Az már a megtért ember vallomása, amit Pál itt leír: - belátva, hogy kiszolgáltatott a bűnnek (14), - elismerve, hogy Isten törvénye jó (16;  22), - megtapasztalva, hogy azt teszi, amit gyűlöl, és azt cselekszi, amit nem akar (15-16). A megtéretlen ember számára ugyanis mindez nem probléma. Csak a megtért ember számára gond a bűn, csak az Isten gyermeke tapasztalja meg ezt a valóságos nyomorúságot, amiből az apostol is felkiált: „Én nyomorult ember! Ki szabadít meg…” (24). A „testiség” (14) itt az egész embert jelenti, annak minden konkrét testi-lelki vétkét, gondolatban, szóban, cselekedetben és mulasztásban. Ez a kiáltás valóságos szabadulás után könyörög. A hívő ember, élete utolsó percéig átéli ezt a nyomorúságos kettősséget, de azt is tudja hogy már övé  a szabadulás a Jézus Krisztusban (25). Képpel élve, a hitetlen embert a végső utazás nem érdekli, a hívő ember azonban már nemcsak elindult a „vonatra”, és nem is csak az állomáson vár, hanem a vonaton robog a célállomás felé, ám a vonat még nem ért a végállomásra, de bizonnyal beér majd. Áldott legyen az Isten. 

5Mózes 14

 180. dicséret

Szerző: refdunantul  2012.04.28. 04:00 komment

süti beállítások módosítása