezéért?
Zsidókhoz írt levél 8,6-13
323. dicséret
 

Mindenki beleszürkülhet abba, amit a mindennapokban végez, hiszen ez a terület küzdelmeinek és csalódásainak színtere is egyben. Egy neves énekes elmondta hogy ő nem jár koncertekre, csak, ha ő énekel, mert elege van ebből a „világból”. Egy jogász kifakadt, hogy kiégett a paragrafusok, a száraz, lelketlen csűrés csavarás, a véget nem érő gennyes ügyek ezernyi aktái miatt. Egy hitre jutott orvos ragyogva beszél az Igéről, de amikor visszakérdezek, hogy mi a helyzet a kórházban, akkor eltűnik a ragyogás. Miért lenne ez másként a „papoknál”? Baj, hogy így van, nem szabad, hogy így maradjon: de legalább számoljunk a lehetőséggel, hogy a „léviták” odaadóbbak a szolgálatban, mint az erre hivatalosan elhívottak. Majd ha a mi tekintetünk harminc év után is tündököl a saját területünkön, akkor joggal kérjük ezt számon másoktól is. Mindezek mellett legyen naponkénti imatémánk a lelkipásztorunk, és még az ima előtt, szeressük őket nagyon…
Zsidókhoz írt levél 8,1-5
321. dicséret
 

Az Úr háza legbelsejét is megtisztították Ezékiás király idejében, de meg lehet-e tisztítani a szív legbelsejét, hiszen az újjászületett ember bensőjében is  „villanások” ezrei cikáznak. Ha kicsit is engedünk annak, hogy a rajtunk átcikázó, Istennek nem tetsző gondolat valósággá legyen, azonnal idegen seregek özönlenek be a kinyitott ajtón, és mint a dominó dől halomra minden aznapi ügy. Ez a támadás bizonyos esetekben egészen „hétköznapi” módon kínoz: csengetnek, és ezzel egy időben zörög a telefon is, noha éppen egy gyászoló családdal beszélek, kezemben egy hatalmas összegű számla, amit a csengetés miatt az ajtó felé haladva úgy letettem, hogy azóta sem találtam rá, miközben indulóban vagyok, hogy a feleségemet egy gerincműtétre vigyem…Isten, Krisztus érdeméért teljesen tisztának tekint bennünket, de e testben soha nem vagyunk azok: ez a megigazulás; ugyanakkor akarni kell, az Ő erejét kérve, egyre tisztábbá lenni, és nem engedni a bennünk „cikázó” indulatoknak, mert csak ezt várja az idegen sereg, és egy ezreddel támad ránk!
Zsidókhoz írt levél 7,11-28
320. dicséret
 

Ez csalja a feleségét, amaz pénzzel ügyeskedik, miközben válik. Aki hűtlen az Úrhoz, az hűtlen a rá bízott emberekhez, és a szívére helyezett ügyhöz is.
Zsidókhoz írt levél 7,1-10
318. dicséret
 

A „21 gramm” c. film nyomasztó sűrítettséggel hoz elénk hatalmas kérdéseket. Egy baleset egymásba szövi három család életét. Ezernyi kérdés tódul ki belőlünk, miért történhetett meg ez a rettenetes baleset, „mennyiben van hatalmában az embernek az ő útja” (Jeremiás 10,23), lehet-e innen újra kezdeni, milyen büntetést érdemel a „vétkes” autós, aki „csak” elbámészkodott, és ezzel három ember halálát okozta, köztük két gyerekét, és megkaphatja-e az egyik elhunyt szívét valaki más…? Ezer sebtől vérző emberek, sebesült foglyok valamennyien, irgalomra, megváltásra várnak! Igénkben is erről van szó. A samáriaiak gondjaikba veszik a sebesült foglyokat, felöltöztetik, megetetik őket. Az irgalmas samaritánusnak, Jézus Krisztusnak az előképei ők (Lukács 10), akik a félholtra vert embert nem hagyják az út szélén elpusztulni, hanem gondoskodnak róla. Vannak olyan helyzetek, amikor nem arra kell törekedni, hogy megértsük a történések menetét, hanem akarjunk megbocsátani, terheket letenni, felépülni, újrakezdeni; még olyan helyzetekben is, amikor akkora a csapás, hogy az ember nem látja értelmét a „továbbnak”. Ezt az akarást csak az élő Istenbe vetett hit munkálhatja ki bennünk (Filippi 2,13).
Zsidókhoz írt levél 6,13-20
316. dicséret
 

Gyanús, ha valakit túlzottan dicsérnek, vagy szapulnak, mint ahogy az is, ha valakivel kapcsolatban nagy a hallgatás. Jótám királyról röviden ír az Ige, de amit ír az lényegre törően jó: állhatatosan az Úr útján járt, tudta határait, és végezte feladatát, istenfélelemmel kormányozta népét, munkálta annak jólétét, építette országát, győzelmesen védte területét. Tette ezt annak ellenére, hogy a népe továbbra is „romlott” maradt (2). Sokkal nehezebb akkor megmaradni hűségesen az Úr útján, amikor a többség más úton jár, és közben számtalan kísértést hoz elénk, amelyekkel nekünk is viaskodni kell. Jótám ennek ellenére hűséges maradt, és az Úr megáldotta életét: „hatalmassá tette” őt (6). Aki igazán nagy, arról keveset szólnak, noha csendben és sokat tett, még nehéz időkben is, miközben sokak számára lett áldássá, úgy, hogy nem homályosította el az Úr dicsőségét. Aki állhatatosan (6), szorgalmas csendben, hitben mindvégig kitart, az üdvözül (Máté 10,22).
Zsidókhoz írt levél 6,1-12
314. dicséret
 

