Igénkben fellép egy másik próféta is, Hananjá, aki egész mást hirdet, mint Jeremiás: azt, amit az emberek hallani szeretnének. Bíztatja őket, hogy Isten hamarosan legyőzi Babilon királyát, visszahozza az Úr házának edényeit, és a fogságba hurcolt népet. Jeremiás is szívesen bíztatná a népet: nem akar ő kemény beszédet harsogni: „bár úgy tenné az Úr, ahogy te mondod” (6) – szól Hanajához. Most azonban Isten üzenete nem a bíztatás, hanem a féltő szeretetből fakadó szigorú figyelmeztetés, akkor ő sem mondhat mást. Hananjá engedetlenségét, hazug beszédét halállal bünteti az Isten. Egy súlyosan rákos beteget hazugság az élettel áltatni, de áldott szolgálatunk a legígéretesebbel, az örök élet, az üdvösség bizonyosságával bíztatni. Az egyik hazug, a másik megtérésre hívó, krisztusi bíztatás.

Galata 4,21-31

86. zsoltár

Jeremiás azt hirdeti, hogy a babilóniai király most Isten eszköze, ezért aki nem hajtja nyakát Babilon igájába, az engedetlenné lesz az Úr előtt, és elveszik. Ezt a próféta szemlélteti is, mert egy jármot vesz a nyakába, kiábrázolva, hogy amelyik környező nép, többek között Isten népe is, nem veszi nyakába a babilóniai király jármát, és fellázad, az elpusztul. Jeremiás nem azt hirdeti üzenetével, hogy ő az ellenség pártján áll, hanem azt, hogy Isten a teremtés jogán minden néppel rendelkezik, és hatalmát annak adja, akinek akarja: most Babilon királyának adja, de majd visszaveszi tőle is. Bizonyos helyzetekben az ellenállás, máskor pedig a megadás ideje van. Nagyon fontos, hogy ebben Isten helyesen megértett szavát és akaratát kövessük. Jézus Krisztus megmutatta, hogy sokkal többször van a megadás, mint a lázadás ideje. Ő erre a lelkületre váltott meg bennünket, mi pedig ennek ellenére folyton szót emelünk, lázadunk. Jaj, ha nem szólunk, amikor szólni kell és tenni kell, de sokszorosan jaj, ha hazug, érdekvezérelt szívünkre és hamis prófétákra hallgatva (14) megadás helyett nem fogjuk be pörös szánkat. Van, amikor jó várni, megadással lenni, és hagyni, hogy az Úr cselekedjen (Siralmak 3,26).

A prófétának Isten akaratát kell hirdetni, amely megtérésre hív a „rossz útról”, az élet és üdvösség útjára; mert Isten meg akarja bánni, hogy gaztetteink miatt veszedelmet szándékozott hozni ránk (3). Jeremiás ezt az isteni akaratot, egy nehéz és eltévelyedett történelmi szituációban határozottan és keményen hirdette meg, hogy felrázza a népet a hamis biztonság érzetéből. Jeremiás úgy képviselte Isten akaratát, hogy ezért a szenvedést, és a halálos veszedelmet is felvállalta. Az Úr pedig megáldotta őt azzal, hogy megoltalmazta: hiába keresték halálra, Isten emberi eszközökön keresztül a pártját fogta (24)! Isten Igéjét csak az hirdetheti, aki azért szenvedni is kész (Bonhoeffer), és Isten Igéjének béréből csak az élhet, aki Isten Igéjét az életénél is jobban szereti (Csikesz Sándor). 

