Kör-email; egyszerű, hétköznapi ügy, ám a sorok mögött cinizmus, gúnyolódás, kicsinyes gyanakvás, irigység és gyűlölet. Másik példa; egy világhírű művész vendége lehettem nemrég. Elmondta, hogy a szomszédja gyakran kihasítja a kocsija gumiját. - Nézzük ugyanezt a mai Ige gondolatmenetében. - 1. Jézus Krisztus az egyetlen, hatékony pártfogónk, mert ugyanakkor megváltónk is (1-2). - 2. Aki az Ő megváltásában részesült, vagyis aki ismeri Őt és közösségben van Vele, az megtartja az Ő parancsolatait, amelynek lényege a szeretet. Úgy kell élnünk, ahogy Ő élt. Csak a krisztusi, hatékony szeretet által múlik a sötétség a világban (3-8). 3. Akiben gyűlölet van, annak nincs köze Krisztushoz, és sötétségben jár, még ha folyamatosan csöpög is ajkán az áhítat (11). - A mai Ige nem új parancsolatról szól, nem is a régebbi ószövetségi parancsokról, hanem egy egészen régi parancsról, amely Isten eredeti gondolata, amellyel kezdettől fogva teremtette és elrendezte ezt a világot: ez pedig a szeretet.

Isten gondolata az élet. Mindennek a kezdete ez: az élet Igéje (1). Ez öltött testet és lépett be a történelembe Jézus Krisztusban (2). Ennek az Iratnak a műfaja bizonyságtétel (2) a Jézus Krisztussal és egymással való közösség fontosságáról, amely minden öröm forrása. Ezzel János azt is hangsúlyozza, hogy az Istennel és az egymással való közösség összetartozik, vagyis a hit és szeretet egymástól elválaszthatatlanok. Aki hisz Jézus Krisztusban, az világosságban jár (7). Ezzel a keresztyénség etikai jellegét hangsúlyozza a szentíró, különösen akkor, amikor egyes keresztyének úgy gondolták magukról, hogy ők egy különösen magas istenismeret birtokába jutottak, és ezért másokat lenéztek. Azóta is nagy kísértése ez a keresztyénségnek, ugyanakkor a szeretet kapcsán soha nem arról van szó, hogy bármiféle tévtanítást elnézzünk a szeretet jegyében, de arról igenis szó van, hogy krisztusi szeretettel vezessünk sokakat az Ő világosságára. 

Ravasz László sorait kell idéznem, aki az alábbiak szerint zárja le a Zsidókhoz írt levél magyarázatát. Ez az irat a Krisztusról szóló kijelentés egyik legmélyebb és leggazdagabb kútforrása. Ez a levél fogta az Ószövetséget az Újszövetség primátusa alá, miközben a két szövetség egységét biztosította, és megmutatta, hogy miképpen éri el a kijelentés Jézus Krisztusban a csúcspontját, mégpedig az Ő halálában és feltámadásában (20). Szerzője egy névtelen, de elhívott szolgája az Úrnak, akinek hite, hiteles komolysága, és szellemi fölénye lenyűgöző. Krisztusnak, a legdicsőségesebb királynak névtelen szolgái lehetünk mi is. Ez a legtöbb, amit életünkben elérhetünk. Minden egyéb soknak látszik, de lufiként pukkad szét a kezünk között. Csak az marad meg, amit Krisztusban, Krisztusért tettünk, imádkozva, tiszta lelkiismerettel, helyesen (18), és Őelőtte kedvesen (21). 

Kegyelemből fakadó erő és vezetés kell mindannak megéléséhez, amit itt olvasunk. 1. Azok a hitben vezetőink, akik életük végéig megmaradtak a hitben, róluk el ne feledkezzünk. 2. Jézus Krisztus az első, Ő mindenkor ugyanaz, ezért tetszetős idegen és ideig való tanítások ne térítsenek el bennünket! 3. El ne nehezedjen a szívünk ételek miatt!!! 4. Jézus Krisztus a kapukon kívül szenvedett, és az Ő követői sem lehetnek sikeresen otthon a „mulandó város kapuin” belül. 5. Bármi történik, a hívő ember tudja, hogy az Úr vele van, vezeti Őt, ezért a dicséret áldozatát viszi Isten elé mindenkor; azaz hálát ad, és lemond arról, ami megilletné őt, egészen a jótékonyságig, és az önmegtagadásig. 6. Bízzunk vezetőinkben, hogy munkájukat örömmel és ne sóhajtozva végezzék. Majd az Isten számon kéri őket. A Te számon kérésed csupán bizalmatlanság, hiszen a dolgokat úgysem látod át.

