Hálával tartozunk az Úrnak, mert kiválasztott minket magának kezdettől fogva az üdvösségre (Efezus 1,3-5). Felfoghatatlan kegyelem ez, Isten bennünket megelőző, krisztusi szeretete, amire nincs magyarázat, de eltölt örömmel, és minden körülmények közötti vigasztalással (13). - Hálával tartozunk azért, mert kiválasztó kegyelmének elkerülhetetlen következménye, hogy életünk egy pontján az igazságban való hitre jutunk, és hiteles, megszentelt életet élhetünk (13), azaz kiábrázolódik bennünk a Krisztus dicsősége (14). - Hálával tartozunk, mert noha minden kegyelem, Isten mégis ad bölcsességet és erőt, hogy a kegyelem emberi oldalát is komolyan vegyük: igyekszünk (2Péter 1,5) szilárdan állni (egyéni hiteles hit), és igyekszünk megélni a hitünket abban a hagyományban*, amibe az Úr helyezett (közösségi hiteles hit).**

1Krónikák 6

427. dicséret

* Itt a hagyomány először is az igei és keresztyén örökséget jelenti, aztán az elődök felismeréseinek megbecsülését, azt a felekezeti önazonossági keretet, amit az élő hit tölt meg tartalommal, de a keret is nélkülözhetetlen, mert szétfolyik az üdvözítő tartalom. Istentől rendelt időben kell a megújulás; az igei felismerésekben az egyház mindig megújítandó; de az öncélú, önmegvalósító újításoktól óvjon minket az Úr.

 ** Hálásak vagyunk, mert Isten tulajdonaiként, mindenkor jó reménységben, jó beszédben és jó cselekedetben megáldott emberek lehetünk! Magunktól nem vagyunk azok, de ilyenekké formál minket egyre inkább az Úr.