Galata 4,1-7

483. dicséret

Isten az egész földkerekség Ura, ezért Jeremiás nemcsak Júda és Jeruzsálem, hanem minden nép felett ítéletet mond, amelyet a 46-51 fejezetekben részletezni is fog a próféta. Valószínűleg egy Babilon elleni összeesküvésről van szó (Kr. e. 594-ből feljegyeztek ilyet), amelyben Egyiptom vezetésével (19) a felsorolt kis államok és városok is rész vettek. Isten a Babilóniai királyt ítélete eszközeként használja terve megvalósításában (8), ezért a Babilon elleni lázadás valójában Isten elleni lázadást jelentett. Ezért ezeknek a népeknek Isten haragjának poharát kell kiinni. Áldott bizonyosság, hogy Istenünk jogos haragjának serlegét Krisztusra borította ki, Neki kellett kiinnia ezt a serleget helyettünk (Máté 26,39), hogy nemcsak népének, hanem a népeknek, akik ezt elfogadják, a megváltás ajándékának borát nyújthassa át.

Galata 3,19-29

119. zsoltár

 Ez a szakasz Jeremiás igehirdetésének summája. Amit eddig újból és újból hangsúlyozott, most még tömörebben összefoglalja a próféta: Térjetek meg, a ti gonosz cselekedeteitekből, és ne járjatok idegen Istenek után! Az élő Isten elhagyásának következménye az, hogy az ember könyörtelen kizsákmányolója lesz embertárásának. Ezt tapasztaljuk ma is. Isten pogány eszközöket is felhasználhat (8), hogy népét megítélje, és ezáltal felrázza a megtérésre. Isten még az ítéletében is kegyelméhez akarja hívni övéit. Jézus Krisztusban elment a legvégsőkig, hogy népét meggyőzze szeretete felől. Akinek ez sem elég, azt már nem lehet felrázni. „Akinek ennyi jó kevés, azt érje gáncs és megvetés” (Mozart). Az igehirdetésnek mindig ugyanazt kell hangsúlyozni, ahogy Jeremiás is tartalmilag ugyanazt hirdette: Isten Krisztusban közölt mentő szeretetét! Az igehirdetésben óvakodjunk minden gyanús kreatív változatosságtól, mert hétről hétre ugyanabban kell megerősödnünk!

Galata 3,6-18

425. dicséret

 Jeremiás számára a mindennapi élet dolgai lesznek Isten üzenetének hordozóivá. Isten Igéje ma is a mindennapi élet dolgaihoz kapcsolódva akar életfontosságúvá lenni számunkra. Jeremiás a templomban két kosár fügét lát, az egyikben egészségesek, a másikban túlérettek, már rothadásnak indultak a gyümölcsök. Nebukadneccár, babilóniai király Kr. e. 598-ban elhurcolta magával a zsidó nép egy részét, többek között Jójákin (más néven Konjáhú) királyt. A városban maradtak gőgösen lenézték a fogságba hurcoltakat, mert nyomorult bűnösnek tartották őket, magukat pedig, mivel otthon maradhattak, különbnek gondolták ezeknél. Isten nem így látta ezt! Bizony, „aki magát felmagasztalja, megaláztatik” (Máté 23,12). Akik otthon maradtak, azok olyanok, mint a romlott fügék, és elrettentő példává lesznek (a második deportálás során, Kr. e. 588, ez így is történt, 9), míg akik fogságba kerültek, nagy nyomorúságukban teljes szívvel megtérnek, az Úr kegyelméből (7), és olyanokká lesznek, mint az ép fügék, amelyek nem indultak romlásnak. Jöjjetek, térjünk meg az Úrhoz, teljes szívvel (Siralmak 3,40), és áldott az Úr, hogy ezt az akarást munkálja bennünk (Filippi 2,13).

Galata 3,1-5

504. dicséret

Különböztessük meg a szalmát a tiszta búzától. Különböztessük meg saját szívünk érzéseit és elménk gondolatait az Isten Igéjétől. Jeremiás felhívja erre a veszélyre a figyelmet: ne engedjük, hogy saját szívünk csalárdsága vezessen bennünket meglátásainkban, vagy akár igeértésünkben. Isten Igéje más, mint az álom; más, mint bármilyen homályos derengés, Isten szava erő, „dinamit”, sziklazúzó pöröly. Isten Igéjének hatalma van, amely belenyúl az életünkbe, és alapvetően átformálja azt. Éppen ezért azonnal meg lehet különböztetni mindenféle emberi beszédtől (36). Könyörögjünk, hogy szószékeinken Isten élő, hatalmas Igéje szóljon, maga a feltámadott Krisztus szólaljon meg, és minden hívő bizonyságtételben ne önmagunkat, hanem az Ő kegyelmét hirdessük igazán.

