Az Isten „személy”, akinek legfontosabb tevékenysége a mindent megelőző (19), cselekvő (9), valóságos szeretet (8); - értünk gyarló és hitetlen emberekért, és az egész világért (10). Ez a szeretet abban nyilvánult meg, úgy „láttatta magát” (12), hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk Őáltala (9). Ez az isteni szeretet a zsidók nyelvén „engesztelő áldozat a mi bűneinkért” (10); a keresztyénség nyelvén megváltó, üdvözítő szeretet (14); a szekularizált világ nyelvén az egyetlen, valóságos megoldás, gyógyulás, az egyetlen eredményes és nem önbecsapó „terápia”. Ez az isteni szeretet arra indít bennünket, akik Őhozzá tartozunk, hogy mi is szeressük egymást (11-12), legalább egymást (20-21). Ennél persze sokkal „tágabb” szeretetre lenne szükség. Az Ige azonban józan, még a „testvérek” közötti szeretetet sem túlozza el. Minden valóságos szeretet kezdete az, hogy nincs bennünk gyűlölet (20), hazugság, önző irigység és félelem (17-18). Erre az élő hitre és valóságos szeretetre magunktól nem vagyunk képesek, ezért az Úr Szentlelkét ajándékozza nekünk, aki erre képessé tesz bennünket (13-16).

Zsoltárok 18

326. dicséret

Egyetlen kérdés létezik csupán: van-e valóságos megoldás az emberi élet számára?* Erre a kérdésre sok hamis válasz született az idők folyamán, amelyek valójában „variációk egy témára”: old meg az életedet a saját erődből, sőt Isten ügye is rád van bízva mindenestül; mert minden az embertől függ. Isten népét is újból és újból megkísérti ez az önhittség: az önmegváltás gőgje. Valójában az a hívő ember, aki tudja, hogy mindenben megváltásra van szüksége, mindene kegyelem, és a testben megjelent Jézus Krisztusban meglátja Isten Fiát, a Megváltót, az egyház és személyes élete Urát.** Az ilyen emberben ott munkál az igazság Lelke (4); aki által szelíden világos hitvallásra kész az élete (5); aki által az ugyancsak Szentlélek által vezetett embereket felismeri (2), és ezekre hallgat (6). Kinek hiszel, kire hallgatsz, ki befolyásol, kinek a gondolatait, válaszait teszed magadévá. Vigyázzunk, mert sok a hamisság, a hamis próféta, az antikrisztus ezen a világon (1; 3). Van itt minden! Ebben a káoszban meglátni az emberré lett, meghalt és feltámadott Urat, mint egyetlen valóságos és örök megoldást; - az tényleg a Szentlélek munkája (4-6).***

Zsoltárok 17

17. zsoltár

* Most temettük az egyik idősebb barátomat. Nagy ember volt, köztiszteletben álló, rengeteget dolgozott, olyan fontosnak tartotta magát. Másnapra már szinte el is felejtették.

** Az ilyen ember persze szorgalmas, erejét megfeszítve, tisztán cselekszik, de tudja, hogy nem azé, aki akarja, nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené (Róma 9,16).

*** Istentől valók vagyunk, ha Őtőle várunk mindent. Ez a bizonyosság azonban nem hívő gőg, hanem alázat, tiszta, szolgáló élet és teljes Őrá hagyatkozás formájában ölt testet. Aki pedig saját erejében bízik, végezetül vajon meddig jut? Gondoljunk csak bele (4-6).

Szeretni csak cselekedettel lehet (18). Fontosak persze a bátorító szavak is, de egy adott ponton túl valójában a szeretetből fakadó konkrét tettek számítanak (18). Mi azonban alig tudunk tettekkel szeretni, noha a szavaink sokszor zengzetesek erről. Ítélet alatt vagyunk emiatt. Egyetlen „Valaki” volt az, aki soha el nem múló szeretetét valóságos tettekkel mutatta meg: a mi Urunk, Jézus Krisztus. Isten igazsága az Ő megváltó szeretete. Ő nagyobb a mi szívünknél, minden nyomorúságunknál és szeretetlenségünknél, lehajolt értünk, becsődölt emberekért, és nem agyontaposott, hanem felemelt (19-20). Akit azonban az Úr felemelt, annak saját Lelkéből adott, azt újjászülte, ezért az ilyen emberben ettől kezdve Jézus Krisztus szeretete mozdul. A levél írója „Szeretteim” megszólítással írja sorait, tehát itt a címzettek azok, akik Jézus Krisztust ismerik, és valóban mássá lettek. De erre ez az egyetlen esély. Urunk, végy bennünk lakozást, hogy legalább egymást tudjuk jobban szeretni (21-24).

