Micsoda küzdelmek folyhattak a korinthusi gyülekezetben:* tanúk, vallomások, vádak egymás ellen, rágalmak; - a másik (többek között az apostol) becsmérlése, hogy nem is igazi hívő, hanem méltatlan, erőtlen az a másik (1-4). – Az apostolnak keményen közbe kellett szólnia, hogy fenntartsa a rendet (2), bár neki nem okozott örömöt az, hogy határozottan kellett fellépnie Korinthusban. Neki a békés építés volt a szívügye. Csak a szomorú kényszerűség vitte rá arra, hogy feddő szót használjon (10).** – Az apostol*** kijózanítja a korinthusiakat, amikor arra kéri őket, próbálják meg saját magukat, hogy igazán hisznek-e, hogy Jézus Krisztus bennük van-e? Az apostol ugyanis már sok próbán ment keresztül, amit csak Jézus Krisztus erejével tudott hitben elhordozni (3-6). Valójában mindig egy adott helyzet minősít bennünket, hogy igazán hiszünk-e? A hit ugyan hallásból van (Róma 10,17), de az élő hitnek mindig vannak látható gyümölcsei. A hívő ember sem tökéletes, a megváltó kegyelem élteti, de az Úr erejéből mindig az Isten szerinti jóra, igazra, építőre törekszik (7-9).

Hóseás 7

505. dicséret

* Alig született meg a keresztyénség, és máris heves belső harcok gyengítették a Krisztus ügyét. Az apostol utalásaiból következtethetünk erre.

** Victor János pontosan fogalmaz, amikor azt írja ennél a szakasznál, hogy ne váljon soha sem titkos élvezetünk forrásává az, ha néha Jézus Krisztusért kemény harcot is vívnunk kell.

*** Az apostol vállalja azt, hogy Ő erőtlen, de e feltámadott Jézus Krisztusban mégis erős (3-4).

Az apostol egy fontos megkülönböztetést tesz, amikor ezt mondja a korinthusiaknak, hogy nem azt keresem, ami a tiétek, hanem titeket kereslek. Mindig azért tartanak bennünket számon, amink van: szépségünk, okosságunk, tehetségünk, pénzünk, hatalmunk, javaink, pozíciónk. Ebben a világban mindig az számít, amink van, amivé lettünk. Ezért hatalmas kérdést feszeget az apostol, ami akkor is probléma volt, ma is probléma; egyházban és világban egyaránt. Van-e egyáltalán a közelünkben olyan ember, aki nem azt keresi, ami a miénk, hanem minket magunkat keres és szeret? Az emberlét tragédiája valójában ez, hogy nem a másik kell, hanem valami abból, ami a másiknak van.* Áldott legyen az Isten, hogy Ő, Jézus Krisztusban elindult felénk, minket magunkat keresett, „mezítelenül” elfogadott, megváltott, és örökkévaló mennyei javakkal felruházott; - hogy így kereshessük, szerethessük mi is a másik embert.

Hóseás 6

58. zsoltár

* Közben történnek a megalkuvó kompromisszumok, amelyek a házasságban és a családban ugyanúgy mételyezhetnek, mint a világpolitikában és az élet minden területén, szinte maffiaszerűen: én is adok valami az enyémből, te is adj valamit a tiedből. Így szeretjük egymást. Pedig valójában ezzel a szeretettel nem egymást szeretjük, hanem mulandó javakhoz kötődünk.

Mivel dicsekszik az apostol? – 1. Nem dicsekszik a „hatalmas istenélményekkel”, kinyilatkoztatásokkal, megtérésével; - amelyektől pedig, egymásra licitálva hangos volt a korinthusi gyülekezet, bizonygatva, hogy ki a „nagyobb hívő”. Az Istennel való találkozás titok, annak rendkívüli volta végképp az, és nem gyakori, hiszen Pál is egyszer élt át, tizennégy évvel ezelőtt egy alig kifejezhető „elragadtatást”. Ezzel nem dicsekszik, bár dicsekednie kellene, ha beállna a sorba (1-4). – 2. Viszont dicsekszik az erőtlenségével, testének tövisével, az állandó testi gyötrelmekkel. Kellenek ezek. Veszélyes utakra tévedhet az olyan ember, aki magát erősnek, szépnek és okosnak tudja; - és mások is szemébe mondanak ilyeneket. Akit az Úr szeret, azt elerőtleníti, hogy el ne bízhassa magát (5-8). – 3. Az Úr azonban adja önmagát, az Ő erejét, Jézus Krisztus hatalmát. Ez elégséges erő mindenre (Filippi 4,13). Amikor „elég” volt mindenből, akkor mindig „elég” lesz az Ő ereje, ahhoz, hogy továbbmenjünk Ővele, Őutána. Az erőtlenség kiüresít, hogy helye legyen a mindeneknél erősebb, feltámadott Úrnak, az életünkben.

Hóseás 5

59. zsoltár

A korinthusiak a hit terén is a „piaci” szemlélet esztelen rabjai lettek, és azoknak hisznek, akik szebben, látványosabban, újszerűbben hirdetik a Krisztust. Az apostol is legyen ilyen esztelenné? Álljon be a tülekedők sorába, a „saját Krisztusával”? Legyen ő is agyafúrtan megnyerő, aki rabul ejti a szíveket saját magának, Jézus Krisztust emlegetve, hogy aztán uralkodhasson azokon? (16-20) Ez az, amit a világ valahol megérez, és elutasít minket. Nem Jézus Krisztust utasítja el, hanem minket, akik Őt emlegetve akarunk uralkodni másokon. Minket utasítanak el, nem az Urat! Nem kell az agresszív, beteges, uralkodó hit. Pál is határozottan nemet mond erre: minden látványos, hatni akaró, ékesszóló, meggyőző misszióra. Ezért a szenvedéseivel dicsekszik (21-33). Ki kell mondani, ha valakinek ezután is vonzó a Jézus Krisztus ügye, azt nem valamiféle más „lélek” és „másfajta evangélium”, egyfajta happy keresztyénség látomása vezérel. Az ilyen ember előtt aztán felragyog majd az evangélium igazi öröme is. Jézus Krisztus követése nem szenvedés, de része lehet a szenvedés felvállalása is, az Ő ügyéért.

Hóseás 4

504. dicséret

Pál félti a korinthusiakat. Az apostol a jegyesség képét használja a gyülekezet és Jézus Krisztus kapcsolatára. Félti őket, de az általa használt képből kiindulva azt is mondhatnám, hogy féltékeny rájuk (1-2). Sok a kísértés ebben a világban, a jegyességben, a házasságban ugyanúgy, mint a vallásokkal, a hitélettel kapcsolatosan is (3). Mert sokan jönnek a Jézus Krisztus nevében, és valójában az történik, hogy egymástól csábítgatjuk el az embereket. A legutóbbi népszámlálási adatok szerint az összlakosságnak majdnem fele válaszolt valamilyen formában elutasítóan a felekezeti hovatartozásra vonatkozó kérdésre. Ezt az óriási embertömeget sem a történelmi egyházak, sem a kisegyházak nem tudják megszólítani. Egymástól halászgatunk. Ez pedig nem lehet az Úr Jézus Krisztus akarata (4). * Egyfajta „lelki prostitúció” történik, szabad versenyben, ahol az újabb, a látványosabb a nyerő. A hit terén sokan paráznák vagyunk: lelkészt, gyülekezetet, felekezetet váltogatunk „élvezetünknek” megfelelően (5-6). Akik pedig nem ilyenek, azok minimum eltűrik a többiek hűtlenségét, vagy beállnak a felekezetek, vallások „piaci versenyébe” (4). Csoda, ha az apostol féltékeny? Jól van ez így?

