Szolgálatunk maradéktalan teljesítéséről számot kell adnunk az Úr előtt (1). Ez a szolgálat Krisztus ügyének képviseletére vonatkozik, az evangélium mindenkori hirdetésére (5), alkalmas és alkalmatlan időben egyaránt (2). A szolgálat maradéktalan betöltése nem azt jelenti, hogy mindent hibátlanul, és hiánytalanul elvégeztünk, erre senki sem képes. Mindig vannak elmaradt dolgok, és minden serénykedésünk, a legnagyobb buzgóság és odaadás esetében is hiányos és tökéletlen. Sohasem dőlhetünk hátra, hogy készen vagyunk. A szolgálat maradéktalan betöltése azt jelenti, hogy Isten Igéjének igazságát bátran vállalom akkor, amikor ennek az igazságnak érvényessége veszélyben van (3-4): ilyenkor a feddés és az intés ideje jött el (2). A határozott, világos beszéd kikerülhetetlen alkalma ez, amikor ezért az igazságért szenvedni is készek vagyunk (5). - Bátortalanok manapság a keresztyének ebben a „maradéktalan” szolgálatban. - De jól vigyázzunk arra is, hogy mindezek ellenére az Ige szíve, az evangélium elsősorban bátorítás, teljes türelemmel való bíztatás (2), az örök élet vigasztaló és újjászülő beszéde, nem pedig korbács és rideg józansággal való intés (2 és 5). Jó lenne, ha kellő időben, mindig a kellő megszólalás hangozna, illetve szentlelkes egységben tudna találkozni e kettő, mint bíztató feddés.

1Krónikák 28

49. zsoltár

Pál Krisztust követte, Timóteus is, de úgy, ahogy Krisztust Pál élte elé. A krisztusi élet pedig: igei tanítás, hiteles élet, szándékban, türelemben, állhatatosságban megmutatkozó hit (10), valamint a Krisztus ügyéért való próbatételek felvállalása. Hangsúlyozom, nem általában az életpróbák hitben való elhordozásáról van itt szó, hanem arról, hogy Krisztus ügyéért felvállalok terheket (11-14), közben megmaradok, megerősödök a hitben és az „egészséges” tudományban (1Timóteus 6,3). Mindez csak úgy lehetséges, ha hisszük, hogy a teljes Írás Istentől ihletett zsinórmértékünk. De ez a zsinór nem fogságra, vagy bitóra való, tehát nem törvény; hanem evangélium, mentőkötél, amellyel kihúznak a szakadékból, partra vontatnak a hullámzó nyílt vízről. Hiszen a teljes Írás szíve Krisztus. Az általa ajándékozott üdvösség már e földi világban elkezdődött, örömöt, vigaszt, reménységet ad, és valóságosan testvéri közösségeket formál - azaz minden tekintetben egészségessé, alkalmassá, boldoggá tesz (16). Kövesd az Írás Krisztusát!

1Krónikák 27

229. dicséret

Az Ige gondolatmenetét követve kell most haladnom, és ezért az üzenet élét nem tudom tompítani; szerettem volna, de nem tudtam. Ez a szakasz tükör, rólunk. Kellemetlen belenézni, de kikerülhetetlen. Ez az Ige bűnbánatra és valóságos megtérésre hív. A kegyesség látszatát megtartjuk, de a kegyesség ereje nem látszik rajtunk, és nem hat általunk (5); mert valójában csak magunkat szeretjük, és pénzsóvárságunkkal, dicsekvésünkkel, hálátlanságunkkal, szeretetlenségünkkel és rágalmazásunkkal Isten nevét káromoljuk (2-3). Sajnos, az itt olvasható bűnkatalógus nemcsak a világra, ránk is érvényes; ez nagy baj - és az Ige az utolsó napok nehéz idejeként nevezi meg ezeket a tüneteket (1). Ilyenkor lesz a lelkigondozásból szerelem (6), ilyenkor lesz a prédikálásból csupán beszéd, és nem a megismert igazság hiteles és erővel teljes hirdetése (7-8), ilyenkor a kívülállók is érzik a „megbízhatatlanságot” (8), miközben Isten ügye nem jut előbbre (9). Uram, irgalmazz; Krisztus kegyelmezz!

1Krónikák 26

29. zsoltár

Az Úr szolgájának áldott képessége, hogy az ostoba és értetlen viszálykodásokat, vitákat kerüli; ám a lényegi dolgokban sem vitatkozik, hanem bátran tanítja az Igéből megismert igazságot, mert tanításra (24), és az ellenszegülők nevelésére alkalmassá tette őt az Úr (25-26). Az Úr szolgája határozottságában is alázatos, mert igei felismerései kegyelmi állapotot jelentenek, és nem azt, hogy minden tudás birtokában van. Éppen ezért mindenkihez kedves, barátságos, szelíd; a gyülekezeten belül és kívül egyaránt, még „az ellenszegülőkhöz” is, azokhoz is, akik egészen mást gondolnak a világról, mint ő; mert ez a „kedvesség” minden krisztusi út, és igei formálás kezdete. Sajnos, mi az első csalódás után feladjuk ezt a „kedvességet”; ezért mikor elsőként tapasztaljuk, hogy visszaélnek szelídségünkkel, barátságosságunkkal, onnantól kezdve halálig nem vállaljuk fel többé ezt a kockázatot; rideg emberek és kellemetlen keresztyének leszünk, tele bizalmatlansággal, és minden rezdülésünk ordítja rólunk ezt. Innentől kezdve pedig mondhatunk bármit, alkalmatlanok lettünk arra, hogy emberek felocsúdjanak általunk az ördög csapdájából (26).

