A korinthusiak a hit terén is a „piaci” szemlélet esztelen rabjai lettek, és azoknak hisznek, akik szebben, látványosabban, újszerűbben hirdetik a Krisztust. Az apostol is legyen ilyen esztelenné? Álljon be a tülekedők sorába, a „saját Krisztusával”? Legyen ő is agyafúrtan megnyerő, aki rabul ejti a szíveket saját magának, Jézus Krisztust emlegetve, hogy aztán uralkodhasson azokon? (16-20) Ez az, amit a világ valahol megérez, és elutasít minket. Nem Jézus Krisztust utasítja el, hanem minket, akik Őt emlegetve akarunk uralkodni másokon. Minket utasítanak el, nem az Urat! Nem kell az agresszív, beteges, uralkodó hit. Pál is határozottan nemet mond erre: minden látványos, hatni akaró, ékesszóló, meggyőző misszióra. Ezért a szenvedéseivel dicsekszik (21-33). Ki kell mondani, ha valakinek ezután is vonzó a Jézus Krisztus ügye, azt nem valamiféle más „lélek” és „másfajta evangélium”, egyfajta happy keresztyénség látomása vezérel. Az ilyen ember előtt aztán felragyog majd az evangélium igazi öröme is. Jézus Krisztus követése nem szenvedés, de része lehet a szenvedés felvállalása is, az Ő ügyéért.

Hóseás 4

504. dicséret