Csalódhattunk már többször, mert a nekünk tett ígéretek csak ígéretek maradtak. Bízzunk, reméljünk, de ne várjunk ígéretekre, és mi is megfontoltan ígérjünk. Gondoljunk Jézus Krisztus példázatára: az a szolga teljesítette a Gazda szándékát, aki azt mondta, hogy nincs kedve kimenni a szőlőbe dolgozni, később azonban mégis kiment; míg a másik megígérte, de nem ment ki (Máté 21,30). Az igenünk legyen igen (Jakab 5,12), de gondoljuk meg, hogy mikor van elég hitünk, reményünk, erőnk „igent” mondani. Meg kell tanulni nemet mondani, és hátha könyörül az Isten, melynek nyomán adatik erő, önmegtagadás, hogy igent mondjunk a másikra. Egy valaki, az élő Isten, úgy mondott igent ránk, hogy elhatározása változhatatlan (17)! Ez erős bátorítás arra nézve, hogy tele legyünk reménységgel (18), hogy lehorgonyozzunk végre az Ő kikötőjében (19), és mi is igent mondjunk másoknak és másokra.

Ezékiel 10

93. zsoltár