1Krónikák 25

150. zsoltár

Felragyogott nekem ma reggel ez a sor:* „Ismeri az Úr az övéit”! (19) Ez az öt szó bizonyosságunk és vigasztalásunk mindenkor. De jó volt ezen a reggelen ezzel az üzenettel elindulni. Amikor beültem az autóba, az indítással egyidejűleg megszólalt a rádióból egy dal, hallgatva a szövegét, imádságként fogadtam. „Ha már nincs erőm a szép szavakra, Ha a szerephez már semmi kedvem, Akkor nagyon kell, hogy szeress engem! Ha már nem dob fel se harc, se játék, Hogyha nem akarom már a másét, S hosszú szünet van a jókedvemben, Akkor nagyon kell, hogy szeress engem! Ha a jobb napok sem érdekelnek, Mikor vége van a türelmemnek, Ha a szerelmedet nem érdemlem, Akkor nagyon kell, hogy szeress engem! Ha a kedvességed bosszant, fáraszt, Mikor nem adok és nem várok választ, Mikor szeretni már nincs mit bennem, Akkor nagyon kell, hogy szeress engem!” (Locomotív GT, Nagyon szeress) Urunk, Te ismersz bennünket, a Tieid vagyunk! Könyörülj, hogy a legnyomorúságosabb helyzetben is tudjuk azt a legfontosabbat, hogy Te nagyon szeretsz minket, a Krisztusban.** 

 1Krónikák 24

278. dicséret

*  Egész heti sorozatot lehetne tartani a mai szakaszról. Pár éve, az Ige gondolatmenetét követve, röviden magyaráztuk az egész szakaszt, ezért most csak egy tagmondatot emelek ki.

**  A dal szövegét imaként olvassuk!

Bicikliút mellett, egy ház előtt, kosárban, gyönyörű almák halomban, a kosárra ráírva: ingyen elvihető. Néztem egy darabig, később is jártam arra, senki nem vett belőle. Ingyen nem kellett, mert ami ingyen van, az gyanús. Pedig nagy szeretettel tették ki a kosárral teli almát, és akik arra jártak, és észrevehették, boldogan élhettek volna az üdítő lehetőséggel, az augusztusi forróságban. Ehelyett „megúszható” módon vettek almát a piacon; mert ingyen nem kell, drágán sem kell, hanem úgy „megúszható” módon, kifizethetően, aztán el van rendezve a dolog. Valahogy így vagyunk az Isten kegyelmével is: - ingyen nem kell, mi van ma ingyen, ez megbotránkoztató; - de kifizethetetlenül drágán sem kell, ez is értelmezhetetlen; - hanem egyezzünk meg Uram, úgy „piaci” áron, úgy kifizethetően, megúszható módon; adsz, mi megadjuk a „piaci” árát, aztán minden maradjon a régiben, hagyjuk egymást békén. Ezzel a lelkülettel azonban megtagadjuk az Urat!*

1Krónikák 23

96. zsoltár

*  Isten kegyelme nem megvehető, az Úr annak adja, akinek akarja; kitette az almát, arra vezetett, de ha ingyen nem kell, Krisztus vérét meg „sokallod” érte, akkor gyümölcs nélkül maradsz. Ha mi megtagadjuk Őt, Ő is megtagad bennünket (12, - és bizony a folytatás nem úgy értendő, ahogy mi állandóan magyarázzuk, hanem úgy, hogy ha mi hűtlenkedünk, Ő hű marad ahhoz, a felette lévő sor értelmében, hogy megtagad minket, ha mi is megtagadtuk Őt (13). Vedd, edd, erősödj a kegyelemben (1), és mondd tovább, hogy finom, tégy vallást (2), egy sokféle világban!

Az evangélium szolgálatát* csak szilárd bizonyossággal lehet betölteni, ahogy Pál is erről vall: tudom, kiben hiszek, meg vagyok győződve (12). Ez a bizonyosság szilárd, de nem öntelt; mindkettő fontos. A szilárd bizonyosság akkor élő bizonyosság, ha továbbra is mer kérdezni, kételkedni, emberként jelen lenni a világban, ahogy a Prédikátor könyve is ezt teszi, de végül csak abban erősödik meg, hogy az Úr az Isten, és bármi történik, minden rendben van. Kár, hogy vagy nem szilárd a bizonyosságunk, és legyőznek bennünket a kételyeink, félelmeink, csalódásaink; vagy pedig öntelt a bizonyosságunk, amely többé nem félhet, nem kérdezhet, és magától értetődő rendszerbe illeszt minden igeszakaszt. Élő, érett hitet adj nekünk Urunk, szilárd, de nem öntelt bizonyosságot, amilyen a Pálé is volt.

