Ismerjük azt a gondolatot, hogy Isten kegyelme feljogosít minket a további vétkezésre, hiszen Isten kegyelmes, és úgyis megbocsát; sőt minél több a vétkünk, annál inkább kinyilvánítja irántunk való kegyelmét. Pál határozottan elutasítja ezt a gondolatot. A hívő ember helyzete alapvetően megváltozott. A bűn nem fog többé uralkodni rajta, mert nem a törvény, hanem a kegyelem uralma alatt él. A kegyelem pedig nem bátorítja, hanem tiltja a bűnt. Ezek szerint Isten kegyelme elveti, sőt száműzi a bűnt. A törvény kiváltja és növeli a bűnt, mert szabályrendszerével és tiltásával csak felhívja a figyelmet a bűnre. A kegyelem azonban betölti a törvényt, vagyis a megszentelődés felelősségét helyezi ránk. A törvény korlátot épít a szakadék elé, ami felhívja a figyelmet a mélység izgalmasnak tűnő titokzatosságára, a kegyelem azonban olyan védőhálót húz a szakadék fölé, ami nem enged lefelé zuhanni, de ugyanakkor láttatja velünk az alattunk tátongó félelmetes mélységet. 

5Mózes 11

6. zsoltár