Buzdítás szeretetre és tiszta életre, olvassuk az Új Fordítású Biblia feliratát e szakasz címeként. Isten Lelke buzdít itt bennünket: - szeretetre, a vendégek, foglyok, és minden gyötrődő iránt (1-3); - a tiszta házaséletre (4); - az elégedettségre, még a pénzügyekben is (5). Mindezt összegezve, azt hangsúlyozza az Ige, hogy a tiszta életre erőt ad nekünk az Úr, aki velünk van, hogy az Ő erejét kérve élhessünk feddhetetlenül, és félelem nélkül (6). A hívő ember így él, ezért mindenkor tele van bizakodással. 

Mai Igénk egy fontos témát hoz elénk, a fenyítés témáját. 1. Isten megfenyíti övéit, mint atya a fiát (5-8), ez kegyelmi állapot, jelezve, hogy gyermekei vagyunk. Ő félt, szeret, így nevel,  érlel bennünket. 2. A fenyítés oka a bűn nyomorúsága, miszerint olyanok vagyunk, mint a birkák, szakadék felé gyalogolva, és ha a pásztor nem csapna oda, belezuhannánk a mélységbe. Kell a fenyítés, hogy komolyan vegyük a csábítónak tűnő, de életveszélyes mélységeket, hogy ellenálljunk, egészen a vérig (4), azaz testünk indításai ellenében is, a Krisztus megtisztító vérének erejével. 3. A fenyítés célja, áldása, az élet, hogy az igazság és a békesség gyümölcsét ízlelhessük (9-11). A hívő ember soha nem a keserves pillanatra tekint, hanem az örökkévaló jövőre. Az emberektől elszenvedett fenyítés is lehet Isten fenyítése; ám nagyon sokszor nem az, hanem önző szempontok okozta történés; ennek ellenére az Úr még ezt is javunkra fordíthatja. (tematikus módszer)

1. Fussuk meg a hit előttünk lévő pályáját, letéve a felesleges terheket és a minket megkötöző bűnt, ahogy a hit hősei tették. 2. Ezt csak Jézus Krisztus megváltó kegyeleme és ereje által vagyunk képesek megtenni, mert Ő nemcsak a hit példája, hanem minket is újjászül erre a hitre; Ő a hit szerzője és beteljesítője. Ezért nézzünk fel a halál felett is győztes Krisztusunkra, aki ezzel a győzelemmel akar bennünket is megajándékozni. 3. A hívő ember nem fáradhat meg, nem éghet ki, nem csüggedhet, mert Krisztus győzelme már az övé. Ha csüggedünk, akkor bizony elfeledkeztünk az evangéliumról. (Textusszerű építkezés)

Most csak erre az egy igevers részletre fókuszálunk, persze az egész szakasz összefüggésében. Vannak, akik erőt, csodás győzelmeket kaptak az Úrtól (32-35), és vannak olyanok, akik sok nyomorúság és szenvedés után meghaltak. Úgy tűnt, az Isten nem volt velük, nem hallgatta meg őket (36-40). Ez azonban csak a látszat. Sőt, nagyobb dolog úgy hűségesnek maradni, hogy e világban nem lesznek láthatóvá rajtunk az Isten ígéretei. A hívő ember igazán ilyenkor vizsgázhat abból, hogy ő tudja, hogy Isten számára valami különbről gondoskodott (40), nem itt (!), hanem odaát. Ne felejtsük azt sem, hogy ezek az emberek nem a maguk vétkei nyomorúságát hordozták, hanem az Úr ügyéért vállaltak gyötrelmeket. Több sebtől vérzik a mi önmegvalósító, itteni világra fókuszáló siker-keresztyénségünk! (Egy textus kiemelése)

Egy város téravató ünnepségén voltam a napokban. A polgármester az ünnepi beszédben hangsúlyozta, hogy a két éves beruházás alatt mennyi igaztalan vád, hazugság, bizalmatlan, gyanakvó kérdések sorozata bombázta őt: miért most, miért így, miért ők, miért ennyiből, miért ilyen hosszan. Hozzátette avató beszédében, hogy az ünnepség kezdetén arra gondolt, hogy talán mégis elmondhatja ünnepi gondolatait, mert a zászlókat húzzák fel a póznákra (és nem őt). Elfacsarodott a szívem: mennyi harc, gyűlölet, fájdalom és bizalmatlanság egy tér felújítása kapcsán is. De a tér szép, érdemes volt kitartani. Igénk is kitartásról beszél. Ez a kitartás nem Mózes kitartása, hanem a benne munkáló Szentlélek kitartása. Mi magunk, saját erőből feladnánk, vagy valami hősies kitartást produkálnánk, ahol igazából csak rólunk van szó. A hit természete a kitartás, mert előre tekint és látja a láthatatlant, azt a többet, amit Isten készített. Ez a hit kitart az Isten népéért való szenvedésben, mert tudja, hogy lesz megoldás, Istentől készített szabadulás (28). (Narratív módszer)

