Egy börtönben jártam. A portán bemutatkoztam, ki vagyok, miért jöttem. Egyből megcsapott a „hatalom”, számomra kifejezhetetlen ellentmondásossága: - egyrészt az a vitathatatlan, a mai Igében is alátámasztott tény, hogy a bűntől megrontott világban nélkülözhetetlen a hatalom jelenléte és az annak való engedelmesség, hiszen e nélkül elemésztene mindent a káosz; - ugyanakkor pedig az a kísértés, amelynek engedve visszaélünk a hatalommal, ez a visszaélés pedig mindent megmérgez és kimondhatatlan szenvedéseket okoz. Ahogy beléptem, máris fogolynak éreztem magam. Már a portán, a három ügyeletes viselkedése, ahogy az „idegen előtt, az otthon lévők magabiztosságával”, félhangosan megtanakodták egymás között, mi legyen a sorsom, majd amikor eldöntötték, hogy bekísérnek, akkor a legfiatalabb elkezdte rugdosni a vasajtót, jelezve a másiknak, hogy nyissa már ki, de az nem nyitotta, mire ez tovább rugdosta, és közben, a fülem hallatára egy akkorát káromkodott, aminél cifrábbat a magyar nyelv, az Istennel kapcsolatban nem tud kifejezni. A ruhámat kellett volna megszaggatnom, helyette Dsida Jenő „Nagycsütörtökön” című verse jutott eszembe: „Tompa borzalom fogott el, mély állati félelem”; nem ezektől, hanem az embertől magától, önmagamtól, a mérhetetlen istentelenségtől és durvaságtól, mindentől ami ellentmondásos ezen a világon, beleértve a hatalmat is. Ezeket a ráncokat csak Krisztus képes kisimítani, odaát.

5Mózes 29

100. zsoltár

Az idősebb generáció mindig panaszkodott a fiatalabbra, a fiatalabb pedig, sajnálatos, de gyakran csak „szenilis trottyosnak” tartotta a kifutott, már befolyás nélküli nemzedéket. Változik körülöttünk a világ, és ezzel a felnövekvő nemzedékek is. Nem a változással van a baj, hanem hogy milyen irányban történik ez a változás. Fájdalmas az új generáció határozottsága, eltökéltsége, céltudatos magabiztossága. Ez a generáció nem féli az Istent, és az embert nem tiszteli (Lukács 18,2); de ha féli is az Istent, ez akkor sem látszik meg az emberszeretetében. Önmagán kívül senkit és semmit nem ismer. Hol van a figyelmesség és a tisztelet? Ezeken a létfontosságú „apróságokon” túl, az igazán nagy elvárásokra már rá sem merünk kérdezni, mint például: „iszonyodjatok a gonosztól” (9); „ne álljatok bosszút önmagatokért” (19). Megmondom őszintén: nem túl jó a közérzetem egy ilyen világban. Érdemes lenne a mai igerészt mondatról mondatra, önvizsgálatot tartva, a magunkévá tenni. Isten akarata szerint úgy kellene viszonyulnunk egymáshoz, ahogy ebben az igeszakaszban az előttünk áll.

Mekkora ajándék, hogy Krisztus teste vagyunk, mi, akik Hozzá tartozunk. A test léte letagadhatatlan, megtapasztalható, magának teret követelő, konkrét valóság. Mi Krisztus teste vagyunk; vagyunk, ez tény. Ez az Egyház minden emberi cselekvést megelőző titka, vitathatatlan, és a világ végezetéig kikerülhetetlen valósága. Micsoda bizonyosság ez, Krisztusban vagyunk, láthatóak vagyunk, az Ő teste vagyunk: ezt a tényállást rögzítette a keresztség. Az Egyház Krisztus teste, és semmi más; az Egyház nem egyesület, nem a közmorál képviselője, nem szolgáltatásokat és szertartásokat szervező iroda, nem konzervatív klub, vagy civil közösség, nem sztár-igehirdetőket csodálók sokadalma; hanem a Krisztus teste, akik az Úr kegyelméből tartoznak az Úrhoz, és egymáshoz, hogy végezzék a prófétálás, tanítás, buzdítás, szeretetszolgálat feladatát. Ezek megvalósulása egy rendben, a Krisztus-hit szabálya szerint történik (6), és nem „maszekosan kegyes” ötletelés alapján (6-8).

