Krisztusban beteljesedett ígéretek birtokosai vagyunk. Ez a tény pedig kötelez! A korinthusi gyülekezet és az apostol viszonyát, de a gyülekezeten belüli állapotokat is ismerve ez egészen egyszerűen azt jelenti, hogy nem veszekedhetünk! Nincs elkeserítőbb, mint amikor Isten népe között szakadásig fajul a konfliktus! Tehát tisztuljunk meg, szentelődjünk meg (1)! Érthetőbben is kifejti ezt az apostol: fogadjuk be egymást, hogy együtt éljünk, és együtt haljunk meg (3). Az apostol ugyanakkor nemcsak okos tanítást ad erről, nem is a másikra vár, hanem ő teszi meg az ügyben az első lépést. Megvallja, hogy neki sok bizalma van a Korinthusiakban, ő nem csalódott, nem sértődött, hanem tele van vigasztalással és örömmel. A sértődött emberrel nem lehet mit kezdeni. A hívő ember nem sértődhet meg, még ha „jogosnak” tűnnek is sérelmei. Pál krisztusi ember, aki a megszentelődésről nemcsak beszél, hanem konkrét feszült helyzetekben meg is éli azt.

Józsué 17

138. zsoltár

Micsoda féltő szeretet szólal meg ebből az Igéből. Olyan ez, egy gyenge példával élve, mint amikor a szülő óvja gyermekét a rossz társaságtól, és aggódik a késő éjszakában, mert még mindig nem érkezett haza. Maga az Úr is így indokolja szavait: „Atyátokká leszek, ti pedig fiaimmá és leányaimmá lesztek…” (18). Vegyük komolyan ezt az intést, hogy ne legyünk hitetlenekkel felemás igában, sem házasságban, sem más összefonódásban, mert nem fér össze Isten temploma és a bálványok, igazság és hamisság, sötétség és világosság! Ne vállaljunk közösséget a gonosszal, menjünk ki közülük. Itt nincs alku! Hány és hány példát tudunk ennek az Igének igazságára nézve, amikor nem vettük komolyan és benyelt bennünket a gonosz. Az Úr ettől óv! 

Józsué 16

104. zsoltár

Pál nyitott a korinthusiak felé. A korinthusiak azonban ezt a nyitottságot nem viszonozzák. A másikkal való kapcsolatunkban a nyitottság és a zártság szentlelkes egyensúlyát kell megtalálnunk, hogy nyitásunk ne teher legyen a másik számára. Nagy kérdés, hogy a kölcsönös nyitás által létrehozott közösségben érvényesül-e az, hogy a jó hat a gyarlóra és nem fordítva. A nyitottság teológiai aspektusa szerint Istenünk Krisztusban megtette az első lépést: megnyílt a szíve, mert kinyilvánította szeretetét; megnyílt a szája, mert kijelentette magát nekünk; és az Úr azóta is nyitott felénk a Szentlélek által. Az ember felé nyitott Isten szeretetét viszonozva tudunk áldott kapcsolatot létrehozni embertársainkkal is. A „normális” emberi kapcsolatok feltétele az élő hit. Itt a viszony átalakul közösséggé, így mindig az Isten szerinti jó érvényesül az ilyen kapcsolatokban, mindenfajta emberi gyarlóság felett. Ez az üzenet házasságban, családban, gyülekezetben, egyházban, társadalomban egyaránt érvényes. 