Hóseás 3

13. zsoltár

* Ha mégis ez történik, akkor itt valaki más Jézust, más evangéliumot hirdet, más Lélek által.

Meglepő, amikor valaki önmagát ajánlja, „láttatja”, „kínálja”. Pedig ez ma trend, elvárás, bevett gyakorlat (12).* Pál apostolnak a lelki és tudásbeli fölénye is adott volt arra nézve, hogy önmagát bátran ajánlja! Mégis, micsoda alázat, az élő hit alázata az, amely itt megszólal az apostol által: „… nem merjük magunkat” ajánlani, nem merünk így viselkedni, fölényeskedni, mert a mi mértékünk más! Aki hőzöng, annak mértéke saját maga határtalanul önző „énje”. Aki alázatos, annak mértéke az élő Isten, aki előtt csak leborulhatunk, megvallva nyomorult, halandó életünk minden vergődését (12-13). Ez az alázat, noha soha nem megy túl egy határon, azonban soha nem jelent alázatoskodást, álalázatot; - vagyis bizonyossággal végzi szolgálatát, hálaadással látja mindazt, amit az Úr általa (14-15), és mások által is elvégzett (16). Nem dicsekszik, de könyörög azért, hogy a bennünk munkálkodó Urat mások is felismerjék (15); - nem minket, hanem Őt (17).

Hóseás 2,16-25

508. dicséret

* Kiváló módszerek állnak rendelkezésünkre, hogy kellőképpen láttassuk, és ezzel a másik fölé tornásszuk magunkat. Sokszor egy „terepszínű” arc, egy grimaszos tekintet kiválóan célt ér, de adott pillanatban ki is mondjuk, hogy mi most „lelkileg és tudásban”, az adott területen olyan fölényben vagyunk a másikkal szemben, amit akár ki is használhatnánk.

Lehet-e autót vezetni, és az utasok biztonságáról gondoskodni, ha menet közben a kormányt az utasok össze-vissza rángatják. Ilyenkor egyetlen lehetőségünk, utasaink épsége érdekében is, hogy szigorúan rájuk parancsolunk: ebből elég volt, mert mindannyian odaveszünk. Ma különösen is aktuális az a kérdés, amit az apostol tesz fel a „problémás” korinthusiaknak: szelíden, vagy erélyesen menjek közétek? Elvadult világunk valójában nem hisz a szelídségben, a gyöngédségben. Valójában a problémákat egyházon belül is „erővel” akarjuk megoldani. A tapasztalatunk ugyanis az, hogy másként a rend nem tartható meg, és a szelíd embert mindig eltapossák. Tény, hogy ez a bűntől meghasadt világ ilyen. Jézus Krisztus is keresztre jutott. Isten azonban Jézus Krisztus feltámadásával nemcsak megmutatta, hogy az Ő gondolata az irgalom és a könyörület, hanem meg is váltott bennünket arra a csodára, hogy ha testben élünk is, ne test szerint hadakozzunk (1-2).*

Hóseás 2,1-15

228. dicséret

* Pál szinte kérleli a korinthusiakat, hogy ne kelljen erélyesnek lennie (2). Az apostol kérlelése azonban valójában az Isten felé elmondott könyörgés, amelyben arra kéri Urát, hogy mutassa meg gyenge, erőtlen szolgáján keresztül az Ő hatalmát, amely képes lerombolni minden gyarló emberi erődítményt, érdeket, gyilkos önzést, okoskodást; - és egyedül képes foglyul ejteni minden gondolatot a Jézus Krisztus iránti engedelmességre, az ebből fakadó irgalomra, de az ebből fakadó áldott rendre is. Urunk, köszönjük, hogy te ülsz a kormánynál, mi pedig nem kormányt rángató, akadékos utasok lehetünk, hanem boldog, egymásra odafigyelő utazók.

Kezdjük ott, hogy a jókedv eleve Isten ajándéka. A „jókedv” azt jelenti, hogy Jézus Krisztusban élek, és reménységem látszik rajtam, ezzel pedig bátorítok másokat. Vagyis a jókedvű ember mindig ad a másiknak, a körülötte élő, sokféleképpen szűkölködőknek (12-13). Híjával vagyunk a jókedvnek, bulik vannak, vagy súlyos depressziók, inkább mindkettő együtt. – Aki „bőven” ad, lehetőségeihez képest, az mindig csak gazdagabbá lesz. Aki ad, az felüdül (Példabeszédek 11,25). Aki ad, az megerősödik hitében (9-11). Aki ad, az testvérekre talál azokban, akiknek adott (14) – Minden segítség abból a gazdagságból táplálkozik, aki a mi Urunk, Jézus Krisztus. Őbenne tudjuk azt is, hogy ebben a bűntől rontott világban a legjobb indulatú segítség sem szünteti meg az ember alapvető nyomorúságát, még akkor sem, ha eltűnne a konkrét testi nélkülözés a földről. Ilyenkor derül ki az ember alapvető nyomorúsága, minden társadalmi igazságtalanságon túl, hogy sok még a baj, és jaj, meg kell halni (Babits). Megváltás kell. Jézus Krisztus kell!

Hóseás 1

503. dicséret

* A teljes magyarázat:

– Kezdjük ott, hogy a jókedv eleve Isten ajándéka. A „jókedv” azt jelenti, hogy Jézus Krisztusban élek, és reménységem látszik rajtam, még a sírás idején is; ezzel pedig bátorítok másokat. Vagyis a jókedvű ember mindig ad a másiknak, a körülötte élő, sokféleképpen szűkölködőknek (12-13). Nemcsak pénzbeli, vagy látható javakkal történő adakozásról van tehát szó, de Igénk szerint arról is (6-7). Híjával vagyunk a jókedvnek, bulik vannak, vagy súlyos depressziók, inkább mindkettő együtt.

– Aki „bőven” ad, lehetőségeihez képest, illetve ezzel a jókedvvel, az mindig csak gazdagabbá lesz. Nem „üzleti viszonyról” van szó, hanem az adakozás kétségtelen áldásairól, az adakozóra nézve. Aki ad, az felüdül (Példabeszédek 11,25). Aki ad, az megerősödik hitében (9-11). Aki ad, az testvérekre talál azokban, akiknek adott (14); de ha ez mégsem így történik, mert az adományozott csak visszaél a szeretettel, akkor sem csügged. Az adománnyal nem lehet visszaélni, de az adakozó szeretettel nagyon is. Ez a krisztusi út része. Ezt tudomásul vesszük, elhordozzuk, szeretetünk, segíteni akarásunk nem szűnik meg, de ugyanakkor soha nem esztelenül és értelmetlenül segítünk és szeretünk!

– Minden segítség abból a gazdagságból táplálkozik, aki a mi Urunk, Jézus Krisztus. Mindent Őtőle kaptunk, Őneki adjuk vissza, amikor egy bőséges részét továbbnyújtjuk. Őbenne tudjuk azt is, hogy ebben a bűntől rontott világban a legjobb indulatú segítség sem szünteti meg az ember alapvető nyomorúságát, még akkor sem (utópia), ha eltűnne a konkrét testi nélkülözés a földről. Ilyenkor derül ki az ember alapvető nyomorúsága, minden társadalmi igazságtalanságon túl, hogy sok még a baj, és jaj, meg kell halni (Babits). Megváltás kell. Jézus Krisztus kell!