Miért fuvalkodik fel egy vezető? Valóban nagy veszély ez. De nem mindig felfuvalkodásról van szó, néha „csak” annak látszik, bár ez is baj. A nagy felelősség, a teljesíthetetlenül sok feladat, és mindaz, ami ezzel jár, a feszültségek kezelése, a csalódások, a tehetetlenség, hogy a legjobb indulattal sem lehet mindenkor segíteni, a hátulról visszagyűrűző hírek, a gyakran tapasztalt rosszindulat megváltoztatják az embert. Soha nem „poklosodik” (19) és rokkan bele feladatába az a vezető, aki tudja a határokat, ezeket nem feszegeti; tudja mi az ő dolga, miért kell felelősséget vállalnia, miközben bizalommal át tud adni feladatokat, avatottabbaknak, és ezzel is segíti, hogy a rá bízott terület még áldottabban működjön. Mindezzel együtt pedig kész az egész ügyet az Úr kezébe tenni.
Zsidókhoz írt levél 5,11-14
313. dicséret
 

 Uzzijjá, Júdai királyról először csak jót jegyeztek fel: az Úr útján járt, és az Úr megáldotta. A hadi sikerek mellett az Úr békességes időszakot is ad neki: ekkor volt ideje földműveléssel foglalkozni. Mivel szerette a földművelést, nemcsak végeztette, hanem ő maga is végezte azt. A földművelés nemcsak azt jelenti, hogy az ember testet-lelket megújító fizikai munkát végez, és arca verejtékével megszenvedi, megbecsüli a mindennapit; hanem azt is, hogy nem háborúzik, hanem békésen dolgozik, csendes, szorgos életet él, „megelégszik”, nem tör többre, mint, ami van, békében megül a „fenekén”. Aki szereti a földművelést, az áldott ember, szorgalmas ember, békés ember. Ma lenézzük ezt a területet, nem „elit”: ami kell, megvesszük a „bevásárlás templomaiban”, mert békétlen, nyugtalan, törekvő emberek vagyunk (de hova törekszünk). Aki szereti a földművelést, szereti az Istent, szereti a kétkezű munkát, és szereti az elfelejtett vidéket.
Zsidókhoz írt levél 5,1-10
310. dicséret

Kérlek, ne tedd! Gondolkozzunk el azon, ha valaki így óv bennünket! Júda királya, hadi győzelmein felbátorodva harcra hívta Izráel királyát (17), aki figyelmezteti, hogy a vesztébe rohan. Sokszor méltatlan embert is felhasználhat az Úr erre a figyelmeztetésre; de figyelmeztet Igén, eseményeken, jeleken keresztül, számos módon. Júda király azonban nem hallgatott a figyelmeztetésre: vesztébe rohant! Isten azt akarja, hogy el ne vesszünk, hanem örök életünk legyen (János 3,16). Halld meg, és fogadd meg annak szavát, aki mindent jól tud, és a legjobbat akarja neked!
Zsidókhoz írt levél 4,12-16
308. dicséret
 

Aki sajnálja a régit, az nem döntött határozottan az új mellett. Lót felesége hátra tekintett (1Mózes 19,26), és azóta is hányan teszik úgy az eke szarvára a kezüket, hogy hátrafelé tekingetnek (Lukács 9,62). Sokunkat kísért ez a „kétlelkűség”. Pál ezért kiált fel: „Óh, én nyomorult ember” (Róma 7,24)! Mai igeszakaszunk is valami hasonlóról szól. A király figyelmeztetést kap, hogy nem jó, amit tesz! Istennek sem tetszik. Ennek ellenére a király nem változtat szándékán, mert az ügybe pénzt fektetett, és nem akarja, hogy az összeg kárba vesszen. Az Úr prófétája bátorítja a királyt, hogy az Úr sokkal többet tud neki adni (10), ha engedelmes, mint amit pénzügyileg veszni hagy. A király azonban nem kockáztatja a „biztos” anyagi javakat. A hívő ember boldog tapasztalata, hogy ha engedelmesen lemond valamiről, sokszorosát kapja vissza, már itt, odaát pedig az örök életet (Máté 19,29).
Zsidókhoz írt levél 4,1-11
306. dicséret
 

Jézust foglalkoztatta az igazak kiontott vére Ábeltől egészen a mai Igében szereplő Zakariásig, aki Jójádá főpap fia volt, és akit Jóás király megöletett a templom udvarában, mert figyelmeztette, hogy elhagyta az Úr útját! Jézus így szól ezekről az igazakról: „…rátok száll minden igaz vér, amelyet kiontottak a földön, az igaz Ábel vérétől Zakariásnak…véréig, akit a templom és az áldozati oltár között gyilkoltak meg…” (Máté 23,25). Felmerül a kérdés, hogy ki az igaz ember? A klasszikus választ tudjuk: Igaz ember az, akit Isten Krisztus érdeméért igaznak tart. Gondoljuk tovább a jól ismert hitvallási tételt! Igaz ember az, aki Isten üdvözítő élet-akaratát a szolgáló szeretet lelkületével képviseli a világban, sokak hasznára. Az igaz ember nem tökéletes ember, hanem ugyanolyan gyarló, mint bárki más; nem attól igaz ember, mert mindenben neki van igaza, és erről meg akarja győzni a világot. Az igaz ember soha nem önmagát képviseli, hanem az élő Istent, Őt pedig csak emberszeretettel lehet képviselni. Az igaz ember nem azért hű az Istenéhez, és szolgálatához, mert ebben is ki akarja teljesíteni önmagát (identitását), bebizonyítva, hogy neki van igaza, még a mártíromság árán is; hanem csak azért hű, mert nem tehet másként…
Zsidókhoz írt levél 3,7-19
305. dicséret