5Mózes 28,27-48

83. zsoltár

Megváltozni, mássá lenni; erre van szükség; de nem a mi kedvünk szerint, hanem Isten akarata szerint. A mai Ige kérése Isten megváltott népének szól, Isten irgalmán alapul, és Isten akaratára vonatkozik, miszerint odaszánjuk testünket, és a testünkben „egzisztáló” lelkünket, vagyis egész valónkat az Istennek. Ez az odaszánás azt jelenti, hogy Isten tökéletes akaratához igazodunk, és nem a világhoz, de nem elkülönülünk a világtól, hanem áthatjuk a világot az Isten kegyelmével. A vasárnapi istentisztelet látható ünneplése és demonstrálása annak, amit Isten értünk tett az Úr Jézus Krisztusban, de ez az istentisztelet folytatódik a hétköznapokban, az élet istentiszteletében. Az „értelem megváltozása” kifejezés erre az Isten kegyelméből fakadó, de tudatosan megélt, és konkrétan látható változásra utal. 

Isten gazdag, bölcs, és mindentudó. Amit Ő tesz, az vitathatatlan: az Ő szándékai, döntései és ítéletei mindenek felett jók. Tőle, általa, és érte van minden. Ez Isten szuverenitása. Egyet tehetünk, ezt elismerjük, és Őneki engedelmesen megadjuk magunkat, hogy Övé legyen a dicsőség mindörökké. Ez a megoldás egyetlen útja az ember számára. Az ilyen ember meggazdagszik az Isten gazdagságában, bölccsé lesz az Isten mindentudásában, miközben békesség támad a szívében, mert bizonyossággal tudja, hogy Isten szándéka jó. Bizony, megnyugtató tudni egy olyan világban, ahol hemzsegnek az okos emberek, hogy csak Isten a bölcs; bizony bátorító hallani egy olyan világban, ahol annyi a rossz szándék, még a látszólag „jó” cselekedetek mögött is, hogy van Valaki, akinek jók a szándékai. Áldott legyen az Isten mindörökké!

Isten kinyilvánította üdvakaratát a Jézus Krisztusban. Ennek az üdvösségnek a kibontakozása azonban sok tekintetben titok. Erre figyelmeztet az apostol, miszerint nehogy önmagunkat bölcsnek tartva úgy tekintsünk Isten üdvtervére, mintha abban minden részletet ismernénk (25). Foglaljuk össze, mi az amit tudhatunk. Izráel népének csak egy része ismerte meg az Urat, a többiek szíve megkeményedett. Ez addig tart, amíg a népek is megismerik az Urat (25). Utána üdvözülni fog Izráel népe is (267). Isten eszköze Izráel, még megkeményedésében is, a népek üdvösségéhez vezető úton (28-31). Pál az üdvösség tekintetében a pogányok „teljes” számáról, majd az „egész” Izráelről beszél. Ez az Isten által kiválasztottak teljességét jelenti, minden népből; ugyanakkor azt is, hogy mi mindenkire csak üdvösséges reménységgel tekinthetünk; a többi az Úr dolga. Isten kiválasztó kegyelme visszavonhatatlan. Ez az egyetlen, ami biztos, de ez elég, és ha ezt hisszük, akkor az egy áldott jel arra nézve, hogy az Úrhoz tartozunk.

5Mózes 26 

105. zsoltár

Egy képpel szemlélteti az apostol Izráel és más népek viszonyát. A szelíd olajfába, a lelki Izráelbe, Isten vad ágakat oltott, azok helyébe amelyek kitörtek: más népeket (17). Ezek az ágak azonban nem kérkedhetnek a többi ággal, és a gyökérrel szemben. Istennek van hatalma arra, hogy a kitört ágakat, az Ő választott népét ismét beoltsa az olajfába (23). Pál fontos intést fogalmaz meg a népeknek; nehogy elbizakodottak legyenek, mert üdvösségük csakis Isten kegyelmének ajándéka (18). „Az élet fája mélyen belenyúlik az Isten kiválasztásába, és az üdvtörténetbe. Ezen az úton készítette elő Isten a váltságot. Ennek az útnak egy nagy szakasza Izráel története. Nélküle nincs váltság, nincs Krisztus. Meg kell becsülni mindazt, ami az Egyházba Izráelből jött.” (Ravasz László)