Zsoltárok 16

314. dicséret

– 1. Jézus Krisztusban már megtörtént a lényeg: átmentünk a halálból az életbe (14). – 2. A „világ” az életet akarja, itt és most, és egyre mélyebbre jut a halálban, mert nem azé, aki akarja, hanem a könyörülő Istenen múlik minden (Róma 9,16). A világban az életet markoljuk, még többet és többet, gyorsabban, azonnal; - és kifolyik a kezünkből, mint a homok. Innen a gyűlölet, az agresszió a világban, ahol ütjük és vágjuk egymást (13). – 3. A gyűlöletre nagyon nehéz szeretettel felelni. Valójában lehetetlen. Csak Jézus Krisztusban lehetséges. De az Ige itt sem „idealizál”, nem az abszolút lehetetlennek tűnővel kezdi, hanem azzal, hogy először a Jézus Krisztusban testvéremet szeressem. Amíg őt valamilyen formában gyűlölöm, addig ne is akarjak továbblépni, mert könnyebb a „távoli világot” szeretni, mint azokat, akik éppen a közelemben élnek. Jézus Krisztus az életét adta értünk! Adjuk oda mi is az életünket a testvérünknek úgy, hogy megbocsátunk; ha nélkülözik, akkor segítjük; ha konkrétan bajba került, nem hagyjuk magára, még akkor sem, ha saját hibájából került volna mélységeibe (16-17).

Zsoltárok 15

15. zsoltár

* A teljes magyarázat:

Súlyos igeversek ezek. Baj, ha nem támad sokféle kérdésünk, miközben olvassuk a sorokat.

– 1. Jézus Krisztusban már megtörtént a lényeg: átmentünk a halálból az életbe. Ez csoda, kegyelem, ajándék. Mindenestül az Úr munkája. Itt nem a „természetes” folyamat történik: megyünk az életből a halál, a pusztulás felé, amely mindenre „kárt hoz”; hanem a „természetfeletti” folyamat érvényesül: megyünk a halálból az életbe. Sőt, Jézus Krisztusban ez már tény: átmentünk a halálból az életbe. Ami még ennél is több, hogy mi ezt tudjuk, minden körülmények között. Ez a hit (14).

– 2. A „világ” az életet akarja, itt és most, és egyre mélyebbre jut a halálban, mert nem azé, aki akarja, hanem a könyörülő Istenen múlik minden (Róma 9,16). A világban az életet markoljuk, még többet és többet, gyorsabban, azonnal; - és kifolyik a kezünkből, mint a homok. Innen a gyűlölet, az agresszió a világban, ahol ütjük és vágjuk egymást. Ne csodálkozzunk ezen. Most hagyjuk is azt, hogy ki kit éppen miért gyűlöl (13).

– 3. A gyűlöletre azonban nagyon nehéz szeretettel felelni. Valójában lehetetlen. „Természetes” úton, gyarló emberi természettel ez nem megy, csak „természetfeletti” módon, új természettel, újjászületve, Jézus Krisztusban lehetséges. De az Ige itt sem „idealizál”, nem az abszolút lehetetlennek tűnővel kezdi, hanem azzal, hogy először a Jézus Krisztusban testvéremet szeressem. Amíg őt valamilyen formában gyűlölöm, addig ne is akarjak továbblépni, mert könnyebb a „távoli világot” szeretni, mint azokat, akik éppen a közelemben élnek. Jézus Krisztus az életét adta értünk, adjuk oda mi is az életünket a testvérünknek úgy, hogy megbocsátunk, és ha konkrétan nélkülözik, akkor segítjük. Nem több, ennyi is elég lenne önfeláldozás címén: a konkrétan bajba került testvéreinket nem magukra hagyni, még akkor sem, ha saját hibájukból kerültek volna mélységeikbe. Márpedig igen „derekasan” cserben tudjuk hagyni egymást (16-17).

Isten szeretete által az Ő gyermekei vagyunk (1). Azonban egy „szent” folyamat által lesz láthatóvá bennünk a Krisztus. Már Isten gyermekei vagyunk, de ez még nem lett nyilvánvalóvá a maga teljességében (2). Csak az ismeri fel Isten gyermekeit, aki maga is az. Éppen ezért nem ismer fel bennünket a világ (1). Mi ismerjük egymást, megismerjük egymást, mint az erdész a jegenyét, mert ismerhetjük az Urat. Vagyis nem csodálkozunk azon, hogy nem vagyunk tökéletesek; - sem én, sem hívő testvérem nem az - így egymásnak is sok nyomorúságot okozhatunk. A nyárfa-jegenye „szépsége” és hasznossága ellenére is kellemetlen annak „virágzása”.* A hívő ember főleg akkor „kellemetlen”, ha nagyon „virágzik” a hite, de a gyümölcstermésig nehezen jut el. Isten erejével azonban növekszünk a hitben, egyre inkább megtisztulunk, reménységes türelemmel elszenvedjük egymást szeretetben (Efezus 4,2). Közben az Úr lerontja az ördög munkáit bennünk; - és egymás, de a világ számára is egyre láthatóbbá lesz a „jegenye”, a Jézus Krisztus (4-12).

Zsoltárok 14

53. zsoltár

* A jegenyék messziről irányt mutatnak, egymás mellé ültetve szinte „védőfalat” képeznek, árnyat adnak, felfogják a port és gyorsan nőnek.

