Reformáció ünnepén, az 500 éves évforduló „előestéjén” szól hozzánk ez a kristálytiszta igeszakasz. – 1. A látható egyház szolgálata Isten Igéjéhez, annak központi üzenetéhez, a Jézus Krisztus megváltó evangéliumához kötött szolgálat. Valamennyi egyházi szolgálatot és megnyilvánulást Jézus Krisztus evangéliumának kell áthatnia. „Nem önmagunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat…” (5) – 2. A látható egyház soha nem csügged el szolgálatában. Ha valakinek érthetetlen az evangélium, azoknak a szívét Isten keményítette meg. Nem mutogathatunk ujjal senkire sem, de Isten Igéje világosan kijelenti, hogy a hitetlenek, a világ istene által megvakítottak itt élnek körülöttünk. Mi azonban mindenkire reménységgel tekintünk, hiszen mi is elveszettek voltunk egykor, de könyörült rajtunk az Isten (1-4). – 3. A látható egyházon túl azonban létezik az úgynevezett láthatatlan egyház, amelynek tagjai Jézus Krisztusban megláthatták az élő Isten arcát, és megtapasztalhatták dicsőségének utat mutató ismeretét (6).

Énekek 8

390. dicséret

* A teljes magyarázat:

Reformáció ünnepén, az 500 éves évforduló „előestéjén” szól hozzánk ez a kristálytiszta igeszakasz, amelyben a reformáció minden felismerése együtt olvasható.

– 1. A látható egyház szolgálata Isten Igéjéhez, annak központi üzenetéhez, a Jézus Krisztus megváltó evangéliumához kötött szolgálat. Minden igehirdetést, igemagyarázatot, valamennyi egyházi szolgálatot és megnyilvánulást Jézus Krisztus evangéliumának kell áthatnia. Ezt hangsúlyozza az apostol: … nem önmagunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat; - mi pedig az Úr szolgái vagyunk (5). Szolgák vagyunk, de ez azt jelenti, hogy van mennyei gazdánk.

– 2. A látható egyház soha nem csügged el szolgálatában, hanem Isten Igéjét tisztán hirdetve és hitelesen élve képviseli Isten igazságát a világban. Az eredmény pedig nem ránk tartozik, mert ha valakinek érthetetlen az evangélium, azoknak a szívét Isten keményítette meg. Nem mutogathatunk ujjal senkire sem, de Isten Igéje világosan kijelenti, hogy a hitetlenek, a világ istene által megvakítottak itt élnek körülöttünk. Mi azonban mindenkire reménységgel tekintünk, hiszen mi is elveszettek voltunk egykor, de könyörült rajtunk az Isten (1-4).

– 3. A látható egyházon túl azonban létezik az úgynevezett láthatatlan egyház, amelynek tagjai Jézus Krisztusban megláthatták az élő Isten arcát, és megtapasztalhatták dicsőségének ismeretét, utat mutató, örök életet ajándékozó, üdvösséges kegyelmét (6). Mi, akik sötétségben jártunk, világosság ragyogott fel az életünkben (Lukács 2,9).

Szerző: refdunantul  2016.10.31. 04:00 komment

süti beállítások módosítása