Tizenöt éve nyáron történt, hogy néhány éves kislányommal lubickoltunk a Balatonban, és amikor én egy pillanatra félrenéztem, ő eltűnt a vízben. Rémülten alábuktam, kerestem azt, aki „elveszett”, de aki az „enyém”, miközben a másodpercek éveknek fájtak. Amikor megtaláltam, a vállamra vettem, és hálaadó örömmel vittem ki a partra. Mi beleveszünk az örvényekkel teli árba, és nem tudunk „felbukni” onnan (József Attila). Olyan Urunk van, aki a menny dicsőségét is otthagyta érettünk, és alámerült az elveszettért, hogy azt a partra mentse, és életre - örömre segítse. A hívő ember naponta átéli a csodát: az a Jézus Krisztus, aki megtalált, és akinek az egy (az egyes ember) is fontos, a vállán hordoz hazafelé.
Ézsaiás 2
27. zsoltár