Sokszor megtéveszthetnek bennünket, a világban ugyanúgy, mint a hit útján járva is. Ugyanis minden „lelkesedésünk” gyarló, a feltámadott, élő Úr Szentlelke nélkül. Ő azonban őrzi az övéit. Ha egy időre magával ragadna is bennünket a sokféle kínálat közül valamelyik, hiszen kínálat van bőven minden területen; - az Úr akkor sem engedi, hogy azok végképp elsodorjanak bennünket (26). Nekünk „kenetünk” van Őtőle. Ez azt jelenti, hogy amiként a királyokat és a prófétákat akkoriban szent olajjal felkenték, és külsőleg is kinyilvánították ezzel, hogy az Úr Lelke bennük van; akként vagyunk mi is kegyelem alatt, a Szentlélek pecsétje, „garanciája” alatt. Ez azt jelenti, hogy az Úrban vagyunk, igazságban vagyunk, a végső ismeret birtokában vagyunk, és ha meg is kísérthet, nem győzedelmeskedhet rajtunk végérvényesen a hazugság és a gonosz (27). Most, advent idején, ezzel a bizonyossággal várhatjuk Őt, az eljövendő Urat: minden nyomorúságunk ellenére is készen, hitben, ha nem is tökéletes, de hiteles életben járva. Tehát: nem szégyenülhetünk meg (28-29).

Zsoltárok 13

303. dicséret

Megmaradni az Úrban! Az emberi élet egyetlen győzelme csak ez. Ez a győzelem ajándék. Az Úr maga garantálja övéi számára a „megmaradást” (Róma 8,38). Persze vannak olyanok, akikről kiderül, hogy noha közöttünk vannak, nem közülünk valók (18-19). Valóban antikrisztusi az, ha valaki tagadja Jézus istenségét (22-23), az ilyen ugyanis lényegében mindent tagad, ami a keresztyén üzenet maga: megváltást, üdvösséget, feltámadást, örök életet. Gyakran kapunk híreket ilyenfajta nyugati tanokról. Milyen megnyugtató olvasni: De ti nem közülük valók vagytok, mert tudjátok az igazságot (20-21). Maradjatok meg annál, amit kezdettől fogva hallottatok, maradjatok meg a feltámadott Úrban, tiétek az örök élet, amely áthatja ezt a világot is (24-25). Urunk, köszönjük, hogy Te nem engedsz el soha!

Zsoltárok 12

12. zsoltár

Érdekes ellentét. Isten úgy szerette ezt a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte (János 3,16). Itt pedig azt olvassuk, hogy ne szeressük ezt a világot (15), mert minden, ami a világban van a test, a szem és a vagyon kívánsága (16). Tény, hogy ebben a világban mindent ez a háromfajta kívánság mozgat, ahogy Luther éneke vallja meg ugyanezt: „hírnév, nő, család, jószág, test, világ” (József Attila fordítása). Valljuk, az Igével és az énekkel együtt mindezekről: „veszhet, vihetik mulandó kincseit, miénk marad az Ország” (17). De értsük helyesen a mai igeszakaszt. Nem a világgal, nem az itteni lehetőségekkel van a baj, hiszen ezek Isten ajándékai, amelyekkel hálásan élhetünk, ide értve mindazokat is, amiket Luther éneke felsorol. A baj azzal van, hogy ez a világ a gonosz tombolásának a színtere. Nem tudunk olyan területre menni, olyanba kezdeni, ahol ne történne kettős magvetés (Máté 13,25); vagyis ahol a búzát hintik, ott azonnal megjelenik az ellenség, hogy elhintse a konkoly magvát. Jézus Krisztus azonban legyőzte a gonoszt, aki még tombol egy utolsót. Mi pedig nagyon szeretjük ezt a világot, mert ez a világ megváltott világ, ezért Isten erejével nem engedünk a gonosznak (12-14).

Zsoltárok 11

11. zsoltár

Jézus Krisztus világosságában járni azt jelenti, hogy szeretem a „testvéremet”. Testvér az, aki Jézus Krisztust ugyanúgy Isten Fiának, Megváltónak vallja, mint én. Lehet, hogy más formában éli ezt meg, lehet, hogy az Őróla való tanítás egyes elemei is mások, de Jézus Krisztust ugyanúgy Úrnak tartja, mint én. A mai igeszakasz egyértelműen új parancsolatot ad nekünk, miszerint először a testvérek közösségében valósítsuk meg a szeretet ajándékát. A helyzet ugyanis az, hogy emlegetjük ugyan Jézus Krisztust, az Urat, és emlegetjük a szeretetet is, de valójában, aki egy picit is más kegyességű, vagy éppen más felekezetű, vagy személyiségéből következően másképp éli meg a hitét, mint mi, arra minimum gyanúsan tekintünk. Az igeszakasz azonban kimondja, hogy csak alkalom kérdése; és ez a gyanakvás gyűlöletté lesz. Erre még a mindennapok egyházi életében is számos példát lehetne említeni. Vannak olyan dokumentumok az irattáramban, amelyek kapcsán mind a mai napig nem győzök csodálkozni azon, hogy keresztyén írójában hogyan feszülhet ekkora gyűlölet. Aki pedig gyűlöli a testvérét, az sötétségben van, a maga mérhetetlen önzésének sötétjében (11), és valójában megbotránkoztatja a világot is (10).* 

Zsoltárok 10

10. zsoltár

* A krisztusi szeretet mibenlétéről fogunk még szólni a magyarázat során, annyit azonban már most elmondhatunk, hogy ez a szeretet mindig Isten Igéjének, „törvényes rendjének” keretei között valósulhat meg ebben a világban (7). Úgy is mondhatnánk, hogy ez a szeretet valójában megbízhatóság, korrektség, amely még a legváratlanabb helyzetekben sem engedheti meg magának a szeretetlenséget, a bántást, végképp nem a gyűlöletet; - főleg nem a testvérek közösségében (8-10).