Józsué 15 

87. zsoltár

„Úgy éljetek, mint akik nem hiába kapták az Isten kegyelmét” (1) - hangsúlyozza az apostol. Akiknek üdvössége van, azokat végérvényesen meghallgatta és megsegítette az Úr (2). Pál konkrétumokat említ, hogyan lesz láthatóvá a megnyert üdvösség a hívő emberen (3-10): - nem okoz megütközést; - nem szidalmazzák; - sokat tűr mindenféle nyomorúságban és szükségben; - sokat fárad; - megmarad a tisztaságban, jóságban, igazságban, szeretetben; - nem bízza el magát a dicsőségben, és nem esik kétségbe a gyalázatban; - tudja, hogy Isten ígéretei már beteljesedtek rajta, de ezek az ígéretek csak odaát lesznek maradéktalanul teljessé, ezért a „már igen, és még nem feszültségében élve” mindig a kegyelmi állapotot látja (8-10): az elkészített  dicsőséget és nem a gyalázatot, a jó hírt és nem a rossz hírt, az igazságot és nem az ámítást, az életet és nem a halált, az örvendezést és nem a szomorúságot, a mennyei gazdagságot és nem az itteni sokféle szegénységet. Van üdvösségünk; ilyenek vagyunk?

Józsué 14

8. zsoltár

Test szerint ismerni a másik embert, nemcsak azt jelenti, hogy személyesen ismerem, már láttam, találkoztam vele, beszélgettünk egymással; hanem azt is, hogy „test szerint” viszonyulunk a másikhoz és így is ítéljük meg embertársunkat: például amikor valakit csak a külseje, a végzettsége, a pozíciója, a befolyása alapján véleményezünk. Sajnos ez a „test szerint” való szemlélet kiterjed minden megnyilvánulásunkra, ez határozza meg céljainkat, kapcsolatainkat, véleményünket; ebben a szemléletben nő fel az új generáció. Aki Krisztusban van, az nem test szerint szemléli a világot. Minden békesség forrása ez a megújult szemlélet: békesség Istennel, önmagammal, és a másik emberrel (19).

Józsué 13

379. dicséret

Az Úr félelme, vagyis az élő hit a leghatékonyabb eszköz arra, hogy embereket vezessünk az Úrhoz. Pál missziós módszere az evangélium hirdetése, és a hiteles élet. Az Úr félelmében járó ember nyíltan áll az Úr előtt és mások előtt is. Az Úr előtt nem is állhatunk másként, csak nyíltan, hiszen Ő mindent tud rólunk, Ő a szívek és vesék vizsgálója (Zsoltárok 7,10); az emberek előtt sok mindent elrejthetünk, egy ideig; előbb utóbb azonban kiderülnek a dolgok. Az újjászületett ember nem látszatot mutat. Félre ne értsük, az újjászületett ember sem tökéletes, de minden, nem elrejtett, hanem nyilvánvaló nyomorúsága ellenére is hiteles, mert kiábrázolódik benne a Krisztus, miközben egyre inkább az Ő arcára formálódik (2Korinthus 3,18). Ez főként úgy lesz láthatóvá, hogy egyre inkább nem önmagunknak kezdünk el élni (15). Az élő hitű embert a Krisztus szeretete szorongatja (14), de ez nem révület, vagy rajongás, hanem éppen ez a „józan hitelesség” (13).

Józsué 12

236. dicséret

- Mivel hitben járunk, ha megterhelten sóhajtozunk is e világban, ezer szállal kötődve e világhoz (4), mégis tudjuk, hogy van Istentől készített hajlékunk, ha e földi sátrunk sok vihar után egyszer csak összedől (1 és 8). - Mivel hitben járunk, tudjuk, hogy egyszer levetkőzzük ezt a testet, de Isten nem hagy kiszolgáltatottan és mezítelenül, hanem olyan „mennyei” testbe öltöztet, amelyen nem úr a halál (2). Aki mezítelen az egész valójában csupasz, sebezhető; az Úr nem hagyja az övéit így, odaát is felöltöztet. - Mivel hitben járunk, zálogul (pecsétül) kaptuk Isten Lelkét, aki emlékeztet bennünket a megváltás evangéliumára, amikor testben távol vagyunk Tőle, hogy mindenkor bizakodjunk, és újból az Ő üdvözítő közelségébe kerüljünk (5-6). - Mivel hitben járunk, arra törekszünk, hogy kedvesek legyünk neki, és tegyük az Ő akarata szerinti jót (9-10).

