Egy asszonytestvérem kérdezte, hogy mi értelme van úgy az életének, hogy folyamatosan csak dolgozik, és semmi egyébre nincs ideje és ereje. Kosztolányi Dezső is feltette ezt a kérdést a „Fejtörő felnőtteknek” c. versében, ahol ugyanezt a nyüzsgést festik le a sorok, majd így zárul a vers: „úgy hívják élet, értelme nincs!”. Mai Igénk határozott cáfolata ennek, hangsúlyozva, hogy a földi életnek minden körülmények között van értelme, de nem önmagában, hanem Krisztusban. A tíz kitaszított leprás gyógyulást kér Jézustól. A tízből kilenc egészséget nyert, egy pedig új életet.  Kilencnek orvosa, a tizediknek pedig megváltója lett az Úr! Az igazi gyógyulás a Krisztussal való megváltó közösség. Ez a közösség testben betegen maradva is „egészségessé” formál, és értelmet ad az emberi életnek, útban az örök élet felé.
Ézsaiás 9
296. dicséret
 

Jézus tanítványainak mondja el ezt az intését. Az ő népe sem tökéletes, de jaj nekünk, ha mások letérnek a hit útjáról a mi nyomorúságaink miatt. Az Ige, a kereszt, az Isten határtalan szeretetének botrányát viszont fel kell vállalni a hívő népnek. Jézusban a rokonai, a szélesebb tanítványi kör is megbotránkozott, és a szenvedései idején mindnyájan megbotránkoztak benne (Márk 14,27), mint ahogy botránkoztató volt a Jézusról szóló bizonyságtétel is (1Korinthus 1,23). A keresztyén gyülekezet, az Úr erejével arra törekedjen, hogy semmi botránkoztató ne legyen közöttük; miközben a kereszt botrányát bátran fel kell vállalnia, sőt úgy kell hirdetnie és élnie az evangéliumot, hogy az ne botránkozást, hanem hitet hívjon elő a szívekből. Boldog az, aki Jézusban meg nem botránkozik (Máté 11,8). Az egyház feladata: erre a boldogságra elsegíteni az embereket, mert akkor minden egyéb botrány eltűnik az életükből; de jaj nekünk, ha ehelyett éppen gátjai leszünk, hogy eljussanak erre a boldogságra.
Ézsaiás 8
96. zsoltár

Kint nagyon hideg van. A macskánk az ablakpárkányon, a radiátor fölött nyújtózik a melegben. Az ablak kinti párkányán egy befogadott kóbor macska dideregve nyávog, de a mi macskánk rá se hederít. Lefényképeztem: egy - egy macska az ablaküvegen innen és túl, az egyik a védett melegben, a másik dermesztő mínuszokban odakint. Miért az egyik itt, a másik ott; és miért nem fordítva? Ki érti ezt? Mi az, amit az Ige alapján megérthetünk a gazdagság és szegénység területén? Az anyagi javakból többet csak a másik ember rovására élvezhetünk. Mindaddig kárhozatos felelőtlenség a gazdagság, amíg van szegénység. Isten nem tűri az anyagi javak féktelen, embertelen élvezetét, ami vakká tesz a nyomorúság meglátására. Ugyanakkor a szegénység önmagában nem érdem. Lázár neve azt jelenti: Isten megsegít. Lázárt nem a szegénysége, hanem a hite emelte az üdvösség lakomájába. Az örökkévalóságban sok minden a visszájára fordul. A kárhozat pedig az, amikor ki leszünk rekesztve az örök élet lakomájáról, azaz Isten elhibázottnak és eltékozoltnak bélyegzi életünket. A halál után pedig már változhatatlan az ember sorsa!
Ézsaiás 7
192. dicséret
 