Többször kaptam már nyugati felelős egyházi emberektől olyan írást, tanulmányt, amelyek keresztyén hitvallásunk alapjait törnék fel. Ilyen Jézus Krisztus istenségének, váltsághalálának megkérdőjelezése. Ehhez azt is hozzáteszik, hogy azok a „hívek”, akik megmaradtak, ugyan egy ideig még hallgatják a megszokott sablonokat ezzel kapcsolatban, de már régen nem értenek egyet azokkal. A jelenség nem mai keletű. János első levele ezért hangsúlyozta egyértelműen, hogy Jézus Krisztus Isten Fia, Megváltó, akinek váltsághalála az egyetlen megoldás, a világ minden nyomorúsága közepette (1-2). Semmink sem marad, ha ezt nem hisszük: minden vallás, bölcs gondolat, reform és forradalom csak ideig való ügyeskedés, az apostol szerint kár és szemét (Filippi 3,7); miközben a probléma, a „bűn” annál hatalmasabban emészt meg mindent. Mi ma is tudjuk, kicsoda Jézus Krisztus (1); - hiszünk abban, amit Ő tett értünk; - a megváltás ajándéka újjászül bennünket (2); - az Ő erejével pedig azt tesszük, amit Ő parancsolt nekünk, vagyis vállaljuk az irgalom és szeretet kockázatát (3-6).

Zsoltárok 9

9. zsoltár

Ez a levél egy akkori tévtanítással veszi fel a harcot, amely később hatalmas szellemi áramlattá nőtte ki magát (gnoszticizmus). Ezek nem akarták elismerni, hogy Isten Fia azonos a szenvedő és meghalt Jézussal (2,19-22; 4,3). Azt hangsúlyozták, hogy Krisztus csak látszólag lett emberré, nem valóságosan halt meg a kereszten, hanem elhozta az ember számára saját tulajdonképpeni természete megismerésének lehetőségét. Ez az ismeret (gnózis) rádöbbenti az embert arra, hogy legbensőbb lénye szerint Istennel egy (8-10). A nyugati, pszichologizáló, „projektoros stratégiákat” gyártó keresztyénség ugyanez: önmegváltó. A mai igeszakasz határozottan tagadja ezeket a téves gondolatokat: Jézus Krisztus vére vált meg minket minden nyomorúságtól (7). Őbenne az élő Isten öltött testet (5).

Zsoltárok 8

8. zsoltár

* A teljes magyarázat:

- János első levele egy akkori tévtanítással veszi fel a harcot, amely később hatalmas szellemi áramlattá nőtte ki magát (gnoszticizmus), és a korai egyház számára nagy kihívást jelentett.

Ezek tagadták, hogy Krisztus testté lett, emberré lett (4,2); nem akarták elismerni, hogy Isten Fia azonos a szenvedő és meghalt Jézussal (2,19-22; 4,3).

Valójában nem Jézus Krisztus megváltó halála ad szabadulást itt, hanem egyfajta önmegváltásról van szó, amelyre nézve Jézus Krisztus csak példa.

Ez a tanítás azt hangsúlyozta, hogy Krisztus csak látszólag lett emberré, nem valóságosan halt meg a kereszten, hanem elhozta az ember számára saját tulajdonképpeni természete megismerésének lehetőségét.

Ez az ismeret (gnózis) rádöbbenti az embert arra, hogy legbensőbb lénye szerint Istennel egy, és így minden földi kötöttségtől megszabadulhat, mert valójában már bűntelen (8-10). Ezért szerintük az Istennel való közösség nem érinti földi, konkrét életüket, vagyis a hit és az élet egymástól elválasztható.

- Már a mai igeszakasz is határozottan tagadja ezeket a téves gondolatokat!

Jézus Krisztus vére tisztít meg minket a bűntől (7), akiben az élő Isten és annak világossága öltött testet (5).

Tehát, Ővele közösségben nem járhatunk többé szándékosan, önmagunkat felmentve, a bűnben és a sötétségben (6).

Ugyanakkor ebben a világban a bűn hatalma állandó kísértést jelent, amelyet naponta meg kell vallanunk, és le kell tennünk az Úr elé (8-10).

A bűn letagadhatatlan valóság. Egyedül Jézus Krisztus megváltó hatalma tud úrrá lenni azon. Egyébként önmagunk halandó, rothadandó személyében, ismeretében, okosságában, erejében bízunk; ami pedig önmagában csak a halálra jó; - és nem látjuk sem a bűn hatalmát (nincs bűn, mindent szabad); - sem Jézus Krisztus megváltó szeretetét, és továbbra is halálos sötétségben járunk.

