Jézus Krisztus utolsó szava a kereszten a gyermekkorában megtanult esti imádság, a 31. Zsoltár 6. verse: „Kezedre bízom lelkemet, te váltasz meg engemet, oh Uram, hűséges Isten”. Két helyen azonban Urunk megváltoztatja ezt a Zsoltárt, és ebben kifejeződik nagypéntek üzenete. Atyaként szólítja meg az Istent. Ha csak „ősok” van, végünk van! Ha csak teremtő az Isten, tisztelettel megdöbbenhetünk, de nincs segítségünk! Isten azonban Atyánkká lett! Megváltott! Ez az egyetlen vigaszunk, életünk valóságos erőforrása. A kereszten imádkozó Jézus kihagyja a Zsoltárból azt a szakaszt, hogy „te váltasz meg engem”, hiszen neki nincs szüksége megváltásra, mert Ő a Megváltó! A megváltás hatalmas ajándéka óta, amit Istennek adunk, azt Ő, mint Atya visszaadja, mert Ő a legjobb gazda, amit azonban magunknak tartunk meg, azt kicsavarja a kezünkből a halál.
Ézsaiás 32
341. dicséret

Népnek és asszonyoknak nagy sokasága szemléli a kereszt felé tartó Jézust. Többségük kíváncsi bámészkodó. Nem ellenfelei Jézusnak, de nem is követői. Ezek közül ragadnak ki egy Simon nevű embert. Őt kényszerítik arra, hogy a halálosan kimerült Jézus keresztjét vigye. Ezzel a szent kényszerrel Simon hétköznapi földművelőből (éppen a mezőről jött), és az események szemlélőjéből egyszerre csak érintett lesz. Valójában Isten ragadta meg őt, aki azt akarja, hogy a krisztus-eseménynek ne csak szemlélői, hanem részesei legyünk. Simon életét metszi az üdvtörténet vonala. Áldott minden kényszerítő körülmény, amely az Úrhoz szelídíti életünket. Simon Jézus után viszi a keresztet, mert csak Őt követve nem roskasztó a saját keresztünk és Jézus-követésünk. Simon a kereszthordozás (Lukács 8,34) „típusa”. Ő azonban csak egy darabig vitte a keresztet. Az Úr Jézus Krisztus halt meg azon érette és érettünk. A megváltás erőt ad a kereszthordozáshoz, és szemlélőkből Krisztust szemléltető emberekké ragad meg, mint akkor a cirénei Simont.
Ézsaiás 31
340. dicséret

 Vajda János komponált egy operát „Barrabás” címmel. Bizonyos műveket nem szabad teológusként megközelíteni, mert akkor éppen az üzenetet veszítjük el. Egy művészeti alkotáshoz elsősorban emberként szabad közelíteni. Ez a gyönyörű zenéjű mű Karinthy Frigyes története alapján született, miszerint a feltámadott Jézus újra ítéletet kér Pilátustól, ismételt esélyt adva Pilátusnak és a népnek a helyes választásra. Pilátus ismét megkérdezi a tömegtől: kit bocsásson szabadon? Egyénenként mindenki Jézus nevét mondaná, összességében mégis úgy hangzik, hogy az emberek újra Barabást kiáltanak. Óriási titok, hatalmas kérdés. Te kit választanál? Kit választasz gondolatban, és kit ténylegesen? Mennyiben meghatározott a választásunk? Hiszen ebből a választásból adatott nekünk a megváltás. „Aki az Isten határozott döntése és terve szerint adatott oda, ti gonosz kezeitekkel felszegeztétek és megöltétek” (Cselekedetek 2,23). A teológiai kérdés titka ellenére a kérdés hétköznapi oldala elevenünkbe vág: kit választasz a mindennapokban, Jézust, vagy Barabást?
Ézsaiás 30,19-33
344. dicséret
 

