Nincs nagyobb dolog manapság annál, mint amikor elcsendesedünk. A krisztusi ember azonban nem úgy csendesedik el, hogy „meditál”, mert ilyenkor az ember önmagában van, egyedül, és önmagából akar valami megnyugtató kincset a felszínre hozni; de mit adhat az ember önmagának, vagy akár másoknak, amikor ma még dobog a szíve, tele mindenféle összevisszasággal, holnap pedig már a férgek martalékává lehet? A meditáló ember szánalmasan egyedül van. Az Isten Igéjét olvasó és tanulmányozó ember azonban azt várja, hogy az örök élet Ura, minden életnek forrása megszólítsa, megtisztítsa, megvigasztalja, és krisztusi szeretettel a másik emberhez küldje őt. Az Igével, így az élő Istennel való találkozás örömöt okoz: vidámságot, élvezetet, szívbéli örömöt. Jeremiás ezt az örömöt élte át. Boldog az a nap, amikor megtörténik a csoda, megnyílik előttünk Isten Igéje, a benne rejlő üzenet, ezáltal megszabadulunk gyarló önmagunktól, és indulhatunk az evangéliummal mások felé; miközben az Ige nyújtotta „élvezettel” és örömmel végezhetjük azt az „apró” de hatalmas feladatot, amit aznapra bízott ránk az Úr.

János 19,38-42

184. dicséret