1Krónikák 22

65. zsoltár

* Olyan bátorító olvasni ezt a buzdítást, amely Pál bizonyságtétele az evangéliumról Timóteusnak. Isten megszabadított minket, az idők kezdete előtt elhatározott kegyelme szerint, amely most nyilvánvalóvá lett Jézus Krisztusban, akiben megtörte a halál erejét, és visszaadta nekünk a múlhatatlan életet (8-10). Ennek az evangéliumnak szolgálatára rendelte az Úr Pált, Timóteust és minden hívőt, hogy akár szenvedések árán is megőrizzék és továbbadják a drága kincset (11-14).

Ez a képmutatás nélküli hit Isten kiválasztó kegyelmének ajándéka (5). Ez a hit Jézus Krisztushoz és az evangéliumhoz kötött (8-9), minden szereptől mentes hit. Ennek a hitnek „lángra lobbantásához” emberi eszközöket is felhasznál az Úr, ahogy Timóteus esetében felhasználta annak nagyanyját, anyját és magát Pál apostolt is (5). Ehhez a hithez az Úr mindig konkrét szolgálatot, és e feladathoz való képességet rendel. Ezt a kegyelmi ajándékot mások is észreveszik, „hivatalosan” a gyülekezet is felismeri, és a szolgálat végzésével megbíz. A keresztyén szolgálat soha nem valami „maszek, ötletekkel teli buzgóság”. Ezt fejezi ki a vének felhatalmazó kézrátétele (6). Higgyük el, a legnagyobb jóindulattal is kárt okozunk, ha olyan szolgálatot végzünk, amire a közösség nem kért meg, és nem hatalmazott fel. Az ellenkezője is igaz: ha viszont kaptunk élő hitet, konkrét feladatot, ahhoz szükséges képességet, amit a gyülekezet is felismert; akkor lobogjunk ebben a szolgálatban, azaz gerjesszük fel ezt a kegyelmi ajándékot, tartsuk lángon a tüzet (anélkül, hogy bárkit is megégetnénk); vagyis tegyük a dolgunkat, az Úr dicsőségére és sokak épülésére. Kár, hogy a „maszek buzgóság” ugyanolyan gyakori közöttünk, mint a „takarékláng”. 

1Krónikák 21

368. dicséret

Jézus Krisztus vallástételére emlékezteti az apostol Timóteust. Az Úr Jézus Krisztus vallástétele az önmegtagadásban és kereszthordozásban áll előttünk, egészen a haláláig (13). Ez a szép hitvallás ma is: a meghalt és feltámadott Úrról szóló bizonyságtétel, ha kell, önmegtagadással, kereszthordozással, „mindhalálig”. Hiteles tanúságra lenne szükség, és nem önmegvalósító, uralkodó, vagy önmaguk hitében élvezkedő keresztyénekre. Nem jó szenvedni, sem meghalni; beteges lenne ilyet gondolni; de vannak olyan idők, amikor csak ez a mód adatik a „szép hitvallásra”, a hit nemes harcának megharcolására (12), az örök élet megragadására, a drága kincs megőrzésére (20). Ehelyett mi vaskosan berendezkedtünk ebben a világban, bizonytalan itteni „gazdagságokban” reménykedve, a krisztusi jövővel nem számolva (17-19), és még a missziónk is csak erről szól: hatalmi, helyezkedő és módszerbeli kérdésekről. Nagy baj ez!

1Krónikák 20

255. dicséret

Mindenki iga alatt van, mert mindenkinek van „felettese”. A bibliai parancs velük kapcsolatban: teljes tisztelet (1). Ahol a felettes hitetlen, ott még inkább érvényes ez a parancs, mert a Krisztus-hit mindig a szolgálatban vizsgázik, még ha vissza is élnek vele. Bizony, „odakint”, mi keresztyének sem vagyunk krisztusiak, ezért miattunk káromolják az Úr nevét (1). Élesben mindenki csak a maga hasznát nézi, és senki sem akar szolgálni (Filippi 2,21). Ez annyira így van, hogy amikor hívő feljebbvalót kapunk, visszaélünk vele, sőt lebecsüljük az ilyet (2). A bűn terméke az a lelkület is, hogy csak azt becsüljük, akitől félünk, netán rettegünk. Az apostol figyelmeztet, hogy a hívő elöljáró nem ok a „bratyizásra”, sőt ok a még odaadóbb szolgálatra. Krisztussal járva csak a mindennapi élet rendjét támogathatjuk, szolgálva a magunk helyén, hiszen valójában mindnyájan Urunknak szolgái vagyunk. Jaj annak, aki ezt elfelejti; de annak is, aki a testvéri szeretettel visszaél. 