Józsué 11

393. dicséret

 Az evangélium erőforrás. Ez az erő azonban törékeny cserépedényekben van. Isten ugyanis a megváltás örömhírét a törékeny és gyarló emberre bízta, valamint a törékeny emberi beszédre, az igehirdetésre. Cserépedény voltunk halálunkig figyelmeztet, hogy ez az erő az Istené, és nem a miénk. Ez az erő nem egy személytelen, misztikus erő, hanem a megváltó Jézus Krisztusban testet öltött erő. Aki Krisztusban van, mint a virág a talajban, vagy a vízben, annak mindenre van ereje (Filippi 3,14). Az Úr pedig tudja, mert ismeri övéit, hogy mi az a „minden”, amivel terhelhet, és amihez meg is adja az erőt. Ez nem szárnyaló erő. Ami „szárnyal”, az nem krisztusi, az mindig gyanús. Itt szó nincs szárnyalásról. Ellentétpárokban olvashatjuk, hogyan kapjuk az Isten rendkívüli erejét: szorongattatunk, de nem szorítanak be; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak; letipornak, de nem pusztulunk el. Ez az evangélium, a valóság még lehúzóan nehéz, szárnyalásra semmi esély; de a győzelem már a miénk.

Józsué 10,28-43

174. dicséret

A tegnapi Igében olvastuk, hogy ahol az Úrnak lelke, ott a szabadság (3,17). A szabadság azonban csak az Úrnak való szolgálatban, azaz „igában”, kordában, Isten által készített kalitkában élhető meg igazán; de ez az iga gyönyörűséges és könnyű (Máté 11,30). Kislányom a kanárija kalitkáját tisztította, és a figyelmeztetésem ellenére a szabadban akarta a kismadarat áttenni egyik kalitkából a másikba. Egy rossz mozdulat, és a madár boldogan, szabadon elröpült; de ez a szabadság neki a biztos pusztulást jelentette. Mi büszkék vagyunk a szabadságunkra, de milyen szabadság ez?

Józsué 10,1-27

372. dicséret

- Minden Istenbe vetett bizalom tartalma csakis Jézus Krisztus (4). – Alkalmasságunk, bármely feladatra, még inkább a szolgálatra, leginkább pedig a hitre: az Úrtól van, így egyikünk sem lehet elbizakodott (5). - Az Ó és Újszövetség egyezik egymással abban, hogy mind a kettő dicsőséges, mert Istennek kijelentése (7). - De a két szövetség különbözik is egymástól, mert az Ószövetség a betű szolgálata, a törvényé, amely joggal ítél halálra, hiszen nem tudjuk teljesíteni (7-9). Az Ószövetség hithősei nem mertek Istenre tekinteni annak dicsősége miatt. - Az Újszövetség szolgái azonban leplezetlenül, Isten barátaiként (János 15,14-15) állhatnak meg Isten előtt. Mi, az Újszövetség népe teljes nyíltsággal állhatunk az Úr elé (12), miközben magunk is tükrözzük az Isten dicsőségét (18). - A megtérés az a csoda, amikor az Isten elveszi a szemünk elől a leplet, megnyitja szívünket és értelmünket az Ige előtt, és a kijelentés „holt” betűjéből kivirágzik Isten Krisztusban közölt kegyelmének üzenete (16). 

Józsué 9 

371. dicséret

Ma folyamatosan ajánlani kell önmagunkat; bizonyítani kell, hogy a legjobbak vagyunk, miközben igyekszünk beszerezni elismert emberek ajánlóleveleit ügyünk érdekében. A hívő ember hogyan viszonyuljon ehhez a bevett gyakorlathoz? Nincs megalázóbb és szánalmasabb helyzet, mint amikor önmagunkat kell ajánlgatni; ma pedig folyamatosan erre kényszerülünk: tudni kell „tálalni” önmagunkat és portékáinkat. Parázna egy helyzet ez. A mai Ige azt üzeni, hogy a hívő ember teszi a dolgát, és hiszi, hogy az Úr munkálkodik. Az Úr ajánlása elég, amit ebben a világban „efelett” adnának, arra nyugodtan mondjuk azt, hogy nem kell, még akkor is, ha végszükségbe jutunk.

