Nyitva van a menny ajtaja. Krisztus hatalma megnyitotta azt. A mi világunkban szerzett tapasztalati bázis alapján nem határozhatjuk meg, milyen a menny. A mai Igéből annyit bizonyosan megtudunk, hogy ott istentisztelet zajlik. A mennyei istentisztelet annak végérvényes elismerése, hogy az Isten az Úr, aki méltó, hogy Övé legyen minden dicsőség, tisztesség és hatalom. Az istentisztelet lényege, hogy az ember elismeri ezt, és megadja magát az Úrnak, ezáltal pedig mázsás súlyoktól szabadul meg. Olyan ez, mint amikor valaki rosszul lesz, leesik a lábáról, és ágyra van szüksége, ami hordozza. A hívő ember „leesik a lábáról”, és az Úr hordozó kegyelmébe „zuhan”, hogy végre megkönnyebbüljön, megnyugodjon, gyógyuljon, Istenre hagyatkozzon. A mennyben ez már magától értetődő: Ő az Úr, aki üdvösségesen hordoz. Boldogok, akik ezt már itt felismerik, és leesnek a lábukról, Őelőtte.

Ezékiel 48

468. dicséret

Isten népe ismeri az Isten akaratát, és ehhez az akarathoz igazítja életét: határozottan igent mond arra, ami helyes Isten előtt, és nemet mond arra, amit az Úr Igéje rossznak tart. Hétköznapi ügyekben gyakran tanácsos lehet az arany középút. Múlandó ügyekben felesleges az időt vitával, okoskodással, harcokkal tölteni. Lényegi ügyekben, az Isten ügyében azonban nincs középút. Őt szolgálva nem lehetünk langymelegek! (15-16) Sajnos hiányzik belőlünk a prófétai bátorság, mint ahogy hiányzik ennek fontos párja, a krisztusi alázat. A mi Urunk egyszerre volt mindkettő: döntő helyzetekben határozottan, megalkuvás nélkül képviselte az Isten igazságát és akaratát, miközben szelíd alázattal fölösleges vitákban soha nem vette fel a kesztyűt. Mi keresztyének gyakran vagyunk langymelegek: döntő helyzetekben nem nyilatkozunk, egyébként pedig beképzelten okoskodunk. Sok keresztyén kifejezetten kellemetlen ember. 

Reggel nem tudtam kinyitni a parókia ajtaját, beragadt a zár. Hiába erőltettem, nem fordult el a kulcs. - A menny ajtaja nincs bezárva, sőt, ezt az ajtót Isten kitárta, amelyen keresztül betekinthetünk az Ő országába. Isten nyitott ajtót adott elénk. Ez az ajtó: Krisztus (János 10,9). - Az üdvösség ajtaját egyedül az Úr tárhatja ki, senki és semmi más: se ember, se angyal, se pénz, se hatalom, se tehetség, se szépség, se érdem, se semmiféle „feszítővas”; csakis Krisztus. - Ugyanakkor ezt az ajtót csak Ő zárhatja be. – Az Úr kegyelme, ha betekinthettünk és beléphettünk az üdvösség kitárt ajtaján, nem pedig idegen ajtókat nyitogatunk-feszegetünk.

Ez az intés a  látszatkeresztyénség” ellen szól . Krisztus az, akinél az Isten „hét lelke” van, vagyis a Lélek teljessége. Ő az, aki a Lélek hiányát kifogásolja Szárdiszban, és Szentlelket ígér. A „lelketlen” keresztyénség kritikája ez, ha pedig nincs jelen a Szentlélek, akkor üres az igehirdetésünk, a szolgálatunk, minden összegyülekezésünk, akkor élünk, funkcionálunk, építkezünk, adminisztrálunk, jegyzőkönyveket írunk, programokat szervezünk, intézményeket igazgatunk, egzisztenciákat teremtünk, mint egy civil kör: élünk, de halottak vagyunk! – Ébredjünk (2), - emlékezzünk vissza az Úr Igéjére, kegyelmére (3), - erősödjünk meg Őbenne, és erősítsünk másokat (2-3), - folyamatosan abban a szolgálatban serénykedjünk, ahová Urunk állított minket! (3)

Ezékiel 45

264. dicséret

A gyülekezet tagjai hitben, szeretetben, állhatatosságban élnek, sőt növekednek a hitben, mert utóbbi cselekedetei többet érnek a korábbiaknál (18-19). De nem elég hitben élni, és abban növekedni, a sajátjaink között, ha közben nem formáljuk  azokat, akik között élünk! Nem elég hitben élni, miközben eltűrjük a látható, tetten érhető, másokat is megnyomorító istentelenséget; legyen az félrevezető tanítás, vagy a paráznaság számos formája (20). Ma is mennyi tévelygést eltűrünk, a hamis szeretet jegyében, az „akolmeleg” nyújtotta belterjes biztonságban ugyanúgy, mint a világban.