1Krónikák 19

55. zsoltár

A presbiteri tiszt itt a gyülekezet átfogó vezető testületét jelentette. Feladatuk volt: az igehirdetés (prédikátor), tanítás (professzor), kormányzás (presbiter) és a szeretetszolgálat (diakónus). - Nevelje Timóteus a gyülekezetet, elöljáróinak megbecsülésére. Olyan fontos az ő szolgálatuk, hogy a híveknek örömmel kell magukra venniük még az ő eltartásuk anyagi terheit is.* Különösen áll ez azokra, akik az igehirdetés szolgálatában fáradoznak (17-18). - Őrködjék Timóteus azon, hogy a gyülekezet elöljáróit a bizalom légköre vegye körül. Ellenük elhangzó panasznak csak megalapozottan van helye, vagyis nem lehet velük kapcsolatban össze-vissza beszélni (19). - Ha azonban vétkeznek valamiben, akkor komoly feddésben kell részesíteni őket. A vezetőknek még kevesebbet szabad eltűrni, mint a vezetetteknek (20). - Ezért nem mindegy, kiket hatalmaz fel Timóteus az elöljárói feladatokra, azaz a kézrátételt ne hamarkodja el, mert része lesz azoknak bűneiben (22). Ez is része annak, hogy Timóteus önmagát tisztán megőrizze. Ne legyen semmiben részrehajló, csak az Úr ügyét vegye figyelembe (21).** 

1Krónikák 18

266. dicséret

*  Még a szántó ökrökről is gondoskodni kellett, akkor talán az Ige magvának helyet szántó szolgák is megérdemlik ezt (17-18).

**  Mindez szép, így van, vitathatatlan. Az élet bűntől rontott bonyolultsága miatt azonban mindenki a maga érdeke szerinti döntést vár a vezetőtől, vagyis részrehajlást, sokszor azonnali, elhamarkodott döntést. Meggyőződésem: közös a felelősség a káoszban is. A vezető többnyire azért „kell”, mert megnyugtatóan hat, ha közös tehetetlenségünk miatt okolhatunk valakit. 

A gyülekezet, mint egy család gondoskodott az özvegyekről is, nyilvántartásba vette, a szeretetszolgálatban foglalkoztatta, eltartotta őket (9). Ez a tisztelet és a szeretet jele volt: gondoskodó szeretet sem lehetséges tisztelet nélkül (1-2).* Az özvegyek közé azonban csak a tényleg rászorulókat vehették fel (4-16), - akiknek családjuk volt, vagy még fiatalok voltak, azok ne terheljék a gyülekezetet (16), mert lehetőségükben áll életüket megoldani.** Nagyon fontos üzenet áll itt előttünk: a gyülekezet segítő, tisztelő szeretettel áll a rászorultak mellé, elsőként azok mellé, akik a gyülekezet tagjai; de ennek a segítő szeretetnek elvei és szabályai vannak. Az alapelv pedig az, hogy indokolatlanul ne terheljék a gyülekezetet (16). Belegondolok, mennyit segítünk, terhelve az egyházat, és a „köszönöm” helyett méltatlankodó visszajelzéseket kapunk, „csak ennyi?”. Ma is kaptam egy ilyet. Eszembe jutott Victor János ide vonatkozó magyarázata: „A keresztyén közösség nem arra való, hogy felelőtlenül állást biztosítson egyeseknek”. Aki hitben jár, nem is vár el ilyent, bármilyen nyomorúságos helyzetben szorongana is.

1Krónikák 17

252. dicséret

* Kiket vehettek fel az özvegyek közé? Akiknek gyermekeik és unokáik vannak, ott gondoskodjon az özvegyekről a család (4). Azokat sem kell felvenni az özvegyek közé, akikről egyénileg valaki gondoskodik, tehát helyzetük vagy így, vagy más formában megoldott (16). Nem kell felvenni a fiatal özvegyet sem, ezek menjenek férjhez, vagy dolgozzanak világi munkában; azaz oldják meg az életüket, ne várják ezt a gyülekezettől (14). A gyülekezeti listába felvett özvegy akkor tisztségnek számított. Főként a gyülekezeti szeretetszolgálatban vettek részt, amíg tehették, utána róluk gondoskodtak. Összefoglalva, az özvegyi tisztség feltétele: hatvan évnél idősebb, jó hitves és gondos anya volt, nincs hozzátartozója, korábban is végzett önkéntes szeretetmunkát, azaz jó cselekedetekben foglalatos volt, egészen a magát megalázó lábmosásig, és mostani állapotát is hittel viseli.- Az egyház, mint valóban „özvegy”, ugyanígy várja Szabadítóját. 

**  Nem szabad az özvegyek közé felvenni az elvált asszonyt, vagy az elvált férfihez nőül ment asszonyt; de ez nem azt jelenti, hogy segíteni sem szabad rajta.

Nagy ajándék, ha valaki már ifjú korában hitre jut. Timóteusnak ez megadatott. Ez az ajándék azonban nagy felelősség is: így lehet (kell) leélnie egész életét - Ifjúként is példa lehet az ilyen ember hívőknek és nem hívőknek: beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben és tisztaságban (12). - Gondja lehet ifjúként is az igei tanításra. Megremegtem, micsoda kegyelem, huszonéves korom óta hirdethetem az Igét (13). - Akárcsak Te, Testvérem, szolgálhatsz az Úrnak, azzal a kegyelmi ajándékkal, amit Te kaptál, vedd észre, becsüld meg, ne hanyagold el, gondolj arra, hogy ezt mások is felismerték Benned, és a konfirmációban kézrátétellel megerősítették (14).* - Ápold a hitedet, hogy abban meg ne rekedj, hogy előrehaladásod nyilvánvalóvá legyen mások előtt is. Ehhez szükséges önmagaddal is többet foglalkozni. Csak így lehetsz áldássá mások számára (15-16). 