„A legnagyobb csalódásom az volt az életben, amikor rádöbbentem, hogy a vallások nem az életet munkálják. Mindenki őrzi a saját meggyőződését, és ezért gyűlölni, ölni is kész. Koronként, vallásonként mások a módszerek, de ez a szomorú tényen semmit sem változtat.” - Így érvelt nekem a napokban valaki. Isten az élet Istene, akinek gondolata, Igéje maga az élet, és Jézus Krisztusban az élet Istene belépett a történelembe. Őbenne, Őáltala, még a legnagyobb nyomorúságban is láthatóvá, tapinthatóvá lett az Isten életet megtartó örök szeretete (1-2). Ezért Jézus Krisztus követői még saját maguk értékeit, önazonosságukat, örökségüket szem előtt tartva is, csak az életet szolgálhatják, egymással testvéri közösségben, és örömben (3-4). Aki pedig ezzel a krisztusi szeretettel visszaél, mert rengetegen csak visszaélnek, azon az Úr ítélete majd elégtételt vesz, örök, tökéletes bölcsessége szerint. Isten előtt ugyanis nem maradnak elrendezetlen ügyek!!! De ez már nem a mi dolgunk!*

Zsoltárok 7

7. zsoltár

* Az életet szolgáló, kockázatos, krisztusi szeretetet, csak a keresztyénség vállalja fel ezen a világon. Bánthatják a keresztyénséget, de a nyugati társadalmak jóléte, szabadsága, humanizmusnak nevezett irgalma  csakis „Jézus Krisztus kultúrájában” jöhetett létre. Majd megtudjuk, ha egyszer nem így lesz. Persze, Isten őrizzen bennünket ettől.

Gondoskodni a másikról (10). Erős az olyan ember, hitben is erős, akinek már nem csupán saját magára van gondja, hanem egyre többet tud a másik emberre figyelni: elsősorban szeretteire, a rá bízottakra. Pál családja a filippi gyülekezet volt. – Az apostol azonban ezzel a szeretettel soha nem élt vissza, hiszen tudott bővelkedni és szűkölködni is. Őneki a Jézus Krisztusban mindenre volt ereje (11-13). – Mégis, az ajándékozás és elfogadás viszonya minősít valójában egy kapcsolatot (14-18). Aki odáig keseredik, hogy mindenkitől visszavonul, és senkitől nem képes elfogadni semmit, ott nagy a baj. – Amit mi emberek adhatunk egymásnak, az valójában „jelképes” segítség, mert végül érdemben segíteni nem tudunk. Mindenkinek magának kell a terheit cipelni, hordozni, majd abba egyszer belehalni. De isteni erővel ruház fel az, ha vannak olyanok, akik ebben bátorítanak, részben támogatnak, rám mosolyognak. Az emberi bűn tömören megfogalmazva nem más, mint halálos durvaság, aminek van istentelen, vallásos és hívő köpönyege is. Mindegyik öl. Az irgalom gyógyít és segít belekapaszkodni az örök kegyelembe. Az Úr az egyedül, aki szükségeinket betölti, az Ő mérhetetlen gazdagsága szerint (19-20).

Zsoltárok 6

304. dicséret

Vannak útjelzők, igazodási pontok, koordináták, amelyek alapján, még a legnagyobb ködben is tájékozódhatunk; - ezek vitathatatlanok, nélkülük halálos káosz és ütközés veszélyezteti az életet. Mindezeket nem az apostol találta ki, Ő is az Úrtól kapta és továbbadta a filippieknek, akik ezeket hallották és látták az apostoltól. Pál, mint Isten Igéjét hirdette közöttük a hívő élet látható gyümölcseit, és hitelesen azok szerint is élt (9). Ezek pedig: az Istennek kedves igazság, tisztesség, tisztaság, kedvesség, jóság, nemesség, dicséretesség (8). Tehát, itt ezek a tulajdonságok nem valamiféle erények; - nem a mi általunk meghatározott és kitermelt tulajdonságokról van szó, hanem a feltámadott Úrba vetett hitünk ajándékairól: „Veletek a békesség Istene” (9). Egyedül az igaz, tisztességes, tiszta, kedves, jó, nemes és dicséretes, amiről az Úr azt mondja, és amelyeket úgy ajándékoz nekünk, hogy azokkal mindig az életet, mások és magunk valóságos javait szolgáljuk. Erről nem csak beszélünk, hanem éljük, tesszük is azokat; - ahogy az étel sem akkor táplál, ha szép leírásokat olvasunk a gazdagon terített asztalról.

Zsoltárok 5

5. zsoltár

Az egyház mindig Jézus Krisztus visszajövetelére tekintve végzi szolgálatát. – 1. Őbenne, a feltámadott Úrban lehetséges közöttünk egyetértés és összefogás az evangélium ügyében, noha megváltott emberként sem vagyunk egyformák (1-3). – 2. Őbenne mások számára is látható és „vonzó” kegyesség jellemzi az életünket: hitből fakadó józan öröm és nem rajongás, tényleges jóság egy vaduló világban, aggódás helyett Igére figyelő imádság, valamint békesség (4-7). – 3. Őbenne nemcsak az életünk irányultsága változik meg, hanem az is, hogy mit veszünk figyelembe: mindenkor azt, ami Isten szerint igaz, igazságos, tisztességes, kedves, jó hírű, nemes és dicséretes. Vigyázzunk, mert ez a legnehezebb, az Úrban értékelni a „dolgokat”, mindent az Ő Igéjének világosságában látni és figyelembe venni. Sajnos, sokszor testi szemekkel értékelünk, mi hívők is (8-9). Jöjj, még közelebb hozzánk Urunk, Lelked által; - visszajöveteledig is egyre közelebb!