Ezékiel 44

134. zsoltár

Akit Isten az ítéletben a második halállal sújt, azt kizárta az örök életből, és a kárhozatba taszította. Az Övéi azonban győztesként kerülnek ki a megpróbáltatásokból, és azokban hűséggel hirdetik és élik a Krisztust. Nekik is át kell ugyan menni a testi halálon, de Krisztus eljövetelekor az üdvözültek örök életében részesülnek, amely zavartalan életközösség Istennel az Ő országában, ahol mindenkor az Ő tökéletes akarata érvényesül. Imádságot kapcsolhatunk ehhez az üzenethez. Hálát adunk Urunk a próbatételekért, és köszönjük, hogy azoknak van határa, mind időtartamban (tíz nap), mind pedig a nyomorúság nagyságát illetően, mert nem terhelsz bennünket erőnk felett. Könyörülj rajtunk, és add, hogy a Te bennünket kiválasztó és megtartó kegyelmed által hűek tudjunk lenni mindhalálig. Köszönjük, hogy erre ígéretünk is van, miszerint Te, aki elkezdted, el is végzed bennünk a jó munkát (Filippi 1,6), mert a Te szeretetedtől senki és semmi el nem szakíthat bennünket (Róma 8,38). Köszönjük, hogy nekünk nem árt a második halál! Ámen.

Ezékiel 43,13-27

392. dicséret

Efezus Kis-Ázsia fővárosa, híd Kelet és Nyugat között. Pál három évig tartózkodott itt, hiszen ez a város volt ázsiai missziójának központja. Az itteni gyülekezetet dicséret illeti, mert állhatatos, terhet visel az Úrért, és nem fáradt meg. (1-3). De ezután megszólal a panasz is. Gépiessé lett minden, működik a rendszer, vannak alkalmak, jönnek az emberek, hirdetnek konferenciákat, számos módon kommunikálják az evangéliumot, de a lényeg hiányzik: az Ige, Krisztus, és a krisztusi szeretet! Tele van konfliktussal ez a gyülekezet. Hol az első szeretet? (4) Még nem estek ki a kegyelemből, de igen féloldalasan áll a „gyertyatartó”; még vissza lehet tolni azt a polcra (5). Jaj nekünk, ha kimozdítja az Úr a gyertyatartót (5), alázuhanunk. Efezus ma romhalmaz, régészeti kincsesbánya, de élet nincs ott. Könyörülj Urunk! Mi az Úr panasza ellenünk? Van-e alázatunk meghallani, bűnbánattal elfogadni a jogos panaszt, és megtisztulni abból.

Ezékiel 43,1-12

118. zsoltár

Az ember önmagának él, érdekei szerint, ez a bűn gyökere: „önmagába szédült üresség, önösség, énesség” (Panneneberg), és minden rossz, baj, feszültség, gyűlölet ebből származik. „Ha az emberiség meg akar szabadulni attól a pokoltól, amelyet magának készített, nincs más útja, csak amit az a Názáreti mutatott.” (G. B. Shaw) Ez a Názáreti Jézus azonban a megváltó Krisztus is, ezért nem csak az egyedül járható utat mutatta meg nekünk (János 14,6), hanem szív szerint késszé és hajlandóvá tesz bennünket arra, hogy el tudjunk indulni, és meg tudjunk maradni az Ő útján. Ez az elindulás csak úgy történhet, ahogy Jánossal történt Patmosz szigetén, amikor találkozott a feltámadott Úrral, és lába elé esett, mint egy halott, de az élő Úr felemelte, üdvösségében megerősítette, és feladattal bízta meg őt (19). Csak így kezdődhet el az élő hit, meghalni önmagunk számára, és feltámadni a Krisztussal az új életre és a Tőle való feladatra (Galata 2,20). Mi meghaltunk önmagunk számára? Hogyan fér össze ezzel a meghalással bármiféle érdekérvényesítés?