5Mózes 25

207. dicséret

Egy színházi darab végig egy hotelben játszódik, azon belül a nagyteremben, és különböző szobákban. Csak a darab végére vettem észre azt az aprónak tűnő, de lényegi elemet, miszerint a díszlet tetején az egész szálloda homlokzatát megformálták, és a színhely változása során más és más homlokzati ablakot világítottak meg a reflektorok, jelezve, hogy az adott jelenet éppen hol játszódik a hotel egészében. A részek így állhattak össze egésszé, ami az esemény fonalának követése szempontjából is fontos volt. Isten üdvösséges tervének részleteit láttuk eddig, most azonban az egész előttünk áll, minden népet illetően. Isten tervében, népének keménysége minden népnek üdvösségévé, a világ gazdagságává lett (12). Isten népének elesése azonban átmeneti állapot, éppen sokak üdvösséges meggazdagodásáért, de aztán Isten őket is felemeli, mígnem az Úr szándéka szerinti teljes Izráel bemegy az üdvösségre (12). 

Isten nem vetette el népét. Erre bizonyság maga Pál, Illés, és az a hétezer ember, akiket meghagyott az Úr a hitben; ők a maradék, a lelki Izrael, Isten kegyelmi kiválasztásának jelei. A többiek azonban megkeményedtek. Két idézettel beszél erről Pál (Ézsaiás 29,10; Zsoltárok 69,23). Olyan a hitetlen ember, mint aki megvakult és süketté lett; mint amikor a gépkocsi vezetője elalszik a volán mellett, és a halálba rohan. A zsoltár idézet megkapóan tárja elénk azt az állapotot, amiben ma is senyvedünk az Úr nélkül: meggörnyedünk testileg és lelkileg az „asztalért”, azért amiből élünk, a több és jobb létért, miközben pedig romlás, botránkozás és átok tör ránk. Csapdává lesz számunkra a többért való eszeveszett küzdelem. Hiábavaló, mindent behálózó, hitetlen küzdelem ez. Isten az Övéinek ad eleget! 

 Isten igehirdetőket küld, hogy sokan hallják a jó hírt, higgyenek, és segítségül hívják az Úr nevét (14-15). Kedves dolog az Úr előtt, hirdetni az Ő beszédét, és engedni annak. (15-16). A döntő kérdés: „Uram, ki hitt a mi beszédünknek?” (Ézsaiás 53,1), illetve ki engedelmeskedett annak? (16) Ezt akkor Izráel népének címezte az apostol, akik felé az Úr kitárta karját, és akik mégsem járultak Hozzá (21; Ézsaiás 65,2)! Isten kiválasztó kegyelmének titka, hogy hirdetik az evangéliumot, szerte az egész földkerekségen; és nem érti, aki érthetné; ugyanakkor megérti, aki értetlennek tűnik; - az Istené lesz az, aki nem okoskodik az Istenről, aki nem kérdezősködik utána, és távol marad Tőle az, aki állandóan Őt kutatja (20). Ez a felismerés akkor a zsidók és nem zsidók viszonylatában szólalt meg. Ma ugyanez a probléma, de más viszonyaltban. Uram, add, hogy el ne vesszünk, mi, akik állandóan Veled foglalkozunk!

