A bibliai szakaszból egyértelműen kiderül, hogy az Egyház szolgálata mindig az evangéliumhoz kötött szolgálat. Az örök élet evangéliuma, amelyet Jézus Krisztus hozott el ebbe a világba, átjárja ezt a földi életet. Az evangélium ügyét Isten az Egyházra bízta, ezért az Egyház ne vesszen el a részletekben, hanem ezzel a leglényegesebbel hassa át a részleteket. - Az evangélium szolgálata elsősorban szóbeli bizonyságtételhez, és hiteles élethez kötött szolgálat, ahogy Pál említi, hogy az evangélium hirdetésére érkezett meg Troászba (12), miközben a Krisztus jó illatává lett (15). - Az evangélium szolgálata mindig egy adott helyhez kötött szolgálat, az apostol esetében most Troászban (12); vagyis Isten nem a világ összes emberét kéri rajtunk számon, hanem „csak” azokat, akik közé küldött bennünket. - Az evangélium szolgálata folyamatos szolgálat, állandó szent nyugtalanság, miközben minden embert számon tart, és ha csak egy is hiányzik a rá bízottak közül, azonnal észreveszi; nyíltan vall erről Pál, amikor azt mondja, hogy nem volt nyugalma lelkének, mert nem találta Tituszt (13).

Józsué 7

369. dicséret

Szerző: refdunantul  2012.05.30. 04:00 komment

süti beállítások módosítása