A "szentek", vagyis a Jézus Krisztusban testvérek odafigyelnek egymásra (1). Adni csak hálával, önként lehet. A kényszerű adományon nincs sok áldás (5). Lám, a korinthusiak és Akhája tartománya önként adakozik, nem kényszerből. De Pál mégis embereket küld oda, hiszen pontos terve van az adakozás rendjét illetően. Ezt a tervet pedig végre akarja hajtani. Tehát, hogy meg ne szégyenüljön az apostol, felügyelőket küld oda, akik az adakozást levezénylik. Éppen ez az ellentmondás az, ami megváltás után kiált: ismerem készségeteket, mégis küldtem oda embereket, hogy meg ne szégyenüljünk, nehogy hiába dicsekedjek veletek és időben készen legyünk (2-4). Ebben a világban a buzgóság és a hálaadás is, vagyis a szent kényszer is mindig csak valamiféle külső kényszer formájában jelenhet meg. A visszaélések lehetősége óriási. Hisszük azonban, hogy Jézus Krisztus nemcsak a visszaélések, hanem minden kényszer, sőt minden szent kényszer felett is Úr. Jöjj, Urunk!

Eszter 10

66. zsoltár

* A teljes magyarázat:

Szépen megszervezett gyűjtés ez a szorult helyzetben lévő jeruzsálemi testvérek számára. 

– 1. A "szentek", vagyis a Jézus Krisztusban testvérek odafigyelnek egymásra. Ez magától értetődik, hangsúlyozza az apostol, felesleges is ennek szükségességéről beszélni. Ez azt is jelenti, hogy először mindig a hozzánk tartozók szükségeinek enyhítése az elsődleges szolgálatunk. Persze, nem véletlen, ha valakit tartósan mellénk sodor az élet, akin segíteni kell. Az azonban lehetetlen, hogy a közvetlen szeretteim, hittestvéreim szűkölködnek, mert másoknak több jut, mint nekik. Pedig, valójában hányszor ez a helyzet. Szűkölködni pedig nem csak éhezve lehet (1). 

– 2. Adni csak hálával, önként lehet. A kényszerű adományon nincs sok áldás. Mégis, mennyi mindent cselekszik a hívő ember is kényszerből. Ezt érdemes lenne az Úr elé vinni: valójában miért teszem azt, amit teszek? Mik a valódi indítékok? Annyi külső tényező irányít bennünket. Ezekről soha nem beszélünk. Áldott legyen az Isten, hogy Jézus Krisztusban a Szentlélek kényszerít, de ez mindig a jóra, a segítésre való kényszer, vagyis szabadságban megélt kényszer (5). 

– 3. Ennek ellenére ki kell mondani, hogy megváltásra szorulunk. Odaát nem lesz kényszer, még szent kényszer sem. Itt azonban a legszentebb dolgok is, az ékes rend kedvéért a kényszer testét öltik. Lám, a korinthusiak és Akhája tartománya önként adakozik, nem kényszerből. De Pál mégis embereket küld oda, hiszen pontos terve van az adakozás rendjét illetően, amelybe a macedónokat is be akarja vonni. Ezt a tervet pedig végre akarja hajtani. Tehát, hogy meg ne szégyenüljön az apostol, embereket küld oda, akik az adakozást levezénylik. Éppen ez az ellentmondás az, ami megváltás után kiált, ami mindenkor, mindenhol nyomorúság: ismerem készségeteket, mégis küldtem oda embereket, hogy meg ne szégyenüljünk, nehogy hiába dicsekedjek veletek és időben készen legyünk (2-4). Ebben a világban a buzgóság és a hálaadás is, vagyis a szent kényszer is mindig csak valamiféle külső kényszer formájában jelenhet meg. A visszaélések lehetősége óriási. Hisszük azonban, hogy Jézus Krisztus nemcsak a visszaélések, hanem minden kényszer, sőt minden szent kényszer felett is Úr. Jöjj, Urunk!

Titusz elmegy a korinthusiak adományáért: önként vállalt igyekezet és buzgóság ez, de mindig külső megbízással és bátorítással párosul. A külső felhatalmazás nélküli buzgóság inkább terhes és romboló, mint áldott. Vagyis, ha nem kértek konkrét szolgálatra, feladatra, akkor többet adsz azzal, ha békén hagyod a „dolgokat” és a „társadat”, csendben imádkozva. Egyetlen kivétel az, amikor ténylegesen baj van: na, ilyenkor lépni kell. De valójában ez a „buzgalom” is mindig valamiféle külső felhatalmazás által lehetséges. Egyébként buzgalmunk, észre sem vesszük, valójában a másik piszkálásává, egyfajta rágalmazásává lesz (16-17; 22-24). Itt azonban pénzügyekről volt szó. Ezért az apostol Timóteus mellett két megbízható, a gyülekezet által választott testvért küldött, az adomány átvétele miatt. Nem elég tisztának lenni, annak is kell látszani.*

Eszter 9,20-32

105. zsoltár

* Az üzenet kiegészítése:

- A pontos, precíz, ékes „adminisztráció” nélkülözhetetlen, az Úr szent ügyében ugyanúgy, mint a világban ránk bízott minden feladatban.

- Ma már az a probléma, hogy annyira felpörgött az élet, az ügymenet, hogy szinte lehetetlen, a legjobb indulattal is, hogy „minden papírunk” naprakész legyen; - a legszentebbeknél, a legfontosabbakban azonban nincs lehetőség hibára és késedelemre (18-19).

- Ennek ellenére ki kell mondanunk, hogy akit akarnak, azt minden tisztasága ellenére is elkaszálhatják. Elég elhinteni a rágalmat, minden alap nélkül is. Ma már ez ezer csatornán keresztül jobban terjed, mint a ragályos betegség. Innentől kezdve a „kabátlopásba keveredett” esete áll fenn, az meg már senkit sem érdekel, hogy az illető kabátját lopták el. Ebben csak az Úr kegyelme őrizhet meg minket (20-21).

Áldott az olyan ember, akinek szándéka van arra, hogy segítsen a másikon. Nem arra gondolok, hogy eleve segítő hivatásban „dolgozunk”, esetleg ráérő időnkben részt veszünk, bizonyos korlátok között, ilyen tevékenységekben. Ezek is áldottak és nélkülözhetetlenek. Az Istennek kedves segítő szándék azonban az, amikor egy konfliktusos helyzetben, képessé leszek nem csupán a saját érdekemre tekinteni, hanem a „nagyobb ügyre” nézni, ennek érdekében esetleg alul maradni, értelmes, másokat építő áldozatot hozni.** A valódi szeretet ugyanis csak kölcsönösségben működhet ezen a világon: mások buzgóságára is szükségünk van, hogy a mi bőségünkből odaadjuk az áldott „ráadást” (7-8), abból, amink van (12). Vigyázzunk, a legszegényebbnek is van áldott „ráadása”, amit továbbadhat, ebben nincs kivétel. Itt tévedünk a legtöbbet. A mi szeretetünk ezen a világon legfeljebb „valódi szeretet” lehet, ez pedig soha nem „megváltó szeretet”. Ebben mindnyájan Jézus Krisztusra szorulunk (9). Őnála, odaát, majd megnyugtatóan kiegyenlítődnek a dolgok (13-15).

