Aki komolyabban foglalkozott már az „etika” tudományával, annak számos erkölcstani alapkérdés jut eszébe az „aranyszabályt” olvasva. Megfogalmazhatók-e egyáltalán általános erkölcsi szabályok, vagy minden egyes konkrét választási helyzetben más és más az erkölcsileg helyes döntés? Ha megfogalmazunk alapelveket, akkor az önkiélés alapelvétől (Lámekh bosszúja, 1Mózes 4,23), a szemet szemért és fogat fogért szabályon át (5Mózes 19,21) eljutunk az aranyszabály negatív formájáig: amit magadnak nem kívánsz, azt másnak se tedd (Konfucius, sztoikus filozófia, Hillél rabbi, Alexandriai Philo). Az aranyszabály Ravasz László szerint „minden emberre, minden időre és minden helyzetre érvényes, ezért Kant az aranyszabályt látta annak az örök erkölcsi törvénynek, amely a világot egybetartja” Az aranyszabály nem azt hangsúlyozza, hogy ne tedd a rosszat, hanem azt, hogy tedd a jót! Közben megmutatja azt is, hogy önszeretetem óriásira duzzadt, a másik ember szeretete pedig parányi bennem. Ez az Ige hálaadásra késztet, hogy az Isten eszerint bánt velünk, ugyanakkor könyörgésre indít, hogy így tudjak én is bánni mindenkivel.
Ézsaiás 58
24. zsoltár

Kiss Csaba „Hazatérés Dániába” c. tragédiája a „Hamlet” másképpen. Művéről így nyilatkozott a szerző: „Hamlet korában alapvető értékek hordozója volt a tízparancsolat. Aki ölt, akár bele is őrülhetett. Ma, aki a tízparancsolatot említi, megmosolyogják, ha mindenáron ragaszkodik hozzá, akár pszichiátriára is kerülhet az illető, mert az a gyanú támadhat, hogy megbomlott az elméje. Ma az nem számít, hogy öltem, hanem csak az a lényeg, hogy ne derüljön ki, hogy öltem”. „Még titok, még titok, csak akkor baj, ha robbanni fog!” – énekli Ákos dala ugyanezt a tapasztalatot. Az egyetlen tökéletes mérték (norma) az Isten akarata, amely kijelentést nyert Isten törvényében. Ítélni csak akkor tudunk, ha van hiteles norma. Nem ítélni pedig csak akkor lehetséges, ahogy ezt Urunk meghirdeti, ha az érvényben lévő norma fölött adatik a kegyelem, hogy ez megtisztítson és erőt adjon az életet szolgáló norma betöltésére.
Ézsaiás 57
9. zsoltár

Különbséget kell tenni fizikai és hitbeli látás között. A fizikai látás során a tárgyakról érkező fénysugarakat érzékeli a szemünk, ezért a teljes sötétségben semmit sem látunk. A szem itt a külső fényt érzékeli. A hitbeli látás során azonban a szívünkben gyúlt világosság tükröződik a szemünkön, az lámpásként világít és utat mutat még a legsötétebb időszakokban is. A szem ebben az esetben a „felülről” kapott, belső fényt sugározza szét. Az Isten gyújtott világosságot a mi szívünkben (2Korintus 4,6). Ha a szemünk nem ragyog, nincs bennünk világosság, és ha sokakban nincs belső, felülről való világosság, akkor egyre inkább ránk borul e földi létben a sötétség. A külső fényt a szemünk érzékeli, a krisztusi fény pedig ragyog a szemünkben. A fizikai fényben az orrunkig látunk, a krisztusi fényben pedig az örökkévalóságig.
Ézsaiás 55
23. zsoltár
 