Ravasz László gyönyörű képpel szemlélteti, miről van szó: „A madár számára azonnal megszűnik a jól kitaposott gyalogút út lenni, amint felfedezte szárnyait”. Krisztus megváltó halála és feltámadása által nem a törvény vezet az üdvösségre, hanem Krisztus; nem a törvény cselekvése ajándékoz üdvösséget, hanem a Jézus Krisztusban közölt isteni kegyelem; amely aztán késszé tesz bennünket arra, hogy az Úrnak kedves életet éljünk. A törvénynek, mint üdvösségre vezető útnak vége, mert elérte célját, Krisztust. Ravasz László képével élve: Fedezzük fel a „szárnyainkat”, és azt, hogy szárnyalhatunk! De ne feledjük, csakis Krisztus emel fel, és csakis az Igéjére való odaadó figyelem, és az annak való engedelmesség által. Fentről azonban az Isten összefüggéseit láthatjuk. Bizony hiányzik ez a rajongás nélküli szárnyalás, illetve hiányzik a kettő együttese: az úton járni, itt a földön; és Krisztus szavára figyelve szárnyalni.

5Mózes 22,1-12

148. zsoltár

A pogányok nem keresték az igazságot, de amikor Krisztusban eljött az igazság, megragadták azt; a zsidók buzgón keresték az igazságot, és amikor megjelent, elutasították; talán éppen azért, mert buzgón keresték, és azt hitték, hogy saját maguk megtalálhatják az igazságot. Krisztus keresztje számukra megütközés köve lett (Zsoltárok 118,22), amelyen csúnyán elestek. Így van ez ma is sokakkal: keresik az igazságot, és úgy gondolják, náluk van az igazság, nekik ne magyarázza meg senki más az igazságot. Pedig egyikünknél sincs az igazság. Rajtunk kívül áll. Istennél van, és Krisztusban öltött testet. Ezt elfogadni csak úgy lehet, ha mélységesen meghajlok az Úr előtt, lemondok minden büszkeségemről. A kő lehet megtartó alap (Ézsaiás 28,16), de okozhatja elesésünket is (Ézsaiás 8,14); aki pedig már botlott  meg kiálló kőben, az tudja, milyen tehetetlenül zuhanhat ilyenkor az ember a földre, és akár halálra is zúzhatja magát. Az Ige záró mondatát halljuk meg: „…aki hisz Őbenne, az nem szégyenül meg” (33).

5Mózes 21

5. zsoltár

Az év eleji koncert ünnepi beszédében hallottam, hogy az ember mindent elérhet, csak elszánás, akarás, kitartás és szorgalom kell hozzá. Gyakran halljuk manapság: akard, és sikerülni fog. Ez korunk divatos és népszerű gondolata, de nem az Isten gondolata. Persze, kell az elszánás, az akarás, a kitartás; de a dolgok nem ezen  dőlnek el. Még a földi sikereket illetően sem; mert az is kegyelem, ajándék. Isten szabad kegyelme előre döntött arról, hogy kin fog könyörülni. Ez a könyörület az üdvösség. Az üdvösség pedig földi áldásokban is láthatóvá lesz. Akinek üdvbizonyossága van, az minden földi eredményéért hálát ad, és benne az üdvözítő Isten cselekvését, és az üdvösség evilági megjelenését látja, ezért számára minden siker áldás, vagyis nem saját magának tulajdonított eredmény. A kegyelem nem az akarnokoké és a törtetőké; ahol azonban nincs jelen az isteni kegyelem, ott minden szorgalmas akarat is, legfeljebb csak múlandó kincset eredményezhet.

5Mózes 20 

144. zsoltár

Az apostol, fájdalmas felkiáltásban könyörög népéért (1), akik nem ismerték fel Jézus Krisztusban a megtartó Messiást. Nem elég test szerint az Úrhoz tartozni, nem elég az Ő látható népének tagjává lenni, nem elég magunkon hordozni a szövetség külső jelét, legyen az körülmetélés, vagy keresztség; megtérés kell, újjászületés, valóságos odatartozás az Úrhoz. Nem elég, hogy gyermekinket hitben neveltük, könyörögni kell a megtérésükért is. Mindent megelőz azonban az Isten elválasztása. Ő előbb döntött felőlünk, mi ezért dönthettünk felőle: „hogy az Istennek kiválasztáson alapuló elhatározása érvényesüljön” (11). Ezután azonban a külső jegy is áldott vigasztalás lesz a hit mélypontjain: ahogy Luther felkiáltott; „meg vagyok keresztelve!”