Zsoltárok 4

4. zsoltár

Lenyűgöző, ahogy a madarak egységes alakzatban, együtt repülnek, mindenki a maga helyén, figyelve arra, aki az élen repül. Ha pedig pontosítják az irányt, együtt teszik azt is. – 1. Ami közös, amire eljutottunk, abban haladjunk együtt, kéri az apostol. Lehet másként is gondolkodni kérdésekről, de ezeket akkor vizsgáljuk meg együtt, közösen várva a megnyugtató kijelentést ezekre (18-19). Ahogy a madaraknál, az irány pontosítása is együtt történhet. Lehetnek persze más madárrajok is, de a csoportból, a közösségből kiszakadni halálos. – 2. A lényeget illetően minden madár egyforma: a madárságában. Ahogy mi keresztyének is közösek vagyunk a lényegben: Jézus Krisztusban, üdvösségünkben, reménységünkben; - abban, hogy a mennyben van polgárjogunk, ahonnan Jézus Krisztust várjuk, aki az Ő dicsőséges testéhez hasonlóvá formálja a mi halandó testünket (20-21).* Megváltásunk ígérete Jézus Krisztusban beteljesedett, és várjuk, hogy maradéktalanul kiteljesedjen. – 3. Vannak, akik másképp „járnak”, akik veszélyes „mélyrepülést” végeznek; - akik annyira mások, hogy gyalázatukkal tudatosan dicsekednek. Ezekről sírva (!) beszél az apostol (17-19).**

Zsoltárok 3

313. dicséret

* Márpedig ez a gyarló test, és a benne egzisztáló emberi lélek mindenestül megváltásra szorul.

** Ezekről sírva beszél az apostol, vagyis nem hívő gőggel. Ebben a sírásban ott van az érettük mondott könyörgés és a velük kapcsolatos reménység. Vagyis a kárhozat ténye mindig fáj az üdvözültek seregének.

Mindennek ez a kezdete, és mindennek ez ajándékoz értelmet és bizonyosságot: „Megragadott a Krisztus Jézus!” (12) A többi csak akkor lehetséges igazán: mennyei cél, igyekvés, akarás, nekifeszülés; - ha az Úr már könyörült rajtunk, és az Ő kezében vagyunk, mert Ő már lehajolt érettünk. Megragadni az ígéretes jövőt, elfelejtve a múlt sérelmeit csak akkor lehetséges, ha Ő már megragadott bennünket. Egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy az Úr megragadó kegyelme nélkül; - vagy lekezeljük egymást; - vagy az élet értelmetlensége legyőz bennünket, és marad a közömbösség, netán az „együnk, igyunk, holnap úgyis meghalunk” lelkülete (1Korinthus 15,32). Micsoda bizonyosság, ugyanakkor milyen szent alázat csendül ki egyszerre az apostol szavaiból: nem mondom, hogy már elértem, de igyekszem, hogy megragadjam azt a mennyei ajándékot, ami Jézus Krisztusban már bizonnyal az enyém és a tiétek.

Zsoltárok 2

2. zsoltár

1. Az evangélium ugyanaz, ezért az Ige üzenete és az igehirdetés tartalma is mindig ugyanaz: Jézus Krisztus megváltotta ezt a világot, amit az Ő népe örömmel befogadott, hirdet és él.* Az igehirdetésben és a keresztyén bizonyságtételben óvakodjunk tehát a túlzott, kreatív változatosságtól, mert az hűtlenséghez vezet (1). – 2. Ez a hűtlenség abban is megnyilvánul, hogy a hívő ember is egyre inkább meginog az Úr kegyelmére való teljes ráhagyatkozásban, és előbb-utóbb mindig csak átveszi az emberi teljesítmény, ügyesség, kreativitás, „technika” az Úr ügyének szolgálatában is az irányítást. Innentől kezdve máris elkezdünk „testiekben” dicsekedni, ahogy akkor a zsidókból lett keresztyének továbbra is dicsekedtek a törvénnyel és a körülmetéltségükkel. Ma is minden elkötelezett keresztyén, hívő ember dicsekszik azzal, hogy hogyan kellene megújítani az egyházat, mit kellene tenni (2-6).** – 3. Az Ige válasza erre a lelkületre egyértelmű: kár és szemét. Mindent Jézus Krisztus feltámadásának ereje végez el. Persze tesszük a dolgunkat, szenvedést is vállalunk Őérte; - de mindent lényegeset Ő cselekszik, jótetszése szerint (7-11).***

Zsoltárok 1

1. zsoltár

* Az apostolnak ugyanazt mondani nem fárasztó, de a hallgatóit egyre inkább megerősíti abban, ami a legfontosabb: megváltott emberek vagyunk.

** Sajnos sok megújítási törekvés mögött semmi egyéb nem rejtőzik, mint Jézus Krisztussal takarózó, gyarló önmegvalósítás, és egy sereg leplezett ó-emberi probléma. Ez pedig a leggyarlóbb lelkületre vall.