Eszter 9,1-19

144. zsoltár

* Brecht drámája, a szecsuáni jólélekről, felveti a segítő szeretet problémáját: „… add a kisujjad és kitépik az egész karodat”.

** Az üzenet kiegészítése:

Istenünk, Szentlelke által a krisztusi gazdagságban részesít bennünket (9), amely jó szándékainkat valódi cselekedetekké érleli, miközben megóv attól, hogy értelmetlen áldozatokat hozzunk a másikért (10-12).

Ez már egyben a segítő szándék konkrét cselekvéssé érlelése, a hiteles buzgóság.

Ismét mondom: áldozatot hozhatunk a másikért, de kivételes, Istentől rendelt helyzetektől eltekintve, nem kell magunkat feláldozni a másikért.

Ezzel ugyanis hatékonyan nem segíthetünk a másikon, vagy csak nagyon ritkán.

Jézus Krisztus áldozata az egyetlen értelmes áldozat. Ő gazdag lévén szegénnyé lett. Az Ő isteni hatalma által mi, az Ő szegénysége által meggazdagodhattunk (9), miközben az Ő gazdagsága elvehetetlen: hiszen feltámadott a halálból.

A jeruzsálemi gyülekezet javára szervezett gyűjtés túlmutatott önmagán, jelezve: azok, akik Jézus Krisztusban hisznek, egymást testvérnek ismerik el. Noha a gyűjtők is szükséget szenvednek, mégis erejük szerint, és erejükön felül, önként adakoztak (2-4). A másikon segíteni: kegyelmi állapot (1). Többnyire nem tudjuk megoldania a problémát, de a segítő szeretet erőt ad a terhet cipelőnek is, hogy mennyei erőkkel feltöltődve hordozza saját batyuit. Minden adakozás arra az Úrra mutat, aki megváltott bennünket, akitől mindent kaptunk (9), hogy azt továbbadjuk. Az már csak a csodák csodája, hogy a kapott javakból magunk számára is megtarthatjuk azt, ami a tisztes és kegyes életre szükséges. Aki hitben jár, aki mindezeket tudja, aki először önmagát adhatta az Úrnak (5), az tud így adni másoknak is. Az ilyen ember pontosan tudja: - mit kell továbbadnia; - mit tarthat meg magának; - mi az, ami csak egy ideig az övé, de abban az időben sáfárkodnia kell a kapott kinccsel; - és mi az, amit végképp el kell engednie.*

Eszter 8

77. zsoltár

* A hívő ember tudja azt is, hogy először mindig a közvetlenül rábízottakért tartozik felelősséggel.

A korinthusiak megkapták Pál apostol könnyhullatással írt levelét. Döntő, hogyan reagálunk egy olyan „levélre”, amely rámutat a bajra, de krisztusi szeretettel keresi a megoldást. – 1. A „világ szerinti” „reakció” erre valójában nem is megszomorodás, hanem lehet közömbösség, duzzogóan sértődött és teljes visszavonulás; vagy éppen ennek ellenkezője, agresszív, romboló, bosszúálló indulat; - valójában mindegyik halálos (10). – 2. Az apostol hálát ad, hogy a korinthusiak „Isten szerint szomorodtak meg”, megtérésre szomorodtak meg, hiszen az Istennek kedves megszomorodás üdvösséges életet szerez (8-10). – 3. Az Istennek kedves megszomorodás lényege, hogy a gyarló, önző, halálosan makacs „én” belátja hibáit, leteszi terheit, Jézus Krisztus keresztje alá. Ez az egyetlen hely, ahonnan a letett terhek nem vágódnak nyaktilószerű bumerángként vissza ránk. – 4. Egyedül a megtérés csodája az egyetlen „keret”, amelyen belül nemcsak megbocsátani, hanem tisztázni, megbeszélni, korrigálni is lehet azt, amit elrontottunk. Mindegyik fél töredelmes szívvel, a kiengesztelődés, az újrakezdés lehetőségének krisztusi kegyelmével tette ezt (11-15).

Eszter 7

116. zsoltár

* A teljes magyarázat:

A korinthusiak megkapták Pál apostol könnyhullatással írt levelét. Döntő, hogyan reagálunk egy olyan „levélre”, amely rámutat a bajra, de krisztusi szeretettel keresi a megoldást.

– 1. A „világ szerinti” „reakció” erre valójában nem is megszomorodás, hanem lehet közömbösség, duzzogóan sértődött és teljes visszavonulás; vagy éppen ennek ellenkezője, agresszív, romboló, bosszúálló indulat; - valójában mindegyik halálos (10).

– 2. Az apostol hálát ad, hogy a korinthusiak „Isten szerint szomorodtak meg”, megtérésre szomorodtak meg. Aki így szomorodik meg, az sem a másik miatt („csak ő a hibás…”), sem semmilyen módon („milyen bonyolultak a dolgok, miközben dönteni kell, igent vagy nemet kell mondani…”) nem vallhat kárt, hiszen az Istennek kedves megszomorodás üdvösséges életet szerez (8-10).

– 3. Az Istennek kedves megszomorodás lényege, hogy a gyarló, önző, halálosan makacs „én” belátja hibáit, leteszi terheit, Jézus Krisztus keresztje alá. Ez az egyetlen hely, ahonnan a letett terhek nem vágódnak nyaktilószerű bumerángként vissza ránk. Csak a valóban megtért embernek van joga másokat meginteni, mert ő már elfogadta az intést, és saját bűneivel szembenézett, azok felett megszomorodott, azokat letette. Csak az így megszomorodott ember tud krisztusi szeretettel inteni, és nem gyarló indulatból. Közösség is megszomorodhat ekként, nemcsak egyén.

– 4. Vagyis a megtérés csodája nem jelenti azt, hogy a kialakult problémát el lehet „kenni”. Sőt, egyedül a megtérés csodája az egyetlen „keret”, amelyen belül nemcsak megbocsátani, hanem tisztázni, megbeszélni, korrigálni is lehet azt, amit elrontottunk. Így történt ez Korinthusban is: megnevezték a hibát, a hibást, de mindegyik fél töredelmes szívvel, a kiengesztelődés, az újrakezdés lehetőségének krisztusi kegyelmével tette ezt. Ez a „megnevezés” nekünk fontos, nem az Úrnak, mert megtérten is kísért a régi emberünk, amely elégtételt akar. Egyetlen elégtétel a Jézus Krisztusé. Gyarló hívőként szükséges kibeszélni azt, ami elromlott; - de aztán a kegyelmet közösen megragadva, el kell tudni engedni a terhet (11-12); hogy aztán minden tekintetben bízhassunk egymásban, és így fordulhassunk hitelesen mások felé (13-15).

– 5. Tehát kegyelmi állapot ez a folyamat: az Isten szerint megszomorodni, gyarló énünkben újjászületni, a dolgokat tisztázni, és így megtisztulva megbékülni, végezetül együtt örülni, és így hirdetni az örömhírt (16). Csukás István írta: „Még sikerült az öröm ujjhegyén megállni!”

