Böjti időszakban, az egyik lelkészértekezleten hallottam egy remek előadást a böjtről. Utána pedig egy kiadós ebéd tehetetlenné nehezített bennünket. Mi reformátusok büszkék vagyunk arra, hogy „lelki emberek vagyunk”, ezért csak lélekben böjtölünk, pedig a testi értelemben gyakorolt böjt igenis nagyon fontos: a testnek és a léleknek együtt kell böjtölni. A böjtről szóló előadás után hitelesen maradhatott volna el az ebéd. Péter azért bukott el, mert Jézus figyelmeztetése ellenére olyan kísértésnek tette ki magát, amelynek előre megmondottan nem tud majd ellenállni. Péter nem vette komolyan Jézus szavát. Akkor a Jézus után való kíváncsi settenkedés helyett böjtölnie és imádkoznia kellett volna. Jézus gyenge pontjainkra mutató, figyelmeztető szava ellenére olyan sokszor könnyelműen vesszük a kísértéseket, mint az óvatlan hegymászó a szakadékot. Ezekben a bukásokban eléghet az életünk. Ideje van a komoly böjtnek, hogy testben – lélekben megtisztulva meghalljuk Jézus óvó szavát, komolyan vegyük a veszélyeket, és meglássuk a kereszt felé haladó Jézus tekintetét, amely az elbukásban a megkeseredés helyett bűnbánatra indít és újrakezdésre hatalmaz fel.
Ézsaiás 29
331. dicséret