A főpap is csak egy évben egyszer mehetett be a szentek szentjébe, miután önmagáért és a népért bemutatta a megtisztító áldozatokat (7). Aztán jött Jézus Krisztus, akinek halálakor a templom kárpitja kettéhasadt: van út a szentek szentjébe, van út Istenhez, van út a mennybe. Ettől kezdve az egész ószövetségi istentisztelet csak előkészítése az igazinak, az egyetlennek és tökéletesnek. Ettől kezdve elveszítette érvényét minden áldozat, testi igyekezet, gyarló emberi erőlködés. Rítus helyett Isten Igéjét kell egyre jobban megismerni, akaratát felismerni, ahhoz engedelmesen igazodni, és Isten Krisztusban közölt kegyelmére hagyatkozni. Gyakori veszély, hogy megrekedjünk a szentélyben, és az istentiszteleti életben is a „külsőre” vágyódjunk a lényeg helyett, mint ahogy manapság mindent a külső határoz meg. Áldott legyen az Ige Egyháza. Maradjunk azok! Nem is kell erről többet részletesen szólni! (5)