Az apostol Tituszt elküldte a „könnyhullatással írt levéllel” Korinthusba, bízva a gyülekezettel való kapcsolata rendeződésében. Ez annyira szívügye volt az apostolnak, hogy nem volt maradása Troászban, ahonnan útjára indította Tituszt, hanem előre ment Macedóniába, és ott várta a híreket (2,13). Titusz jó híreket hozott. Itt leplezetlenül kirajzolódik Pál, ez a „kemény szolga”, emberként is. Tele volt gyötrődéssel, amiben szenvedett a teste és a lelke egyaránt, kívül harcokat, belül félelmeket élt meg (5). Jézus Krisztus követője gyötrődött, mindenféle konfliktus láttán, de a szentek közösségén belüli feszültségek különösképpen megviselték. Ez a gyötrődés azonban nem passzív lemerevedés, hanem mindig imádságosan konkrét cselekvés, a sebek gyógyítása érdekében. Pál ezért írta meg a könnyek levelét. Milyen boldog volt az apostol, amikor jó híreket kapott: Isten megvigasztalta őt, a megalázottat, hiszen minden konfliktus, mindkét félnek megalázó. Lám, Titusz hírei alapján a korinthusiak szeretik, vágyódnak utána. Mennyire vágyott az apostol is a szeretetre.*

Eszter 6

96. zsoltár

* A magyarázat kiegészítése:

Akit szeretnek, az szárnyakat kap, és igazán hívő emberként soha nem él vissza azzal (6-7). Isten megoldotta a gyarló emberi problémát. Isten azonban ennél sokkal nagyobb problémát oldott meg: a Jézus Krisztusban megváltott bennünket, legyőzte a bűn, a betegség és a halál hatalmát. Minden konfliktusunk igazából ezek hatalmából fakad. Nekünk mindenekelőtt megváltásra van szükségünk.

Olyan Urunk van, aki Jézus Krisztusban beteljesítette ígéreteit, majd ezeket az ígéreteket kiteljesíti rajtunk az Ő visszajövetelével. A beteljesedett és a kiteljesedő ígéretek közötti időszakban élünk mi ezen a földön. – 1. Isten ígéretei arra késztetnek bennünket a Lélek által, hogy Isten-félelemben éljünk, azaz rendben legyünk Istennel, aki rendezte a viszonyát velünk. Az Isten-félelem a gyakorlatban megtisztulást, folyamatosan feltisztuló életet jelent. Ez valójában a megszentelődés, amelyben egyre inkább az Úr tökéletes akaratához igazítjuk az életünket (1). – 2. Isten ígéretei arra késztetnek bennünket a Lélek által, hogy egyre nagyobb bizalmunk legyen a másik ember felé; legalább a közvetlen környezetünkben élők felé. Vagyis rendben legyünk egymással. Bizalmi válság kellős közepén élünk. Lám, Pál apostolt is meggyanúsították a Korinthusban gyűjtött adománnyal kapcsolatban (2-4).* – 3. Isten ígéretei arra késztetnek bennünket a Lélek által, hogy csordultig töltődjünk örömmel, vagyis rendben legyünk önmagunkkal (4).**

Eszter 5

276. dicséret

* A bizalom lényege, ahogy ezt Pál is megfogalmazza a korinthusiak felé, hogy felhagyunk minden gyanúsítgatással, és nemcsak elfogadjuk, hanem befogadjuk a másikat. Ezzel a bizalommal „lehetetlen” visszaélni.

** Aki ugyanis rendben van Istennel, a másik emberrel, és önmagával; akiben ezáltal csordultig van az öröm, mégpedig az Istentől való öröm, az tud másoknak is adni ezekből. Könyörögjünk, hogy Isten minél többünket formáljon át az Ő képére ezen a földtekén ilyenekké.

Nyitottnak lenni? Ez ma divatos kifejezés. Ezt hangsúlyozza az egyház is.* Nyitottnak kell lenni mindenki felé, hiszen a mi Urunk Jézus Krisztus is nyitott volt: átment az idegen Samária tartományon is, lehajolt minden nyomorulthoz, nem tett kivételt, és ha bántották, nem ütött vissza. – Viszont vissza is éltek vele, és keresztre juttatták. A nyitottság mindig halálos kockázatot jelent. Ennek a krisztusi nyitottságnak azonban isteni hatalommal elhordozott szándékossága volt. Jézus Krisztus megmutatta, hogy milyen hatalmas az Isten, olyannyira, hogy a „nyitottság ” halálos kockázatát is felvállalta az emberért. – Isten azonban Isten, az ember pedig ember. A megváltott ember nyitottságra törekszik, de nyitottságának vannak határai. Áldozatot hozunk a másikért, de nem áldozzuk fel magunkat a másikért, küldetéses, kivételes esetektől eltekintve.** – A nyitottságnak fokozatai vannak (11-13). A nyitottságnak határai vannak. Nem vagyunk nyitottak minden felé. Döntéseket kell hozni. Végképp nem vagyunk nyitottak gonosz hatalmasságok felé (14-18).

Eszter 4

258. dicséret

* Ezt hangsúlyozza a teológia tudománya, beleértve a misszió és az igehirdetés „szakembereit” is. Például, az igehirdetésben nyitottnak kell lenni az igehallgató felé, annak sorsa, története, problémái és szituációja felé.

** A magyarázat kiegészítése:

- A nyitottságnak fokozatai vannak: sajátjaim felé, szeretteim és hittestvéreim felé, hiszen itt is sok minden rendezetlen. Pál így nyitott a korinthusi testvérek felé, akiknek még mindig zárt a szívük őfelé, pedig mindketten Jézus Krisztusban vannak. Nagy probléma ez, a testvérek közösségében is sokféle módon vagyunk zárva egymás felé (11-13).

- A nyitottság azonban bizonyos helyzetekben határozottan bezár. Nem vagyunk nyitottak minden felé. Döntéseket kell hozni. Ebben a világban sok az örvény, amely magával ragad a halálba. Ilyenkor zárni kell. Tehát végképp nem vagyunk nyitottak gonosz hatalmasságok felé, azokkal nem vállalunk felemás igát (14-18).

Korinthusban egy piciny keresztyén közösség élt egy hatalmas pogány tengerben. Hogyan lehet ilyen közegben megmaradni, netán gyarapodni? Ilyen helyzetben világossá lesz, hogy a „misszió” eredménye sem a „nyitáson”, hanem az Úr kiválasztó kegyelmén múlik. Sőt, a Jézus Krisztust követőknek vigyázniuk kell saját hitükre. Bár az Úr soha nem engedi el az övéit, emberileg mégis az ószövetségi törvény és próféták szigorúsága érvényes, amely féltő szeretettel inkább az elkülönülést parancsolta, ha fenyegetett a beolvadás valamiféle veszélye (3Mózes 26,11-12; Ezékiel 37,27). A felemás iga nem egyfelé húz, és olyan, más képpel élve, mint amikor az embernek meghúzódik az egyik lába, ezért a másik lábát is kénytelen másként használni és az is megfájdul. Még konkrétabban fogalmaz az Ige. Vannak olyan helyzetek, amikor dönteni kell igazság és gonoszság, világosság és sötétség, Isten temploma és a bálványok, Jézus Krisztus és a gonosz, azaz Beliál között. Ezt a döntést a Szentlélek végzi el bennünk, de ennek a döntésnek mindig van látható következménye. A hívő ember akkor sem megy egy határon túl, ha abba belehal.