Woddy Allen „Annie Hall” c. filmjében hallhatjuk a következő mondatot: „szidják azokat, akiknek mindenük a pénz, mintha nekik nem a pénz lenne a minden!”. Ma körülöttünk minden a pénzről szól:  döntésekben és rendeletekben, költségvetésben és zárszámadásban, vállalkozásban és világpolitikában, vitákban és háborúkban, kérelmekben és lázadásokban. Mivel senki sem tudja függetleníteni magát e világban a pénztől, felmerül a kérdés: milyen a mai református keresztyének viszonya a pénzhez? Mielőtt elsietnénk a választ, tegyünk félre minden megszokott „sablont”, és merjünk szembenézni Isten világosságában e fontos kérdéssel, komoly önvizsgálatot tartva, hiszen Isten ismeri a szívünket (15). Ugyanakkor ne feledjük az Ige által adott értékmeghatározást: „ami az emberek előtt magasztos, az az Isten előtt utálatos” (15).
Ézsaiás 6
32. zsoltár
 

A hamis sáfár történetét sokan nem értik. Itt arról van szó, hogy ez az ember világosan felméri a helyzetét, és ebből kiindulva okosan és határozottan cselekszik. Ez az ember nem tud elszámolni, sőt kétszeresen eltékozolja a gazda által rábízott vagyont: először ténylegesen; másodszor pedig úgy, hogy a gazda által másoknak hitelezett összegekből elenged a saját jövője érdekében. A hamis sáfár könyörtelenül csak a saját érdekét nézi. Jézus is csalónak tartja ezt a sáfárt, de kiemeli azt, ahogy helyzetét felismeri. Bárcsak az örök életet illetően is sokan felismernénk valós helyzetünket, és a megtérés teljes határozottságával elindulhatnánk az egyetlen, Krisztus által készített jövő felé. Döbbenetes, ahogy a hamis sáfár értékeli helyzetét és lehetőségeit: Kapálni nem bírok, koldulni szégyellek, de tudom már mit tegyek (3-4)! Kegyelmi állapot, ha valaki belátja saját korlátait, leszámol minden hazug illúzióval, és felragyog előtte, hogy egyedül csak Krisztus a megoldás.
Ézsaiás 5
94. zsoltár

Rengeteg panaszt hallok, amelyekben mindig a másik a hibás. Türelmesen hallgatom ezeket, de a végén azért csak megkérdezem az illetőt: neki tényleg semmi része nincs abban, hogy így alakultak a dolgok, mert ha van, akkor most beszéljünk arról is. Minden megújulás kezdete ez! Az ember végre nem másokra mutogat, mint Ádám az asszonyra; nem másokat nevez meg felelősként és bűnbakként, hanem magába száll! Ekkor meglátja a maga mélységeit, kielégítetlen éhségét (17), és méltatlanságát (19); azt, hogy a bűnösök közül ő az első, és nem a másik. Ezzel azonban már nemcsak elhatározta, hogy elindul az Úr felé, hanem el is indult az élő Isten kegyelme felé, amely egyedül képes átformálni az emberi életet. Ettől kezdve a másik emberrel csak dicsekedni tudunk (2Korinthus 1.14). Nemcsak egyéni, hanem közösségi „magunkba szállásra” lenne szükség, hogy megtapasztalhassuk az Úr könyörülő, újjászülő irgalmát. Add nekünk Urunk, egyéni és közösségi méretekben ezt a megtérésre vezető, Tőled való, szent „önreflexiót”.
Ézsaiás 3-4
13. zsoltár
 

 Tizenöt éve nyáron történt, hogy néhány éves kislányommal lubickoltunk a Balatonban, és amikor én egy pillanatra félrenéztem, ő eltűnt a vízben. Rémülten alábuktam, kerestem azt, aki „elveszett”, de aki az „enyém”, miközben a másodpercek éveknek fájtak. Amikor megtaláltam, a vállamra vettem, és hálaadó örömmel vittem ki a partra. Mi beleveszünk az örvényekkel teli árba, és nem tudunk „felbukni” onnan (József Attila). Olyan Urunk van, aki a menny dicsőségét is otthagyta érettünk, és alámerült az elveszettért, hogy azt a partra mentse, és életre - örömre segítse. A hívő ember naponta átéli a csodát: az a Jézus Krisztus, aki megtalált, és akinek az egy (az egyes ember) is fontos, a vállán hordoz hazafelé.
Ézsaiás 2
27. zsoltár

