Jézus Krisztus örök üdvösség szerzőjévé lett mindazoknak, akik engednek neki, vagyis akik belátják, hogy Ő az Úr, aki egyedül tud segíteni rajtuk. Ez az evangélium: van tényleges segítség, szabadítás. Ezt az örömhírt nehéz megmagyarázni, mert ennek ismerete felülről való kegyelmi állapot. Aki azonban megtapasztalta a szabadulást, annak sok mondanivalója van az Isten kegyelméről (11), azt szétfeszíti a mondanivaló, az üzenet, amit az Úrtól kapott. Döbbenetes, ha tartalom nélkül beszélünk, ha nem a lényeget mondjuk, ha nem látszik rajtunk, hogy át akarjuk adni azt, amit Isten ránk bízott.

Szükség van közbenjáróra, mert olyan messze vagyunk az Úrtól, és olyan erőtlenül bele vagyunk ragadva emberlétünk nyomorúságába. Az ószövetségi főpap ilyen közbenjáró volt (1-3): - az emberek közül választották, miután Isten elhívását felismerték a választotton (4), - ajándékokat és áldozatokat mutatott be a bűnökért,  - ő maga is erőtlen ember volt, így önmagáért is bemutatta az áldozatot, miközben együtt tudott érezni minden erőtlennel. Ez a főpap azonban csak előképe volt az igazi közbenjárónak, Jézus Krisztusnak. Ez az igeszakasz Jézus főpapságát nem mint állapotot, hanem mint folyamatot szemléli, amely gyötrődésben, kínban, kereszthalálban formálódik ki, miközben Jézus Krisztus szenvedett és engedelmeskedett, közben lett örök üdvösség szerzője számunkra, az élő Isten által, akinek van hatalma szabadulást adni a halálból (7-10). 

Ezékiel 7

14. zsoltár

Isten Igéje ma is élő és ható. A dolgok egyedül az Ő világosságában lesznek egyértelműek: mi az ami jó és rossz, lényeges és lényegetlen, igaz és hamis. Az Ő Igéje ezt a rendet hirdeti meg nekünk. Ez nem egy lelketlen rend, hanem egy féltő szeretettel teli rend, ami a javunkat szolgálja. Ez a világosság, mint a röntgensugár, bennünket is átvilágít, egészen a velőkig; az Úr előtt mezítelenek, fedetlenek vagyunk, így számadásunk könnyen lehet elégtelen (12-13). Ő azonban nemcsak bíránk, hanem főpapunk is, aki tudja, mit jelent kísértések között sínylődő embernek lenni. Ő érettünk, isteni erejével áthatolt az egeken, és utat nyitott nekünk oda (14-15). Járuljunk hozzá, ha a biztos irányra, és erőre van szükségünk! (16)

Ezékiel 6

217. dicséret

A nyugalom egyre ismeretlenebb a ma embere számára. Minél istentelenebb lesz ez a világ annál ingerdúsabbá és rohanóbbá válik, míg végezetül eljutunk odáig, hogy, noha fáradtak vagyunk, de mégsem esik jól a csend, a tevékenység hiánya, a pihenés lehetősége. Isten Igéje nyugodalmat ígér! Ebben a levélben a „nyugalom” Isten minden ígéretének összességét fejezi ki. Ez a nyugalom már itt van, de kiteljesedése még várat magára (9). A hívő ember tud pihenni, és életét, még a viszontagságok között is úgy éli, mint aki már bement ebbe a nyugalomba (11), vagyis a krisztusi ember még a viharok idején is higgadt (Márk 4,38). Engedetlen az (6), aki nem él ezzel a nyugalommal; pontosabban fogalmazva, aki nem nyit ajtót a nyugodt Krisztusnak!