Ákos előadóművész dala így szól: „A lelkedben hiszel, de a testedben élsz, a lelkedhez menekülsz, ha a testedtől félsz. Megrémülsz tőle, ha sajog vagy kér…”. Nem tudom értelmezni a „csak lélekben” való böjtöt. Minden böjt testi lemondás, melynek során megtisztul az ember: teste és lelke egyaránt. Ténylegesen lemondani csak a test tud, még akkor is, ha a vágyak a lélek mélyéről fakadnak fel. Ezekről lemondani csak akkor tudunk, ha először szembesültünk velük, az Isten világosságában. Atyánk látja, ami titokban történik; mindent, ami bennünk feszül, ezért mi is megláthatjuk őket, hogy letehessük azokat, amelyek megkötöznek, és elfogadhassuk azokat, amelyek életünket akarják kiteljesíteni.
Ézsaiás 54
90. zsoltár
 

Tamási Esztert, az egykori neves televíziós műsorvezetőt a kilencvenes évek elején agydaganattal műtötték. Lábadozása során interjút adott állapotáról. Elmondta, hogy amikor magához tért, arra volt indíttatása, hogy az Úri Imádságot mondja magában, egymás után, végtelen sokszor. Miközben ezt tette, tudatosult benne, hogy még él, hogy van emlékezete, tud gondolkodni, tud imádkozni. Egy idő után aztán arra vágyott, hogy a saját gondolatait formálja imádsággá: háláját, töredelmét, könyörgését, kéréseit. De még többre támadt igénye, hogy ne csak magában mondja az imádságát, hanem hadd fogalmazza meg hangosan, mert miközben kiérleli a könyörgő szavakat a szívéből, azalatt teljesen az Úrral van, és semmi másra nem figyel. Ez az igazi gyógyulás, megkönnyebbülés, üdvösség. Ekkor értette meg azt, hogy az imádságra nem az Istennek, hanem nekünk van szükségünk. Isten mindent tud! Nekünk azonban szükségünk van arra, hogy miközben megfogan imádságunk, csak Ővele legyünk, és rádöbbenjünk arra, hogy Nélküle elveszünk, Vele azonban életet nyerünk.
 

Luther szerint a napon izzó kőnek nem kell külön megparancsolni, hogy forró legyen! Ez „állapotának” természetes velejárója. Aki Isten Krisztusban közölt szeretetét megtapasztalta, az tudja, hogy szabad adnia. Sőt, „jobb adni, mint kapni” (Cselekedetek 20,35). A hívő ember nem lehet közömbös a nyomorúság iránt. Az Ige üzenetét illetően lényegtelen, hogy egy igazságos társadalom eltűntethetné-e a nyomorúságot a földről, vagy ez egy utópia csupán; hiszen az „adásban” nemcsak arról van szó, hogy enyhítek valaki szükségén, hanem főként arról, hogy az „adó mozdulat” minden boldog kapcsolat és közösség lényege. Ha adni tudok, ettől leszek én magam gazdagabb. Ha boldoggá teszek valakit, ettől leszek én magam is boldog (4). Adni, egészen az önátadásig. E nélkül lehet egy társadalom, egy közösség „igazságos” és szükség nélküli, de boldog soha.
Ézsaiás 52
450. dicséret

Arra még képesek lehetünk, hogy a bennünket ütlegelőnek odatartjuk a másik arcunkat is, de hogy közben szeressük is ezért?! Ez képtelenség! Jézus a kereszten imádkozott ellenségeiért (Lukács 23,34). Ő a kegyetlen emberekben Isten elveszett, eltévedt gyermekeit látta. Az ellenség, minden agresszivitásával és szörnytetteivel együtt valójában szánalomra méltó halandó. Próbáld őt megérteni. Próbáld őt Isten előtt látni. Tedd fel a kérdést, miért lett olyanná, amilyen! Ha megtapasztaltad az Isten szeretetét, akkor nem azt kérdezed, hogy milyen fájdalmat okozott az ellenséged, hanem milyen jót tett veled az Isten!
Ézsaiás 51
95. zsoltár