1Krónikák 16

105. zsoltár

* A gyülekezetünkből azok a buzgó, csendes hívő testvéreim jutottak itt eszembe, akik alázattal szolgáltak, nagyon szerették a lelkészüket, és már régen hazamentek; de fiatal koruktól halálukig hűségesek voltak. Nagyon hiányoznak ők, annyira más az „új, fiatal gyülekezeti generáció”.

Az életöröm az üdvösség evilági megnyilvánulása, amely szabadon él Isten ajándékaival a földi világban is. Csak a gyenge hit gyarló irigysége, még inkább a megtévesztő hit álcázott hitetlensége tekint erre az életörömre gyanakvással. Kezdetektől fogva küzdött ezzel a kicsinyességgel a keresztyénség, mind a mai napig. Döbbenjünk meg: ördöginek nevezi ezt a szűkkeblűséget az Ige (1). Valójában képmutató hazugság minden olyan tiltás, amely emberi irigységből megvonja a másiktól az örömöt és az élvezetet. Az ilyen tiltás soha nem élő és engedelmes hitből fakad (ha nekem nem jut, a másik se élvezze!). Akkor egyes körök a házasságot és bizonyos ételek élvezetét tiltották (3). Áldott a házasság és benne minden, ami a férfi és a nő kapcsolatában öröm és felelősség; és lehet élvezni ételt és italt, noha Isten országa nem evés és ivás, de határtalan öröm, és mellesleg nagy vacsora (Lukács 14-15-17). Isten Igéjére figyelve az Úr minden ajándékával szabad hálaadással élni (4). 

1Krónikák 15

378. dicséret

 Az Ige szerint a korai egyházban három tisztséget ismertek: episzkoposz, presbiter és diakónus; ezekhez járultak a karizmatikus szolgálatok, mint prófétálás, tanítás, evangélizálás. Ez az állapot feltételez már egyfajta egyházalkotmányt, és a tisztségviselők választását. Az episzkoposz a gyülekezet vezetője, elöljárója, aki az adott „egység” lelki és anyagi ügyeit intézi, „adminisztrálja”; tehát igazgat, ami azt is magába foglalja, hogy imádkozik, tanít, pásztorol, fegyelmet tart, befogad a gyülekezetbe. Az igazgatás efféle szolgálatában az elöljáró segítségére voltak a presbiterek. A diakónusok pedig a gyülekezet szegényeit és betegeit gondozták, és végztek mindenféle „asztal körüli szolgálatot” (Cselekedetek 6,2). Aki „az asztal körül szolgál”, az a mindennapi élet nélkülözhetetlen feltételeit teszi elénk. Sokkal jobban kellene értékelnünk ezt a szolgálatot, családban és gyülekezetben egyaránt. A konkrét diakónia mellett a mindennapi diakónia is ide tartozik. Fontos igeszerűen tanítani, de kell a „diakóniai háttér”, ami mindezt lehetővé teszi. Áldott legyen minden diakónus, minden ilyen lelkületű ember, aki nem elől „tündököl”, hanem névtelenül, csendes alázattal szolgál. Nagy az ilyenek tisztessége az Úr előtt (13).

1Krónikák 14

277. dicséret

Milyen legyen a gyülekezet vezetője?* Legyen feddhetetlen, egyfeleségű, megfontolt, józan, tisztességes, vendégszerető, tanításra alkalmas, nem részeges, nem kötekedő, megértő, viszálykodást kerülő, nem pénzsóvár, aki a maga háza népét méltón igazgatja, és a hitben már érett. A listát végiggondolva erősödik meg bennünk egy másik Ige, miszerint a mi alkalmasságunk az Úrtól van (2Korinthus 3,5); de Őáltala, erejével, kegyelméből, egyre inkább ilyenekké formálódhatunk (1-6). - Miért nélkülözhetetlen mindez? Azért, mert a kívülállók a vezetők alapján ítélik meg a többieket, és valójában az Úr ügyét is. Óriási felelősség. Urunk, óvd meg ügyed vezetőit, azaz mindenféle szolgádat a gyalázattól és az ördög csapdájától (7). - Érdekes, már akkor is voltak, akik törekedtek valamiféle vezetésre? Ez a törekvés csak akkor „jó dolog”, ha valóban szolgálni akar, és soha nem öncélú (1). - Még egy apróság, az Ige szerint a friss hívőt fenyegeti a felfuvalkodottság veszélye, fontoljuk meg ezt komolyan (6). 

1Krónikák 13

93. zsoltár

* Az egyházközség vezetőjére vonatkozó elvárások tulajdonképpen minden egyházi szolgára értendők (1). Minél nagyobb „gyülekezetet” képvisel azonban a vezető, annál szembetűnőbb, ha ezekben fogyatékosságai vannak, miközben annál inkább hiteltelenné teszi a Krisztus ügyét. Azon kár vitatkozni, hogy a püspöki tiszt most igeszerűen működik-e, vagy sem; hiszen hiteles, hívő képviseletre szükség van, nevezzük a tisztséget bárminek. Az intézményesülést pedig senki sem kerülheti el ebben a világban! 

