Meglepő, amikor valaki önmagát ajánlja, „láttatja”, „kínálja”. Pedig ez ma trend, elvárás, bevett gyakorlat (12).* Pál apostolnak a lelki és tudásbeli fölénye is adott volt arra nézve, hogy önmagát bátran ajánlja! Mégis, micsoda alázat, az élő hit alázata az, amely itt megszólal az apostol által: „… nem merjük magunkat” ajánlani, nem merünk így viselkedni, fölényeskedni, mert a mi mértékünk más! Aki hőzöng, annak mértéke saját maga határtalanul önző „énje”. Aki alázatos, annak mértéke az élő Isten, aki előtt csak leborulhatunk, megvallva nyomorult, halandó életünk minden vergődését (12-13). Ez az alázat, noha soha nem megy túl egy határon, azonban soha nem jelent alázatoskodást, álalázatot; - vagyis bizonyossággal végzi szolgálatát, hálaadással látja mindazt, amit az Úr általa (14-15), és mások által is elvégzett (16). Nem dicsekszik, de könyörög azért, hogy a bennünk munkálkodó Urat mások is felismerjék (15); - nem minket, hanem Őt (17).

Hóseás 2,16-25

508. dicséret

* Kiváló módszerek állnak rendelkezésünkre, hogy kellőképpen láttassuk, és ezzel a másik fölé tornásszuk magunkat. Sokszor egy „terepszínű” arc, egy grimaszos tekintet kiválóan célt ér, de adott pillanatban ki is mondjuk, hogy mi most „lelkileg és tudásban”, az adott területen olyan fölényben vagyunk a másikkal szemben, amit akár ki is használhatnánk.