Eszter 3

55. zsoltár

Isten kegyelmét kaptuk. – 1. A kegyelemből pedig üdvösség fakad, a soha el nem múló öröm. Az üdvösség Jézus Krisztusban van. Az üdvösség Isten megsegítő, megszabadító hatalma. Az üdvösség most van, vagyis áthatja a jelent, hiszen Jézus Krisztus él. Ezért az üdvösséggel nem lehet visszaélni, mint akik hiába kapták a kegyelmet (1-2). – 2. Az üdvösséget nyert ember felvállalja a szenvedéseket is, Jézus Krisztus ügyéért. A „happy” keresztyénség hazug. A keresztyén öröm egészen más, amely tud reménységgel sírni mindaddig, amíg szenvedés van ezen a világon; tud együtt szenvedni a másikkal, noha nem szeret szenvedni, mert szenvedni nem jó; tud türelmesen és áldozatokat hozva szeretni (4-7). A szenvedés része, hogy noha semmi megütközést nem keltünk, mégis szidnak bennünket és szolgálatunkat (3). Sőt szidjuk mi „belülről” is egymást rendesen. A szidalmazó mindig ítélet alatt áll. – 3. Az üdvösséget nyert ember mindig bizonyos abban, hogy ebben a világban nincs semmije, de mégis az övé minden (8-10).

Eszter 2,19-23

73. zsoltár

Van test szerinti ismeret. Ez lehet zseniális, átfogó, óriási távlatokat egybeölelő; - de soha nem teljes és tökéletes, hanem mindig csak egy szelet, és még tudományosságában is gyakran részrehajló, korlátozott (16). Pál azt hangsúlyozza, hogy a Jézus Krisztusba vetett hit által, ezt a régi, test szerinti ismeretet felváltotta egy új ismeret (17). Ez a hit-ismeret ettől kezdve az Úr szemével tekint mindenre: kedves-e ez Őneki, igaz-e ez Őelőtte? Amit mi test szerint dicsőnek és nagynak látunk, arról a hit szemével kiderül, hogy „repedezett nádszál” (Jeremiás 2,13). Valóban, nincs új a nap alatt, ahogy a Prédikátor könyvében olvassuk, mert minden részleges, töredezett, gyarló, múlandó (Prédikátor 1,10). Fiatal éveinkben arról álmodoztunk, hogy majd „mi” megmutatjuk, mi jobban csináljuk, mint a szüleink, mi új világot, új egyházat teremtünk. Aztán hol van? Egyetlen „újság” van ezen a világon: Jézus Krisztus meghalt és feltámadott.*

Eszter 2,1-18

237. dicséret

* Jézus Krisztusban megszűnt a régi, gyarló testi látás, és kaptuk a hit látását, amely az örök élet örök újdonságával, frissességével és bizonyosságával tekint a világra és él a világban. Ezért az ilyen ember mindig a békéltetés szolgálatát végzi (18-21). Minden böködés, kötekedés, bántás azt jelzi: vigyázz, Krisztus van az ajkadon, de Őbelőle kiestél a régibe, testi vagy! Áldott legyen Ő, hogy végleg nem engedi kiesni övéit!

– 1. Hitben járva joggal sóhajtozunk (1-4). – 2. Hitben járva látunk igazán. Egyfelől megterhelten sóhajtozunk, másfelől ujjongunk a bizonyosság ígéretében. Joggal, de reménységgel sóhajtozunk; - mert a hit „szemüvegével”, Jézus Krisztusban bízva sokkal többet látunk, mint pusztán testi szemeinkkel (7). Az ilyen ember nem áltatja magát, látja az élet sok nyomorúságát, a mérhetetlen szenvedést és megoldhatatlan ellentmondásokat, ezért joggal sóhajtozik; - de látja az egyetlen megoldást, a húsvéti üres sírt; - vagyis álmegoldásokkal sem áltatja magát. Ezt a bizalmat a Szentlélek támasztja bennünk. A hit szemüvege ajándék (5). – 3. Hitben járva önmagunkat is valóságosan látjuk. Tudjuk, hogy amíg ebben a testben élünk, távol lakunk az Úrtól. Noha törekszünk arra, hogy kedvesek legyünk Őelőtte, ez soha nem sikerül maradéktalanul (9). Azt is tudjuk, hogy az Úr ítélőszéke előtt rólunk is minden kiderül. Hiába féltünk ettől a mezítelenségtől, hiába akartuk volna a testi ruhára mindjárt felölteni a mennyeit (2-3), valamit átmenteni az itteni világból odaátra: ott rólunk is minden leplezetlenül kiderül. De mégsem azt kapjuk, amit megérdemlünk, hanem az Úr kegyelmében örök életet nyerünk (10). Ráadásul, ami Jézus Krisztusban itt fontos volt, odaát is az lehet.

Eszter 1,10-22

253. dicséret

* A teljes magyarázat:

– 1. Hitben járva joggal sóhajtozunk. Az alaphelyzetünk letagadhatatlanul ez: megterhelten sóhajtozunk, magunkon hordva földi sátorházunkat, mint csiga a házát. Ez a földi sátorház egy szimbólum: az egész életünket jelenti, annak minden törékenységét, labilisságát, ideig valóságát; - mindent, amit az életünkben hordozunk, mint a vándor az összes cuccát. Jó kirándulni, de aztán elég volt a járkálásból, a sátorban alvásból; - még jobb hazaérkezni. Később az apostol egy másik képet is elénk fest a „sátor képe mellé”: a földi testre szeretnénk felvenni a mennyei testet. Kifejezi ezzel a mindenkori ember vágyát: sok mindent szeretnénk átmenteni magunknak innen odaát. Ez a szándék csak növeli a megterhelt sóhajtozást (1-4).

– 2. Hitben járva látunk igazán. Egyfelől sóhajtozunk a földi élet terhei alatt, másfelől ujjongunk a bizonyosság ígéretében. Joggal sóhajtozunk, de reménységgel sóhajtozunk; - mert a hit „szemüvegével”, Jézus Krisztusban bízva sokkal többet látunk, mint pusztán testi szemeinkkel. Persze testi szemeinkkel láthatunk ideig való, bíztató dolgokat; de aztán kiderül, „az élet hó, hamar olvad, ami ma volt, semmi holnap”. Boldog az olyan ember, aki hitben jár, a hit látásával jár, Jézus Krisztusban él, nem pusztán „testi” látásban (7). Az ilyen ember nem áltatja magát, látja az élet sok nyomorúságát, a mérhetetlen szenvedést és megoldhatatlan ellentmondásokat, ezért joggal sóhajtozik; - de látja az egyetlen megoldást, a húsvéti üres sírt; - vagyis álmegoldásokkal sem áltatja magát. Ezt a bizalmat a Szentlélek támasztja bennünk. A hit szemüvege ajándék (5).

– 3. Hitben járva önmagunkat is valóságosan látjuk. Ez a bizalom azonban zálog is, az Ő Lelke által, elvehetetlen üdvbizonyosság. Mert hitben járva önmagunkra is másként tekintünk. Tudjuk, hogy amíg ebben a testben élünk, távol lakunk az Úrtól. Noha törekszünk arra, hogy kedvesek legyünk Őelőtte, ez soha nem sikerül maradéktalanul (9). Azt is tudjuk, hogy az Úr ítélőszéke előtt rólunk is minden kiderül. Hiába féltünk ettől a mezítelenségtől, hiába akartuk volna a testi ruhára mindjárt felölteni a mennyeit (2-3), valamit átmenteni az itteni világból odaátra: ott rólunk is minden leplezetlenül kiderül. Éppen az a kegyelem, hogy rólunk is kiderül, a szuperhívőkről is kiderül, mindenkiről kiderül minden; - és ez megérdemelt, igazságos. De mégsem azt kapjuk, amit megérdemlünk, hanem az Úr kegyelmében örök életet nyerünk (10). Ráadásul, ami Jézus Krisztusban itt fontos volt, odaát is az lehet.

