Aki sajnálja a régit, az nem döntött határozottan az új mellett. Lót felesége hátra tekintett (1Mózes 19,26), és azóta is hányan teszik úgy az eke szarvára a kezüket, hogy hátrafelé tekingetnek (Lukács 9,62). Sokunkat kísért ez a „kétlelkűség”. Pál ezért kiált fel: „Óh, én nyomorult ember” (Róma 7,24)! Mai igeszakaszunk is valami hasonlóról szól. A király figyelmeztetést kap, hogy nem jó, amit tesz! Istennek sem tetszik. Ennek ellenére a király nem változtat szándékán, mert az ügybe pénzt fektetett, és nem akarja, hogy az összeg kárba vesszen. Az Úr prófétája bátorítja a királyt, hogy az Úr sokkal többet tud neki adni (10), ha engedelmes, mint amit pénzügyileg veszni hagy. A király azonban nem kockáztatja a „biztos” anyagi javakat. A hívő ember boldog tapasztalata, hogy ha engedelmesen lemond valamiről, sokszorosát kapja vissza, már itt, odaát pedig az örök életet (Máté 19,29).
Zsidókhoz írt levél 4,1-11
306. dicséret