A só mindig só marad. A nátriumklorid olyan vegyi összetétel, ami mindig só marad, vagyis soha nem ízetlenül meg. Ahhoz, hogy megízetlenüljön, ki kell fordulnia önmagából. A só mindig só, évezredeken át, amíg csak só a só. Minden más étel megromolhat, de a só soha. Itt tehát Jézus egy „abszurd”  képet használ, ami azt jelenti, hogy az adott dolog, vagy jelenség soha sem fordul elő. Az üzenet így már világos. Ő a só. Ő az igazán állhatatos. Ő mindig ugyanaz marad. Csak általa lehetünk mi is sóvá, amely megízesíti az ételt. A magunk erejéből képtelenek vagyunk erre, legfeljebb megkeserítjük az ételt. Arról nem is beszélve, hogy saját erőnkből lehetetlen szeretteink és önmagunk megtagadása (26) ugyanúgy, mint keresztjeink hordozása  (27), vagy az, hogy kitartóan építsük az élő hit tornyát (28), és ne hagyjuk azt félbe, mint ahogy arra is képtelenek vagyunk, hogy a magunk erejéből szembeszálljunk a kísértő hatalmas seregével (31). Őrá van szükségünk, aki tegnap, és ma és mindörökké ugyanaz (Zsidókhoz írt levél 13,8).
Ézsaiás 1
345. dicséret

 Jézus követésének feltétele három súlyos kijelentésben hangzik felénk: Meg kell gyűlölni közvetlen hozzátartozóinkat, valamint önmagunkat, és fel kell venni a keresztjeinket. Ki képes ezekre?! Ebből a nehéz Igéből most az lett világossá számomra, hogy áldott az Isten, aki azt az áldozatot, amit mi nem tudunk meghozni, azt Ő meghozta értünk a golgotai kereszten. Ő jött hozzánk és mindent odaadott értünk!!!
Eszter 9-10
92. zsoltár

Folyamatosan átéljük azt, hogy minden erőfeszítésünk ellenére befejezetlenek maradnak a dolgaink. E világban csak ritkán, és pillanatnyi ideig tapasztaljuk meg, hogy valami „kész”, hiánytalan és befejezett. Ezért vigasztaló azt hallani, hogy Isten országára nemcsak az öröm, bőség és asztalközösség jellemző, hanem az is, hogy ott, a Krisztus színe előtt sokan megtapasztaljuk, hogy késszé formálódik az életünk. Krisztus váltságáldozata egyszer és mindenkorra kész ajándék. Az asztal terítve sokak számára. Jöjjetek!
Eszter 8
117. zsoltár

A kapcsolati tőke a „vagyon” egy fajtája. Ismerettségek, kölcsönös érdekek mentén halad a világ sora. Milyen Krisztus követők vagyunk mi? Hiszen még a legönzetlenebb cselekvésünk is viszonzást, minimum dicséretet vár. Nem ülünk le akárkivel egy asztalhoz, mert érdekeink és vélt fontosságunk eleve összeköt és elválaszt bennünket; de nekem az is gyanús, amikor valaki a szegényekről való gondoskodás „sztárja” lesz. Igénk még egy kérdést felvet: a valódi diakónia lehet-e üzleti vállalkozás?
Eszter 7
140. zsoltár
 