Próbáljuk végre jól érteni ezt az igeszakaszt. Amikor a férfiakkal kapcsolatban az imádságot említi az Ige, akkor azt hangsúlyozza, hogy a férfiak a tiszta istentisztelet és kegyesség felelősei, ezért fontos, hogy mindenütt ebben mutassanak példát, felemelt kezekkel, vagy arcra borulva, vagy a hétköznapok harcaiban, mindenhogyan és mindenkor (8). Az asszonyok pedig ékesítsék magukat; vagyis ne legyen elhanyagolt a hívő asszony, de ne legyen kihívó sem, legfeljebb férje számára; az igazi ékesség pedig nem a külső, hanem a jó cselekedet (9-10). Az asszonynak ugyanis szintén megadatott a teremtési rendben meghatározott szerepe: ez nem a tanítás, nem az „uralkodás”, sem a gyülekezetben, sem a családban, hanem a fészek-meleg családi és gyülekezeti háttér megteremtése.* Sokféle magyarázati kísérlet próbálta enyhíteni ezt az Igét. Nem érdemes, szerintem a helyére kellene találni végre mindkét nemnek** az Isten teremtési rendjében, acélból, hogy megmaradjunk a hitben, szeretetben és szent életben (15). Fontos szócska az „ugyanígy”; az apostol itt a férfiakra ugyanúgy gondol, mint az asszonyokra (8-9), vagyis nem alá és fölé rendelésről van szó.

1Krónikák 12

161. dicséret

* Háttér nélkül nem érvényesül az előtér sem. A férfi amabban, a nő emebben tartatik meg, azaz lehet, a maga helyén a boldog élet forrása, az isteni rendben; - az üdvösség itt most ezt jelenti (15).

** Ez nem alá és fölé rendelés, nem „több” és „kevesebb”, uralkodó és elnyomott, hanem, Isten teremtési rendje.

Imádkozzunk egymásért, mert az imádságban odavihetjük egymást az Úr színe elé; Őelőtte pedig minden „hétköznapi és tökéletlen” szentté lesz, betagolódik az Isten rendjébe. Ne csak a mieinkért imádkozzunk, hanem minden emberért; valamint azokért, akiktől függ a nyugodt és csendes életünk: a vezetőinkért. Lám, Istennek kedves a nyugodt, csendes, imádkozó élet (3).* - Istennek kedves továbbá, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság ismeretére (4). Ez a kijelentés nem feltétlenül azt jelenti, hogy minden ember üdvözül. Az Ige itt Istenről beszél, akinek személyével csak az üdvösség szándéka egyeztethető össze: Ő az élet és nem a kárhozat Istene.** Egy biztos, az Ő tulajdonai nem veszhetnek el; de ez nem az ő érdemük, hanem csakis az Úr kegyelme.*** - Egyébként pedig irigy, keresztyén szűkkeblűségünk miatt szégyelljük magunkat: ha Isten mindenki számára tanúbizonyságul küldte Krisztust, akkor, ha már mi nem teszünk mindenki számára tanúbizonyságot, legalább ne fájjon nekünk az, hogy általunk „pogány”, elveszettnek gondolt társainkat is üdvözítheti az Ő hatalma (6-7). 

* Istennek kedves a nyugodt és csendes élet, mi pedig állandóan vibrálunk. A nyugodt élet nem tétlenséget jelent, de nem is azt az ideges, rángó tobzódást, amiben mi élünk. Olyanok vagyunk, mint az állandóan dühöngő szélvihar.

**  Ettől még a mocsárba veszhetünk, ha a lápot környékezzük.

*** Krisztusban közbenjárt érettünk az Úr (5). De nagy örömhír: van, aki közbenjár az ügyünkben, mégpedig eredményesen elintézi ügyes-bajos dolgainkat. A bürokrácia rengetegében egyedül maradhatunk, de a hívő ember tudja, olyankor is van közbenjárónk, amikor ebben a világban már csak legyintenek ránk.

- A Krisztus által boldog ember* minden rezdülésével az örökkévalóság királyának, az egyedül halhatatlan Istennek dicsőségét zengi, aki bennünket is megszabadított mindenféle haláltól (17), sőt attól is, hogy a hitben hajótörést szenvedjünk, és újból a gonosz uralma alá kerüljünk (18-20). - Az apostol is erről a boldogságról vall, hiszen irgalmat nyert, korábbi káromló életét megbocsátotta és megújította az Úr, mert megbízhatóvá tette, és szolgálatra rendelte őt (12-13).** - Erről az irgalomról szólni a legnagyobb boldogság, mert vitán felül igaz és elfogadásra méltó ez a beszéd; minden egyéb beszéd csak „félig” igaz, vagy egészen hazug (14-16). 

1Krónikák 10

53. zsoltár

* A tegnapi szakasz úgy fejeződött be, hogy az Istent boldognak nevezte az Ige (11). Valóban egyedül csak Ő boldog maradéktalanul. De Ő bennünket is boldogsággal akar megajándékozni. Aki az Ő „dicsőségében” él, az boldog.