Az Úrtól való bölcsesség a szólás és a hallgatás művészete. Tudni azt, hogy mikor kell szólni, mit kell mondani, és mikor kell hallgatni. Heródes Antipász babonás lelkiismerete azt hitte, hogy az általa megöletett Keresztelő János jelent  meg újra Jézusban. Ugyanakkor kíváncsi is volt rá, mert sokat hallott róla. A csodát váró, öncélú kíváncsiságot azonban Jézus akkor is, és ma is válasz nélkül hagyja. A megaláztatást is szó nélkül tűri. Vannak olyanok, akikkel az Úr nem áll szóba. „Mint a bárány, néma a nyírói előtt!” (Ézsaiás 53,7). Kegyelmi állapotban vagyunk, ha Ő nem hallgat, hanem szól.
Ézsaiás 30,1-18
342. dicséret

Böjti időszakban, az egyik lelkészértekezleten hallottam egy remek előadást a böjtről. Utána pedig egy kiadós ebéd tehetetlenné nehezített bennünket. Mi reformátusok büszkék vagyunk arra, hogy „lelki emberek vagyunk”, ezért csak lélekben böjtölünk, pedig a testi értelemben gyakorolt böjt igenis nagyon fontos: a testnek és a léleknek együtt kell böjtölni. A böjtről szóló előadás után hitelesen maradhatott volna el az ebéd. Péter azért bukott el, mert Jézus figyelmeztetése ellenére olyan kísértésnek tette ki magát, amelynek előre megmondottan nem tud majd ellenállni. Péter nem vette komolyan Jézus szavát. Akkor a Jézus után való kíváncsi settenkedés helyett böjtölnie és imádkoznia kellett volna. Jézus gyenge pontjainkra mutató, figyelmeztető szava ellenére olyan sokszor könnyelműen vesszük a kísértéseket, mint az óvatlan hegymászó a szakadékot. Ezekben a bukásokban eléghet az életünk. Ideje van a komoly böjtnek, hogy testben – lélekben megtisztulva meghalljuk Jézus óvó szavát, komolyan vegyük a veszélyeket, és meglássuk a kereszt felé haladó Jézus tekintetét, amely az elbukásban a megkeseredés helyett bűnbánatra indít és újrakezdésre hatalmaz fel.
Ézsaiás 29
331. dicséret

Kisgyermekkoromból élénken emlékszem egy festményre nagyszüleim házából, amelyen egy kisgyermek játszik a folyóparton, és egy angyal hátulról tartva vigyáz rá. Az angyal az Atya erejét, közelségét jelenti. Az angyal nem erősebb Jézusnál, de annyival erősebb nálunk, amennyiben az Atya hatalmát hozza közel hozzánk. Az Atya nem küldött tizenkét sereg angyalt, mert ezt Jézus nem is kérte, de küldött egyetlen angyalt, jelezve, hogy megváltásunk az Isten szívügye. Ahol Krisztus evangéliumát képviselik, ott angyalainak is parancsol az Isten, hogy a hívő ember és a hívő nép minden körülmények között „szárnyakat” kapjon.
Ézsaiás 28
330. dicséret
 

 Ó emberünk örökké kísértő indulata: a másik fölé kerekedés vágya; nagyobbá, legnagyobbá lenni. Az Úr azonban nem „nagyobbá”, hanem „többé” akar formálni bennünket. Az újjászületett ember krisztusi képessége az „alulmaradás képessége”! Ez a lelkület még Isten népe között is alig tapasztalható meg.
Ézsaiás 27
346. dicséret
 

Feltűnt nekem, hogy Szaddam Husszeint az ottani ünnepek előtt kellett felakasztani, hogy az ünnep már zavartalan legyen. A példa nagyon rossz, elnézést érte, de mégis akad némi párhuzam a lelkületet illetően. A főpapok és írástudók nyugodtan akarnak húsvétot ünnepelni. Ezért először szeretnék megölni Jézust. Kiáltó ellentmondás! Milyen a mi húsvéti készülődésünk? Ünnep kiáltó bűnökkel együtt. Ünnep Jézus Krisztus nélkül. Az egyedül Őt tartalmazó ünnep mindent magába olvaszt, csak éppen Ő hiányzik belőle. Krisztus megváltó halála és feltámadása nélkül minden hiábavalóság és a látványos üresség, miközben a gyilkos indulat megemészt mindent. Adassék nekünk húsvét, Krisztus, feltámadás, új élet!
Ézsaiás 26
339. dicséret