Ezékiel 42

95. zsoltár

Hallható az Isten! Nem látható testi szemekkel (János 1,18), ezt el sem viselhetnénk (Ézsaiás 6,5), de kijelentésében kitapintható keze nyoma, megtapasztalható jelenléte; Jézus Krisztusban, és a róla szóló bizonyságtételben, az írott és hirdetett Igében pedig megragadható üzenete, akarata és bátorítása. Hallható az Isten, ezért a hit hallásból van (Róma 10,17), és nem látásból (János 20,29)! János „látomásai” azt jelzik, hogy meghallotta Jézus Krisztus szavát, és bizonyságot tett arról, amit „látva hallott”. Mi más üdvtörténeti korszakban élünk, ezért nem közvetlenül, hanem a kijelentett Igére figyelve, azt felolvasva, hallgatva, és megtartva lehet találkozásunk Krisztussal (3). Hallgatózni kell! Ennek sorrendje: elcsendesedés, Isten Igéjére figyelés, Krisztus üzenetének meghallása, az Ő cselekvésének felfedezése az életemben. Fordítva nem megy: hiába akarom az Úr cselekvését, csodáit észrevenni az életemben, ha először nem figyelek az Ő Igéjére. Boldog az olyan ember, aki nem lát, de hall, és hisz. Halljátok! (Márk 4,3). 

A gyülekezet az Isten által kihívottak közössége, akik az Ige tanítására figyelve épülnek; együtt és egymásért imádkoznak; egymás között a szeretetet gyakorolják; miközben mindig készen várják az Úr visszajövetelét (20-21). Mindezt azonban azért tehetik, hogy áldássá legyenek a még kételkedők számára, mentsék meg őket, mint ahogy a tűzoltók egy égő házból, akár életük kockáztatásával is kimentik a bent rekedteket (22). Az evangélium hirdetése életmentés, embermentés, azokra is tekintve, akik messze eltávolodtak az Úrtól. Az embermentés áldott, de veszélyes szolgálat, nehogy a mentést végző is bent égjen, nehogy ő is „kormos” legyen. De jó olvasni, hogy ebben a szolgálatban az Úr vigyáz ránk, megőriz a botlástól, hogy az Ő dicsősége elé állhassunk (24-25), miközben a mentés eredményessége is csak Őrá tartozik.

 1. Milyenek az istentelenek? Zúgolódók, sorsukra panaszkodók; szenvedélyeik, ösztöneik szerint élnek; fennhájazók, és hatalomra vágynak, ezért érdekből szólnak és építenek kapcsolatokat (16); csúfolódók, és közben szakadásokat támasztanak (18-19); azaz mindenestől testi emberek (19). 2. Mi az istentelenség következménye? Az Úr megbüntet valahány istentelen szót és tettet. Engem ez elégtétellel tölt el, van isteni, hibátlan igazságszolgáltatás, „bosszú”, ezért én megbocsáthatok és megbékülhetek. Ne csak a kegyelem, hanem az ítélet szavát is merjük meghallani a Szentírásból! 3. Az istentelen számára is van lehetőség szabadulásra a Krisztusban. Ő óvjon meg bennünket attól, hogy mi, miközben az Ő nevét hangoztatjuk, azonközben zúgolódunk, panaszkodunk, szenvedélyeinknek élünk (élvezeti keresztyénség az önátadó keresztyénség helyett), káromlókká leszünk, érdekből magasztalunk embereket, csúfolódunk és szakadásokat támasztunk.

Ezékiel 40,1-27

122. zsoltár

Ahol az üdvösségről bizonyságot tesznek, ott az intésnek is helye van (3). - Ez az intés határozott, világos, bátor, kompromisszumok nélküli. - Az intés tartalma, hogy aki elhagyja Istentől rendelt helyét (5-6), az hűtlenségében megindul a lejtőn, és beszédében (10), étkezésében (12), pénzhez és hatalomhoz való viszonyában (11), nemi életében (8), tetteiben és gondolataiban, azaz egész valójában elállatiasodik (10). Mindezeket ószövetségi példák sorával szemlélteti az Ige. - Az intés figyelmeztet mindennek következményeire is: „amit pedig oktalan állatok módjára, ösztönösen ismernek, abba belepusztulnak” (10). – Az intést hallgatva eszembe jutott, hogy egyszer a hittanosaim elmesélték, hogy mi minden történik ma egy-egy iskolai tanórán, a beszédtől a szemérmetlenségig (12), nyomdafestéket nem tűrő események sora; amivel még hencegnek is, „saját szégyenüket tajtékozzák” (13). – Önvizsgálatra indít ez az Ige, joggal tölt el félelemmel, ugyanakkor emlékeztet (5) a Krisztusban közölt kegyelemre. Ezt ragadjuk meg, hogy ténylegesen jobbá legyünk.

