Böjti időszak van. Jól bevacsoráztunk egy konferencián. Ilyenkor a testemmel együtt a szívem is elnehezül. Mennyi minden hiányzik még belőlünk. Jézus Krisztus visszajövetele során az Isten országa kiteljesedik, és az övéin teljessé lesz a megváltás műve. Akkor véget ér a „már igen, és még nem” feszültsége, ami ebben a világban a hívő ember naponkénti tapasztalata. Ezért az Egyház a Krisztus mennybemenetele és visszajövetele közötti időben adventben él. Az első keresztyének szíve megtelt várakozással, hiszen még saját életükben várták vissza az Urat, noha Jézus Krisztus világosan kijelentette, hogy ugyan lesznek jelei az ő eljövetelének, de a napot és az órát senki sem tudja, ezért mindig készen kell lenni. Azóta is kísért bennünket az, hogy számolgassunk, és az idők jeleinek tartsuk azt, ami egyszerűen csak minden korban előforduló nyomorúság, koronként más változatokban; de kísértésünk az is, hogy elnehezedik a szívünk, és nem a tőle való hűséggel, és nem abban a szolgálatban állunk, mint ahová Ő állított minket. Gyengül bennünk a reménység, a hit, a szeretet, és bedarál a mindennapi szörnyű szürkeség, valamint e világ ura. Mennyi fajta mámor, és hétköznapi gond bénít tehetetlenné bennünket, és lankaszt meg a könyörgésben ugyanúgy, mint a hitből fakadó életörömben.
Ézsaiás 25
337. dicséret