Józsué 8

370. dicséret

A bibliai szakaszból egyértelműen kiderül, hogy az Egyház szolgálata mindig az evangéliumhoz kötött szolgálat. Az örök élet evangéliuma, amelyet Jézus Krisztus hozott el ebbe a világba, átjárja ezt a földi életet. Az evangélium ügyét Isten az Egyházra bízta, ezért az Egyház ne vesszen el a részletekben, hanem ezzel a leglényegesebbel hassa át a részleteket. - Az evangélium szolgálata elsősorban szóbeli bizonyságtételhez, és hiteles élethez kötött szolgálat, ahogy Pál említi, hogy az evangélium hirdetésére érkezett meg Troászba (12), miközben a Krisztus jó illatává lett (15). - Az evangélium szolgálata mindig egy adott helyhez kötött szolgálat, az apostol esetében most Troászban (12); vagyis Isten nem a világ összes emberét kéri rajtunk számon, hanem „csak” azokat, akik közé küldött bennünket. - Az evangélium szolgálata folyamatos szolgálat, állandó szent nyugtalanság, miközben minden embert számon tart, és ha csak egy is hiányzik a rá bízottak közül, azonnal észreveszi; nyíltan vall erről Pál, amikor azt mondja, hogy nem volt nyugalma lelkének, mert nem találta Tituszt (13).

Józsué 7

369. dicséret

Az apostol utal valakire, aki őt nagyon megbánthatta, aki sok fájdalmat, könnyhullatást okozott neki. A konfliktus odáig feszült, hogy Pál apostolságát is kétségbe vonták, képmutatónak tartották, megvádolták, hogy becsapott, megkárosított másokat (7,2; 10,1-10). A háttérben gyarló, erőfitogtató, pozíciókat tisztázó emberi csaták álltak. Pál küzd a megbocsátásért. A megbocsátásnak az a lényege, hogy az ember nem tud felejteni (amíg ép az elméje), de újra tudja szeretni azt, aki megbántotta, és újra tud bízni benne. Ha felejthetnénk, nem lenne nagy ügy a megbocsátás.

Józsué 6

368. dicséret

A bibliai értelemben vett hit csakis a feltámadott Jézus Krisztusba vetett hit. A feltámadás himnusza után olvassuk, hogy mivel Jézus Krisztus feltámadott a halálból, ezért lehetünk sziklaszilárdak (1Korinthus 15,58). – A szilárd hit ismerettel rendelkező hit, amely a teljes Írás alapján tudja, és meg tudja vallani, kiben hisz (2Timóteus 1,12). - A szilárd hit érett hit, amely nem az Írásból megfogalmazott, bármilyen biblikus tant tartja normának, hanem csakis az Igét; újra és újra rákérdez hitének tartalmára az egyre jobban megértett Ige alapján. Az érett hit mer kérdezni, és nem attól szilárd, hogy egy gondolati rendszerhez ragaszkodik, hanem csakis az újból és újból megszólító Igéhez. - A szilárd hit élő hit, mert egyre jobban ráhagyatkozik az Úrra, miközben rádöbben arra, hogy nem ő szilárd, hanem csakis az Úr, aki úgy hordozza őt, mint a roppant oszlopokkal alátámasztott erkély a nézelődőt, aki még panorámás kilátás esetén is csak egy szeletét látja a világnak és Isten hatalmas dolgainak. - A szilárd hit kíméletes, nem uralkodik a másik hitén, de bizonyságot tesz, tanúskodik, és ezzel érleli a másik hitét (23). - A szilárd hit mindig örömöt ajándékoz a másiknak és nem félelmet, vagy valami terhes, rossz érzést, ahogy Pál mondja: „munkatársai vagyunk örömötöknek” (24).