Szomorú vagyok, hogy mostanában többet kell tanulmányoznom az egyházi és világi törvényeket, mint a Szentírást. A törvényesség természetesen fontos. De ha a jog eszközeivel akarunk valamit megoldani, akkor ott már valóban nagy baj van. Jézus Krisztus azt hirdeti, hogy a hívő ember lemondhat a jogairól. Nem kell eget és földet megmozgatnia, hogy érvényesítse „igazát”. Nem kell harcba szállni a gonosszal, ha ugyanis  harcba bocsátkozunk a gonosszal, az mindig új erőre kap, izzásig hevül, míg mindenkit agyon perzsel, aki az ügy részese. Jézus parancsa nem a gyengék és a gyávák etikája! Ez a legaktívabb ellenállás a gonosz ellen. A szeretet merész támadása ez. Embertársad az arcodat támadja, te pedig a szívét. Jézus új „fegyverekkel”, új küzdelemre hív. „A gonoszt jóval győzd meg!” (Róma 12,21).
Ézsaiás 50
130. zsoltár

Az esküt azért követelik meg, mert egész életünk tele van hazugsággal. A hazugságban jobbnak akarjuk magunkat feltüntetni, mint amilyenek valójában vagyunk, de igazából szeretetért esedezünk, mert attól félünk, hogy a másik elfordul tőlünk a valóság láttán. A hazugság mindezek ellenére pusztító erő. Az esküvel két csoportra osztom a szavaimat, hiszen ez azt jelenti, hogy amit nem eskü alatt mondtam, azt nem kell annyira komolyan venni? Jézus a szavahihetőség követelményével áll elő! Ki tud azonban igazat mondani? A teljes igazság nincs a birtokunkban, kifejezni sem tudnánk tökéletesen, miközben ezernyi kompromisszum közé kényszerülünk. Isten az, akinek az igene igen. Ő Krisztusban egyszer és mindenkorra igent mondott ránk és az élet teljességére. Csak ez tesz késszé bennünket arra, hogy ne kelljen többé hazudnunk, hanem az Ő akaratát képviselhessük a világban.
Ézsaiás 49
126. zsoltár

Richard Strauss „Rózsalovag” című operája egy zenei vallomás a testi vágyakról. Luther úgy fogalmazott, hogy nincs olyan ember, aki a kívánság szintjén ezen a területen ne bukna el. A mi Urunk a hetedik parancs értelmezésével a házasság Istentől való ajándékát, az élet alaprendjét védi. A házasságot elsőként a kívánó pillantás veszélyezteti. Ezért lépett Jób szövetségre a szemeivel, hogy tudatosan megállítsa ezt a folyamatot már a kísértés kezdő lépésénél (Jób 31,1). A szemeink kivájásánál többre van szükség. Arra, hogy lelki szemeink is megtisztuljanak. Tudatosan küzdeni kell minden félre sandítás, célozgatás, bizalmaskodás ellen. Isten védeni akarja házasságunkat, és óvni akar attól a tapasztalattól, amelynek során kiderül, hogy nem is jó, amiről (akiről) azt gondoltuk, hogy vele jobb lesz, hiszen „nincs jobb, csak más”; mert az a valaki jó egyedül, akit az Úr élethosszig való ajándékként és felelősségre szólítva mellénk állított. Jézus Krisztus kemény tiltásában féltő szeretettel akar megkímélni mindattól a pokoltól, ami egy házasságtörés nyomán kimondhatatlan szenvedést okoz sokaknak. „Senki sem ismerheti meg a szabadság titkát, csak a megkötöttségben” (Bonhoeffer). Ez a házasságra különösképpen érvényes.
Ézsaiás 48
34. zsoltár

