– 1. Hitben járva joggal sóhajtozunk (1-4). – 2. Hitben járva látunk igazán. Egyfelől megterhelten sóhajtozunk, másfelől ujjongunk a bizonyosság ígéretében. Joggal, de reménységgel sóhajtozunk; - mert a hit „szemüvegével”, Jézus Krisztusban bízva sokkal többet látunk, mint pusztán testi szemeinkkel (7). Az ilyen ember nem áltatja magát, látja az élet sok nyomorúságát, a mérhetetlen szenvedést és megoldhatatlan ellentmondásokat, ezért joggal sóhajtozik; - de látja az egyetlen megoldást, a húsvéti üres sírt; - vagyis álmegoldásokkal sem áltatja magát. Ezt a bizalmat a Szentlélek támasztja bennünk. A hit szemüvege ajándék (5). – 3. Hitben járva önmagunkat is valóságosan látjuk. Tudjuk, hogy amíg ebben a testben élünk, távol lakunk az Úrtól. Noha törekszünk arra, hogy kedvesek legyünk Őelőtte, ez soha nem sikerül maradéktalanul (9). Azt is tudjuk, hogy az Úr ítélőszéke előtt rólunk is minden kiderül. Hiába féltünk ettől a mezítelenségtől, hiába akartuk volna a testi ruhára mindjárt felölteni a mennyeit (2-3), valamit átmenteni az itteni világból odaátra: ott rólunk is minden leplezetlenül kiderül. De mégsem azt kapjuk, amit megérdemlünk, hanem az Úr kegyelmében örök életet nyerünk (10). Ráadásul, ami Jézus Krisztusban itt fontos volt, odaát is az lehet.
Eszter 1,10-22
253. dicséret
* A teljes magyarázat:
– 1. Hitben járva joggal sóhajtozunk. Az alaphelyzetünk letagadhatatlanul ez: megterhelten sóhajtozunk, magunkon hordva földi sátorházunkat, mint csiga a házát. Ez a földi sátorház egy szimbólum: az egész életünket jelenti, annak minden törékenységét, labilisságát, ideig valóságát; - mindent, amit az életünkben hordozunk, mint a vándor az összes cuccát. Jó kirándulni, de aztán elég volt a járkálásból, a sátorban alvásból; - még jobb hazaérkezni. Később az apostol egy másik képet is elénk fest a „sátor képe mellé”: a földi testre szeretnénk felvenni a mennyei testet. Kifejezi ezzel a mindenkori ember vágyát: sok mindent szeretnénk átmenteni magunknak innen odaát. Ez a szándék csak növeli a megterhelt sóhajtozást (1-4).
– 2. Hitben járva látunk igazán. Egyfelől sóhajtozunk a földi élet terhei alatt, másfelől ujjongunk a bizonyosság ígéretében. Joggal sóhajtozunk, de reménységgel sóhajtozunk; - mert a hit „szemüvegével”, Jézus Krisztusban bízva sokkal többet látunk, mint pusztán testi szemeinkkel. Persze testi szemeinkkel láthatunk ideig való, bíztató dolgokat; de aztán kiderül, „az élet hó, hamar olvad, ami ma volt, semmi holnap”. Boldog az olyan ember, aki hitben jár, a hit látásával jár, Jézus Krisztusban él, nem pusztán „testi” látásban (7). Az ilyen ember nem áltatja magát, látja az élet sok nyomorúságát, a mérhetetlen szenvedést és megoldhatatlan ellentmondásokat, ezért joggal sóhajtozik; - de látja az egyetlen megoldást, a húsvéti üres sírt; - vagyis álmegoldásokkal sem áltatja magát. Ezt a bizalmat a Szentlélek támasztja bennünk. A hit szemüvege ajándék (5).
– 3. Hitben járva önmagunkat is valóságosan látjuk. Ez a bizalom azonban zálog is, az Ő Lelke által, elvehetetlen üdvbizonyosság. Mert hitben járva önmagunkra is másként tekintünk. Tudjuk, hogy amíg ebben a testben élünk, távol lakunk az Úrtól. Noha törekszünk arra, hogy kedvesek legyünk Őelőtte, ez soha nem sikerül maradéktalanul (9). Azt is tudjuk, hogy az Úr ítélőszéke előtt rólunk is minden kiderül. Hiába féltünk ettől a mezítelenségtől, hiába akartuk volna a testi ruhára mindjárt felölteni a mennyeit (2-3), valamit átmenteni az itteni világból odaátra: ott rólunk is minden leplezetlenül kiderül. Éppen az a kegyelem, hogy rólunk is kiderül, a szuperhívőkről is kiderül, mindenkiről kiderül minden; - és ez megérdemelt, igazságos. De mégsem azt kapjuk, amit megérdemlünk, hanem az Úr kegyelmében örök életet nyerünk (10). Ráadásul, ami Jézus Krisztusban itt fontos volt, odaát is az lehet.