A Feltámadott Jézus Krisztus munkálkodik Igéje és Lelke által. - Cselekszik úgy, hogy elküldött apostolokat, akik személyesen kapták az elhívást az Úrtól, hogy ők legyenek az elsők, akik tanúi lesznek az evangéliumnak, és akiknek tanúskodni kell az evangéliumról. Az ő helyzetük páratlan üdvtörténeti helyzet, ők szemtől szemben látták az Urat, és az volt a feladatuk, hogy a dominósort meglökjék. Júdás helyett az Úr nem a sorsvetéssel kiválasztott Mátyást, hanem a damaszkuszi úton megszólított Pált hívta el az apostolok közé - A feltámadott Jézus Krisztus ma is cselekszik, mert megtért testvéreket küld az evangélium szolgálatába, mint akkor Timóteust. - A feltámadott Jézus Krisztus ma is létre hozza a szentek közösségét, a gyülekezetet, mint akkor Korinthusban, és szerte Akhájában, azokat oltalmazza és megőrzi. - A feltámadott Úr cselekvésének háttere mögött Isten tökéletes akarata áll, amely Jézus Krisztust és bennünket kiválasztó akarat, amely kegyelmet és békességet ajándékoz minden körülmények között.

Józsué 4

189. dicséret

Az apostol inti a római testvéreket, hogy bölcsek legyenek a jóra és képtelenek a rosszra (19). Ugyanakkor bátorítja is őket, nehogy valami kétség is maradjon a gyülekezetben a jónak a rossz felett aratott győzelme felől. A békesség Istene, éppen azért, hogy végre békesség legyen, nem enged semmilyen megbékélést a gonosszal. A sátán eltiprása vezet végre oda, hogy egymást többé semmilyen formában ne tiporjuk el. A nagy ellenség legyőzésére mi képtelenek vagyunk, mert erősebb nálunk, Őt Krisztus győzte le, és ezt a győzelmet nekünk adta, hogy mi is eredményesen vehessük fel a harcot a sátánnal. Hamarosan nyilvánvalóvá lesz ez a győzelem. Bár már véglegesen legyőzte az Úr a sátánt, de az még nem ismerte el ezt a vereséget, ezért tombol dühében egy utolsót. Ennek vagyunk győztes szenvedői a mai időkben is. Már a Szentírás kezdetén drága ígéretben szólt hozzánk a mai üzenet, amikor Isten azt hangsúlyozta, hogy az asszony utóda, Krisztus a kígyó fejére tapos (Genezis 3,15).

„Ez az Újszövetség egyik legtanulságosabb fejezete, mert személyes szeretetkapcsolatokat szorgalmaz az Egyházban.” (Emil Brunner) Pál huszonhat személynek küld üdvözletet, közülük huszonnégyet megnevez, és mindegyiket személyesen megszólítja. A gyülekezet a testvérek közössége, akik személyesen ismerik, számon tartják egymást, és könyörögnek egymásért. A római gyülekezet sokszínű képet festett származás, rang és nem tekintetében. A római gyülekezetet, sokszínűsége ellenére a minden különbözőséget felülmúló egység jellemzi. Ez az egység nem az egyéniséget eltörlő, de az egyént megváltó és újjászülő kegyelem által jön létre. Fontos tehát személyesen ismerni egymást és egymás értékeit, ugyanakkor tudni kell azt, hogy értékeink csak az Úr megváltó kegyelme által lesznek áldássá, egyébként az „egyéniség” csak önmagát érvényesíti. Ezért ahol sokszínűség megtérés nélkül fordul elő, ott előbb utóbb konfliktusok sűrűje lesz az élet, ahol azonban a sokszínűséget az Úr kézbe veszi, ott saját akaratának áldott igájába fogja azt. Így lehet a sokféleségből áldott egység.