Böjti időszak van. Jól bevacsoráztunk egy konferencián. Ilyenkor a testemmel együtt a szívem is elnehezül. Mennyi minden hiányzik még belőlünk. Jézus Krisztus visszajövetele során az Isten országa kiteljesedik, és az övéin teljessé lesz a megváltás műve. Akkor véget ér a „már igen, és még nem” feszültsége, ami ebben a világban a hívő ember naponkénti tapasztalata. Ezért az Egyház a Krisztus mennybemenetele és visszajövetele közötti időben adventben él. Az első keresztyének szíve megtelt várakozással, hiszen még saját életükben várták vissza az Urat, noha Jézus Krisztus világosan kijelentette, hogy ugyan lesznek jelei az ő eljövetelének, de a napot és az órát senki sem tudja, ezért mindig készen kell lenni. Azóta is kísért bennünket az, hogy számolgassunk, és az idők jeleinek tartsuk azt, ami egyszerűen csak minden korban előforduló nyomorúság, koronként más változatokban; de kísértésünk az is, hogy elnehezedik a szívünk, és nem a tőle való hűséggel, és nem abban a szolgálatban állunk, mint ahová Ő állított minket. Gyengül bennünk a reménység, a hit, a szeretet, és bedarál a mindennapi szörnyű szürkeség, valamint e világ ura. Mennyi fajta mámor, és hétköznapi gond bénít tehetetlenné bennünket, és lankaszt meg a könyörgésben ugyanúgy, mint a hitből fakadó életörömben.
Ézsaiás 25
337. dicséret

Jézus templomról szóló jövendölése meghirdeti az ítéletet minden mulandó felett, ami fogva tartja az emberi szívet. A salamoni templomot a fogságból hazatérők szerény lehetőségeik között újjáépítik, majd Nagy Heródes politikai érdekből a zsidók kedvében akar járni, és pazar módon átépíti a jeruzsálemi templomot. A hatalmas méretű, hófehér és aranyozott szélű kövek a napsütésben káprázatosan ragyogtak, és ámulatba ejtették a város felé közeledő embereket. Isten ajándéka minden szépség, és minden, ami őszinte gyönyörködésre indít, de ne feledjük, hogy e világ sok-sok szépsége mind múlandó. Gyönyörködni szabad, de fogva ne tartsa a szívemet az, ami ideig való. Babits kérdezi: „e sok szépség mind mire való…miért nő a fű, ha egyszer leszárad, és miért szárad le, ha újra nő”? Jézus jövendölése ugyanakkor meghirdeti Isten ítéletét a hamis vallás felett. Az igaz vallás soha nem lehet öncélú, tanaiba és kegyességébe zárt, hanem mindig az Isten dicsőégét kell szolgálnia, a másik emberért végzett szolgálatban. Jézus Krisztus nem tud a templomban gyönyörködni, amíg nem látja a templom élő hitű népét, amely  maga lesz élő kövekből felépült templommá, hogy áldássá lehessen a világban.
Ézsaiás 24
335. dicséret
 

Az özvegyasszony példája elsősorban nem az adakozásra buzdít. Ennél sokkal többről van itt szó. Isten nem életünk egy darabkáját kéri, hanem egész életünket. Ő mindent odaadott érettünk a Jézus Krisztusban. Két fillér nem sok, vagyis Isten nem kér sokat, csak mindent. Mennyi minden megkötöz még bennünket?! Mit jelent mindent odaadni?
Ézsaiás 23
334. dicséret
 