Örökre maradandó kincsünk van, a megváltás örömhíre. Ezt a kincset ránk bízta az Úr, akik halandó, gyarló emberek vagyunk, „törékeny cserépedények”. A cserép pedig soha nem bízhatja el magát, a virággal szemben, mert csak szolgál, hordoz, és ha leesett és eltörött, egyszerűen másik cserépbe ültetik a virágot. Ez azt jelenti, hogy a cserépedény csak egy eszköz: a lényeg a virág, az erőforrás pedig a táptalaj (7); - „az egész” pedig az Úrtól van és az Úr kezében van. Ígéretet fűz ehhez a szolgálathoz az Úr, miszerint sok baj érheti Jézus Krisztus követőjét, de el nem veszhet, hiszen a feltámadott Jézus Krisztus örök győzelme érvényes az életére és a szolgálatára (8-9). Jézus halálát hordozzuk a testünkben, és a feltámadott Jézus Krisztus élete láthatóvá lesz rajtunk (10-11): - külső emberünk törékeny, avul; de a belső erősödik (16); - szenvedésünk pillanatnyi, de dicsőségünk örök (17).

Eszter 1,1-9

427. dicséret

* A teljes magyarázat:

Örökre maradandó kincsünk van, a megváltás örömhíre.

– 1. Ezt a kincset ránk bízta az Úr, akik halandó, gyarló emberek vagyunk, „törékeny cserépedények”. A cserép pedig soha nem bízhatja el magát, a virággal szemben, mert csak szolgál, hordoz, és ha leesett és eltörött, egyszerűen másik cserépbe ültetik a virágot. Ez azt jelenti, hogy a cserépedény csak egy eszköz: a lényeg a virág, az erőforrás pedig a táptalaj (7); - „az egész” pedig az Úrtól van és az Úr kezében van.

– 2. Ígéretet fűz ehhez a szolgálathoz az Úr, miszerint sok baj érheti Jézus Krisztus követőjét, de el nem veszhet, hiszen a feltámadott Jézus Krisztus örök győzelme érvényes az életére és a szolgálatára. Kell-e ennél nagyobb örömhír és erőforrás törékeny cserépedény, de szolgáló életünkre nézve. Ellentétpárokkal fejezi ki az apostol mindezt: szorongatnak, de nem szorítanak be; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak; letipornak, de nem pusztulunk el (8-9)

– 3. Összegezve: Jézus halálát hordozzuk a testünkben, és a feltámadott Jézus Krisztus élete láthatóvá lesz rajtunk (10-11). Külső emberünk törékeny, avul; de a belső erősödik (16). Szenvedésünk pillanatnyi. Dicsőségünk örök (17). A láthatókra nézünk, nem a láthatatlanokra. Ezért nem csüggedünk. Ha pedig belehalunk a szolgálatba és nem a saját „dolgainkba” haltunk bele (12-13), akkor ez sokak számára életet jelentett (15). Jézus Krisztus követője nem tud másként élni: hisz és szól (13); miközben egész életével kommunikálja az evangéliumot. Ha valaki ebbe „kopik bele” annak üdvösséges elmenetele volt, amely kitüntetés, méltóság, áldás, örök élet.

Reformáció ünnepén, az 500 éves évforduló „előestéjén” szól hozzánk ez a kristálytiszta igeszakasz. – 1. A látható egyház szolgálata Isten Igéjéhez, annak központi üzenetéhez, a Jézus Krisztus megváltó evangéliumához kötött szolgálat. Valamennyi egyházi szolgálatot és megnyilvánulást Jézus Krisztus evangéliumának kell áthatnia. „Nem önmagunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat…” (5) – 2. A látható egyház soha nem csügged el szolgálatában. Ha valakinek érthetetlen az evangélium, azoknak a szívét Isten keményítette meg. Nem mutogathatunk ujjal senkire sem, de Isten Igéje világosan kijelenti, hogy a hitetlenek, a világ istene által megvakítottak itt élnek körülöttünk. Mi azonban mindenkire reménységgel tekintünk, hiszen mi is elveszettek voltunk egykor, de könyörült rajtunk az Isten (1-4). – 3. A látható egyházon túl azonban létezik az úgynevezett láthatatlan egyház, amelynek tagjai Jézus Krisztusban megláthatták az élő Isten arcát, és megtapasztalhatták dicsőségének utat mutató ismeretét (6).

Énekek 8

390. dicséret

* A teljes magyarázat:

Reformáció ünnepén, az 500 éves évforduló „előestéjén” szól hozzánk ez a kristálytiszta igeszakasz, amelyben a reformáció minden felismerése együtt olvasható.

– 1. A látható egyház szolgálata Isten Igéjéhez, annak központi üzenetéhez, a Jézus Krisztus megváltó evangéliumához kötött szolgálat. Minden igehirdetést, igemagyarázatot, valamennyi egyházi szolgálatot és megnyilvánulást Jézus Krisztus evangéliumának kell áthatnia. Ezt hangsúlyozza az apostol: … nem önmagunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat; - mi pedig az Úr szolgái vagyunk (5). Szolgák vagyunk, de ez azt jelenti, hogy van mennyei gazdánk.

– 2. A látható egyház soha nem csügged el szolgálatában, hanem Isten Igéjét tisztán hirdetve és hitelesen élve képviseli Isten igazságát a világban. Az eredmény pedig nem ránk tartozik, mert ha valakinek érthetetlen az evangélium, azoknak a szívét Isten keményítette meg. Nem mutogathatunk ujjal senkire sem, de Isten Igéje világosan kijelenti, hogy a hitetlenek, a világ istene által megvakítottak itt élnek körülöttünk. Mi azonban mindenkire reménységgel tekintünk, hiszen mi is elveszettek voltunk egykor, de könyörült rajtunk az Isten (1-4).

– 3. A látható egyházon túl azonban létezik az úgynevezett láthatatlan egyház, amelynek tagjai Jézus Krisztusban megláthatták az élő Isten arcát, és megtapasztalhatták dicsőségének ismeretét, utat mutató, örök életet ajándékozó, üdvösséges kegyelmét (6). Mi, akik sötétségben jártunk, világosság ragyogott fel az életünkben (Lukács 2,9).