Ezékiel 39

40. zsoltár

Az üdvösség azoké, akik elhívottak, akiket az Atya szeretett, és Jézus Krisztus megtartott (1). Erről a közös üdvösségről szól a keresztyén bizonyságtétel (3): Isten kiválasztott, szeret, Krisztusban megtart. Amennyiben ezt hiszed, mindent erre alapozol, erről teszel bizonyságot, eszerint próbálsz élni, és ez vigasztal, amikor tehetetlennek érzed magad, akkor az Úr tulajdona vagy. Az üdvösség mindenestől ajándék, kegyelemből a miénk, de hittel tudjuk elfogadni azt. Maradjunk meg a hitben! Ezért pedig küzdeni kell (3), mert belülről a kétség, kívülről pedig annyi hamisság akarja elbizonytalanítani a Krisztus gyermekeit. Erősödjünk a hitben, mert ennek tartalma, az evangélium, ránk, „szentekre” bízatott (3), hogy egy bizonytalan és sokféle világban hirdessük a biztos irányt.

Három személyt említ ez a levél. - 1. Gájusz, a levél címzettje, aki az igazságban jár (3), azaz Krisztusban újjászületett ember, éppen ezért testének és lelkének jó dolga van (2). Gájusz egyenes ember, hiszen az igazságban jár. Az egyenesség azt jelenti, hogy úgy jár az Úr útján, hogy ez mások számára is láthatóvá, követhetővé lesz. Az egyenességet ne keverjük össze az „őszinteséggel”, hiszen nem kell és nem is lehet mindenről beszélni. Sőt, sok dologról egyáltalán nem kell beszélni, hanem meg kell maradni a „felszínen”, de ettől még nem leszek képmutatóvá. – 2. Diotrefész egy keresztyén szélhámos; nem egyenes ember, elsőségre vágyik, és gonosz szavakkal rágalmaz másokat (9-11). – 3. Demetriosz, egy alkalmas ember, aki a krisztusi, egyenes úton jár, és aki mellett hitelesen lehet bizonyságot tenni. - Urunk óvj meg bennünket a keresztyén szélhámosoktól, és adj igazságban és egyenességben járó alkalmas, krisztusi embereket nekünk.

Ezékiel 37

373. dicséret

Két nagy témája van ennek a levélnek. Az egyik téma az igazság és a szeretet kapcsolata (4-6), a másik pedig az ottani tévtanítókhoz való viszony (7-11). Nagy feladat, ismerni az igazságot, és szeretni azokat, akik nem ismerik azt, mégpedig úgy szeretni őket, hogy nem feladjuk a jézusi igazságot, hanem másokat is odaszeretünk az Úrhoz. A tévtanítók lenézték a naivnak és primitívnek tartott apostoli bizonyságtételt, és a szellemi elit számára magas szinten akarták megfogalmazni az üzenetet. Ez ma is kísért, mert túl „szimpla” és tudománytalan az evangélium; mi is szeretnénk a bizonyságtétel helyett a világ „színvonalához” igazítani azt. Ne legyünk ilyenek, és ha gyenge még a hitünk, ne is érintkezzünk az ilyenekkel, mert terjed, mint a ragály (10). Aki azonban hisz az Úrban, annak nyitott szeretettel teli a szíve ezek felé is. 

Ezékiel 36,22-38

136. zsoltár

Nehéz ebben a szakaszban a halálos és nem halálos bűn közötti megkülönböztetés. Bibliai nézőpontból minden bűn halálos (Róma 6,23), és nincs olyan emberi tevékenység, ami engesztelést szerezhetne. Éppen ez a levél hangsúlyozza, hogy Jézus Krisztus vére minden bűntől megtisztít (1,7; 1,9; 2,2; 3,5-8). Halálos bűn az, amikor valaki teljes megátalkodottsággal (Szent Ágoston), ellenáll az Isten igazságának, holott megérintette ennek az igazságnak a dicsősége (Kálvin). Ez megfelel a Lélek-káromlásnak (Máté 12,31-32). Olyan ez, mint amikor valaki hosszú ideig ellenállt az ételnek, és utána már a szervezete nem tudja befogadni az ételt: úgy megkeményedett a szíve, hogy nem tud megtérni. Ez a megátalkodottság valóban a gonosz érintése, amelytől, tudjuk, megóv bennünket az Isten Fia!