5Mózes 19

294. dicséret

A Római levél első fő részének (1-8. fejezetek) üzenete: Isten ingyen kegyelemből megigazító munkája. Isten igazsága, jogos haragjában érvényesül az emberek bűne és sokféle vétke felett, amelyből szabadulást csak a Krisztus által közölt kegyelem hozhat (1-5. fejezet). Meg kell halni a Krisztussal, és fel kell támadni vele (6. fejezet). A törvény rámutat a bűnre, a kiáradó kegyelem pedig késszé tesz arra, hogy megéljük Isten tökéletes törvényét (7. fejezet). A megigazulás csodáját Isten Szentlelke teszi élővé és hatóvá bennünk (8. fejezet). A második fő rész (9-11. fejezetek) témája: Izráel és az Egyház viszonya. Belesápadunk: milyen aktuális ma is ez kérdés. Egy bizonyos: Krisztusban és nem Krisztustól elszakítva (3) törhető fel a dió.

5Mózes 18

470. dicséret

Ez az Ige az Úr választottainak szól. Ennek a választottságnak legvalóságosabb jele az a szilárd meggyőződés, amivel Pál vall  Isten megváltó szeretetéről (38). - Sok az ellenség, de Isten velünk van; bánthatnak, legyőzhetnek, de bajunk nem eshet (31). - Olyan Urunk van, aki Fiát is odaadta érettünk, és vele együtt mindent (32). – Sok hibát elkövethet az ember, akaratlanul is, ömölhetnek ránk a vádak, az Úr megvéd, és főként nem kárhoztat. Jusson eszünkbe ez az üzenet, ha kötekednek velünk, ha mások hibáiért is minket okolnak, ha kezet emelnek ránk. - Nincs az a mélység, amely elszakíthatna minket, választottait az Isten szeretetétől (38-39). - Micsoda üdvbizonyosság zeng felénk ezekből az Igékből. Ez a bizonyosság megbátorít, megtisztít, és valóban alkalmassá tesz.

5Mózes 17

10. zsoltár

A jelen: szenvedés. A jövő: dicsőség. A kettő között pedig olyan nagy a különbség, hogy semmiben sem hasonlítható össze e két tapasztalat. Az élő hitű ember reménysége erre a dicsőségre tekint, és erőt kap a jelen szenvedéseinek elhordozásához. A pozitív gondolkodás hamis illúziókkal abban ringatja magát, hogy minden rendben van, pedig semmi sincs rendben; az élő reménységgel megáldott ember pedig szembe néz a jelen szenvedéseivel, sőt érzékeny mások szenvedéseire is, miközben bizonyos abban, hogy van szabadulás (21). Nemcsak az ember, hanem az egész teremtettség nyög, vajúdik és sóvárogva vár; arra a megoldásra, amit egyedül csak az Úr hozhat el. Boldog az, aki üdvösséges reménységgel vajúdik (24), és Isten szabadítását hozza mások számára (19). 

5Mózes 16

24. zsoltár

Jézus Krisztusban elintézett a múlt: mert nincs már semmi kárhoztató ítélet azok ellen, akik Jézus Krisztusban vannak (1). Őbenne elintézett a jövő is, mert noha a jövő felől a halál leselkedik ránk, de Isten, aki feltámasztotta Jézust a halálból, Őérte életre kelti halandó testünket is (11). Micsoda evangélium; elintézett a múlt és a jövő is, tehermentessé lettünk hát a jelenre; és bizony nem mindegy, hogyan élünk a jelenben, test szerint, vagy Lélek szerint (5). A test itt a teljes embert jelenti, testével – lelkével együtt, míg a Lélek a Szentlélek által, a Krisztusban újjászületett embert. A „test szerinti” élet a tökéletes önzés indulata, amely visszaél az Isten kegyelmével, és amelynek torkolata a halál (6). A „Lélek szerinti” élet azonban érzékennyé tesz a csúsztatások és hazugságok rengetegében; miközben reményt lát ott, ahol emberi mérték szerint minden elveszett. A „Lélek szerinti” élet felszabadult az alól a törvény alól, amely elítélte őt; ugyanakkor késszé lett ugyanennek a törvénynek megtartására, amely életet terem (6). Mi panaszkodnánk: „Uram, a dolgok rosszul állnak” (Zorán). A mai Ige evangélium: íme ilyen jól állnak a dolgaink! Az a kérdés, hogy mi, ki vezérel: mert akiket az Isten Lelke vezérel, azok az Isten fiai (14).