A Szentlélek munkáját fejti ki ez az igeszakasz. - 1. A Szentlélek vezet el bennünket a Jézus Krisztusba vetett hitre, ezáltal az élő Istennel való találkozásra (4). - 2. A Szentlélek alkalmassá tesz bennünket Jézus Krisztus követésére, szolgálatára, így az élő Isten dicsőítésére (5-6). Önmagunkban alkalmatlanok vagyunk. - 3. A Szentlélek cselekszi azt a csodát, hogy az Úr Jézus Krisztus szolgálata által építsünk, és ne romboljunk, mert az Igével lehet ölni, és lehet megeleveníteni is, attól függően, hogy Isten Lelke igénybe vett-e bennünket. A Szentlélek cselekszi azt, hogy ne az Ige betűjét, hanem, annak üzenetét, a megváltó Jézus Krisztus szeretetét képviseljük, legalább egymás között. Egyébként, mint hívők, csak „beolvasni” tudunk egymásnak, a magunk önigazult módján (6). - 4. A Szentlélek Isten üzenetét ajándékozza nekünk, az Ige betűjéből magát az Igét. A Szentlélek az, aki a holt betűt megeleveníti. Ő az, aki elveszi a leplet a szemünk elől, és a szívünkről, hogy értsük az Írásokat (7-11). - 5. A Szentlélek szabaddá tesz. Ez a szabadság odaát lesz teljessé; - ebben a világban csakis önkorlátozásban élhető meg (18).

Énekek 7

499. dicséret

* A teljes magyarázat:

A Szentlélek munkáját fejti ki ez az igeszakasz.

- 1. A Szentlélek vezet el bennünket a Jézus Krisztusba vetett hitre, ezáltal az élő Istennel való találkozásra (4).

- 2. A Szentlélek alkalmassá tesz bennünket Jézus Krisztus követésére, szolgálatára, így az élő Isten dicsőítésére, arra, hogy az Újszövetség szolgái legyünk (5-6). Önmagunkban alkalmatlanok vagyunk.

- 3. A Szentlélek cselekszi azt a csodát, hogy az Úr Jézus Krisztus szolgálata által építsünk, és ne romboljunk, mert az Igével lehet ölni, és lehet megeleveníteni is, attól függően, hogy Isten Lelke igénybe vett-e bennünket. A Szentlélek cselekszi azt, hogy ne az Ige betűjét, hanem, annak üzenetét, a megváltó Jézus Krisztus szeretetét képviseljük, legalább egymás között. Egyébként, mint hívők, csak „beolvasni” tudunk egymásnak, a magunk önigazult módján. Hány ilyen „beolvasást” őrzünk az irattárban, amely öl, mégpedig az Igére és Jézus Krisztusra hivatkozva (6). Ne a kárhoztatás, hanem az üdvösséges igazság szolgái legyünk. Pontosan fogalmaz a mai igeszakasz, hiszen említi, hogy a kárhoztatás, a törvény „mózesi” szolgálata is dicsőséges, hiszen rámutat az ember nyomorúságára. Az üdvözítő krisztusi igazság szolgálata azonban még dicsőségesebb. Az egyik múlandó, a másik maradandó dicsőség (7-11). A nagy veszély az, hogy sokszor a múlandó dicsőség, világi és egyházi értelemben is nagyobbnak tűnik, mint az üdvösség dicsősége. Ne higgyünk a talmi csillogásnak, még a hit rendíthetetlen hőseire tekintve se, hiszen Mózes arcára sem lehetett tekinteni, pedig az múlandó dicsőség volt. Gyakran említjük a közmondást, hogy „az illető” olyan „nagyságos”, hogy a napba lehet nézni, de őrá nem. Vigyázzunk, mert sokunkat fenyeget ez a veszély. Isten Lelke által, Jézus Krisztust tükrözzük, és ne önmagunkat, a maradandó és ne a múlandó dicsőséget.

- 4. A Szentlélek Isten üzenetét ajándékozza nekünk, az Ige betűjéből magát az Igét. A Szentlélek az, aki a holt betűt megeleveníti. Ő az, aki elveszi a leplet a szemünk elől, és a szívünkről, hogy értsük az Írásokat (7-11).

- 5. A Szentlélek szabaddá tesz. Isten szabad. Ő erre a szabadságra váltott meg bennünket a Jézus Krisztusban. Mi is erre a szabadságra vezethetjük el egymást. Ez a szabadság ebben a világban ismeri a korlátokat, de ezeket a kerítéseket soha nem emberi elgondolások, hanem mindig az Úr Lelke állítja számára; persze a másik ember érdekében is. Ez a szabadság odaát lesz teljessé; - ebben a világban csakis önkorlátozásban élhető meg. Minden szabály akkor áldott, ha nem „kívülről”, nem is gyarló értelmezések és érzelmek által „belülről” fakad, hanem „felülről” adatik. „Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.” (18)

Kétezer éve írták le, és mégis milyen „modern” ez a mondat. Elkezdjük-e ismét prezentálni önmagunkat? Erre szó szerint még a technika is lehetőséget ad, mert ma már nincs előadás prezentáció nélkül. Ezzel is alá kell támasztani az előadó felkészültségét, meggyőző képességét. Elkezdjük ismét ajánlani, „prezentálni” önmagunkat? Ez egy modern mondat, mert modern világunk is erre épül fel: vagyok, vegyetek észre; - itt vagyok, fontos vagyok, jó vagyok, én vagyok a legjobb. Ez egy „modern” és egyben nyomorultul „megalázó” helyzet, miközben folyamatosan erre vagyunk kényszerítve. Igen, van ebben a mondatban valami elkeserítő, valami halálosan szomorú, fájdalmas, félelmetes, valami Istennek nem tetsző: határozottan ajánlkozni kell, mint egy prostituáltnak, hogy észrevegyenek, hogy életben maradhassak. Sőt, mivel sokan vagyunk, tolakodni és törtetni kell. Áldott legyen az Isten, hogy Jézus Krisztus nemcsak a kiáltozókat (ha hittel kiáltókról van is szó), hanem a csendben Őhozzá fordulókat is irgalmába fogadta. Nemcsak Jairuson, hanem a vérfolyásos asszonyon is könyörült (Márk 5,21-34).

Énekek 6

81. zsoltár

Jézus Krisztus a „jó illat”: egyeseknek „élet illata életre”, másoknak „halál illata halálra” (16). Kálvin hangsúlyozza, hogy mindig meg kell különböztetnünk az evangélium sajátos tisztét, miszerint az evangélium az élet szolgálata; - az evangélium járulékos tisztétől, melynek következtében az evangélium hirdetése, egyesek életében a „halál illatává” lehet. Látva a világ nagy hitetlenségét, vallásos köntösben is istentelenségét; - a tapasztalataink aláhúzhatják az Ige igazságát. Kálvin is utalt erre. Ezek az igei gondolatok azonban nagy alázatra kényszerítik Isten népét. Az üdvösség és a kárhozat kérdése kapcsán ugyanis nekünk mindent csakis az üdvösség felől szabad szemlélnünk. Kizárólag az élet pártján álló, mindent tökéletesen intéző Isten ügye az, hogy vannak-e hadifoglyok, mennyien vannak azok, és Ő azokat egykor kiszabadítja-e? (16) A kárhozat itt van, most van, Jézus Krisztus nélkül örökké van. A kárhozatról ezen túl még annyit mondhatunk, Paul Tillich teológussal együtt, hogy Isten szuverenitásához, hatalmához az is hozzátartozhat, hogy egyszer tisztára sepri a poklot; - ezt felvillantja, de nem garantálja (1Korinthus 15,28).

Énekek 5

148. zsoltár

* Jézus Krisztus nem azért jött a világra, hogy kárhoztassa a világot (János 12,47-48). Mi szükség is lett volna erre, hiszen Őnélküle mindannyian kárhozottak vagyunk. Ő a világ világossága, aki a hitetleneket megvakítja (János 8,12; János 9,39). Ő a szegletkő (1Péter 2,6), de sokaknak botránkozás köve (Róma 9,33).