Ezékiel 36,1-21

275. dicséret

 Ez a levél az örök életről tesz bizonyságot. Az örök élet nem az ember sokféle képzelgésének, menekülésének terméke, hanem tényleges világ, Isten eredeti gondolata szerint az élet teljessége. Az örök élet Jézus Krisztusban van, aki meghalt érettünk (vér), és aki megtisztít minket is halálos tévesztéseinktől (víz). Ez az ajándék akkor lehet a miénk, ha a Szentlélek megnyit bennünket, és mindezt igaznak fogadjuk el (Lélek). Ezek hárman, a víz, a vér és a Lélek bizonyságot tesznek arról az örök életről, amit Jézus Krisztusban adott nekünk az Isten (6-8). Egyébként pedig, ha nem hisszük a Krisztusban kapott örök életet, mindenünk hazugsággá, szemfényvesztéssé lesz, mert a rothadandóság rabsága alatt áll (1Korinthus 15,52-53), ezért kár és szemét (Filippi 3,8). Arról nem is beszélve, ez a súlyosabb, hogy magát Istent hazudtoljuk meg! (10)

Ezékiel 35

15. zsoltár

Aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, a Megváltó, az újjászületett ember (1). Az újjászületett ember szereti azokat, akik szintén újjászületett emberek az Úrban, vagyis szereti a Krisztusban újjászületett testvéreit. A szeretet gyakorlása mindig itt kezdődik: legalább „egymást” szeressük (1). Sajnos a problémák is itt kezdődnek, mert még a gyülekezeten belüli testvéri szeretetet gyakorlása is nehézkes. A küldetésünk azonban a testvéren át mindig a másik ember felé szól, függetlenül attól, hogy kicsoda az a másik. Azt írja az Ige, hogy Isten szeretet-parancsának megtartása nem nehéz, mert az újjászületett ember hite akkora hatalom, amely legyőzi a világban uralkodó önzést és gyűlöletet. Ha mégis nehéznek tűnik, és állandóan kudarcaink vannak ezen a területen, akkor az Ige logikáját követve az a kérdés adódik „csupán”, hogy valóban újjászületett emberek vagyunk-e?

Ezékiel 34

432. dicséret

Jézus az Isten Fia, akiben Isten megmutatta irántunk való határtalan szeretetét (15-16). Bizalommal tekinthetünk tehát az ítélet napja felé, mert az Isteni szeretete kiűzi a gyötrelmes félelmet (17-18). Minden gyűlölet a félelemből fakad, akit azonban Isten Krisztusban közölt szeretete újjászült, annak elmúlnak a gyötrő félelmei, ezért tudja szeretni a másik embert is. A farizeusok is beszéltek az Isten szeretetéről: igen, persze, az Istenben van szeretet is, de szentsége és az igazsága határt szab az Ő szeretetének. Jézus fordítva beszélt az Isten szeretetéről: Isten szeretete határt szab az Ő szentségének és igazságosságának. Tehát keveset mondunk, ha azt a köztes megoldást választjuk, hogy Isten egyszerre igazságos és szeretettel kegyelmes, mert éppen hogy az arányok az isteni szeretet javára dőlnek el. Éppen ez mutatkozott meg a golgotai kereszten.

Ezékiel 33

121. zsoltár

A szeretet bibliai és egyben legelfogadhatóbb meghatározása itt olvasható. Ez a szeretet: Isten szeret minket. Nem mi Őt, hanem Ő minket. Ő a szeretet forrása és kezdete (10). Ezt kinyilvánította abban, hogy önmagát adta érettünk (9). Ha valóságos szeretetről van szó, mindig csak erről a krisztusi szeretetről beszélhetünk. Az 1Korinthus 13 szeretethimnusza is Isten Krisztusban közölt szeretetét tárja elénk. Az Isten szeretet (8), de a szeretet soha nem isteníthető, mert akkor a nagyon is gyarló, emberi szeretetről beszélünk. Ha Krisztus bennünk van, akkor az Ő szeretetével szerethetjük egymást. Tartozunk is ezzel Istennek, hogy szeretjük egymást, nemcsak a Krisztusban testvéreinket (11), mert ezzel a szeretettel járva-kelve láttatjuk Istent a világban (12).