*** Sokkal több alázatra, ráhagyatkozásra, és sokkal odaadóbb szolgálatra lenne szükség; - vagyis sokkal nagyobb hitre.

A krisztusi ember nem csak a maga hasznát keresi. Ez szépen hangzik így, de valójában ritka tapasztalat, a „szentek közösségében” is. A ritka kivételek közé tartozik Pál és Timóteus. – 1. Timóteusról maga az apostol mondja ki, hogy alig van hozzá hasonló lelkületű ember; - mert mindenki a maga hasznát keresi, nem pedig a Krisztus Jézusét (20). Még az Úr ügyében járva is gyakran a saját „énünket”, kiemelkedésünket, igazságunkat, kegyességünket, bibliaértésünket képviseljük; - az Ő akaratára is így hivatkozunk (19-24). – 2. Pál apostol is a ritka kivételek egyike. Az apostol mellé segítségként elküldték Epafroditoszt, akit annyira megviseltek az ottani körülmények, hogy megbetegedett, így segítség helyett teherré lett, valójában kudarcot vallott, ezért haza kellett küldeni. Milyen szeretettel bánik az apostol vele: nem megszégyeníti, hanem testvérének, munkatársának, bajtársának nevezi (25-30). – 3. És mi? Életünk „haszonná”, áldássá lesz-e Krisztus ügyében járva, mások számára is?

Hóseás 14

509. dicséret

(15)* – 1. Az apostol meghal Jézus Krisztusért, egy olyan korban, amikor üldözték a keresztyéneket. Az apostol nem retteg, tudja, hogy „italáldozattá” lesz az élete, mégis tele van bizonyossággal, hogy nem szolgált és nem fáradt hiába (16), mert a filippi testvérek az ő távollétében, vagyis a halála után is engedelmesek maradnak a Jézus Krisztus követésében (12). Ezért örömmel megy el ebből a világból (18). – 2. Pál bizonyossága valójában abból a tényből fakad, hogy noha a hívő ember, így a filippi testvérek is a hit harcát harcolva munkálják üdvösségüket (12); - valójában mégis az Isten az, aki ébreszti bennük a hitet, az Istennek kedves akarást és cselekvést (13). Így viszonyul egymáshoz az Úr mindent megelőző, kiválasztó kegyelme, és az ember akarása. Az apostol bizonyossága nem a saját eredményes munkáján alapul, hanem Isten megváltó szeretetén. – 3. Ez a krisztusi, kiválasztó és örök szeretet az, amely garantálja, hogy Isten népének tagjai egy elfajult korban is feddhetetlenek és romlatlanok maradnak, mint a ragyogó csillagok a sötét égboltozaton.**

Hóseás 13

308. dicséret

* A Filippi levél az apostol egyik végrendelete, a számára legkedvesebb gyülekezet felé, akiket „Szeretteimnek” nevez. Egy kicsit búcsúzkodás is ez a levél.

** Kétezer éve írta le az apostol ezeket a sorokat és a Szentlélek által mennyire nekünk szól; most adventben különösen. Zúgolódás és vonakodás nélkül teszünk tehát mindent (14); - és bármit teszünk, abban a mi Urunk, Jézus Krisztust szolgáljuk.

Ez a hitvallás, az első keresztyén nemzedék hitvallása, az úgynevezett „Krisztus-himnusz”, amely azt vallja meg, hogy Jézus Krisztus Isten Fia, Megváltó (6-11).* Csak Jézus Krisztusban élve van lehetőségünk arra törekedni, ami Őbenne is megvolt (5). Jézus Krisztus ugyanis nem egy példa a méltóbb életre, hanem Ő maga erre az egyetlen esély, lehetőség, erőforrás is. Ha tehát van megváltás, van közösség a feltámadott Jézus Krisztussal a Lélek által, akkor lehet mássá az emberi élet (1). Akkor van esélyünk arra, hogy ne mindent csak önzésből, hiú dicsőségvágyból és gőgből tegyünk; hanem az Úrra tekintve, egyet akarva, a lényegi dolgokban ugyanarra törekedjünk; sőt, különbnek tartsuk egymást magunknál, ne csak a magunk hasznát nézve. Igaza van Gyökössy Endrének, aki ehhez a részhez hozzáfűzi: „Vigyázat, mély víz, csak hívőknek!” Vagyis így élni valóban csak az Úrban van esélyünk, saját erőből nem megy. Nem így élni viszont nem érdemes. Döntsük el, hogy van-e értelme az életünknek?

Hóseás 12

86. zsoltár

* Jézus Krisztus egyenlő Istennel, de szolgai formát vett fel, emberré lett, meghalt érettünk, feltámadott és felment a mennybe. A hitvallás fő bizonyossága itt is az, hogy „Jézus Krisztus Isten Fia, Megváltó”.

Semmiben sem fogok szégyent vallani – így szól az apostol bizonyossága. Ez a reménység mindenekelőtt Jézus Krisztus ügyére vonatkozik, mert az Urat nyíltan fogják magasztalni, szolgálata által mindenütt (20). Ezen túl azonban az apostol reménysége saját személyére is vonatkozik. Aki Jézus Krisztus ügyében bizonyos, annak saját életére és halálára nézve is reménysége van. Személyes életünkre nézve ez a reménység azt jelenti, hogy az Úr itt sem engedi megszégyenülni övéit; nem engedi látványosan bemocskolni életünket. Az Úr nem engedi megszégyenülve meghalni övéit. Szenvedést felvállalva, próbatételek között elmehet a hívő ember ebből a világból, de nem megszégyenülve, hanem a hitben megállva (27-30). Az apostol bizonyossága teljes abban, hogy az örök élet reménységét illetően sem szégyenülhet meg, mert oda megy, ami sokkal inkább jobb mindennél (21-23). Ennek a bizonyosságnak ugyanakkor része az is, hogy ameddig feladatunk van, megtart bennünket itt a mi Urunk; másokért, azok hitének növekedéséért és öröméért (24-25).