5Mózes 15

23. zsoltár

Az már a megtért ember vallomása, amit Pál itt leír: - belátva, hogy kiszolgáltatott a bűnnek (14), - elismerve, hogy Isten törvénye jó (16;  22), - megtapasztalva, hogy azt teszi, amit gyűlöl, és azt cselekszi, amit nem akar (15-16). A megtéretlen ember számára ugyanis mindez nem probléma. Csak a megtért ember számára gond a bűn, csak az Isten gyermeke tapasztalja meg ezt a valóságos nyomorúságot, amiből az apostol is felkiált: „Én nyomorult ember! Ki szabadít meg…” (24). A „testiség” (14) itt az egész embert jelenti, annak minden konkrét testi-lelki vétkét, gondolatban, szóban, cselekedetben és mulasztásban. Ez a kiáltás valóságos szabadulás után könyörög. A hívő ember, élete utolsó percéig átéli ezt a nyomorúságos kettősséget, de azt is tudja hogy már övé  a szabadulás a Jézus Krisztusban (25). Képpel élve, a hitetlen embert a végső utazás nem érdekli, a hívő ember azonban már nemcsak elindult a „vonatra”, és nem is csak az állomáson vár, hanem a vonaton robog a célállomás felé, ám a vonat még nem ért a végállomásra, de bizonnyal beér majd. Áldott legyen az Isten. 

Ami az enyém, azt nem kívánom. Miért is kívánnám, hiszen az enyém? Azt kívánom, ami a másé. Amikor Isten azt parancsolja, hogy ne kívánjam  felebarátom házát, feleségét, szolgálóját, szolgálóleányát, akkor kívánságom úgy jelenik meg, mint bűn. A törvény tökéletes, Isten akaratát tükrözi, ezért jó, szent, és igaz (12). Nem a törvény teszi az embert bűnössé, de a törvény rám olvassa a bűnt, és ítélet alá vet. Fáj valamid, nem tudod mi okozza, csak szenvedsz. Amikor a vizsgálat kimutatja a konkrét betegséget, akkor nem a vizsgálat tett beteggé, csak felszínre hozta az elrejtett bajt. Nem a törvény tesz bűnössé, mert a bűn romlott természetem sajátja, de a törvény leleplezi, megnevezi és kárhoztatja a bűnt. Tudod-e milyen nagy a te bűnöd és nyomorúságod?

5Mózes 13 

53. zsoltár

Vannak meghatározó helyváltoztatások. Ilyen helyváltoztatás az, amikor egy hosszú éveket börtönben sínylődő rab kiszabadul, vagy valaki a halálbüntetés elől külföldre menekül, a biztos halálból a szabad életbe. Az Ige a legfontosabb helyváltoztatásról beszél: Krisztus által többé nem testben élünk, hanem Lélek szerint szolgálunk; nem a törvény, hanem a kegyelem erőterében vagyunk. Ez a legáldottabb helyváltoztatás: Krisztusban lenni, és nem a paragrafusok sűrűjében szoronkodni. Ez az áthelyezés akkor történt, amikor Jézus Krisztus kilehelte lelkét, majd feltámadott a halálból. Eme üdvözítő váltás okiratát rögzíti és pecsételi le a keresztség: már a tied ez az ajándék; és ezt a pecsétet töri fel a Szentlélek, amikor az ember megtér, és valóban elolvassa felmentésének okiratát. 