Keménynek kell lenni! A vezetésben is! Így kapom mostanában a bátorító tanácsokat! Persze ez a tanács csak addig érvényes, amíg ez a keménység másokat érint, és nem azokat, akik ezt tanácsolják. Jézus tanácsa nem ez! Ő mielőbbi megbékülésre szólít fel: „békülj meg ellenfeleddel hamar” (25); amíg teheted, amíg egy úton vagyunk, amíg még élünk, vagy amíg mindkettőnkről ki nem derül, hogy bíró elé és „börtönbe” valók vagyunk valahányan, mert az egyikőnk élete itt, a másikunk élete meg amott adósodott el. Isten Krisztushoz „kemény volt”, hogy nekünk ne kelljen „megrohadni” az adósok börtönében (26), hanem megszabadulva továbbadjuk az ingyen megnyert  „kegyelmet” másoknak. Mondom másként: számos esetben „szent nagyvonalúságra” lenne szükség a „kőkemény következetesség” helyett. Mielőtt tiltakoznál és hárítanál, olvasd el ismét a mai igeszakaszt!!!
Ézsaiás 47
14. zsoltár

Egyedül Krisztus képes betölteni az Isten akaratát. Mi megtartani is csak az Ő kegyelméből tudjuk. A törvény bármily töredékes megtartása mégis létfeltétel. Maradjunk a tegnapi képnél. Nincs szánalmasabb, mint „eljátszani” a ragyogást, amikor pislákolni is csak a Tőle kapott viaszból tudunk. Az üveglap vakítóan, sőt perzselően is felragyoghat, ha egy adott szögben vetül rá a napsugár, de csak a nap fényét ragyogja tovább. Az Úr azonban nem időszakonként tapasztalható, másokat is megperzselő felvillanást vár tőlünk, hanem állandó világlást. Ne felejtsük el, vaksötétben a picinyke, de folyamatosan élő lángocska világossága sokkal többet jelent, mint a pillanatokra felvillanó fényesség. Nem lelkesedni, rajongani, ragyogni kell, hanem folyamatosan világítani. A pislákoló láng nem elbizakodott, mert tudja, hogy addig világíthat, amíg el nem fogy a viasz, amelyből táplálkozik. A viasz mennyisége pedig az Úr kezében van. A ragyogás elvakít, és a kelleténél előbb elpazarolja a rendelkezésre álló viaszt. Az állandó „kevés” mindig több, mint a néha felkínálkozó „sok”.
Ézsaiás 46
89. zsoltár
 

Kassán szolgálhattam március idusán. Sok büszkesége van ennek a városnak, amely áthatja ma is az utcákat; többek között Márai Sándor, mint egykori „polgár vallomásai”. Valami „titokzatos többlet” átragyog az épületeken. Erről beszél a mi Urunk is. Ő a világ világossága (János 8,12). A tanítványok akkor lesznek a világ világossága, ha Jézus Krisztus ragyogása átsugárzik rajtuk. Az üzenetet meg is fordíthatjuk: akkor Jézus Krisztus tanítványa valaki, ha az Ő világossága látható módon átsugárzik az illetőn. Ezért hangzik fel eleve kijelentő, és nem felszólító módban a gyönyörű Ige. Jézus nem úgy fogalmaz, hogy „legyetek a világ világossága”, hanem így: „a világ világossága vagytok”.
Ézsaiás 45
136. zsoltár

 A baba-mama körön mindig sír valamelyik kisgyermek, de miközben bömböl, biztos abban, hogy az anyuka máris ölbe veszi, és magához szorítva törölgeti az arcát. Még szipog egy darabig, de ez a szipogás a vigasztalás bizonyosságának szipogása. Milyen az Isten országa? Rakjuk össze a boldogság mondások ígéreteit: vigasz, örökség, az „elég” megtapasztalása, irgalom, Isten színről színre látása, istenfiúság. Ezek az ígéretek a jövőre vonatkoznak; hit által már most elkezdődnek bennünk, és általunk a világban, de beteljesedésük még nem történt meg. Nem a jelen nyomorúságait mellőzik ezek, hanem éppen annak elhordozásához adnak erőt és megújulást. A sírást olyan bizonyosan felváltja a teljes vigasz, amilyen bizonyosan Jézus Krisztus meghalt és feltámadott. Van miért sírni, de nem kétségbeesve sírunk, hanem úgy, hogy közben már tapasztaljuk az Atya könnyeket letörlő simogatását, mígnem letöröl a szemünkről minden könnyet (Ézsaiás 25,8).
Ézsaiás 44
185. dicséret