Ezékiel 5

74. zsoltár

Bizony vannak olyan helyzetek, amikor el lehet keseredni. Az elkeseredésből lehet belekeseredés, amikor az ember nem lát kiutat. A hívő ember is ismeri ezt az érzést, mert bizony bele lehet keseredni abba a fájdalmas tapasztalatba, amikor az illúziók köde felszáll, és kiderül, hogy Isten látható népe (a látható Egyház) is tele van kísértésekkel, elbukásokkal; bár hallották Isten szavát, és látták hatalmas tetteit, mégsem ismerték fel az Úr útját (8-10), és a tévelygést választották (Zsoltárok 95,7-11). Jogos a féltő szeretettel teli intés, hogy ne engedjünk ennek a kísértésnek. Vigyázzunk, (12) el ne szakadjunk, hitetlen és gonosz szívvel az élő Istentől, mert akkor elemészt bennünket a megkeseredés, vagy annak palástolása, a cinizmus, és az irigységgel teli, fontoskodó és törtető ügybuzgalom. De jó lenne, ha egymás szapulása helyett buzdítani tudnánk egymást, hogy mindvégig kitarthassunk (13). A kérdés csupán az, hogy részesei vagyunk-e a Krisztusnak, vagy sem? (14) Amennyiben nem buzdítjuk, hanem megkeserítjük egymást, akkor nemcsak engedetlen és haszontalan szolgák vagyunk a világ fiai számára, hanem még Krisztust emlegetve sincs semmi közünk az Úrhoz! 

Ezékiel 4

60. zsoltár

Jézus Krisztus nagyobb mindenféle angyaloknál, de nagyobb Mózesnél is. A levél olvasói Mózest Isten legnagyobb küldöttének tartották (2), hiszen általa kapták az Úrtól a törvényt. Isten kijelentése szerint azonban Mózes is csak egy tagja annak a háznak, amelynek építője és tulajdonosa Jézus Krisztus (3), lakói pedig minden népből valók. Öröm tölti el a szívünket, amikor azt olvassuk, hogy Jézus Krisztus hű az Ő házához, hozzánk (6), de ez a hűség bennünket is bizalomra, reménységre, Vele való dicsekvésre késztet, mindvégig, nem pedig engedetlenségre, ahogy a Mózessel tartó nép, szívét megkeményítve cselekedett a pusztában (6-8).

A levél keletkezésének idején divatos képzelgések terjedtek el, amelyek az emberi lélek üdvösségének útját angyalok sokaságától tették függővé. Akkor is, azóta is mennyi képzelgés veszélyeztet minket. Az Ige határozottan hangsúlyozza, hogy Isten mindent Jézus Krisztus lábai alá vetett (8). Egyedül általa adatik üdvösség, és nem angyalok, vagy bárki mások által. Vannak olyan helyzetek, amikor nem látjuk testi szemekkel azt a tényt, hogy Isten mindent Krisztus uralma alá vetett (8), de ez csak rövid ideig való tapasztalat (9). Ilyenkor nem szabad elfelejteni, hogy csakis Ő az Úr, aki szenvedésével legyőzte még a halált is, hogy nekünk reménységünk legyen (13). Miután ezt tisztázta az Ige, többé nem bonyolódik bele a szövevényes angyaltanokkal folytatott vitába. Hirdetni kell Krisztust, és nem kell egy határon túl vitatkozni a tévtanokkal, mert éppen ezzel csinálunk „reklámot” azoknak.

Ezékiel 3,1-15

171. dicséret

Az ószövetségi és az újszövetségi kijelentést egymás mellett látjuk itt. Az ószövetségi kijelentést, és annak szívét, a törvényt, a korabeli hagyomány szerint angyalok által kapták az Úrtól. Erre utal igeszakaszunk, amikor angyalok által hirdetett Igéről beszél (2). Ez a kijelentés azonban minden engedetlen törvényszegést megbüntetett (2). Jézus Krisztusban világosan meghirdette Isten az Ő akaratát, amelyet törvénye is szolgálni akart, az üdvösséget. Isten eredeti szándéka ugyanis nem a halál, hanem az élet. Az Úr Jézus Krisztus ezt az üdvösséget, az élet teljességét, Isten szeretet-közelségét hirdette meg és hozta el nekünk. Ennek az üdvösségnek valóságát Isten jelekkel, csodákkal erőkkel, és Szentlelkével igazolta (3-4). Ez „nagyobb” üzenet, mint amit az angyalok által „hozott” törvény kifejez, mert világosabban mutatja Isten emberek felé irányuló szándékát, ezért erre még jobban kell figyelnünk (1). A két szövetség üzenete nem kioltja, hanem erősíti egymást, ugyanakkor az egyértelművé lesz a mai Ige által, hogy az Ószövetség mindig a Krisztusban közölt kijelentés felől értelmezhető. Aki pedig ezzel a Krisztusban ajándékozott üdvösséggel nem törődik, az elsodródik (1).