Igénk nehéz, ezért egy kicsit tanulnunk kell. A szadduceusok gazdag, elvilágiasodott pártja csak Mózes öt könyvét fogadta el kijelentésül. Szerintük ezekben a szent könyvekben nincs konkrét tanítás a feltámadásról. A feltámadás hit a fogság után lett általánossá, és meg is jelenik az ószövetség később keletkezett irataiban. Ez a hit gyorsan terjedt a hívők és az írástudó rabbik között egyaránt, de olyan felfogásban, miszerint az öröklét a földi élet folytatása, csak színesebb formában. Ennek nyomán születik meg a Jézushoz intézett kérdés. Jézus válasza világossá teszi, hogy a feltámadás utáni élet, más, mint az itteni. Hogy milyen, arra csak azt a feleletet kapjuk, hogy ne akarjuk azt ebből a világból kiindulva elképzelni. Az a tény, hogy ott nem lesz házasság, nem jelenti azt, hogy odaát nem lesz fontos számomra az, akivel itt egy életet leéltem, csak másként: ott már nem földi módon ismerjük és szeretjük egymást. Jézus válasza arra is utal, hogy a Tóra is beszél a feltámadásról, ellentétben a szadduceusok értelmezésével, mert az Isten nemcsak volt, hanem most is Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, azaz az ősatyák Istenben, Istennél élnek: mert akiknek Istenük van, azok élnek, mert Istennél mindenek élnek (38). A halálban sem lehet kikerülni az Istent, ő számon kér, de a halál sem választhatja el Tőle azokat, akik bíznak benne: azok tekintete előtt pihennek, várnak, élnek.
Ézsaiás 22
101. zsoltár

Most nem a szokványos üzenet szólított meg, hanem az előzmények. Jézus ellenségei állandóan szemmel tartják őt, hízelegve közelednek hozzá, kémekkel figyeltetik, és életveszélyesen ravasz kérdésekkel akarják megfogni. Nincs tömörebb jelenet, amely találóbban leplezné le az emberi aljasságot és hozná elénk Jézus Krisztus Istentől való kristálytiszta gondolatait, mint ez a jelenet. Együtt találjuk itt a bűnös ember számító ravaszságát, haragjának, gyilkos indulatának határtalanságát, és az igaz Isten bölcsességének világosságát, amely minden dolgot a maga helyére tesz az isteni és egyedül értelmes rendben. De ez az isteni bölcsesség nemcsak megfelel minekünk, hanem önmagát adja értünk, hogy a megváltó szeretet bennünket is újjászüljön és kigyomláljon belőlünk minden aljasságot.
Ézsaiás 21
137. zsoltár

Ravasz László gonosz szőlőművesekről írt magyarázatát teológus koromban kívülről megtanultam, és nincs is e szakasznak ennél tömörebb és üzenetet megragadóbb tolmácsolása, mint ez: „A világ maga egy szőlőskert, benne mívesek mi. Feladatunk: úgy sáfárkodjunk, hogy Isten megkapja az őt illető gyümölcsöt, mert egyedül övé a dicsőség. Milyen valóságos Isten ellen való lázadásunk. Milyen igaz, hogy nagy üzenethozóit gonoszul elhallgattattuk. Milyen igaz, hogy az örököst megöltük, hogy miénk legyen az örökség: az élet és a világ. Végül milyen értelem felett teljesedett be, hogy mi megöltük az örököst, és miénk lett az örökség: a bűnbocsánat, az örök élet. A Krisztus érdeme ha reánk zuhan, összetörünk, hogy újjá építhessen az Isten, a mindent egybefogó szegeletkővel”.
Ézsaiás 20
86. zsoltár