Simon és András belefeledkeztek a munkájukba. Kivetették és a hajóba húzták a hálót. A munka monotonitása ez, a „lélektelen” küzdelem a megélhetésért. Nincs más választás! „Menni kell, tenni kell, lenni kell”. Sőt, örül, akinek van munkája! De a mindennapi munka végzése közben állandóan fenyeget a veszély, hogy az ember közben belefárad abba, amit csinál, és belefárad az egész létbe. Csinálja a dolgát, mert nincs más választás, de lélektelen robot lett az egész. Hányunk szíve van tele csalódással, mert az élet nem azt adta, amit vártunk (Arany János). Kaffka Margit a "Színek és évek" c. regényének első fejezetében szívbe markoló szépséggel és igazsággal ír erről az érzésről. Élete alkonyán az írónő legyintő mosollyal tekint vissza egész életére. Az Úr azonban nem akarja, hogy így éljünk, és ide jussunk. Ezért az Úr elsőként azokat szólítja meg, akik belefeledkeztek és belefáradtak a mindennapi munkába: Jöjjetek utánam! Kényszerít feltekinteni, új távlatokat látni, új feladatokat megragadni, vagy a régiben megújulni, (örök)életörömöt nyerni.
Ézsaiás 43
356. dicséret

A polcomon ott sorakoznak a nagy gondolkodók kötetei, akiket még megőrzött az idő. Miért pont őket? Ugyanakkor mennyi elfeledett gondolkodó kötete porlik a világ nagy könyvtárainak polcain, akik egykor nevesek és korszerűek voltak. Arról már nem is merek szólni, hogy ki számít nagy gondolkodónak a „kommunikációs robbanás” korában, ahol mindenki számos fórumon világgá kürtölheti meglátásait. Mit jelent korszerűnek és „modernnek” lenni? Felgyorsult világunkban szinte naponta változhat a feltett kérdésre adott válasz. A valódi válasz Jézus Krisztus megjelenésével egyértelmű. Isten közel van, köztünk van, uralma elkezdődött. Az a korszerű, időszerűen gondolkodó ember, aki erre rádöbben, és bekapcsolódik az Isten kegyelemteljes jelenébe és ragyogó jövendőjébe. A krisztusi ragyogás nélkül minden új és „ultramodern” gondolat és tett a rá következő percben a halál árnyékában porlad, mint ahogy hamarosan annak kigondolója és cselekvője is.
Ézsaiás 42
353. dicséret
 

A negyven napja böjtölő Jézusnak csábító lehetőség: jóllakottá lenni és jóllakottá tenni, betömni és ezzel megnyerni minden éhező szájat, és biztosítani saját evilági hatalmát. Ha kenyeret ad, éltetik, és nem keresztre feszítik. Az embernek azonban nem kenyéradóra van szüksége, hanem Megváltóra! A világ éhezésének kérdését ugyanis magunk is meg tudnánk oldani, ha önző, profitos, soha nem elégedett szívünket újjászülné az Isten, és ezzel megnyitná a másik ember felé. A világnak Megváltóra van szüksége. Jézus ezért mond le arról, hogy kenyeret „teremtsen”.
Ézsaiás 41
150. zsoltár

Jézus megkeresztelkedése után megnyílik az ég! A Szentírás elején arról olvasunk, hogy a menny bezárult, a paradicsom kapuja becsukódott az ember mögött, aki bűnössé lett, mert áthágta Isten akaratát. Az ember felett zárva van az ég! A bezárt ég azt jelenti, amit egy Sartre nevű filozófus így fogalmazott meg: "Sötét felettünk az ég, mert elvesztettük Istent, meg kell elégednünk azzal, hogy legalább ezen a földön valakinek a kezét megfogjuk, hogy ne legyünk annyira árvák az életben". A mai evangélium hirdeti: "Íme megnyilt az ég!" Nyitott égbolt alatt élünk! Jézus keresztsége azt jelzi, hogy Ő azon az úton indult el, amely meghozza számunkra ezt a megnyílt eget.
Ézsaiás 40
352. dicséret
 