Ábrahám feltétlenül bízott Isten ígéreteiben, még akkor is, amikor egyetlen fiát kérte tőle az Úr, mert hitte, hogy az Úr gondoskodik róla (17); „Az Úr gondoskodik, az Úr hegyén a gondviselés” (1Mózes 22,14). Ábrahám ugyanis tudta, hogy Isten akár még a halálon túl is gondoskodni képes övéiről, és képes az övéit a halálból is feltámasztani (19). Ábrahám fiát, Izsákot megkímélte az Úr, de saját Egyszülött Fiát, aki e világban Izsák utóda volt (18), átvitte a halálon, hogy legyőzze a halált. Ez az örök életre, eljövendő dolgokra tekintő hit vezette mind az ősatyákat (20-22). Szemük előtt a nagy szabadulás állt, amely visszaad mindent, amit Isten rólunk való eredeti gondolatából az engedetlenség bűne elvett tőlünk (19). (versről-versre módszer, homília)

1. .MAGYARÁZAT: Ábrahám a hit hőse, mert bízott Isten ígéretében (11), és engedelmeskedett Isten szavának (8), amikor elindult az Isten által kijelölt úton, noha nem tudta, hova megy, de szeme előtt az örök, mennyei haza lebegett, amelynek alkotója az Isten (10 és 15). 2. SZEMLÉLTETÉS: A Balaton átúszáson közelinek tűnt a túlpart, de aki nem gyakorlott úszó, annak egy idő után bizonytalan közeg a víz, és csak nem közelít a túlpart. Ekkor már csak a következő száz méterekre kell koncentrálni, minden az „agyban” dől el: úszni tovább, noha nem tudjuk, pontosan mikor, hova érkezünk. Vigyáznak azonban ránk, harminc méterenként csónakok jelzik az irányt, ha ezeket figyelembe vesszük, nem lesz baj, megérkezünk. 3. ALKALMAZÁS: Nem mindig látjuk a közvetlenül előttünk lévő lépést, és annak következményeit, de a végét igen; hitben, de bizonyossággal. Ezért nem bánt, hogy idegenek vagyunk itt, mert van városunk odaát (10), ahol nem szégyell minket az Isten (16). (Komplex építkezési mód)

Ezen a héten minden nap más módszer szerint, összesen hét különböző módon magyarázzuk az Igét (a módszer neve zárójelben olvasható a magyarázat után).

A vízilovak domináns hímjei komoly csatákat vívnak egymással a területért és a többiek feletti uralomért. Könyörtelenek és félelmetesek ezek a csaták. Mindig eljön az a pillanat, amikor egy kifejlett, fiatal, érett hím elűzi a korábbi vezért, akinek egy idő után be kell látnia, hogy hiába minden igyekezet, a fiatalabb erősebb nála, és ő, a korábbi domináns hím, kénytelen meghátrálni, és feladni a harcot. Ekkor az új vezér még csúnyán megalázza, leharapja a fülét, több helyen maradandóan megsebzi, aki megalázva, egyedül kullog el valahová, hogy elpusztuljon. Nem hasonlítjuk magunkat a vízilovakhoz, de mégis vannak párhuzamok. Eljön ugyanis az idő, amikor kénytelenek leszünk meghátrálni, feladni, és megalázottságunkat elhordozva kimúlni ebből a világból. Nem igaz, hogy az ember mindent kibír, csak akarni kell (ez hitetlen, liberális beszéd), de az sem helytálló, hogy az ember mindent elhordoz a hitben (ez meg kegyes beszéd). Előbb utóbb meghátrálunk, de éppen az a hit, amikor valaki a meghátrálást, a visszalépést, az elköszönést és eltávozást is hitben éli meg; bele értve az ezzel járó megaláztatásokat is; ekkor lesz igazán olyan ember, aki nem a meghátrálás embere, hogy elvesszen, hanem a hité, hogy életet nyerjen (39). 