Galata 2,15-21

228. dicséret

 A hűtlen pásztorok és a hamis próféták ellen szól Jeremiás. A „pásztor” egy közösség vezetője volt akkoriban, beleértve a királyokat, főembereket, politikai és katonai vezetőket; míg a „próféta” a nép vallási életének felelőseként szolgált. Jeremiás minden csontjában reszket (9), amikor látja, hogy mind a világi, mind pedig a vallási vezetők hűtlenek lettek az Istentől rábízott feladatukhoz. A pásztorok nem vigyáztak a rájuk bízott nyájra, a próféták pedig „saját szívük látomását hirdetik” (16): nem mutatnak rá arra, ami Isten szerint rossz, és nem hívják megtérésre a népet. Jeremiás e teljes romlottság meghirdetése közben rámutat arra, hogy Isten elküldi majd azt a királyt, aki a jog és az igazság szerint uralkodik az országban. Isten el is küldte ezt a királyt, aki a szeretet hatalmával uralkodott, és aki isteni hatalmával legyőzte a halált. Jézus Krisztus megváltó irgalma arra kötelez, hogy a magunk területén hűséges pásztorok, és Isten Igéjét igazán tanulmányozó és meghirdető bizonyságtevők legyünk.

Galata 2,11-14

133. zsoltár

 Sallum, ismertebb nevén Jóáház, Jósiás király fia ellen szól ez a prófécia: mai Igénk első fele. Jóáházt a fáraó Egyiptomba hurcolta, és soha nem láthatta viszont szülőföldjét (12). Apja szerette az Urat, betartotta az Úr törvényét, ezért nem épített hatalmas palotákat, nem dolgoztatott nyomorulttá senkit, hanem jogához segítette a szegényt! Így tesz, aki az Urat ismeri! Az istentelenség jele, ha valaki önző módon csak magával törődik (17). Hányan vagyunk ilyenek. Isten ítélete lesz rajtunk, ha meg nem változunk, olyan helyre hurcolnak minket, ahonnan nincs visszatérés. 

Mitől lesz valaki az Úrnak kedves király és tisztségviselő? Nem attól, hogy látványos épületek és újítások sora marad utána (2). Mi mindig az effélét „értékeljük” a történelem „nagyjaiban”. Az Istennek kedves nagyság azonban nem ilyen. Az Úr más mércével mér. Jézus Krisztus „szerte járt, és jót tett”, lehajolt minden nyomorulthoz, közösséget vállalt minden kisemmizettel; nemcsak hirdette, hanem cselekedte is az Isten határtalan szeretetét. Aki nem eszerint él, az nem tartozik az Úrhoz, és nem is élvezheti az Ő mindenre elégséges áldását. Mi, mai vezetők, tisztségviselők, keresztyének hogyan viszonyulunk a társadalom peremére kerültekhez, a számtalan erőszakoskodáshoz, amelyeket sokszor jogilag megmagyarázottan hajtanak végre a kiszolgáltatottakon (3)? A gyengék különösen az Úr védelme alatt állnak, és jaj nekünk, ha mi ezt nem így gondoljuk (4).

Galata 1,10-24

512. dicséret

Magas rangú királyi küldöttség érkezik Jeremiáshoz. Eddig nem vették komolyan a próféta figyelmeztetését, most azonban letagadhatatlan a baj, az ellenség a város alatt táborozik (Kr. e. 588). Megijednek, most már odaviszik ügyüket az Úr elé (2). Félelmükben csodában reménykednek, ahogy máskor is megmutatta már mentő és bűnbocsátó szeretetét az Úr rajtuk. A kegyelmi idő azonban lejárt! Az ellenség, mint Isten ítéletének eszköze feltartóztathatatlan (3-7). Isten azonban még most is döntésre hívja engedetlen gyermekeit: eléjük adja az élet és a halál útját. Az élet útja azonban most sokkal hétköznapibb, mint a Hozzá való hűség, vagy a törvény megtartása. Isten kifejezett óhaja most az, hogy adják meg magukat az ellenségnek. Most ne csodára várjanak. Most a csupasz megmaradás jelenti az életet (8-10)! 

