Óriási kísértésünk, hogy különbnek tekintsük magunkat a másiknál. Mindig megkeressük azt a területet, amelynek alapján kivételezettebbnek érezhetjük magunkat, mint a többiek. A diplomás orvos nem minden esetben tartja magát egyenértékűnek a szakmunkással, míg a gyakorlatias szakember fölöslegesnek tartja a szellemi munkát, sokszor annak művelőit is. A tapasztalt idős kioktatja a zöldfülű fiatalt, miközben a megújulás útját „biztosan látó” fiatal semmibe veszi a letűnt idők képviselőit. Isten népének mindegyik közössége meg van győződve arról, hogy ő imádja helyesen az Urat, a többieknek még meg kell térni. Isten Igéje azonban teljes egyenlőség jelet tesz közénk: egyformán nyomorult és törékeny halandók vagyunk, „siloámi tornyokat” építő senkik, akik így akarnak nevet szerezni maguknak. Aztán saját építményünk egyszer csak ránk dől és agyon zúz bennünket. Akikre még nem dőlt rá saját önhittségük tornya, azok ezt megtérésre hívó kegyelmi időnek tartsák.
2Királyok 24
74. zsoltár