5Mózes 12,20-31

173. dicséret

Vajon nyomorúságom és halálom a magatartásom közvetlen következménye lenne? Igen, de mégsem ilyen rövidzárlatosan egyszerű a képlet. Jézus Krisztus is óvott a farizeusi tételtől, miszerint mindenkinek csak úgy megy a dolga, ahogy megérdemli. Pál apostol nem egyénekre lebontva érti ezt a kijelentést, hanem sokkal átfogóbban, és bizony ennek igazsága vitathatatlan, miszerint a bűnből nem származhat más, mint anarchia, zűrzavar, halál. A bűn megfoszt bennünket mindattól, ami az életünket gazdaggá és értékessé tehetné. Innen nézve ragyog fel igazán az evangélium, a mai Ige folytatása: „…az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet, Krisztus Jézusban, a mi Urunkban” (23). Ő átadta magát nekünk a golgotai kereszten. Te minek, kinek adod át magad? (19) Ennek igenis látható következménye a folytatás, itt és odaát. Egy csontjaira fogyott kóbor vizslát örökbe fogadtak. Attól kezdve, hogy átadták az örökbe fogadó gazdájának, azonnal érezte a szeretetet, és alapjaiban megváltozott az élete. 

5Mózes 12,1-19

152. dicséret

Ismerjük azt a gondolatot, hogy Isten kegyelme feljogosít minket a további vétkezésre, hiszen Isten kegyelmes, és úgyis megbocsát; sőt minél több a vétkünk, annál inkább kinyilvánítja irántunk való kegyelmét. Pál határozottan elutasítja ezt a gondolatot. A hívő ember helyzete alapvetően megváltozott. A bűn nem fog többé uralkodni rajta, mert nem a törvény, hanem a kegyelem uralma alatt él. A kegyelem pedig nem bátorítja, hanem tiltja a bűnt. Ezek szerint Isten kegyelme elveti, sőt száműzi a bűnt. A törvény kiváltja és növeli a bűnt, mert szabályrendszerével és tiltásával csak felhívja a figyelmet a bűnre. A kegyelem azonban betölti a törvényt, vagyis a megszentelődés felelősségét helyezi ránk. A törvény korlátot épít a szakadék elé, ami felhívja a figyelmet a mélység izgalmasnak tűnő titokzatosságára, a kegyelem azonban olyan védőhálót húz a szakadék fölé, ami nem enged lefelé zuhanni, de ugyanakkor láttatja velünk az alattunk tátongó félelmetes mélységet. 

5Mózes 11

6. zsoltár

Egy ember, Ádám által lépett a bűn a világba, a bűn által a halál, amely minden emberre átterjedt. A bűn lázadás Isten ellen, a halál Isten önvédelme a bűn ellen – írja Ravasz László. Egynek vétke mindenkit megfertőzött (15). A test termi, felveszi, örökli és továbbadja a bűnt. Olyan ez, mint egy csepp tinta a tiszta vízben, mint a terjedő kór és ragály. Ugyanakkor nem Ádám vétke terhel bennünket, hanem a sajátunk Nagy úr a bűn, fogva tart, irányít, pusztulásba ránt. A bűn azt jelenti, hogy az ember nyíltan letér az Isten által világosan kijelölt útról és önérvényesítő módon a maga feje után megy. De van egy még nagyobb Úr, Jézus Krisztus, aki legyőzte a nagy foglárt. Az újjászületett emberben nem Ádám, hanem Krisztus él. A krisztusi ember nem önérvényesítő, hanem önfeláldozó.

5Mózes 10

261. dicséret

Milyen gyönyörű ez a tagmondat: „Békességünk van…”. Nincs ennél nagyobb dolog, mint amikor valaki ezt el tudja mondani, hogy békessége van. Ez a békesség azonban nem munkálható ki emberi erővel, legfeljebb egy múlékony ideig „produkálható”. Ez a békesség Isten ajándéka, aki először is Önmagával békít meg bennünket, ennek nyomán támad békesség bennünk, majd körülöttünk. Ennek a békességnek további áldásai vannak: meg nem szégyenítő reménység (2), állhatatosság és kipróbáltság a nyomorúságban (3), erő az erőtlenségben (6), üdvösség (10). Sajnos azért olyan sok a konfliktus a világban, amely egészen a gyűlöletig és a gyilkos indulatig fajulhat, mert nincs békességünk, és a bennünk lévő feszültséget, frusztrált állapotot kiokádjuk a másik emberre, többnyire arra, aki más, mint mi; másként gondolkodik, cselekszik, él, mint mi. Isten szeretete ajándékoz meg a békességgel, Fia halála által, és a Szentlélek teszi valóságossá ezt a békességet az életünkben (5).