Galata 1,1-9

388. dicséret

Isten Igéjének hűséges képviselete ebben a világban gyönyörűséges, de szenvedésekkel teli szolgálat, ahogy ezt Jeremiás is megtapasztalta: kalodába zárják (1-6), megalázzák (7-8), árgus szemekkel figyelik, a bukására várnak, bosszút akarnak állni rajta (10). Jeremiás életében is vannak olyan időszakok, amikor tehetetlenül elkeseredik ezek miatt (7, 14-18), de ennek ellenére nem teheti, hogy ne hirdesse az Úr Igéjét, mert csontjaiba rekesztett tűzzé lett az benne (9), miközben a Seregek Ura folyamatosan megerősíti a prófétát abban a mindenre elégséges bizonyosságban, hogy  Ö vele van (11). De jó tudni, hogy mi ugyanilyen olthatatlan tűzzel hirdethetjük és élhetjük az Igét, és mekkora kegyelem, hogy nekünk nem a pusztulás hírét, hanem az élet evangéliumát lehet továbbítanunk. 

Isten népe a tízparancsolat mindkét kőtáblájának parancsait megszegte: idegen isteneket tisztelt, és emberáldozatot mutatott be (3-5). Isten ilyet soha nem parancsolt, de még nem is gondolt (5). Bizony, hányszor Őrá hivatkozva, Igéjét félreértve járunk olyan utakon, amely Istennek eszébe sem jutott; ha nem az élő Istent tiszteljük, akkor egymást áldozzuk be saját önérdekeinkért. Jeremiás meghirdeti a nép eltévelyedett állapotát (3-9), majd az elmondottakat láthatóvá teszi: földhöz vág egy cserépedényt, és az fülsüketítően ezernyi darabra roppan (10-11). A hirdetett és a látható Ige úgy van itt együtt, mint az igehirdetés és az úrvacsora! Bárcsak belecsengene a fülünk a figyelmeztető kiáltásba, hogy megragadhassuk a bűnbocsánat és az örök élet kegyelmét a kenyér és a bor jegyeiben, amely egyben az új életnek forrása is. Az összetört cserépedényt nem lehetett már éppé formálni, de Isten a miattunk, érettünk, helyettünk összetört Krisztust feltámasztotta: tart még a kegyelmi idő.

János 21,15-19

350. dicséret

Izráel népének vezetői azt hiszik, hogy minden rendben van az országban, pedig már régen engedetlenné váltak, és semmi sincs rendben! A bűn természete az, hogy elhiszi, és másokkal is elhiteti, hogy nincs semmi baj, miközben a szakadék szélén táncolunk; aki pedig féltő szeretettel, de határozottan figyelmeztet a szakadékra, azt el akarja némítani (18)! Jaj nekünk, ha az Úr elhallgat, még ha kemény is ez a hang, és az arca helyett a hátát mutatja nekünk, mert akkor feltartóztathatatlanul belezuhanunk a szakadékba. Ez a kárhozat. Krisztus a védőháló!

János 21,1-14

353. dicséret

A fazekas, ha nem sikerült az agyagból terve szerinti edényt készíteni, ismét összegyúrta azt, és újat készített belőle. Ez a hasonlat máshol (Ézsaiás 29,6; 45,9; Róma 9,21) Isten szuverén hatalmát szemlélteti; Jeremiásnál azonban együtt szerepel Isten örök végzése és az ember döntése. Jól értsük: Isten felfoghatatlan és tökéletes döntésén belül az ember felelős lény. Isten nem élettelen tárgyként viszonyul népéhez: ahogy az agyag minősége is befolyásolja, hogy milyen edény készíthető belőle, úgy Isten népének megtérése befolyásolja Isten viszonyát a népéhez. Kettejük között személyes a viszony, de - más képpel élve - ahogy a növény is csak gyökereivel a földben bonthat majd virágot, úgy Isten népe is csak Isten kegyelemi döntésének keretében hozhat megtérő döntést. A fazekas munkájának eredménye függ az agyagtól, de mégis a fazekas tartja kézben az egész folyamatot. Felette nagy titok ez. Áldott bizonyosság, hogy az Ő kezében vagyunk, ezért dönthettünk mellette; de ha mellette döntöttünk, rendeltetését betöltő edény leszünk, és „kivirul” az életünk.

