Mindenki beleszürkülhet abba, amit a mindennapokban végez, hiszen ez a terület küzdelmeinek és csalódásainak színtere is egyben. Egy neves énekes elmondta hogy ő nem jár koncertekre, csak, ha ő énekel, mert elege van ebből a „világból”. Egy jogász kifakadt, hogy kiégett a paragrafusok, a száraz, lelketlen csűrés csavarás, a véget nem érő gennyes ügyek ezernyi aktái miatt. Egy hitre jutott orvos ragyogva beszél az Igéről, de amikor visszakérdezek, hogy mi a helyzet a kórházban, akkor eltűnik a ragyogás. Miért lenne ez másként a „papoknál”? Baj, hogy így van, nem szabad, hogy így maradjon: de legalább számoljunk a lehetőséggel, hogy a „léviták” odaadóbbak a szolgálatban, mint az erre hivatalosan elhívottak. Majd ha a mi tekintetünk harminc év után is tündököl a saját területünkön, akkor joggal kérjük ezt számon másoktól is. Mindezek mellett legyen naponkénti imatémánk a lelkipásztorunk, és még az ima előtt, szeressük őket nagyon…
Zsidókhoz írt levél 8,1-5
321. dicséret