Ezékiel 2

2. zsoltár

Jézus Krisztus feljebb való minden lénynél, tehát az angyaloknál is (4). Itt az „angyalok” kifejezés minden szellemi, emberfölötti lényt magába foglal. Ez az evangélium: Jézus Krisztus az életünk ura, ezért semmiféle hatalmasság nem uralkodhat rajtunk. Ezt az üzenetet a mai Ige ószövetségi helyekkel támasztja alá, amelyeket Jézus Krisztusra vonatkoztat. Isten nem az angyaloknak, hanem Jézus Krisztusnak mondta: „Az én Fiam vagy!” (Zsoltárok 2,7) Jézus Krisztus az Isten Fia, és mindazok is, akik Őbenne bíznak. Nem vagyunk angyalok. Ez a tény nemcsak embervoltunk minden korlátjára mutat rá, hanem méltóságunkra: Isten gyermekei vagyunk a Krisztus által, védettebbek az angyaloknál és szabadok minden szellemi hatalmasságtól.

Ezékiel 1,15-28

89. zsoltár

Ez a bibliai könyv arra mutat rá, hogy az Írás igazi értelme Jézus Krisztus: - aki által Isten e végső időkben egyértelműen szólt hozzánk (2), és megmutatta magát nekünk; - aki által hordozza ezt a világmindenséget, - aki által megtisztított bennünket (3). Amennyiben Őt, az üdvözítő „többet” nem leljük fel az Írásban, haszontalan szolgák vagyunk. Jézus Krisztus „feljebbvaló” mindeneknél; csak Ő adhat értelmet, tartalmat, tartást mindennek. Ő mindenféle földi sátorház váza, ami nélkül hiábavaló bármiféle sátorponyva! Nekünk, Isten népének ezt a vázat kell kínálnunk és építenünk, mi pedig olyan gyakran csak ponyvát árulunk. 

Ezékiel 1,1-14

18. zsoltár

Aki a Krisztusban van, az mássá lesz. Hemzseg a mai Ige üzenete a Krisztusban történt változás jeleitől: – megparancsolhatnám, de csak kérem (9;. – haszontalan voltam, most hasznossá lettem (11); – visszaküldöm, pedig magamnál akartam tartani (12); - jócselekedetem ne kikényszerített legyen, hanem önkéntes (14); - elszakadt tőlem, hogy örökre visszanyerjem (15); - szolgám volt, testvérem lett (16); - ha valamivel megbántottak, azt nem számítom fel (18); - ennyi a kötelességem, de én ennél többet teszek (21). 

Ravasz László hangsúlyozza, hogy ebben a levélben nincs semmi üdvtörténeti esemény, hitigazság, vagy általános érvényű értékítélet. Ez az irat arról beszél, hogyan mutatkozik meg a hit elmélete a mindennapok gyakorlatában, akár konkrét társadalmi kérdésekben is, mint például a rabszolgaság kérdésében. Az evangéliumnak mindig van aktuális, a mindennapokat, a közéletet, a társadalmi összefüggéseket formáló üzenete; ugyanakkor ezekre a kérdésekre is krisztusi módon, és nem „emberi” módon felel. Mi azonnal, igazságérzetünktől vezéreltetve kiáltanánk, hogy vessünk véget a rabszolgaságnak, hiszen minden ember egyenlő (kivéve, ha mi vagyunk felül, mert akkor nem kiáltanánk). Az Ige pedig azt mondja, hogy nem ez a probléma gyökere, hanem a bűn, a kibeszélhetetlen emberi önzés. Ezért egyetlen megoldás adatik: a megtérés, úr és szolga számára egyaránt. Pál imádkozik Filemonért (6), hogy hite szintén megtért rabszolgájához való viszonyában mutatkozzék meg, és tudja őt testvérként befogadni (16). A hit cselekvő szeretete képes egyedül áttörni társadalmi korlátokat, miközben lehet, hogy Istentől kijelölt helyén marad mindenki. Ez a szeretet örömöt, vigasztalást, felüdülést ad (7).