János 20,30-31

293. dicséret

Jeremiás nem kívánta azt a katasztrófát, amiről prófétálnia kellett (16): nem saját haragja, hanem Isten bűn miatti haragja szólt általa. Ezek az Igék még nem teljesedtek be, ezért sokan gúnyolják Jeremiást, sőt az élete is veszélybe került. A prófétát félelem tölti el Isten dölyfös népe között: rémületről, rettegésről beszél (17-18). Isten Igéjének beteljesedéséért könyörögve, imádsága a Szentlélek által többért fohászkodik, mint csupán azért, hogy beteljesedjék Isten szava, és ő ne szégyenüljön meg (18): Jeremiás itt annak a gyógyulásnak, szabadításnak eljövetelét kéri, amelyet Jézus Krisztusban ajándékozott nekünk az Isten (14). Aki Jézus Krisztusban hisz, az megszabadult, ezért konkrét baját is gyógyultan hordozza, és minden körülmények között dicsérni tudja az Urat. Hol van az Úr Igéje? Ott, ahol Jézus Krisztus megváltó szabadítását hirdetik és cselekszik, ahol nem a végzetes napot kívánják (16), de egyértelművé teszik minden ember számára, hogy végzetes tévedés nem megragadni az Úr mentő szeretetét, ami-aki nélkül nem is élhetünk (294. dicséret).

 Isten számon tartja népe vétkét (1-4), és minden egyes ember vétkét, hiszen az Úr a szív ismerője (9-11). A nép bűne az, hogy bálványaikkal törődnek (2), és nem az Úrral. Ez pedig látható népe életén, konkrét vétkeiken, egymáshoz (11) és az élő Istenhez való viszonyukon (2), valamint istentiszteletükön. A bűnnek van következménye, és van konkrét büntetése. A konkrét büntetés az, hogy Isten idegen országba viteti népét, a következmény pedig az a tengődő állapot, ami mindig szánandó tapasztalata az Istentől eltávolodott életeknek: „olyanná lesznek, mint a bokor a pusztában” (6). Az Ige azonban a bűn örökkévaló következményéről is beszél: „elveszíted örökségedet” (4). Jaj nekünk, ha az Úr tetteink gyümölcseivel etet meg bennünket (10). Jézus Krisztus a homokba írt valamit, mielőtt a házasságtörő asszonyt elbocsátotta. Ez a kegyelem: homokba írta az Isten vétkeinket. De ez a drága kegyelem kötelez, hogy Ő legyen mindenkor az egyetlen reménységünk (13). 

A mai igeszakasz három elemből áll: egy kegyelemmel teli ígéretből, miszerint az Úr visszaviszi népét földjére, és visszavezeti őket Magához (14-15); Isten ítéletének leírásából, amely elől nem lehet elmenekülni (16-18); és egy zsoltártöredékből, amelyet az a reménység hat át, hogy egykor minden néphez eljut az élő Isten ismerete (19-21). Isten az ítéletben is érleli népét, hogy betölthessék küldetésüket, és általuk áldást nyerjen a föld minden nemzetsége (1Mózes 12,3). Valóban nincs nagyobb dolog, mint visszatérni arra a földre, amit az Úr jelölt ki nekünk, az Ő közelében. Gyönyörű ennek a szakasznak a szerkezete, itt a formában is megjelenik az üzenet, az egész evangélium, miszerint Isten ítéletét körülveszi Izráel népének, és a minden népnek szóló ígéret!

