Simon és András belefeledkeztek a munkájukba. Kivetették és a hajóba húzták a hálót. A munka monotonitása ez, a „lélektelen” küzdelem a megélhetésért. Nincs más választás! „Menni kell, tenni kell, lenni kell”. Sőt, örül, akinek van munkája! De a mindennapi munka végzése közben állandóan fenyeget a veszély, hogy az ember közben belefárad abba, amit csinál, és belefárad az egész létbe. Csinálja a dolgát, mert nincs más választás, de lélektelen robot lett az egész. Hányunk szíve van tele csalódással, mert az élet nem azt adta, amit vártunk (Arany János). Kaffka Margit a "Színek és évek" c. regényének első fejezetében szívbe markoló szépséggel és igazsággal ír erről az érzésről. Élete alkonyán az írónő legyintő mosollyal tekint vissza egész életére. Az Úr azonban nem akarja, hogy így éljünk, és ide jussunk. Ezért az Úr elsőként azokat szólítja meg, akik belefeledkeztek és belefáradtak a mindennapi munkába: Jöjjetek utánam! Kényszerít feltekinteni, új távlatokat látni, új feladatokat megragadni, vagy a régiben megújulni, (örök)életörömöt nyerni.
Ézsaiás 43
356. dicséret