Manapság elvárás önmagunk ajánlása: legyen az állásinterjú, önéletrajz, pályázat, bemutatkozás. Itt magunkat kell megjeleníteni, árulni és eladni: vagyok, itt vagyok, jó vagyok, a legjobb vagyok. Ehhez persze sokszor egyes elemeket szépíteni kell, másokat meg elhallgatni, bizonyos esetekben pedig hazudni. Érdemes egy fogadást, vagy konferenciát kívülről, ilyen szemmel nézni: sok esetben döbbenetes, ahogy a középpontba akarunk furakodni okoskodásainkkal, vagy éppen ostoba vicceinkkel. Pál nem véletlenül szólal fel ez ellen: „Elkezdjük ismét ajánlani önmagunkat?” (2Korinthus 3,1). Nem elég a „látható eredmény”, ami éppen attól látható, hogy mások veszik észre, és nem mi hívjuk fel rá a figyelmet? A Szentlélek indulatától átjártan éreznünk kell, hogy önmagunk ajánlása önmagunk felmagasztalásának egy fajtája, és éppen abban teljesedik be a mai Ige igazsága, hogy önmagunk ajánlása a legmegalázóbb helyzetek egyike. Urunk, áldd meg életünket Tőled való „eredményekkel”, és add, hogy legyen szemünk örömmel meglátni mások eredményeit.
Eszter 6
26. zsoltár

Jézus rendszeresen megtöri a szombatot. Az evangéliumok tudósítása szerint szombatnapi gyógyításról hétszer olvasunk. A szombatnapi parancs annak ígérete, hogy eljön majd valaki, aki elhozza zaklatott világunkba a végleges nyugalmat, és aki által Isten békessége betölti az életet. Ezért a szombat Isten ajándéka az embernek, az emberért. Az ószövetségi szombat Jézus Krisztus előképe, és amikor Ő eljött, akkor ez a parancs betöltést nyert. Isten többé nem a szombathoz, hanem a Jézushoz való viszonyában szemléli az embert. Aki szombatot ünnepel, az még mindig Jézus első eljövetelét várja, aki pedig már eljött. A vasárnap azonban nem szombat-pótlék. A keresztyén ember azt a napját szenteli Istennek, amelyiket akarja. Mivel a hét első napján támadt fel az Úr, ezért ezt a napot szenteljük az Úrnak; de erre azért nyílik hivatalosan is lehetőség, mert a vasárnap egyébként is szabadnap. Krisztus követői szabadok ebben a kérdésben, mert az ünneplésünk lényege az, hogy Jézus Krisztust ünnepeljük, és Rajta kívül ne ünnepeljünk mást. Krisztus pedig ura a „szombatnak”. Pál egyenesen küzd azért, hogy a napok rabságába visszatérjenek Krisztus követői (Galata 4,9-11). Erről a kérdésről vitatkozni sem érdemes!
Eszter 5
501. dicséret

Hosszú teleken, kora reggel gyakran láthatók rókák, akik a balatoni bozótokból kimerészkedtek élelemért a településre, és a világos közeledtével osonnak vissza védett vackukba. Közülük azonban többen nem érnek haza, mert rajta kapva agyon csapták őket, vagy éppen autó, vagy vonat gyúrta őket el. Szánalmas látvány egy róka kiterítve. Az Úr Jézus Heródest rókának nevezi. A róka tisztátalan állatot jelent, az alattomosság, sunyiság, gyávaság kifejezése; nem a rókára, hanem Heródesre értve. Jézus nem fél, Heródestől, mert tudja, hogy teljesen az Istentől függ. Aki itt szánni való, az Heródes, aki minden hatalmával együtt olyan, mint egy éhező, és félelmek miatt lopakodó róka, aki számára kétséges a „hazatérés”. Te kitől félsz, mitől függsz, miért lopakodva keresed a „táplálékot” tiltott helyeken és más birtokán, amikor az Úr terített asztallal vár?
Eszter 4
61. zsoltár