Az emberi hatalom mindig visszaélésekre ad lehetőséget, amelyből számtalan szenvedés fakadhat, még a legjobb szándék mellett is. Az Isten hatalma azonban egészen más. Ez a hatalom munkált Jézus Krisztus szavaiban és tetteiben. A nagytanács tagjai elismerik ezt a hatalmat, de rákérdeznek annak eredetére. Ez egy teológiai kérdés, amely arra kérdez rá, hogy milyen viszonyban van Jézus az Istennel. Valóban, ez egy fontos kérdés. De tudomásul kell venni, hogy a teológiai kérdések megválaszolása még nem ajándékoz meg Jézus Krisztus megváltó és újjászülő hatalmának megtapasztalásával. Jézus a számon kérő kérdés elől hasonló kérdés formájában kitér. Jézus isteni hatalmát azok tapasztalták meg, akik kiáltottak hozzá, leborultak előtte. Hatalma titkainak kutatása helyett megtartó hatalmára kell bízni egész életünket, és akkor Tőle való csodákat élünk meg. Ahogy az ének vall erről: „Ki kétkedőn boncolja Őt, annak választ nem ád, de a hívő előtt az Úr megfejti önmagát”.
Ézsaiás 19
102. zsoltár

Az ószövetség temploma a jeruzsálemi templom volt. Az újszövetség temploma a hívő nép. János evangéliumából tudjuk, hogy Jézus Krisztus működése kezdetén már egyszer megtisztította a templomot. Most, földi működése végén ismét megtisztítja. A mi Urunk tanítói működését tiszta templommal kezdi, és tiszta templommal fejezi be. A templom azonban újból és újból tisztátalan lesz, mint ahogy az ő földi népe sem tökéletes. Ha az lenne, nem kellett volna meghalnia érte a golgotai kereszten. Előtte állva, Ő újból és újból kitakarítja a szívünket, és formálja népét. Ha nyilvánvaló, kiáltó bűnök vannak az egyházában, mint akkor Jeruzsálemben, az annak jele, hogy nem Rá, hanem valaki (valami) másra tekintünk. Ha nem Ő a fej, rablók barlangjává lesz a test!
Ézsaiás 18
87. zsoltár
 

Ismertem egy gondnokot, aki akár az egész gyülekezet ellenében is meg volt győződve arról, hogy ő az Úr akaratát képviseli: biztos volt abban, hogy ő az Úr nevében jön. Mennyi feszültséget, szenvedést okozott ezzel Isten ottani népének. Jézus Krisztus volt az egyetlen, aki az Úr nevében jött: alázattal, engedelmesen, mindenben az Atya akaratát követve. Egész életében azt példázta, hogy milyen az, aki az Úr nevében jön; virágvasárnap pedig azért vonult be Jeruzsálembe, hogy erre váltson meg bennünket is. A keresztyén ember küldetése az, hogy az örök élet Urának szeretet-hatalmát képviselje ebben a világban. Mi pedig többnyire csak gyarló önmagunkat képviseljük, az Úrra és Igékre hivatkozva is. Nem tudunk, kibújni önmagunkból, de életünk legnagyobb pillanatai azok, amikor egy-egy tiszta gondolatunk, őszinte szavunk, a másik felé kinyíló tettünk nem önmagunkra, hanem az Úrra mutatnak. Áldott, és áldássá lesz az ember, aki valóban „az Úr nevében jön”.
Ézsaiás 17
124. zsoltár
 

Urunk a kereskedelem nyelvén szól az emberi élet nagy lehetőségéről. Itt azt hangsúlyozza, hogy el kell számolni az életünkkel, és lehetséges a „nyereséges” emberi élet. Megtettem-e mindent, hogy gyarapítsam az Úrtól kapott ajándékokat. Nem lehet tétlenkedni! Ne felejtsük azonban, hogy nem csak az „alaptőkével”, hanem a „nyereséggel” is el kell számolni az Úr előtt. Sőt azzal is, ha nem tétlenkedtünk, hanem a saját dicsőségünkre túlhajtottuk magunkat, és ezzel legnagyobb „minánkat”, az egészségünket tékozoltuk el. Legyünk bölcs sáfárok!
Ézsaiás 16
10. zsoltár