Hóseás 11

62. zsoltár

Az apostol fogságban írja a filippi levelet; diktálja, miközben testőrök vigyáznak rá. Ezek hallják szavait. Lám, az apostol fogsága is alkalom a Jézus Krisztusról szóló bizonyságtételre, mert a testőrségben is sokan rákérdeztek arra, amiről ír (12-13). A filippi gyülekezetből többen meglátogatták az apostolt, és amikor ezek látták, hogy a fogságában is az evangélium ügyét szolgálja, ebből bizalmat merítettek, és ők is bátrabban szólták Isten Igéjét (14). Persze már akkor is sokféle lélekből szólt az evangélium. Voltak olyanok, akik az apostol tekintélyét, népszerűségét akarták megtörni azáltal, hogy hirdették Jézus Krisztust. Valójában az apostol helyére akartak kerülni. Vannak olyanok ma is, akik irigységből, versengésből, önzésből, nem pedig tiszta lélekkel hirdetik a Krisztust, hanem az Urat emlegetve is önmaguk érdekeit, dicsőségét szolgálják (15-17). Pál azonban nem féltékeny, sőt kinyilvánítja, hogy akár színből, akár szívből, de Jézus Krisztust hirdetik, és ő ennek örül (18). Milyen áldott idők voltak azok, a legnyomorúságosabb és legönzőbb körülményeket is az evangélium javára fordította az Úr.*

Hóseás 10

139. zsoltár

* Ma milyen időket élünk ezzel kapcsolatosan? Hirdetjük a Krisztust? Valóban Őt hirdetjük? Bátran hirdetjük? Tiszta szívvel hirdetjük? Szenvedést is vállalnánk az Ő ügyéért?

Az apostol hálát ad az első európai gyülekezetért (3). Mi is adjunk hálát azért, hogy Istenünk mind a mai napig megtartotta népét, és benne a mi gyülekezetünket. Adjunk hálát azért, hogy ma is vannak sokan olyanok, akik nyíltan közösséget vállalnak az evangéliummal (5). Az apostol hálaadása egyben bizonyosság is arra nézve, hogy aki elkezdte a filippiekben és bennünk az üdvösségesen jó munkát, az el is végzi azt (6).* Vagyis Isten megváltó szeretetétől senki és semmi el nem választhat bennünket (Róma 8,38-39). A hálaadás és a bizonyosság azonban soha nem teszi feleslegessé az imádságot, ahogy az apostol is mindenkor könyörgött a filippi testvérekért (4).** Az imádság által megerősödik hívő életünk arra, hogy szenvedéseket is elhordozzunk az evangélium védelme és megerősítése közben (7); - valamint, hogy gazdagodjunk, ne csak a szeretetben, hanem az ismeretben is, vagyis ne legyünk érzelmi keresztyének (8-9); - továbbá, hogy gazdagon teremjük hitünk látható gyümölcseit (10-11).

Hóseás 9

102. zsoltár

* Az apostol bizonyossága erre nézve száz százalékos evidencia: meg vagyok győződve erről.

** Az imádság ugyanis Isten színe elé vezet, alázatban tart, és naponta hálára és bizonyosságra hangolja életünket. Miközben az imádság által, és az Isten örökkévaló rendjébe tagolódik az életünk, és minden hétköznapi dolgunk, amit az Úr elé viszünk, ezáltal „szentté” lesz.

Fontos intelmek zárják ezt a levelet. – 1. Örüljetek, mert a megváltott ember örvendező ember, Isten népe örvendező nép. Életének örömteli alaphangja másokat is örömre hangol. Megszomorodni is örömmel szomorodik meg. Nem vigad, mert ebben a világban még arat a halál; - de örül, mert feltámadott Ura már legyőzte a halál hatalmát (11). – 2. Vagyis a keresztyén ember örömére éppen az jellemző, hogy ez az öröm nem féktelen, hanem az isteni rendet helyreállító Jézus Krisztus hatalmából fakad. Ez az öröm ebben a világban mindig abból fakad, hogy rendben mennek a dolgok, Istennek kedves módon (12). Ez az öröm ezt a rendet szolgálja, élteti, reméli, helyreállítja. Ez a rend: egyetértés, békesség, szeretet, legalább a „hasonszőrűek” között, - miközben valamilyen formában mindig túllép a saját körein kívül is. Ez az öröm belső és külső rendet teremt, amibe a „szent csók”, vagyis a dolgok rendezésének külső, nem képmutató felvállalása is belefér (12). – 3. Éppen az emberlétünk legnagyobb nyomorúsága, hogy csak buli van, és nem öröm, mert nincs rend, sem vallásban, sem egyházban, sem világban. Nélkülözhetetlen az Úr Jézus Krisztus kegyelme, szeretete, Szentlelke (13).

Hóseás 8

64. zsoltár