** Boldog az olyan ember, aki ezt az újjászülő irgalmat hasonlóképpen megtapasztalta, akárcsak az apostol: hogy Jézus Krisztus azért jött a világra, hogy a bűnösöket megmentse, végtelen türelmét megmutassa, és örök életre vezessen bennünket, példaként sokak számára.

Nincs nagyobb élmény, mint testvérekkel hitben, és mégis őszintén-emberként beszélgetni. Tegnap este egy rendszeresen Balatonon nyaraló család hívott meg bennünket. Áldás volt megtapasztalni ezt a testvéri és baráti együttlétet: hangsúlyozom, nem elég a testvéri, fontos a baráti is. Ilyenkor előjönnek örömök, problémák, félelmek, kételyek. Ettől áldott egy ilyen találkozás. Ez a beszélgetés is abban erősített meg, hogy mennyire egyek vagyunk abban, hogy megváltásra van szükségünk; Krisztusra, üdvösségre. - Az Ige is Isten üdvözítő tervéről szól (4). Ezt az üdvözítő tervet megismertetni, ez a mi küldetésünk, gyönyörű feladat. Elhirdetni, hogy Isten krisztusi szeretete megelevenít, itt és a halálon túl. Olyan ez, mint a szardíniák boldog-eleven kergetőzése a vízben; ilyenek maradunk, az Úr nem engedi, hogy olajos konzervdobozba zárjanak bennünket (Petrőczi Éva). - Isten üdvözítő tervét hirdessük; ne tévtanokat, hanem a tiszta Igét, az evangéliumot; de azt is úgy, hogy ne vitához, hanem vigasztaláshoz vezessen (3-4). Van vita, éppen elég a világban. Ahol az üdvösség hirdetése hasadáshoz, vitához vezet, ott csak szóban hirdetik az evangéliumot, de nem Lélekben, igazságban és erőben.*

1Krónikák 9

48. zsoltár

*  Isten üdvözítő terve őszinte szeretetre vezet. Akit szeretnek, az „szárnyakat” kap. Ez az egyetlen esély, hogy mássá legyen az illető; de ha mégis visszaélne a szeretettel, ez az ő ítélete, és egyben a szeretet mindenkori rizikója; ám nincs más megoldás.

Krisztust várni csak szorgalmas élettel lehet. Aki tétlen a munkájában, az tétlen a kegyességében is, és nem tartozik ahhoz az Úrhoz, akiről a tegnapi Igében kifejtettük, hogy Ő nem tétlenkedik (6). Az apostol ebben példát adott, konkrét kétkezű munkával teremtette meg a mindennapit; sok fáradtságot, vesződséget felvállalt, éjjel és nappal; - senkit nem terhelt. Így élt, szolgált, dolgozott (7-10). Nem lehet ez másként a hívő ember életében ma sem, aki nem dolgozik, haszontalan. De kössük végre lelkünkre a csendes munka fontosságát. Ne gürcöljünk, de ne is legyünk tétlenek, főként ne legyünk „hangos” keresztyének (12). Fontoljuk meg azt is, hogy nemcsak a „kapálás” a „kétkezű” munka; ugyanakkor semmiféle „manipulatív munka” nem tartozik a munkák sorába, bármilyen fárasztó is. A csendes, szorgalmas, hiteles élet az igazi Krisztus-várás, amely másokat is meggyőz (10-13).

1 Krónikák 8.

153. dicséret

Bizalmunk van az Úrban, mert Isten nem tétlen, hanem folyamatosan munkálkodik (János 5,17). - Isten nem tétlen, ezért terjed az Úr Igéje (1). Ebben felhasznál minket is. Ez az Ige az örök élet, és itt az örök isteni rend Igéje; - ezért az élet Igéje. Ez a „terjedés” nem számokban mérhető, hanem áldott jelenlétben; amely a számokra is kihathat. Nem azért terjed az Ige, hogy az egyháznak nagyobb hatalma legyen, hanem hogy ezt a világot átjárja az Isten szeretete, amitől más lehet az emberi élet. - Isten nem tétlen, mert megvédi az Ő ügyét minden ellenségtől, minden gonoszságtól, rosszindulattól, gyarló emberi érdektől (2-3). A gonosszal Ő számol le, a gonosz is az Ő hatalma alatt áll; ezért mi megélhetjük azt a nagyvonalúságot, hogy megbocsátunk, nem gyanakszunk,* mindenkiben a jót látjuk, és ez által segítjük jobbá lenni. Ezt tanította Jézus Krisztus is az ellenségről, ezt tanítja máshol is az Ige: „a gonoszt jóval győzd meg” (Róma 12,21). Nem mindenkié a hit (2), de mi mindenkire csak reménységgel tekinthetünk. E szent szolgálat közben azt az ígéretet kapjuk, hogy megőriz az Úr a gonosztól, nehogy mi kerüljünk a gonosz hatása alá. - Isten nem tétlen, mert megtart az Ő útján (4-5), állhatatossá tesz, irányítja szívünket, azaz értelmi és érzelmi életünket; megóv minden kísértéstől. 