Keresztelő János működése egy hatalmas kiáltás Jézus Krisztus érkezéséről. Ez a kiáltás minden külsőségtől mentesen hangzik el (4), nem hangerőt, nem meggyőző szónoklatot jelent, hanem azt a felülről való hatalmat, amely által ma is megszólal, és embereket ér el az evangélium. Nem azért kiált, hogy őt észrevegyék, hanem hogy Krisztust lássák meg. Úgy kiált, hogy Igét hirdet (Ézsaiás 40,3), és az alapján hív megtérésre! Így szava nem "pusztába kiáltott szó", hanem a bűn és a halál pusztaságában elkiáltott ébresztő szózat! Sokan jöttek Jánoshoz a pusztába (5), ma azonban nekünk kell saját kegyességünk, tanaink, önigazultságunk pusztasága helyett a piacra menni, mert oda kell menni, ahol az emberek vannak. Nem árut viszünk a piacra, és nem alkudozunk, de személyes kapcsolatokat alakítunk ki, amely minden evangélizáció alapja.
Ézsaiás 39
350. dicséret
 

A hősi kitartást büszkén emlegetjük, míg a menekülést többnyire alávaló dolognak tartjuk. Pedig itt Istentől való parancs a menekülés, aminek engedelmeskedni kell. Vannak olyan helyzetek, amikor nem az ellenállás, az önfeláldozás, hanem a veszedelem elől való értelmes kitérés az Isten akarata. Jákób Ézsau elől, Mózes a fáraó elől, Pál a zsidók elől menekült. Nagy kérdés: kitérés, vagy kitartás? Isten utasítása ezzel kapcsolatban mindig egyes esetre vonatkozik. Ezért soha nem vagyunk igazán illetékesek arra, hogy embertársaink ilyen döntéseit értékeljük és felülbíráljuk. Józsefnek és családjának most kitérni kellett a veszedelem elől, de eljött a nap, amikor nem múlt el a keserű pohár, és engedelmessé kellett lenni egészen a kereszthalálig, hogy a halál Egyiptomi fogságából is kihozhassa az Úr a gyermekeit. Aki részesült ebben a krisztusi győzelemben, az többé nem fél, még akkor sem, ha most éppen menekülnie kell egy értelmetlen áldozatvállalás elől az értelmesebbért. A „menekülő ifjú” nagypénteken az életét félti (Márk 14,51-52), Jézus azonban most azért menekül, hogy majd feláldozhassa az életét sokakért.
Ézsaiás 38
349. dicséret
 

Az arany mindenki előtt ismert. A tömjén bizonyos arábiai fafajták gyantája, amelyet megszilárdulás után porrá törtek, és parázsra szórva kellemes illatú a füstje. Illatáldozat és ételáldozat esetében alkalmazták. A drága illat összeköti az Istent az emberrel. A tömjén Jézus Krisztusra, mint az Isten és az ember között hidat verő Főpapra utal. A mirha egy észak afrikai fa gyantája. A halottak  bebalzsamozásánál használták. A mirha azt hirdeti, hogy a halál és a pusztulás nem uralkodhat el Jézuson. A pogány bölcsek arcra borulva (11) és örvendezve (10) hódolnak a gyermek Jézus előtt, akiben meglátják a Krisztust. Ajándékaik is ezt fejezik ki. Az arany a királynak jár, a tömjén az érettünk önmagát feláldozó Istennek, a mirha a halottnak, aki legyőzi a halált!
Ézsaiás 37
348. dicséret