A keresztyénség számára ma sincs más út, mint ami az első századokban adatott: Mai világunkban sokféle lélek, sokféle hamis próféta (1) kínálja portékáját, akárcsak akkor (1) Vannak olyan helyzetek, amikor bátran bizonyságot kell tenni arról, hogy Jézus a megváltó Krisztus, akiben az élő Isten testet öltött (2). Ez a bizonyságtétel azonban egy próbakő is, amely megmutatja, kivel állunk szemben, milyen lélek munkál az illetőben (5). A krisztusi ember mindenkire reménységgel tekint, mindenkit szeretet, úgy, hogy mindenki előtt bizonyságot tesz az igazságról, és mindenkit óv a tévelygéstől (6) Nem hívő gőg, hanem üdvbizonyosság szólal meg a mai Igéből: „mi az Istentől valók vagyunk” (6).

Ezékiel 31

263. dicséret

A világ gyűlöl, de mi Krisztusban vagyunk, és átmentünk a halálból az életbe. Ezért szeretjük testvéreinket (14). Mi soha nem gyűlölhetünk. Itt a testvéri szeretet minden emberre kiterjedő szeretetet. Ez úgy lehet valósággá, ha először megvalósul a gyülekezetben, a Krisztusban testvérek között, de a krisztusi szeretet nem állhat meg itt, hanem kiterjed mindenki felé. Ez a szeretet önmagát adja a másikért, ahogy ezt Krisztus is tette (16). Ez a krisztusi szeretet kizár minden gyűlöletet (13), még ha az emberi igazságérzet és a hatályos törvények jogossá is tehetnék ezt az érzést. Az egész szeretet-ügy hiteltelenné lesz, ha a Krisztus embere nem segít azokon, akik szükséget szenvednek, noha erre lenne lehetősége (17). A gyarló testben soha nem tudjuk maradéktalanul megélni ezt a krisztusi szeretetet, ezért a szívünk joggal vádol minket, de Isten nagyobb a mi szívünknél (20).

Ezékiel 30

272. dicséret

Isten gyermekei vagyunk! Ez három következményt hordoz. - 1. Az Isten gyermekeit a világ nem ismeri el, de felismeri bennük a Krisztust. Ez az igazi missziós helyzet. Mi, mai keresztyének mindent megteszünk azért, hogy elismerjen bennünket a világ, és részesüljünk annak javaiból; ugyanakkor nem ismerik fel bennünk a Krisztust, mert nem lettünk hasonlóvá Őhozzá, ehelyett a világhoz idomultunk (2). - 2. Az Isten gyermekei tiszták (3-9), mert Krisztus és a bűn kirekesztik egymást. Ez nem azt jelenti, hogy a hívő ember nem tud vétkezni, de igenis jelenti azt, hogy az Isten gyermeke felfedezi a kísértést, és menekül az égő házból; ha pedig „megperzselődött” menekülés közben, az neki fáj (!), és a bűnbánat hamujával kezeli azt. A bűn komolyságát nem lehet lealkudni, a ördög hatalmát (10) nem lehet bagatellizálni. – 3. Az Isten gyermekei cselekszik az igazságot, mégpedig úgy, hogy szeretik a testvérüket, kezdve az Úrban testvérükkel, és egymás hite által épülve, önátadó életet élnek minden felebarát felé (11-12). 

Ezékiel 29

86. zsoltár

Mindig kísértett az antikrisztusi gondolat (18), miszerint válasszuk el Jézus személyétől a Krisztust. Így marad egy felülhaladhatatlan ember, aki kiváló példa arra nézve, hogy íme, lehet így is élni; de mit használ ez nekünk, sok más jó példa is állhat előttünk, még ha Jézusé ezek közül is kiemelkedik. A levél bizonyságot tesz arról, hogy Jézus a Krisztus! Ezért van megváltás, és ez a megváltás nem egy abszolút szellembe való beleolvadás, hanem konkrét testi – lelki szabadulás! Jézus Krisztus az egész embert szabadította meg, valóságosan, teljes személyiségét, testét és lelkét. A tévtanítók tagadták a megváltás eme konkrétságát, testiségét. Manapság is kísért a megváltás konkrétságának elsikkasztása, és „a keleti képzelgés lila ködébe színesítése”, a legnagyobb veszély azonban az, hogy sokakat nem is érdekelnek az e világon túl mutató kérdések, a megváltás, a valóságos szabadítás, Krisztus! Pedig aki vallja a Fiút, az vallja az Atyát! (23)

Ezékiel 28

84. zsoltár

Ezékiel 27

504. dicséret