* Ez a lelkület segíthet leszámolni minden gyanakvással és bizalmatlansággal.

Hálával tartozunk az Úrnak, mert kiválasztott minket magának kezdettől fogva az üdvösségre (Efezus 1,3-5). Felfoghatatlan kegyelem ez, Isten bennünket megelőző, krisztusi szeretete, amire nincs magyarázat, de eltölt örömmel, és minden körülmények közötti vigasztalással (13). - Hálával tartozunk azért, mert kiválasztó kegyelmének elkerülhetetlen következménye, hogy életünk egy pontján az igazságban való hitre jutunk, és hiteles, megszentelt életet élhetünk (13), azaz kiábrázolódik bennünk a Krisztus dicsősége (14). - Hálával tartozunk, mert noha minden kegyelem, Isten mégis ad bölcsességet és erőt, hogy a kegyelem emberi oldalát is komolyan vegyük: igyekszünk (2Péter 1,5) szilárdan állni (egyéni hiteles hit), és igyekszünk megélni a hitünket abban a hagyományban*, amibe az Úr helyezett (közösségi hiteles hit).**

1Krónikák 6

427. dicséret

* Itt a hagyomány először is az igei és keresztyén örökséget jelenti, aztán az elődök felismeréseinek megbecsülését, azt a felekezeti önazonossági keretet, amit az élő hit tölt meg tartalommal, de a keret is nélkülözhetetlen, mert szétfolyik az üdvözítő tartalom. Istentől rendelt időben kell a megújulás; az igei felismerésekben az egyház mindig megújítandó; de az öncélú, önmegvalósító újításoktól óvjon minket az Úr.

 ** Hálásak vagyunk, mert Isten tulajdonaiként, mindenkor jó reménységben, jó beszédben és jó cselekedetben megáldott emberek lehetünk! Magunktól nem vagyunk azok, de ilyenekké formál minket egyre inkább az Úr.

A Szentlélek józansága szükséges az utolsó idők itteni „menetrendjének” beazonosítását illetően, hiszen Krisztus visszajöveteléig* folyamatos tapasztalatunk, más és más köntösben, a sátán munkája (10), a hittől való elszakadás (3), a törvénytipró megjelenése, aki azt érzékelteti magáról, hogy neki adatott minden hatalom (4). Noha mindenkor átélhetjük a fentieket, mégis óvakodjunk az igei üzenet általánosításától, és az idők jeleire legyünk fogékonyak. Az itt említett „visszafogott gonoszság” (7), amely azt jelenti, hogy a másikat nem „erőszakosan” teszem lehetetlenné, markáns figyelmeztetés: - Legyünk az élő hitben józanok, a szeretetben mindenki felé buzgók, legyünk készen mindenkor a gazda érkezésére, és vegyük észre a konkrét jeleket (Lukács 12,54-56).

1Krónikák 5

486. dicséret

* Olyan tanítás kezdett elterjedni az a thesszalonikaiak között, ami Krisztus közvetlen közeli visszajövetelét hangsúlyozta. Mindezt úgy hirdették egyesek, hogy a Szentlélekre, közvetlen kijelentésre, és az apostolra hivatkoztak. Ügyes megoldás, emberi tekintélyekre hivatkozva mondani a magamét; ennél ügyesebb fogás Isten Lelkére hivatkozva tenni ugyanezt; ez egyrészt a harmadik parancsolat megszegése, másrészt, mert Istent emlegetve tehetetlenné tesszük a másikat. Pál azonban nem hagyja ezt, határozottan lép fel, helyreigazít, józanságra int, és arra kéri a gyülekezetet, hogy végezze mindenki hűséggel a szolgálatát; ez a Krisztus-várás egyetlen módja.

Azért értjük nehezen a mai Igét, mert a mai keresztyének nagy része tényleges üldöztetést és nyomorúságot nem hordoz az Úrért. A hit mindig a tényleges, Krisztusért vállalt üldöztetésben mutatkozik meg. Legfeljebb saját teológiai meglátásaink, saját kegyességi „köreink”, és a másmilyen Európa miatt „szenvedünk”; ez azonban igen messze van a tényleges üldöztetéstől. A thesszalonikaiak valóságos gyötrelmeket hordoztak el hűségben az Úrért. Ezért ad hálát Pál a hitükért és állhatatosságukért (1-4), könyörög az enyhülésért (7; 11-12), és beszél az Úr Jézus megjelenéséről, aki a tűz lángjában majd bosszút áll mindazokon, akik nem ismerik az Urat, örök pusztulásra kárhoztatva őket (5-9). Ezeket a sorokat csak az értheti, aki tényleges gyötrelmeket szenvedett el Jézus Krisztusért. De még ebben az összefüggésben se értsük félre Isten Igéjét: a bosszú itt nem más, mint Isten igazságának érvényre jutása. Ennek megvalósítása csakis az Úrra tartozik. A bosszú az Úré, én megbocsáthatok, tűrhetek, hitet vallhatok. Isten igazságának érvényesülése pedig jó, áldott történés; - az örök pusztulás pólusa (mit is jelent ez valójában?) pedig Isten titka.

1Krónikák 4

457. dicséret