A Jézushoz intézett kérdés hangsúlya eleve egy lelkületre vall: „kevesen vannak-e az üdvözülők?”. A válasz egyértelművé teszi, hogy a szoros kapun sokan beférnek, ha szépen, rendben áthaladnak rajta, ahogy mi is sokan bejutunk a templom ajtaján az Úr házába, noha a főbejáraton egyszerre csak egy ember fér be kényelmesen. A szoros kaput azonban keresni kell, és meg kell találni, hogy áthaladhassunk rajta. Addig kell keresni, amíg tart a kegyelmi idő, azaz nyitva áll a kapu. Ha bezárult az ajtó, akkor kívül rekedtünk. A „kint” és „bent” feszültsége döntő eleme ennek a példázatnak, hiszen a kinti világ a „sírás és fogcsikorgatás” világa, míg a benti a krisztusi örömé. Isten nem a sírás és fogcsikorgatás Istene. Mi tettük ilyenné a világot, amely ítéletünkké lehet, és állandósulhat rajtunk. Az Úr azonban nyitott ajtót adott elénk, hogy a sírás „kinti” világában a krisztusi öröm „benti” világa járjon át bennünket, és általunk a világot.
Eszter 3
233. dicséret
 

Sok konferencián, missziói megbeszélésen vettem már részt, ahol elmagyarázták, hogyan lehet eredményesen hirdetni az evangéliumot. Olyan remek stratégiákat tanultam, amilyeneket a reklámszakemberek alkalmaznak. Jézus példázata azonban hangsúlyozza, hogy Isten országa az Isten kezében van. Minden emberi erőfeszítés, amely az Isten országát növelni akarja, hiábavaló. Olyan ez, mint amikor egy fát arra bíztatok, növekedj, gyorsabban, úgy, ahogy én akarom! Ez nem azt jelenti, hogy nem kell és lehet a misszióról felelősen gondolkodni, és ezért tenni; de soha nem a mi szintünkön dőlnek el a dolgok. Isten országa nincs a hatalmunkban, határait sem meghatározni, sem növelni, sem csökkenteni nem tudjuk. Isten országának csak eszközei lehetünk, de nem annak létrehozói. Jézus mustármagról és kovászról mondott példázata azt ábrázolja, hogy Isten országa kívülről és belülről átformáló erő. Ha ezt a Tőle való hatalmat észre veszik rajtunk, akkor ezáltal másokban is elkezdhet munkálni az Ő hatalma.
Eszter 2
37. zsoltár

Gyermekkoromból emlékszem olyan idős nénikre, akik a rengeteg munkától megnyomorítva olyannyira meggörnyedtek, hogy már nem tudtak felegyenesedni. Nemcsak fizikai, hanem lelki terhek alatt is meggörnyedhet az ember: bűnök, terhes emlékek, betegségek alatt nyöghetünk. Aki lelkileg meggörnyedt, az elvesztette kapaszkodóit, önmagát, Istenét. Munkácsy festményén, a rőzsehordó lány, fiatal ugyan, de görnyedt szomorúsággal hordja terhét, nem a hátán lévő rőzsét, hanem azt, ami a szívét nyomja. Minden meggörnyedés alázatra kényszerít, egészen a rádöbbenésig, hogy csak az Úr ad szabadulást:  akkor ott szombaton (mert Ő ura a vallási szabályoknak is), végérvényesen azonban vasárnap, amikor „valóban feltámadott az Úr!” (Lukács 24,34).
Eszter 1
486. dicséret
 

Mi a gyümölcs? Amit Jézus Krisztusra nézve teszünk. Ami nem hitből van, az bűn, bele értve minden jó cselekedetet is, mert azok másokért mozdulva is az én javamat és dicsőségemet szolgálják. Ettől még nem haszontalanok ezek a cselekedetek, de Istennek nem kedvesek. Az élő hit krisztusi tetteket érlel. A mi életünk azonban sok esetben meddő, gyümölcstelen fügefa, pedig folyamatosan teszünk valamit, és bizonnyal sok jót is, de gyakran még Krisztust emlegetve sem Krisztusra nézve, hanem önmagunkra nézve cselekszünk. Áldott az a vincellér, aki közben jár a fügefáért, ahogy Krisztus érettünk. Itt belelátunk Isten szívébe, ahol harc dúl kegyelme és jogos ítélete között: de ad még haladékot. Ennek a haladéknak azonban ára volt, mert Jézus Krisztus vágatott ki helyettünk (Ézsaiás 54,8). A mennyei gazda életünk termőre fordulását várja: nem pusztán cselekedeteket, és nem is csak jó cselekedeteket, hanem krisztusi, Tőle való, Érte fogant tetteket.
2Királyok 25
79. zsoltár
 