Példabeszédek 30

248. dicséret

Megváltozott világunkban vannak olyan igehirdetési módszert képviselő irányzatok, amelyek szerint nem kell kimondani konkrét üzeneteket, és megfogalmazni igei válaszokat, hanem kapcsolatot kell teremteni az igehallgatóval, és az igehallgató majd megfogalmazza maga számára szükséges megoldást és válaszokat. Legfeljebb terelgethetjük őket bizonyos irányba, de semmiképpen se adjunk kész válaszokat, mert a ma embere megriad, ha azt érzi, hogy valamit rá akarunk erőltetni. Értem az effajta irányzatok szándékát, amelyek keresik az igehirdetés megújulásának lehetőségeit, de ezek sajnos csak elmélyítik a válságot, egy olyan világban, ahol éppen az okozza a bizonytalanságot, hogy nincsenek fix pontok, világító útjelzők, világos válaszok, mértékadó irányok. Mai Igénk korrekt tanácsot ad, amely ma is megfontolandó az igehirdetésre, minden keresztyén bizonyságtételre és szolgálatra nézve: - halljuk meg az Igéből Isten igaz és aktuális beszédét, a Krisztust, - tanúskodjunk szilárdan ezek mellett, - mondjuk ki Isten válaszát az emberek kérdéseire, - hirdessük meg Isten megváltó megoldását, - bizonyítsuk mindezeket hiteles életünkkel, a jó cselekedetekben elöl járva (8), ostoba dolgokon nem vitázva, viszálykodva (9), és Isten népe között önző érdekek miatt szakadásokat soha nem támasztva (10).

Példabeszédek 29

168. dicséret

Az Istennek való engedelmesség a fölénk rendelt embereknek való engedelmességben mutatkozik meg (1), kivéve, ha Isten ügye elleni dologra akarnának késztetni bennünket (nem Isten akarata elleni cselekvésről, hanem az Isten ügye elleni cselekvésről van szó, mert sajnos Isten akaratát gyarló módon sokszor összekeverjük a saját akaratunkkal, míg az Isten ügye egyértelmű). Sajnos nehezen megy nekünk az, hogy másoknak alárendeljük magunkat: csak kényszerből, megélhetésből, félelemből tesszük, de nem az Isten parancsának engedve, és amikor csak lehetne, kitörnénk ebből a megalázónak tűnő helyzetből. Az engedelmes, krisztusi lelkületnek látható jele, hogy - senkit sem szólunk le, - kerüljük a viszály minden formáját, mert a viszály öncélú és romboló, - igyekszünk megértőek lenni, azaz a másik ember helyzetébe belegondolni, - és a legparázslóbb helyzetekben is próbálunk teljes szelídséget tanúsítani  minden ember iránt (2). Ez krisztusi mérce. Kár, hogy a lécet az éles helyzetekben mindig leverjük. 

Példabeszédek 28

276. dicséret

Az evangélium tömören ez: Krisztusban megjelent az Isten üdvözítő kegyelme. Mai Igénk arra mutat rá, hogy mi minden következik ebből. Ez az örömhír „nevel” bennünket, újjászül, hogy megtagadjuk a hitetlenséget és a világi kívánságokat. Uram, annyi kívánság van bennünk, annyiféle gondolat villan át rajtunk. Megtagadni a világi kívánságokat, mit jelent ez? Semmiképpen nem azt, hogy elfojtsuk azokat a kívánságokat, vágyakat, amelyek bennünk ébrednek. A kívánságokat nem elfojtani kell, sem nem kiélni, hanem Isten akaratának patikamérlegére kell azokat helyezni. Így Isten színe előtt szembesülünk a vágyainkkal, mindazokkal, ami felmerül bennünk, amit valaha gondoltunk, ami megfogant a szívünkben. Az Isten patikamérlege aztán helyesen jelez: amire Isten is azt mondja, hogy ezt „igen”, arra igent lehet mondani; és amire azt mondja, hogy „nem”, azt határozottan meg kell tagadni. Erre utal az apostol. Ugye milyen gyönyörű? A hívő ember ezt naponta átéli és gyakorolja.