Józsué 2 

68. zsoltár

Eljön az a pillanat, amikor az ember számára már nincs hely ott, ahol eddig élt és szolgált. Ma különösen forr minden, és új erők keresik a lehetőségeiket, miközben sok az ember, és kevés a hely. Ezt Pál is átélte: „már nincs hely ezen a vidéken számomra” (23). Persze nem futamodott meg az apostol, hanem bátran elvégezte a rá bízott feladatot, de aztán tovább indult. Ilyenkor ugyanis nem kell megvárni, amíg lehetetlenné válik a helyzetünk. Persze a képlet mégsem ilyen egyszerű, mert ha már nincs hely számunkra ott, ahol eddig voltunk, máshol, új helyzetben még bizonytalanabbak a lehetőségek. Átutazóban vagyunk itt. Egyet tehetünk, hűséggel végezzük azt, amit az Úr ránk bízott, közben kapunk erőt és felüdülést (24), hogy legyen erőnk folytatni, vagy újra kezdeni, ha kell; amíg megérkezünk a teljes felüdülés helyére, Hozzá (24).

Józsué 1

471. dicséret

Az Úr megáldotta az apostol szolgálatát, szóval, tettel, jelekkel és csodákkal, így Jeruzsálemtől Illíriáig (mai Szerbia) hirdette az evangéliumot. Az apostol hangsúlyozza, hogy mindez nem az Ő érdeme, még ha ezek letagadhatatlan, dicsekvésre is alkalmas tények (17), hanem Krisztus cselekedett általa (18). Minden keresztyén szolgálat alapja ez, nem én cselekszem, hanem az Úr cselekszik általam; ugyanakkor ez egy állandó imatéma is: Uram cselekedj, adj szót, és jeleket!

5Mózes 34

408. dicséret

Igénk arra buzdít, ószövetségi Igékkel alátámasztva, hogy a zsidó és nem zsidó keresztyének kölcsönösen fogadják be egymást, mert arra van ígéret, hogy őrülnek majd a pogányok az Úr népével együtt, és közösen dicsérik az Urat. Krisztus befogadott minket, fogadjuk be mi is egymást. Valakit befogadni sokkal többet jelent, mint valakit elfogadni. Akit elfogadok, ott beletörődtem abba, hogy az illető már nem fog változni, és elfogadom úgy, ahogy van. A befogadás lényegesen több, mert azzal a reménységgel történik (13), hogy az Úr színe elé viszem a másik embert, és az Úr majd átformálja az életét, a gyülekezet közösségében pedig bővelkedést élünk meg mindnyájan. Sajnos nem vagyunk befogadók: zárt, belterjes, egymástól is elkülönülő közösségekből állnak még az egyes felekezetek is; így pedig nem lehetünk Isten eszközei mások életében. 

5Mózes 33

80. zsoltár

Az oszlop tartozik azzal, hogy erejével hordozza a rá nehezedő roppant súlyt. Minket megerősített az Úr, azért, hogy másokat hordozzunk. Ez a Krisztusnak kedves szolgálat. Ő hordoz mindnyájunkat, ahogy a balkont hordozó oszlopot is hordozza a fundamentum, amelyre ráhelyezték (1). A krisztusi ember nem akar láthatóvá válni, azaz nem a maga kedvére él, hanem felebarátjának kedvez, ahogy Krisztus sem önmagának élt. Olyan, mint egy befalazott oszlop, nem látszik, de hordoz (1-3). Amikor a parókia egyik, födémet hordozó főfalán kellett ajtót nyitni, aládúcolva a födémet, két pillért építettek az áttört nyílás oldalaiba, és arra egy hatalmas acél gerendát helyeztek, amit aztán elburkoltak; nem látszik, de az egész födémet azon az oldalon ez a gerenda hordozza; nélküle összeroppanna az épület. Tart, hordoz, épít, és nem látszik. Ilyenek vagyunk? 