Óriási kísértésünk, hogy különbnek tekintsük magunkat a másiknál. Mindig megkeressük azt a területet, amelynek alapján kivételezettebbnek érezhetjük magunkat, mint a többiek. A diplomás orvos nem minden esetben tartja magát egyenértékűnek a szakmunkással, míg a gyakorlatias szakember fölöslegesnek tartja a szellemi munkát, sokszor annak művelőit is. A tapasztalt idős kioktatja a zöldfülű fiatalt, miközben a megújulás útját „biztosan látó” fiatal semmibe veszi a letűnt idők képviselőit. Isten népének mindegyik közössége meg van győződve arról, hogy ő imádja helyesen az Urat, a többieknek még meg kell térni. Isten Igéje azonban teljes egyenlőség jelet tesz közénk: egyformán nyomorult és törékeny halandók vagyunk, „siloámi tornyokat” építő senkik, akik így akarnak nevet szerezni maguknak. Aztán saját építményünk egyszer csak ránk dől és agyon zúz bennünket. Akikre még nem dőlt rá saját önhittségük tornya, azok ezt megtérésre hívó kegyelmi időnek tartsák.
2Királyok 24
74. zsoltár

Isten azt akarja, hogy idejében hozzuk rendbe a dolgainkat embertársainkkal. Ellenségünktől úgy tudunk „megszabadulni”, ha megbékülünk vele. Ez a krisztusi módszer. Megbékülni pedig csak úgy lehet, hogy engedek a másiknak. Oroszlánként tudunk küzdeni az igazunkért, az oroszlán azonban simogatva is karmol. De az Úr útja más: szeretni, tűrni, engedni (1Korinthus 13). Ezt tapasztalva még az oroszlánok is „sínylődnek” (megadják magukat), miközben „akik az Úrban bíznak, nem nélkülözik a jót” Zsoltárok 34,11). A világ szerint ez elvtelen, puhány magtartás, de az Ige szerint ez a krisztusi út.
2Királyok 23
155. dicséret
 

Ebben a nehéz Igében azt kell megértenünk, hogy mit jelent a békesség és a békétlenség. Jézus békességet hozott a világra, mert megbékéltet az Istennel. Ha ezt a békességet megnyertem, akkor tele lesz a szívem békétlenséggel, mert elkezd nyugtalanítani a világban, a szeretteim életében, és az egyházban is mindaz, ami nem Isten akarata szerint való: ami sérti Isten dicsőségét, ami tisztátalan és hazug. Ilyen értelemben hozott Jézus Krisztus békétlenséget, azaz egyszerre ajándékoz nekünk békességet Istennel, és békétlenséget mindazzal, ami istentelen. A hívő ember nem tud megbékülni azzal, ami nem az Isten szerint való. Ez a meghasonlás azonban az üdvösséget akarja munkálni: meghasonlás a régivel az újért, azaz „érted haragszom, nem ellened”.
2Királyok 22
78. zsoltár
 

A sáfár egy a szolgák közül, akit a gazda egy időre a szolgák fölé rendelt, hogy amíg azok dolgoznak, kiadja nekik az ételt idejében. Tehát valaki fölé rendeltetni még több szolgálatot és felelősséget jelent. „Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak” (48). Aki az öt talentumot kapta, annak még ötöt kellett hozzá sáfárkodni, míg az egy talentumosnak, csak még egyet, noha ő sem áshatta volna el az egy talentumot, irigykedve arra, aki ötöt kapott (Máté 25,14-30). A sáfárnak nincs semmije, minden a gazdájáé; tőle kapta egy időre azért, hogy másokat tápláljon (!) vele. A kapott javakkal el kell számolnia. Boldog az a sáfár, aki hűséges a szolgálatban, mert az Úr egész vagyona fölé rendeli. Minden a gazdáé, de a gazda mindent a hű sáfárnak ajándékoz, mert hogyne ajándékozna oda nekünk Krisztussal együtt mindent (Róma 8,32). Ez a „minden” az üdvösség, Isten országa.
2Királyok 21
11. zsoltár