Annyi, de annyi betegség emészt bennünket, testi, lelki egyaránt. Gyógyulás, enyhülés, megnyugvás után kiált sokféle sorvadó élet. Titusznak az egészséges tanítást kell hirdetni. Ez a tanítás Isten Igéjéből következik, Krisztusra mutat, és egészségessé tesz, akár idős vagyok, akár fiatal; akár férfi, akár nő; akár szolga, akár szabad. Az ilyen ember az üdvözítő Isten díszére válik mindenben (10). Mekkora felelősség terheli Tituszt, akinek nemcsak hirdetni kell az egészséges tanítást, hanem példaként „szemléltetni” azt egész életével (6); sőt bizonyítani, hogy az Isten üdvözítő kegyelmére mutató egészséges tanítás valóban „rendbe” hoz, egészségessé tesz, még akkor is, ha nem adatik már testi gyógyulás. 

Példabeszédek 26

85. zsoltár

A Tituszhoz írt levél olyan korban íródott (Kr. u. 62-65), amikor a sokféle tanítás közepette már nem a hitbeli kérdésekkel kapcsolatos viták idejét élték, hanem az evangéliumból megismert igazságot együtt kellett képviselni, egy változó világban, a sokféle tévtannal szemben. Ez akkor egyházfegyelmi kérdés volt. Pál ebben a levélben az evangélium teológiai tartalmát, és mindenki együttes felelősségét hangsúlyozza, amit a gyülekezetért, Krisztus egyházáért hordozni kell. Ez nem azt jelenti, hogy belemerevedünk a tanba, hiszen az evangélium mindig több, mint tanítás, és Isten hívő népe, az egyre jobban megértett Ige alapján folyamatosan rákérdez hitének tartalmára; de azt igenis jelenti, hogy vannak olyan korszakok, amikor nincs helye semmiféle bizonytalanságnak és felesleges vitának, hanem együttes bizonyossággal és örömmel kell képviselnünk az evangéliumot. Az egyházfegyelem kálvini elve ilyen értelemben, igeszerűen érvényes, ma is! 

Példabeszédek 23

495. dicséret

A modern embertan szemlélete vezetett odáig, hogy nem számolunk az ördög mesterkedéseivel, és a sötétség világának uraival, a gonoszság lelkeivel (12), ezeket csupán agyi folyamatoknak tekintjük, illetve letűnt, tudománytalan korok mitológiáinak. Pedig a valóság mást mutat: mert lám nincs gyógyszer az emberben rejlő feszültségek kezelésére; legfeljebb tüneti kezelés adható, ha valaki mentálisan megbetegszik. Éppen ez mutatja, hogy e „hatalmak hatalma” valóságos; erősek, gonoszak, és folyamatos mesterkedéssel támadók. Nem csupán embertársunk ellen van tusakodásunk egy elviselhetetlen konfliktus során, azaz nem csupán test és vér ellen (12), hanem többről van itt szó. Ellenükben a megoldás, a győzelem, a gyógyulás csak Isten erejével lehetséges; mert ezek a hatalmak erősebbek nálunk, de nem erősebbek Istennél. Ezért erősödjünk meg Istenben és az Ő hatalmas erejében (10), felöltve az Isten fegyverzetét (13-17). Nincs más esélyünk!

Példabeszédek 22

266. dicséret

Isten nem a társadalmi formát változtatja meg, hanem az emberi szívet. A megtért ember számára már nem számít többé, hogy szolga, vagy szabad; mert a megtért szolga engedelmeskedik az urának, a megtért úr azonban szereti és megbecsüli a szolgáját, és nem is szolgaként, hanem testvérként bánik vele, hiszen mindketten annak az Istennek a tulajdonai, aki nem személyválogató (9). Amikor engedelmeskedünk, nem embereknek engedelmeskedünk, hanem Krisztusnak (5), miközben elfogadjuk Istennek rólunk gondolt akaratát, még társadalmi helyzetünket illetően is (6). Aki azonban így tesz, jóakarattal, annak életét megáldja, és feljebb is emelheti az Úr; nem jutalomból, hanem kegyelemből (7-8). Jézus Krisztus nem egyenlőségről és ilyen értelemben vett testvériségről tanított. Ennek nyomán Pál apostol sem volt forradalmár. Az egyes ember és a társadalom életében valóságos változást csak az Úr Isten ajándékozhat. Láttuk már eddig bőven, az emberiség történelme során, hogy mire elég a mi erőlködésünk, és bármiféle „izmus”. Megtérés kell. 