5Mózes 32,26-52

46. zsoltár

A szabadság csúcsa, amikor az ember annyira szabad, hogy hitből nemet mond arra, amit Isten akarata rossznak tart; sőt, lemond a saját szabadságáról a másik szabadságáért. Krisztus ezt tette: Övé volt minden hatalom, és mégis szolgai formát vett fel. Ez a szabadság maximuma. Innentől kezdve lényegtelen, hogy mit szabad enni és inni, meg milyen napokat lehet megünnepelni, és milyen zenét szabad hallgatni? A dolgok nagy része nem önmagában rossz, vagy jó (14), hanem mert annak tartjuk, mert számos jó, vagy rossz érzet tapad hozzá. Nem a rossz és a jó viszonylagos, mert igenis van Isten szerinti jó és rossz, hanem az értékelésünk viszonylagos. Pál az egyes ételek megítélésével kapcsolatban mondja ezt, de érdemes a gondolatát kiterjeszteni, miszerint önmagában minden tiszta, és attól lesz rossz, hogy rosszul élünk vele (20). Nem az internet rossz önmagában, hanem ahogy élünk vele. Az Isten országa nem evés és ivás, mondja az apostol. Ezt a fontos kijelentést ne csak szó szerint értsük, mert itt azt adja hírül az Ige, hogy az Isten országában nem jelennek meg problémaként azok az olcsó morális kérdések, amelyekkel itt ítélkezve töltjük az időnket (13). Ott igazság, békesség és öröm adatik nekünk, a Szentlélek által (17). 

5Mózes 32,1-25

1. zsoltár

Pál most a lényegre tapint. Mondja csak mindenki a magáét, a római gyülekezetben is! (5) Egy határig nem kell vitatkozni. Szánalmas, múlandó részletek ezek. A lényeg: „…akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk” (8). Ez az evangélium bízatott az Egyházra, nem a „részletek”!

5Mózes 31,14-30

240. dicséret

A szeretet bibliai mércéje az 1Korinthus 13 szeretethimnuszában áll előttünk. Ez Isten megváltó szeretetének leírása, de mivel csak ennek az önátadó szeretetnek van értelme, ezért Isten erre a szeretetre szült újjá bennünket. Döbbenetes, amikor ebbe a tükörbe nézünk, mert: - a szeretet mindent eltűr, mi pedig alig valamit tűrünk el a másiknak; - a szeretet mindent elfedez, mi pedig nemhogy elfedezzük a másik gyenge pontjait, hanem inkább keressük, belekapaszkodunk, és hatástalanítjuk a másikat, hogy teret nyerjünk mi; - a szeretet soha el nem múlik, a mi szeretetünk pedig azonnal elmúlik, amint a másik nem úgy táncol, ahogy mi fütyülünk, beleértve az igeértést és a kegyességet is. Ne beszéljünk a szeretetről, hanem valóban tegyük (11).

5Mózes 31,1-13 

77. zsoltár

Ez a szeretet megnyilvánulásának minimuma. - Vitathatatlanul rosszat teszek a másikkal, ha kezet emelek a másik emberre; nincs olyan ok, indok, nemes és szent ügy, amire hivatkozva ezt megtehetném. – Rosszat teszek a másikkal, ha a szeretet látszatát keltve, (ki)használom őt a magam céljaira; úgy, ahogy a virágot leszakítom, és jóságosan vízbe teszem az asztalomon, hogy gyönyörködhessek benne, amíg el nem hervad. – Rosszat teszek a másikkal, ha rátelepszek embertársamra, és a védelem árnyékát kínálva nem engedem növekedni, amint a nagy lombkoronájú fák alatt csak elkorcsosult élet növekedhet. – A valódi szeretet néha okozhat fájdalmat is, de aki szándékosan okoz fájdalmat a másiknak, az soha nem szeret. Rosszat teszek a másikkal, ha a szeretet látszatát keltve, de valójában önző indulatból okozok neki fájdalmat. Jézus Krisztus sokkal többet mondott a szeretetről; nemcsak azt hangsúlyozta, hogy ne tegyünk a másikkal rosszat, hanem ki merte mondani, tegyünk a másikkal jót, Tőle való szeretettel. (Máté 6,12 – Aranyszabály)

5Mózes 30

358. dicséret