„Próbálj meg lazítani” – énekli a sláger. Valóban, folyamatosan vigyázz állásban feszíteni lehetetlen mutatvány. Erre csak egy kőszobor képes. Ez a krisztusi intés mégis azt üzeni, hogy lelki – hitbeli értelemben soha nem lehet „lazítani”. Mindig Isten akaratát kell kutatni, és engedelmesen ahhoz kell igazodni. A hit útját járva nincsenek kompromisszumok, még éjszaka sem! Állandó vigyázó életet kell élni, hogy amikor jön az Úr, készen találjon. Értjük az üzenetet, de tartozunk egy vallomással: mindig készen kell lenni, de soha nem vagyunk készen! Ez a parancs egyrészt felemel, tartást kényszerít ránk, tartalommal ajándékoz meg; másrészt összetör, és az Úr kegyelméhez kerget. Kocsis Zoltán az egyik koncertjén Rachmaninov III. zongoraversenyét játszotta, óriási sikerrel. A közönség ovációval tapsolta vissza a művészt, hogy a lejátszhatatlannak híresztelt művet ilyen bravúrosan előhívta a billentyűk közül. Ő pedig ráadásként újból eljátszotta a 3. tételt, mert szerinte ezt a tételt nem sikerült „elégségesen” előadnia. Kész, és mégsem kész! Csak Isten színe előtt lesz kész az életünk, Krisztusban, az Ő kegyelméből. Az Ő érkezése ennek ígérete, életünk imádságos szorgalma pedig ennek óhajtva várása.
2Királyok 20
1. zsoltár

Édesapám haldoklását megélve értettem meg ezt az Igét. A lényegi dolgokban a legcsekélyebbet sem tudjuk megtenni, csak tehetetlenül állunk, vagy e tehetetlen nyomorúságban végérvényesen rádöbbenünk, hogy az Úr kezében van az életünk. Mindent tőle kapunk és várhatunk, és Ő mindent odaadott nekünk a Krisztusban. Ez a bizonyosság kiűz minden aggodalmat a szívünkből, még a halál árnyékának völgyében is. Életünket egy arasszal sem tudjuk megnyújtani (25), de „több az élet”, mint test, evés, ivás, ruházkodás; és annál is több, mint amit e világban megélhettünk. Hatalmas ajándék a földi élet, benne minden apró részlettel és szükséggel; azért, mert erre a „még többre” hív meg.
2Királyok 19
68. zsoltár
 

Olyan ez a földi lét, mint egy árverés, de nemcsak mi licitálunk (értékelünk) helyzeteket és embereket, hanem ránk is licitálnak. Kínálnak a lelkünkért pénzt; e világi sikert, hatalmat, hírnevet; befolyásos kapcsolatokat; érzéki örömöket: mindezek pedig egymásra válthatók (konvertálhatók). Amikor lecsapják a kalapácsot és elkeltünk, attól kezdve nyomorult rabok vagyunk, mert aki „megvásárolt”, az tulajdonává tett, és uralkodik rajtunk. Kié a lelkünk? Minek – kinek adjuk át magunkat? Még az emberi logika is azt diktálja, hogy annak kell adni magadat, aki a legtöbbet adja érted. Ő Jézus Krisztus, aki önmagát adta éretted; és aki az Ő szolgája (tulajdona), az nem gyáva rab, hanem szabad (467. dicséret).
2Királyok 18
70. zsoltár