Mi az üdvösség? Foglalkoztatja-e korunkat az üdvösség kérdése? „Az üdvösség Isten jelenléte életünkben. Ebből fakad mindaz a jótétemény és áldás, amiben a Szentháromság Isten testünket és lelkünket, a földön és az örökkévalóságban részesíti”. Az üdvösségről ennél többet, részleteiben nem tudhatunk, hiszen az üdvösségre nem következtethetünk e világ dimenzióiból, de a megnyert üdvösség már e világban határozottan elkezdődik bennünk, és ezért minden nyomorúságunk ellenére meglátszik (!) rajtunk. Zákeus vagyona felét a szegényeknek adta. Ez konkrét áldozathozatal a másikért, anélkül, hogy önmagamat feláldoznám, amelyre sokszor - valljuk meg - képtelenek vagyunk. Minden képmutatás nélküli jele ez a megnyert üdvösségnek. Ugyanakkor Zákeus azonnal és radikálisan szakít régi, hazug életével, és próbálja bekötözni az általa okozott sebeket azzal, hogy akitől valamit kizsarolt, annak négyszeresét adta vissza. Zákeus rádöbbent, hogy ennél sokkal többet tett érte az Úr! Íme, az üdvösség látható jelei egy ember életében. És a miénkben? Hazánkban?
Ézsaiás 15
Himnusz
 

Egyik fiatal testvérünk messze idegenben dolgozott egy évet. Döbbenetes volt számára az ottani felszínesség, amely nem akart problémákról tudni. Több embert jól ismert, minden bajukkal együtt, miközben ezek mosolyogva állították, hogy ők nagyon is jól vannak. Ott ugyanis szabályosan kiközösítik azokat, akik szembesülni akarnak a problémáikkal. Vannak olyan kultúrák, ahol nem lehet „kiáltani”, pedig demokratikus országok. Igénkben ez a vak ember koldult, kiáltott, majd követte Jézust. Aki így tud kiáltani, az nem csupán gyógyulásért, hanem megváltásért fordul az Úrhoz. Ebben a kiáltásban több rejtőzik, mint amit megfogalmaz: „Uram, hogy lássak! A könyörgés kifejezi azt, hogy tudom, mi a nyomorúságom, ezért nem mást okolok, és tisztában vagyok azzal, hogy a valóságos bajomon ember nem segíthet, csak a könyörülő Isten. Az élő hit teljesen rábízza magát az Istenre, és azután kapja a boldog tapasztalatot: „a hited megtartott Téged”. Nem lehet, és nem is szabad mindenütt kiáltani, de az Úr színe előtti őszinte kiáltás olyan könyörgés, amely valóságos gyógyulással ajándékoz meg.
Ézsaiás 14
38. zsoltár

Az evangéliumok egyik legnehezebb Igéje ez. Gyakorlatunk van abban, hogy megmagyarázzuk, kimagyarázzuk, hogy ma miért érvényes másként Jézus követelménye, mint akkor. Hiszen Jézus azokat sorolja fel, akik a szívünknek e világban a legkedvesebbek: feleség, gyermek, szülő, testvér és az otthon. Tény, hogy az első tanítványok így követték az Urat! Péter ezt fogalmazza meg: „mi elhagytuk mindenünket, és követtünk téged” (28). A helyes megértés szempontjából fontos, hogy az Isten országáért hagyták el a legkedvesebbeket, és ennek sokszorosát kapták vissza e követésben (30): azaz még szeretteiket is visszanyerték, mint hitre jutott feleséget és gyermeket. Mindent el kell hagyni, ami (aki) a Krisztus követésében akadályoz! A legnagyobb áldás, ha szeretteink ebben nem akadályok, hanem áldott eszközök, vagy azokká lehetnek.
Ézsaiás 13
35. zsoltár
 