János 20,11-18

347. dicséret

 Jeremiás prófétai szolgálata kiterjed a magánéletére is, mert az Úr azt is küldetésének szolgálatába állítja. Nem életre szóló nőtlenséget parancsol itt Isten, hanem az Úr utasítása, miszerint egy időre le kell mondania a családi életről, jeladás az elkövetkezendő ítéletről. Az anyaméh gyümölcse áldás, ezért a reménységre utal (Zsoltárok 127,3), ennek ellenkezője a reménytelenségre. A lelkipásztornak alig van magánélete, de bármelyikünknek lehet olyan életszakasza, amikor a magánéletünkkel sem rendelkezünk. Bizony az ember szeretné, ha a magánélete az övé lenne: az ember a magánéletét adja át legnehezebben az Úrnak! Pedig az élet nagy döntései, így a magánéletbeli döntések is, csak hitben hozhatók meg. Isten beleszól választottainak legszemélyesebb életébe is, akár emberi eszközökön, mustráló tekinteteken és rosszindulatú kíváncsiskodókon keresztül is; de ezzel is javunkat szolgálja, hogy megóvjon a nagy nyomorúságtól, és megőrizzen a reménységre. Az Úr mindenünket lefoglaló igényével is megváltó kegyelmét nyilvánítja ki. Aki pedig átad mindent az Úrnak, megsokszorozva, megáldva kapja azt vissza (Lukács 17,33).

 Nincs nagyobb dolog manapság annál, mint amikor elcsendesedünk. A krisztusi ember azonban nem úgy csendesedik el, hogy „meditál”, mert ilyenkor az ember önmagában van, egyedül, és önmagából akar valami megnyugtató kincset a felszínre hozni; de mit adhat az ember önmagának, vagy akár másoknak, amikor ma még dobog a szíve, tele mindenféle összevisszasággal, holnap pedig már a férgek martalékává lehet? A meditáló ember szánalmasan egyedül van. Az Isten Igéjét olvasó és tanulmányozó ember azonban azt várja, hogy az örök élet Ura, minden életnek forrása megszólítsa, megtisztítsa, megvigasztalja, és krisztusi szeretettel a másik emberhez küldje őt. Az Igével, így az élő Istennel való találkozás örömöt okoz: vidámságot, élvezetet, szívbéli örömöt. Jeremiás ezt az örömöt élte át. Boldog az a nap, amikor megtörténik a csoda, megnyílik előttünk Isten Igéje, a benne rejlő üzenet, ezáltal megszabadulunk gyarló önmagunktól, és indulhatunk az evangéliummal mások felé; miközben az Ige nyújtotta „élvezettel” és örömmel végezhetjük azt az „apró” de hatalmas feladatot, amit aznapra bízott ránk az Úr.

János 19,38-42

184. dicséret

 Isten haragja visszavonhatatlan engedetlen népével szemben: nem esik meg a szíve rajtuk; halál, fegyver, éhínség, fogság vár rájuk, iszonyatossá lesznek más népek előtt, és senki nem fogja megkérdezni, jól vannak-e; nincs, aki szánná őket. Döbbenetes leírását olvashatjuk ebben a fejezetben az ítélet rettenetének, még a maradékuk is kiszolgáltatott lesz (8-9), mert nem tértek meg (7), az Úr pedig belefáradt a szánakozásba (6). Szinte a kárhozat állapotának leírását olvashatjuk itt. Hatalmas az Úr szeretete, hogy ennek ellenére felülírta szándékát, és mégis annyira szánakozott rajtunk, hogy Egyszülött Fiát adta érettünk, kegyelmi ideje pedig még mindig tart, amely megtérésre hív.