Ez az igazi szeretet! Kiderül valami arról, akit a legjobban szeretek, és a csalódás ellenére továbbra is szeretem. Nem tudom kivetni az életemből, nem akarom megszégyeníteni, és képtelen lennék megbosszulni. Az Isten embere nem tud másként, csak szeretetben cselekedni. Mekkora engedetlenség lett volna, ha József nem a szeretet tapintatával jár el. Hiszen az angyali üzenet később a teljesebb ismerettel ajándékozza meg őt (20). Óriási figyelmeztetés ez: vigyázz, mert sokat hallhatsz és tudhatsz a másikról, de nem tudhatsz mindent, és talán éppen a legfontosabbnak nem vagy a birtokában. Barth szerint a „tapintat” a krisztusi szeretet elsőként látható jele, és nincs visszataszítóbb a keresztyén tapintatlanságnál: „Nagyon sokszor azt hiszi a prédikátor, hogy neki mindenhez feltétlenül hozzá kell szólni, mégpedig az ő tévedhetetlen bibliaértelmezése alapján”. Ehelyett határozott gyöngédséggel hirdetve és élve lesz igazán „kétélű kard” az evangélium.
Ézsaiás 36
347. dicséret
 

Valóban feltámadt az Úr, mégis olyan sokszor támad a szívünkben kérdés, kétely, hogy eljuthatunk egészen a kétségbe esésig is. A kérdés a hétköznapok során, az élet sűrűjében küszködve támad bennünk; míg a kétely már életünk és hitünk alapvető kereteit feszegeti. A kétségbe esés során pedig az emberen úrrá lesz a félelem, és a halál hatalma, és ezek kicsavarják kezéből és szívéből a hit fix kapaszkodóit. Egyik ismerősöm fogalmazta meg ezt az érzést: „egy tojáshéjon élünk, mi büszke emberek, alattunk a tűz, fölöttünk a jéghideg semmi…”. A feltámadott Úr ismeri vívódásainkat, ezért jelenik meg az övéinek (36), ezért szólítja meg őket (38), ezért adja bizonyítékát annak, hogy ő valóban feltámadott, és testben támadott fel (39). Hitre akar segíteni ma is, majd elküld másokhoz (47), hogy általam ők is eljussanak erre a boldog bizonyosságra.
Ézsaiás 35
187. dicséret

Jézus Krisztus a golgotai kereszten valóban meghalt: miattunk, érettünk és helyettünk. Az evangélisták azért adnak hírt arról, hogy nem törték el a lábszárcsontját, és dárdával feldöfték az oldalát (János 19,33-34), valamint azért számolnak be a temetéséről (23,50-56), hogy ezzel is hangsúlyozzák, hogy ő valóban meghalt. Így lesz igazán hatalmas a húsvéti evangélium: Jézus Krisztus, aki valóban meghalt, valóban feltámadt, és nem egy ájulásból tért magához. Az üres sír ténye, az angyalok igehirdetése, a feltámadott megjelenései, és főként a tanítványok életének megváltozása, mind azt hirdetik, hogy valóban feltámadt az Úr. A feltámadás himnuszában pedig azt olvassuk, hogy Jézus Krisztus első zsengeként támadt fel (1Korinthus 15,20), ami azt jelenti, hogy Ő az első, de nem az egyetlen. Feltámadt, a mi feltámadásunk zálogaként. Ezt az örömhírt egyedül a Szentlélek teheti igazzá bennünk, de minden értelmet nyerhet ezáltal.
Ézsaiás 34
186. dics

Pilinszky verse evangéliumi bizonyossággal zeng és húsvéti hitre hív: „Mert megölhették hitvány zsoldosok, és megszűnhetett dobogni szíve - Harmadnapra legyőzte a halált. (Et resurrexit tertia die)”. Ezért Exupery fohásza kétezer év óta valóság! „Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől. Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van. Uram. Taníts meg a kis lépések művészetére! Ámen”. Az Isten Krisztus feltámadása által azt adta nekünk, amire valójában szükségünk van: az életet, az élet teljességét. A nagy lépést Ő tette meg, hogy mi megtanuljuk az egymásra odafigyelő kis lépések művészetét! Egy esztelenül rohanó, zaklatott, egymást és önmagunkat kikészítő világban a feltámadott Krisztusra van szükségünk!
Ézsaiás 33
343. dicséret