Tegnap este egy fiatal testvérünkkel beszélgettem, aki súlyos betegségből gyógyult meg. Hat - nyolc hónapokat töltött egyfolytában kórházban. Elmondta, hogy egészségesen el sem tudjuk gondolni, mit jelent a beteg  ember tehetetlen és elesett állapotában egy érintés, egy simogatás, egy puszi. Az érintés azt fejezi ki, amit emberi szavakkal soha nem lehet elégségesen átadni: hogy itt vagyok, veled vagyok, nem vagy egyedül, van remény. A másik ember érintése áttöri a szerepek kínálta távolságtartás falait, és egyszerre mindketten emberekké leszünk, miközben a másik tapintásán keresztül az élet Istene érint meg bennünket, és hatalmával megtöri a halál erejét. Az áldás Isten érintése a Krisztus Jézusban. Minden gyermekien őszinte szeretetből fakadó érintés krisztusi mozdulat, melyen keresztül az örök élet kopogtat be múlandó életünkbe.
Ézsaiás 12
105. zsoltár
 

Egy közeli általános iskolában feltűnően magas lett az egyik „kisegyházba” tartozó tanárok száma. Ezek komoly „missziót” fejtenek ki a szülők és a gyerekek között, amelynek eredménye elsősorban nem üdvbizonyosság és ebből fakadó, megújult élet, hanem mások „szapulása”. Az ide tartozó gyerekek büszkén mondják a más hittanra járóknak: „mi vagyunk az igazi hívők, ti pedig el fogtok kárhozni”. Mennyi elbizakodott ember lélegzik e földtekén, mint a példázatbeli farizeus, akik a másikat semmibe veszik, baj esetén pedig mindig a másikat okolják. Leginkább a „vallásos” meglátásaiba bebetonozott embert fenyegeti ez a veszély. Ezért az Ige története nekik (?) szól, azaz nekünk szól! Mindig Istenhez kell mérni magunkat, és nem emberekhez. Az Isten tökéletességének fényében állva láthatjuk igazán, hogy csekély  „érdemünk” ellenére is mennyi fogyatékosság van bennünk, és mindenestül az Úr kegyelmére szorulunk.
Ézsaiás 11
311. dicséret

A hamis bírót így írja le a példázat, de pár verssel később a bíró önmagát is ugyanígy jellemzi. Az istentelenség következménye az embertelenség. Ahol élő hit támad, ott azonnal tetten érhető az érdekektől mentes emberszeretet. Könyörögnünk kell olyan vezetőkért, ügyeinkben eljárókért, akik felelősen és önzetlenül szeretnek és képviselnek bennünket, azaz hívő emberekként nem lerázni akarnak minket, hanem értünk szolgálnak a különböző magas fórumokon. Ugyanakkor adjon az Úr nekünk is bölcsességet, hogy valóban az igazságot óhajtsuk, és ne a saját igazságunkat. A mi Urunk bizonnyal igazságot szolgáltat nekünk: az Ő igazságát adja nekünk Krisztusban, mert a miénk gyarló és részrehajló.
Ézsaiás 10,20-34
28. zsoltár

Az Isten országa Krisztusban már itt van közöttünk, de majd odaát lesz teljessé. Az Egyház küldetése, hogy általa sokan megtapasztaljanak valamit az Isten országának mennyei „többletéből”, amit csak az Úrral való közösség adhat az embernek. Leslie Newbigin írja könyvében, hogy a bibliai híradások szerint az evangélium hirdetése az első keresztyének idejében nem úgy történt, hogy a hívők az emberek „korszerű életkérdéseire” válaszolva „becsempészték” az evangéliumot, hanem pont fordítva: látszott rajtuk az Isten országának új valósága, amelyre sokan rákérdeztek, és erre a kérdésre a válasz Krisztus evangéliuma. Így szólalt meg minden bibliai bizonyságtétel. A világ kérdései ugyanis sok esetben nem az életre vezető kérdések. Olyanok vagyunk-e, mint Egyház, akiken látják az Isten országának erejét, és erre rákérdezve szólhatunk az Igéről; vagy pedig pótcselekvésként egy csomó emberi módszerrel ügyeskedünk. A módszer kell, de nem Isten jelenlétének pótlékaként.
Ézsaiás 10,1-19
64. zsoltár