János 19,31-37

339. dicséret

Mennyire vesszük komolyan Isten Jézus Krisztusban mondott kijelentését, miszerint az Ő szeretetétől senki és semmi el nem szakíthat bennünket (Róma 8,38). Ugyanis ezt az ígéretet kaptuk. Hisszük-e ezt akkor, amikor elbuktunk, amikor úgy tűnik, hogy még az Isten is elhagyott bennünket, és jogosan, mert „elismerjük Uram, gonoszságunkat” (20). Ez a bizonyosság képes egyedül talpra állítani, sőt egyedül ez a reménység ad erőt felülről ahhoz, hogy tényleg elhagyjuk gonoszságunkat, és megerősödjünk az Úrban! Közöttünk van az Úr, és nem távozik el közülünk (9) – ez az evangélium! Ahol azonban virág díszlik, ott ki kell és lehet tépni a csalánt.

János 19,25-30

337. dicséret

  Jeremiás, mint ebben a fejezetben is, újra és újra visszatér annak prófétai megállapítására, hogy Isten népe nincs közösségben az őt kiválasztó Úrral, sőt egyre csak távolodik tőle, ennek pedig sírás lesz a vége: mert Isten megbünteti hűtlen népét, a próféta pedig siratja őket ugyanezért (17). Képpel szemléltetem az üzenetet. A mozdony, összekapcsolódva a kocsikkal hűségesen húzza a vagonokat. Ha azonban nem jól akasztották az egyik kocsit a mozdonyra, már a legkisebb emelkedő esetében kiderül ez az alapvető hiba, és a kocsi távolodni kezd a mozdonytól, mindazokkal együtt, akik még hozzá lettek kapcsolva. Nem elég az Úr közelében lenni, össze kell vele kapcsolódni, hogy az emelkedőkön ne csússzon vissza, és távolodjon el Tőle az életünk, és így általunk ne kerüljenek mások is messzebb az Úrtól. Bizony a legkisebb emelkedő, azaz nehézség elég ahhoz, hogy kiderüljön, csak az Úr közelében vagyunk, vagy össze is kapcsolt a mi Urunkkal a Szentlélek! Az emelkedőt ugyanis csak az Ő erejével tudjuk megfutni, ha Ő húz, egyébként Nélküle elindulunk a lejtőn, ellenkező irányba. 

 Az öv helye a gazdája derekán van, minden egyéb helyen fölöslegessé és haszontalanná lesz. A kőszikla hasadékában (4) nem töltheti be rendeltetését az öv, sőt hosszú idő után megrothad, tönkremegy (7). Jézus Krisztus eljövetele, halála és feltámadása az a páratlan esemény, amelyben Isten megkereste a kallódó övét, az övéit, az ő népét, és újból derekára csatolta azt, hogy az Ő nevének dicséretére és tiszteletére legyenek (11). Mindnyájunk boldogságának is ez az egyedüli forrása: Isten Krisztusban újból magához csatolt bennünket. Tartozzunk tehát láthatóan hozzá, egyébként „csak” kallódunk. 

Tarka madárhoz hasonlítja Isten az ő népét, olyan kanári - féléhez. Kislányom nyáron kanárit kapott, ám a madarat másnapra felfalta szeretett macskája; amikor kapott egy másikat, azt pedig a magyar vizslánk vette a szájába, miután az alkalmatlan rácsozatú kalitkából kirepült a kismadár. Vett a feleségem egy harmadik kanárit is, de előtte dróthálóval alaposan megerősítették belülről a kalitkát, hogy az újabb madaracska nehogy vesztére kirepüljön a biztonságot adó „cellából”. Ez a harmadik madár jól érzi magát, már énekel is. Isten szívében a szeretet viaskodik a jogos ítélet haragjával (9): szánalommal nézi a tehetetlen, törékeny, butasága és hűtlensége miatt kiszolgáltatott madara vergődését. E-világban jó kalitkák kellenek, ahonnan nem tudunk kirepdesni életveszélyes területekre, ugyanakkor abban a bizonyosságban repdesünk, teszünk-veszünk a kalitkában, hogy a kalitka ajtaja nyitva van: Isten Jézus Krisztusban öröklétre nyitotta a kalitka ajtaját, ahonnan, ha az általa rendelt időben repülünk ki, akkor nem idegen hatalmak martalékai leszünk, hanem az Ő szerető ölében landolunk.

János 19,8-16a

335. dicséret