Példabeszédek 21

17. zsoltár

A Jézus Krisztusba vetett hit meglátszik az ember életén. A levél „házitáblái” erről a változásról beszélnek, a házasságban, a családban, a társadalomban. Az Ige a keresztyén házasságban kialakult viszonyokról szól, és Isten eredeti teremtési rendjére vonatkozik. A keresztyén házasságban a férfi legyen férfi, a nő pedig nő, hiszen Istentől kapott feladatuk más és más ebben a szövetségben. Nagy baj, és korunkban sok példát találhatunk erre, amikor felcserélődnek ezek a szerepek, és a felek nincsenek a helyükön. A férfias nő ugyanúgy szánalmas, mint a tehetetlen férfi. A család lelkésze, fenntartója, felelőse a férfi; a család szíve, fészek-melege a nő; ketten együtt egy test; mindketten egyaránt fontosak. A Szentírás nem ismeri az „emancipációt”, mert ennél többet ismer. Az asszonyok feladata az engedelmesség, a férfiak feladata pedig az, hogy úgy szeressék feleségeiket, mint Krisztus az Egyházat, önmagát adva érte (25). Krisztusban aztán áldott kölcsönösség érvényesül, mert mindkét fél engedelmeskedik az Úrnak, miközben mindkét fél az Istentől rendelt helyén marad. 

Példabeszédek 20

273.dicséret

Vannak olyan sportágak, ahol időt lehet kérni, mielőtt tovább játszanának a felek. Bizony vannak olyan helyzetek, amikor át kell gondolni, hogyan tovább. Ez felkiáltójeles üzenet: időt kérni, ügyeink imádságos átgondolására, egy rohanó világban. Számos hatás ér bennünket. Gonosz időkben, gonosz hatások indítanak el rossz irányba, ha nem vigyázunk (15), és nem törekszünk arra, könyörgő szívvel, hogy megértsük és Isten akaratához igazítsuk az életünket (15-16). Isten akaratának kutatása csak szentlelkes józansággal, minden „izgatószer” nélkül lehetséges (18), miközben zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel magasztaljuk az Urat (19), mindenért mindenkor hálát adva (20). Meggondolatlan, aki nem így tesz, és meggondolatlansága súlyos következményeit kell majd elszenvednie. 

Példabeszédek 19

48. zsoltár

Isten Igéje itt a szentségről szól. Szent az, akit Isten a maga szolgálatára rendelt, a maga számára elkülönített, és magához hasonlóvá formált. „Ami Isten szentségével ellentétes, minél közelebb jut Őhozzá, annál szörnyűbb a robbanás” (Ravasz László). Isten szeretete az, ami ezt a szentséget lehetővé teszi, és egyben megköveteli. Közöttünk, Isten népe között, ha robbanásig fokozódnak a feszültségek, akkor komoly önvizsgálatot és bűnbánatot kell tartanunk, mert nem ragyogott még fel nekünk a Krisztus, Isten szeretete még nem járt át igazán bennünket, így tisztátalanul, paráznán, nyerészkedve, ostoba és kétértelmű beszéddel (3-6) közeledünk Hozzá, amelynek a vége nem is lehet más, mint robbanás. „Ébredj fel, aki aluszol, támadj fel a halálból…” (13)

Példabeszédek 18

502.dicséret

Milyen az új ember? - Nem hazudik, hanem igazat mond (25). A diplomatikusság hazugság? - Előfordul, hogy harag támad a szívében, de nem megy le a nap a haragjával, mert még aznap rendezi függő dolgait. Aki haragszik, helyt ad az ördögnek. (26-27) - Szorgalmasan dolgozik, hogy ne kelljen lopnia, és hogy adni tudjon másoknak. Milyen kiszolgáltatott a modern ember, hogy még ha dolgozna is, másoktól függ, hogy dolgozhat-e? (28) - Egyetlen rossz szó ki nem jön a száján, csak az, ami épít, és áldássá lesz mások számára (29). - Minden keserűség és gonosz indulat távol van tőle, éppen ezért nem kiabál, nem káromolja az Istent (30-31). - Irgalmas mindenkivel, ahogy hozzá irgalmas volt az Úr (32). Summázva, az új ember nem szomorítja meg Isten Szentlelkét, aki újjászülte őt (30).