- Teljes bizalmunk van Krisztusban! Teljes bizalmunk van arra nézve, hogy megérkezünk Őhozzá. Bemehetünk az Ő országába, sőt hit által már ott vagyunk (19). – De jó tudni, hogy úton vagyunk, és nem tévelygünk. Ez az út új és élő út, biztos irány, amit Ő nyitott meg (20). – Jézus Krisztus az Isten háza felett áll, minden vallás, szertartás, hagyomány, emberi kigondolás és bölcsesség felett áll. Ez hatalmas vigasztalás (21). – Járjunk tehát szilárdan, ingadozás nélkül ezen az úton, hogy lássák tisztaságunkat; azaz egymás szeressük, saját gyülekezetünket el ne hagyjuk, egymást bátorítsuk, szándékosan ne vétkezzünk, mert nem lehet visszaélni az Isten drága kegyelmével (22-30). Könyörülj Urunk, hogy megmaradhassunk a Te utadon! 

Állandó tapasztalatunk, hogy naponta mosakodnunk, mosnunk, mosogatnunk kell; és estére újra koszos minden. A zsidó áldozati szertartások során a pap naponta szolgálatban állt, és sokszor mutatta be az áldozatokat, mégsem tudott a népnek megelégülést, megoldást adni, mert a bűnök továbbra is elevenen éltek, és újra meg újra uralkodtak az embereken (11). Ez az ember valósága: sokszor, folyton folyvást ugyanazt, és sohasem teljes az eredmény, mindig van valami híja, lehet újra kezdeni. Jézus Krisztusban adatik egyedül megnyugvás, megváltás, megtisztulás, a megérkezés. Addig azonban az újrakezdést is Krisztus erejével éli meg az ember. 

Az ember akar áldozatot, „bűnbakot”, aki helyette szenved és hal meg. Lehetetlen, hogy Isten áldozatokban gyönyörködjön (4 és 8). Ő nem áldozatokat és szertartásokat akar, hanem Igéje meghallását, hitet és engedelmességet (Ravasz László), vagyis megtérést és „normális” életet. Mégis, Isten alkalmazkodott a megváltásról szóló kijelentésben az ember gyarló logikájához, de Jézus Krisztusban egyszer és mindenkorra eleget tett a „régi” elvárásoknak, és tökéletes áldozatával eltörölte azokat (9-10). Az áldozat csak árnyéka, az Isten eredeti gondolata szerinti valóságnak, a krisztusi életnek (1). Mi Krisztusé vagyunk örökké. 

Gyarló emberi gondolatnak érzem ezt a sort, amelyet mintha a bosszú lelkülete fogalmazott volna, miszerint valakinek mindenképpen bűnhődni kell, hogy az igazság érvényesüljön, és mindenki megnyugodhasson. Isten igazsága hasonlóképpen érvényesülhet. Az egész áldozati kultusz is ezt szolgálta: bakok vérét ontották az ószövetségben, hogy az ember bocsánatot nyerjen, és élhessen. Isten a megváltásról szóló kijelentésben is „alkalmazkodott” az emberi logikához, de azért, hogy Jézus Krisztusban végre érvényesüljön az Isten eredeti gondolata: tilos a vérontás, sőt még a gyűlölet is, megbocsátásra és szeretetre indít az Úr, egészen az önmegtagadásig. Így várhatjuk Őt, üdvösségünkre és valóságos megtisztulásunkra (28). 

A főpap is csak egy évben egyszer mehetett be a szentek szentjébe, miután önmagáért és a népért bemutatta a megtisztító áldozatokat (7). Aztán jött Jézus Krisztus, akinek halálakor a templom kárpitja kettéhasadt: van út a szentek szentjébe, van út Istenhez, van út a mennybe. Ettől kezdve az egész ószövetségi istentisztelet csak előkészítése az igazinak, az egyetlennek és tökéletesnek. Ettől kezdve elveszítette érvényét minden áldozat, testi igyekezet, gyarló emberi erőlködés. Rítus helyett Isten Igéjét kell egyre jobban megismerni, akaratát felismerni, ahhoz engedelmesen igazodni, és Isten Krisztusban közölt kegyelmére hagyatkozni. Gyakori veszély, hogy megrekedjünk a szentélyben, és az istentiszteleti életben is a „külsőre” vágyódjunk a lényeg helyett, mint ahogy manapság mindent a külső határoz meg. Áldott legyen az Ige Egyháza. Maradjunk azok! Nem is kell erről többet részletesen szólni! (5)